Peking óva inti Európát a kínai cégek bojkottjától

0
1640
Flickr
  • Peking uniós nagykövete fenyeget

  • A szakértők a kritériumok szigorítását javasolják

  • Magyarország az elsők között szavazott a Huawei-re, hivatkozva azokra akik még nem döntöttek

  • Németország és Franciaország még nem döntött

Ha az Európai Unió akadályozza a Huawei ötödik generációs rendszerének bevezetését, akkor ennek „szörnyű” következményei lehetnek Európa számára! – Erről nyilatkozott Peking uniós nagykövete a londoni Financial Timesnak. Zsang Ming nagykövet kifejtette, hogy bízik benne: az európaiak kitartanak a szabadpiaci elvek és a multilaterális kereskedelem mellett.

De hogyha nem ezt teszik, akkor abból Kína levonja a következtetéseket. Ez elsősorban azt jelentheti, hogy Peking csökkenti a beruházásokat az uniós országokban illetve a saját piacán éppúgy diszkriminálja az európai cégeket ahogy azt az EU tenné a Huawei-jel és más kínai vállalkozásokkal. Mindezt nem véletlenül most közli Peking uniós nagykövete hiszen januárban teszi közzé álláspontját az a szakértői csoport, amely az ötödik generációs rendszerek bevezetésével foglalkozik az Európai Unióban. A szakértők a kritériumok szigorítását javasolják – értesült a brüsszeli Politico. Ez pedig azt jelentheti, hogy Németország és Franciaország nehéz döntés elé kerül: vagy szuverén módon dönt, és ezzel kivívja az USA rosszallását vagy pedig háttérbe szorítja a kínaiakat, akik viszont retorziókkal fenyegetnek.

Magyarország már megoldotta a problémát: a Huawei-re bízta az ötödik generáció rendszer bevezetését

annak ellenére, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter személyesen lobbizott ellene Budapesten. Orbán Viktor miniszterelnök akkor azt válaszolta neki, hogy Magyarországnak a két uniós nagyhatalom: Németország és Franciaország az irányadó ebben az ügyben. Csakhogy sem a németek sem a franciák nem döntöttek még miközben Magyarország elkötelezte magát a Huawei mellett.

Van-e nemzetbiztonsági kockázat ?

Washington azzal érvel, hogy az európai szövetségesek nagy nemzetbiztonsági kockázatot vállalnak akkor, ha a Huawei ötödik generációs technológiáját választják. Az európai szakértők megosztottak ebben a kérdésben, de a döntés elsősorban politikai. Trump rá akarja kényszeríteni európai szövetségeseit arra, hogy vegyék meg az amerikai technológiát akkor is, ha az még nincsen kész és minden bizonnyal drágább lesz mint a Huawei. Az európaiak többsége nem vállalja a többéves késlekedést ezen a kulcsfontosságú területen. Míg az Egyesült Államok stratégiai ellenfélnek tekinti Kínát addig az európaiak partnert látnak a kínaiakban, akik ellensúlyozhatják Trump brutális nyomulását. Ilyen feltételek mellett kell dönteniük a németeknek és a franciáknak az ötödik generációs technológiáról és egyben az USA-hoz és Kínához fűződő viszonyról. A hosszú időszakra szóló döntést hamarosan meg kell hozni Párizsban és Berlinben miközben senki sem sejti: marad-e Trump a Fehér Házban és vele a brutális önzésen alapuló amerikai politika? Vagy felváltja azt egy mérsékeltebb vonal, mely együttműködésre és nem konfrontációra törekszik Európával és Kínával ?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .