Rendkívüli fővárosi támogatást vezetnek be

0
1194
dkp.hu

A legtöbb európai országban a korábbi fizetésük 70-80-90%-át fizetik ki a kormányok azoknak, akik a válságban elveszítették a munkájukat, miközben az Orbán-kormány nulla forinttal támogatja a munkanélkülivé vált magyarokat.

A DK-s városvezetők ezzel szemben ott segítenek, ahol csak tudnak: maszkot osztanak, segítenek az időseknek a bevásárlásban, rendkívüli fővárosi otthonápolási támogatást biztosítanak a kórházakból hazaküldött betegek családjainak, és segítenek az állásukat elveszítetteknek is, ha már a kormány képtelen minderre.

A Demokratikus Koalíció budapesti polgármesterei rendkívüli fővárosi támogatást vezetnek be a kerületeikben azoknak, akik a válság miatt veszítették el a munkájukat. A kerület adottságaitól függően az álláskeresési támogatás összege 57 ezer forinttól 120 ezer forintig terjedhet. Tudjuk, hogy ez nem az önkormányzatok, hanem a kormány feladata lenne, de nem nézhetjük tétlenül, hogy budapestiek ezrei, tízezrei veszítsék el állásaikat és közben semmilyen segítséget se kapjanak. A kormánnyal ellentétben mi segítünk a bajbajutottatokon, nekünk számítanak a budapesti családok, mi vigyázunk Budapestre!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .