Orbán szorítóban

0
938

„Hogy az oroszokkal nagy valószínűséggel összejátszó Trump rég találkozott volna Orbánnal, az nem kétséges, de tekintettel kellett legyen republikánus hátországára, amely azon dolgozik, hogy a NATO-t megerősítve még inkább sakkban tartsa a Kreml Ukrajna-politikáját, hogy Putyin rendszerét a szovjet idők remake-jének állítsa be, hogy az orosz titkosszolgálatok feltartóztatása a kor egyik legfontosabb parancsa legyen.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

E sorokat pár órával Orbán Viktor szeptember 11-i strasbourgi meghallgatása előtt írom. E közlésnek csak annyiban van jelentősége, hogy az elmúlt napok több felismerése és a szeptember 12-i strasbourgi szavazás végeredménye alapvetően megváltoztatja Orbán Viktor eddigi mozgásterét, s így politikai súlya is változni fog.

Kezdjük az elmúlt napok felismeréseivel. A magyar politikus soha sem hátrált meg nyilvánosan, és arra sincs példa, hogy elismerte volna vereségét. Most megtette. Hogy előremenekülő taktika munkál-e ebben vagy valamilyen más ok, az egyelőre nem világos, de a nemzetközi térből érkező jelzések arra figyelmeztetnek: ma már mindenki arra következtet, hogy Orbán eltaktikázta magát, vagy rosszul mérte fel lehetőségeit, s ezért jelentős pozíciókat vesztett. Ha elolvassuk az amerikai nagykövettel szeptember 10-én, az esti órákban lezajlott eszmecseréjéről szóló kommünikét – az amerikai nagykövetség tette közzé –, abból jól kivehető: Washington most látta elérkezettnek a pillanatot, hogy benyújtson bizonyos számlákat, s ez egyértelműen arra utal, Orbánt helyzetét már nem érzik megingathatatlannak. Ez a felismerés akár még felül is írhatja azt a politikát, amit Washington az elmúlt hónapokban a magyar kormánnyal kapcsolatban megtervezett és folytatott.

Amerika Magyarország-politikáját Wess Mitchell, a térséggel foglalkozó helyettes államtitkár (miniszterhelyettes) kifejezetten belpolitikai szempontok alapján tervezte meg. Szerinte Barack Obama valamit elrontott Orbánnal kapcsolatban, a republikánus vezetés viszont új lehetőséget kíván nyitni az áprilisban ismét magát túlnyerő magyar miniszterelnök előtt. Ezért tűnt úgy, hogy Washington meghátrált, s felajánlott még egy Trump-Orbán találkozót is, amelyről jelenleg is tárgyalások folynak a háttérben.

És bár a fideszes kemény mag füleinek minden körülmények között zene lenne Orbán találkozója az amerikai elnökkel, a Trump mögött álló republikánusokról ez már egyáltalán nem mondható el. Hogy az oroszokkal nagy valószínűséggel összejátszó Trump rég találkozott volna Orbánnal, az nem kétséges, de tekintettel kellett legyen republikánus hátországára, amely azon dolgozik, hogy (a) a NATO-t megerősítve még inkább sakkban tartsa a Kreml Ukrajna-politikáját, (b) hogy Putyin rendszerét a szovjet idők remake-jének állítsa be, (c) hogy az orosz titkosszolgálatok feltartóztatása a kor egyik legfontosabb parancsa legyen. Minderre két olyan térségi állam diplomáciája is rásegített, sőt rásegít mind a mai napig – jelesül Lengyelország és Románia – melyek ugyan különböző okokból, de szimpátiával néznek minden Budapesttel szembeni washingtoni keménykedést.

És akkor még az előttünk álló 24 órában, Strasbourgban lezajlik majd egy szavazás, amely minden tekintetben bővítheti azt a vesztés-szériát, amit Orbánnak az elmúlt hónapokban el kellett könyvelnie.

David B. Cornstein nagykövet tehát egy olyan pillanatban találkozott a magyar miniszterelnökkel, amikor ez utóbbi egyszerre szembesül a washingtoni republikánus elit egyre érzékelhetőbb elégedetlenkedésével, illetve azzal a felháborodással, ami a magyar politikai valósággal szemben az európai jobboldalon fokozódik. Ha tehát holnap megszavazzák az eljárás elindítását az Orbán kormány viselt dolgai miatt Magyarországgal szemben, Orbán hirtelen két szék között a földön találja magát, s ezzel nem csak az európai folyamatokkal kell szembeúsznia, de azzal is számolnia kell, hogy ezt követően már nem marad egyetlen érv sem amellett, hogy a Fehér Házban fogadják őt.

A nagykövetség által kiadott nyilatkozatban minden benne van, ami a két ország kapcsolatáról ma elmondható: „A találkozó fontos lépés volt a bizalom és a kommunikáció helyreállításában…” Vagyis már korábban megszűnt a bizalom és a kommunikáció a két kormány között. Valamint felsorolja azt a négy területet, ami Washington számára fontos: „a biztonsági együttműködést, az Ukrajna elleni orosz agressziót, az energiabiztonságot, és a Közép-európai Egyetemet (CEU-t.)”

Vegyük csak sorjában ezeket:

  • Biztonsági együttműködést említ a nyilatkozat egy olyan időpontban, amikor a 444.hu jóvoltából ma már tudjuk, hogy milyen, a Nyugattal és főként az Egyesült Államokkal ellenséges orosz, a hatalomhoz, sőt a titkosszolgálatokhoz köthető személyek, illetve bűnözők léptek be az EU területre a magyar letelepedési kötvénynek köszönhetően. Egyesek feltételezik: a Szkripal-gyilkossági kísérlettel gyanúsított két orosz – Alekszander Petrov és Ruszlan Bosirov – is Magyarországon keresztül szivárgott be az unióba.
  • Ukrajna elleni orosz agresszió: az elmúlt hónapokban egyébről se hallani, mint olyan kormányzati kommunikációról, mely a kijevi vezetés legitimitását és konstruktív magatartását próbálja megkérdőjelezni, s ezzel visszaigazolni az országgal szembeni orosz agressziót.
  • Energiabiztonság: elég csak Paksot említeni, s azt az agresszív fellépést, mellyel Szijjártó bírálta Romániát és Horvátországot, azt a két államot, mely komoly erőfeszítéseket tesz, hogy olyan vezetékeket telepítsenek, amelyeken nem orosz gázt szállítanak majd.
  • Közép-Európai Egyetem: a helyzet közismert.

A kérdés szeptember 11-én és 12-én dől el: Washington után vajon az uniós vezetés is felismeri végre, hogy Orbánnal nem tárgyalni kell, hanem rákényszeríteni a nyugati elvárásokat? Ő ugyanis csak ebből ért…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .