Orbán tisztességes költségvetést akar

0
1346
Orbán Viktor és Charles Michel. Forrás: Facebook

Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű, olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába csoportosítanának át pénzt – mondta Orbán Viktor Brüsszelben. Előtte találkozott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével.

A miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, sűrű félév várható, még minden kérdés nyitott, amelyek között az unió 2020 utáni hétéves költségvetése, a migráció, a digitalizáció és a bővítés kérdése szerepel. Közölte, ezekről nemcsak tárgyalni szeretnének, hanem a többségét le is szeretnék zárni. A menetrend nagyon ambiciózus, amelynek teljesítése véleménye szerint nem lehetetlen, de mint mondta: „csodát kell hozzá tenni”.

A tanács elnökével folyatott megbeszélés zömét az unió 2020 utáni, hétéves költségvetésének tervezete tette ki, ugyanis február 20-ra e témára összpontosítva hívott össze rendkívüli uniós csúcsot Charles Michel.

Magyarország eddig nem mutatta be a költségvetésre vonatkozó nemzeti számait,

a tárgyalások ugyanis még nem tartanak abban a szakaszban – mondta Orbán.

Szerinte az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán. Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy

a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népességük 20 százalékát teszi ki Európának.

Az igazságtalanság orvoslásában semmiféle javulás nem mutatkozik – mondta.

Közölte, további egyeztetés várható azokkal az országokkal, amelyeknek Magyarországhoz hasonlóan, bajuk van a költségvetés „eszmei, szellemi, elvi alapjaival”. Ezeket az országokat tájékoztatta a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű szombati, Portugáliában tartott ülésén a költségvetés elvi helyességének helyreállítása érdekében tett konkrét javaslatairól, amelyet hétfőn átadott az uniós tanács elnökének is – mondta.

Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is – fogalmazott. Orbán azon véleményének adott hangot, hogy a február 20-i csúcstalálkozó nem jelenti azt, hogy be is kell fejezni a tárgyalásokat. Jó lenne, de a magyar álláspont szerint a költségvetés minősége fontosabb, mint elfogadásának időpontja – tette hozzá a miniszterelnök.

A február 20-ra összehívott uniós csúcs középpontjában álló, 2021-2027 közötti uniós büdzsé kérdése megosztja a 27 tagállamot az eltérő prioritások és Nagy-Britannia kilépése miatt. Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból azt jelenti, hogy kevesebb elosztható pénz marad, miközben az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is szeretne többet költeni. Az Európai Bizottság a 27 tagállam bruttó nemzeti jövedelme (GNI) 1,11 százalékának megfelelő összegű költségvetést javasol, az Európai Parlament 1,3 százalékért áll ki, míg több ország nem szeretne 1 százaléknál többet.

Az állami hírügynökség ismertetéséből kimaradt, hogy nem csupán pénzügyi, fejlesztéspolitikai viták középpontjában áll a tervezet, amely nyomán Magyarországot akár 27 százalékos veszteség is fenyegetheti. Ezen túlmenően több – elsősorban északi – tagállam szeretné bevenni a szabályok közé a kifizetések feltételeként a jogállamisági előírások betartását.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .