Orbán nem engedné, hogy Magyarország „bevándorlóország” legyen

0
771

Tudomásul kell venni a kvótaperben született európai bírósági ítéletet, de ez a döntés nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa migránsokat elutasító bevándorláspolitikáját – ezt mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Azt is mondta: sosem fog hozzájárulni, hogy Magyarországot „bevándorlóországgá” változtassák.

Az Európai Bíróság ítélete szerint

Magyarországnak 1294, háborús övezetből érkező menekültet kell befogadnia.

Az ítélet tudomásul vételével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: szó szerint veszi át ezt a kifejezést Robert Fico szlovák miniszterelnöktől, akivel „betű szerint is” egyetért. Szerinte Magyarország „harcol az ellen a brüsszeli politika ellen, amely a nemzetállamok akarata ellenére akar embereket oda betelepíteni.”

Abszurdnak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy brüsszeli bürokraták határozzanak arról, hogy

„ennek a három Juszufnak (…) Budapesten kellene élnie”.

Szerinte kizárólag a magyarok dönthetnek arról, kikkel élnek együtt.

Véleménye szerint ez az ügy egy súlyos elvi kérdést vet fel, azt, hogy az EU az európai szabad nemzetek szövetsége vagy egy brüsszeli központú birodalom. Szerinte az Európai Bíróság az Európai Bizottság mellé állt.

Orbán a rádióban
MTI Fotó: Illyés Tibor

Nem maradhatott el a sorosozás sem: Orbán szerint „Soros György terve előtt kinyitották az ajtót, és ennek a végrehajtásának a felgyorsítására számítok a következő időszakban”.

Azt is mondta:

„Ha egy ország úgy gondolja, hogy egy adott uniós döntés az ő nemzeti identitását érinti (…), akkor ellen kell állnia.”

Orbán Viktor szerint az igazi csata most kezdődik, mert a bírósági ítélet semmire sem kötelezi Magyarországot, az csak arról szólt, hogy a kvótadöntés a bíróság szerint jogszerű volt. Azt mondta, hogy a döntést mások sem hajtják végre, és nem is végrehajtható.

„Eddig jogi harcot vívtunk (…),

most politikai harcot kell vívnunk,

és meg kell változtatnunk ezt az uniós döntést” – mondta.

Orbán szerint azok az országok, amelyek beengedték a migránsokat, amelyek „elsózták a levest”, azok „egyék meg”. „Miért nekünk kellene azt a levest megenni, amit ők sóztak el?” – kérdezte, hozzátéve: abban szívesen segítenek Németországnak, hogy az Európába érkezett migránsokat kivigyék a kontinensről.

Arról is beszélt, hogy Magyarország végig betartotta a schengeni szabályokat, a határvédelmi kiadásokkal pedig Európát is védte.

Szerinte kerítés nélkül nem lehet megvédeni a külső uniós határokat.

„Ahol van kerítés, ott van védelem, ahol nincs kerítés, nincs védelem”, vagyis a kerítést ellenzők a migránsok megállításának politikáját is ellenzik – jelentette ki.

Azt mondta:

„Mi nem bevándorlóország vagyunk (…), és én sosem fogok hozzájárulni ahhoz, hogy bármilyen nagyhatalom (…) belőlünk bevándorlóországot csináljon.”

Magyarország uniós tagságáról Orbán Viktor egyértelművé tette: a magyarok népszavazáson döntöttek – helyesen – az EU-ba belépésről, ezért onnan egyetlen kormány sem léptetheti ki az országot.

MTI / FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .