Orbán megvétózná Finnország és Svédország NATO tagságát?

0
1043
Facebook

A New York Times, a befolyásos amerikai lap szerint Orbán Viktor miniszterelnök elkötelezettsége Putyin orosz elnök iránt közismert. Ezért előfordulhat, hogy a magyar miniszterelnök vétót emel Finnország és Svédország NATO tagságával szemben. Éppúgy mint ahogy vétójával akadályozza az Európai Unió olajembargóját Oroszországgal szemben.

A brüsszeli Politico szerint az Európai Unió egyelőre felfüggeszti az olajembargó elfogadtatását, mert a magyar kormány ellenállása miatt nem lát esélyt a konszenzusra.

Orbán és a NATO

Míg a magyar miniszterelnök évek óta harcot folytat Brüsszel ellen addig az észak-atlanti szerződéssel kapcsolatban nem ez a helyzet. Orbán tisztában van azzal, hogy Magyarország biztonsága a NATO-tól függ, ezen belül is elsősorban az Egyesült Államoktól.

A magyar miniszterelnök híve annak, hogy erős európai hadsereg jöjjön létre vagyis a NATO két lábon álljon.

Ne függjön kizárólag az Egyesült Államoktól Európa biztonsága. Ebben a tekintetben közel állnak nézetei Macron francia elnökhöz, aki szintén azt szeretné, hogy az Európai Unió játsszon önálló szerepet a globális diplomáciában. Ezt erős hadsereg nélkül nem tudja megtenni.

Ebből a szempontból nézve nem látszana épp okos ötletnek Finnország és Svédország NATO tagságának megvétózása. Nagyon nehéz lenne Magyarország érdekeire hivatkozni ebben.

Sokan úgy gondolják, hogy Putyin Magyarországra miniszterelnökére, Orbán Viktorra fog támaszkodni, hogy elutasítsák a kérelmeket.

Putyin kérése felülírhatja ezt? Nagy kérdés. Orbán Viktor ellensúlyoz, de semmiképp sem szeretne szembekerülni az Egyesült Államokkal. Márpedig ez azt jelentené.

Az orosz diplomácia realista: aligha kívánja beáldozni utolsó uniós barátját egy olyan ügyben, amely amúgy is veszett fejsze…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .