Rekord profit Európa leggazdagabb luxus cégénél

0
1165
Pinterest

A 72 éves Bernard Arnault dörzsölheti a kezét, mert az LVMH bruttó profitja 44%-al magasabb mint 2019-ben volt – írja az üzleti körök lapja, a párizsi Les Échos.

28,7 milliárd eurós üzleti forgalmat produkált az első félévben a francia luxus cég, amelyhez a Louis Vuitton vagy a Christian Dior is tartozik. Ez 53%-os növekedést jelent a tavalyi forgalomhoz képest, és 11%-ot 2019-hez viszonyítva. Még jobban mutat a bruttó profit, amely 7,6 milliárd eurót ért el. Ez pedig 44%-al magasabb mint 2019-ben és 4,6-szerese a 2020-as eredménynek. A nettó profit értéke majdnem 5,3 milliárd euro, ez tízszerese a tavalyinak, és 62%-al több mint 2019-ben. Vagyis a világjárvány nem küldte padlóra a francia luxus céget noha tavaly sokan tartottak ettől. A vírusválság miatt az emberek visszafogták kiadásaikat. Az elzárások pedig csökkentették azoknak az alkalmaknak a számát amikor be lehet mutatni a ruha költeményeket a méregdrága kiegészítőkkel.

Bernard Arnault lenyelte a Tiffanyt

A New Yorki cég megvásárlása nem ment könnyen, de végülis az eredmények igazolták Arnault-t, aki üzleti karrierjét New Yorkban kezdte, így jól ismerte a Tiffanyt. Az ékszereket árusító cég kiválóan teljesített az első félévben – hála elsősorban a remek eladásoknak Kínában. A szakértők kiemelik, hogy az LVMH globális politikájának köszönheti sikereit hiszen Európa gyengélkedett a vírusválság miatt, de Kelet Ázsia és Észak Amerika továbbra is vásárolta a luxus cikkeket – a pandémia ellenére is.

Nem csoda, hogy Bernard Arnault, Európa leggazdagabb embere, elégedett: „kiváló első félévünk volt, mert most arathattuk le a termését annak, hogy folyamatosan beruháztunk és újítottunk a vírus válság idején is. A kreativitás, a kiváló minőség és termékeink tartóssága eredményezte azt, hogy le tudtuk küzdeni a globális válság hatásait. Két fő eseménye volt az első félévnek : megszereztük a Tiffanyt és újra megnyitottuk a Samaritaine áruházat Párizsban. Az LVMH jó pozícióban van ahhoz, hogy az újraindulás során megőrizze vezető helyét a világ luxus iparában. Franciaország az alapja a vállalkozásunknak, amelynek az eredményei hozzájárulnak Franciaország sikereihez” – hangsúlyozta Bernard Arnault, aki idős kora ellenére továbbra is elnök-vezérigazgatója az LVMH luxus cégnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .