Orbán lejtmenetben

0
1062
facebook

Orbán csúszik lefelé – írja a konzervatív lap kommentárja. A kormányfő a jól bevált módszerekkel akarta folytatni a kampányt, miután azok csaknem 50%-ot hoztak neki a legutóbbi választáson. Azaz a Bizottság, az EU migrációs politikája, a muzulmánok és kedvenc ellensége, a Soros elleni harc jelszavával vonult hadba. Csakhogy nála mindig emelni kell a tétet, ez a populizmus természetéből fakad. Neki mindig fenn kell tartania a nyugtalanság légkörét, amit újabb és újabb tabuk megtörésével lehet elérni. Egy populistának nem lehetnek gátlásai. Orbán ezt pontosan felismerte, szinte mindenki másnál jobban. Így azután az utóbbi napokban radikalizálódott, messzire vitte országát a jogállamtól, a Fideszt pedig a kereszténydemokrata értékektől.

Ennélfogva jött az újabb provokáció, ezúttal Soroson kívül Junckert is célba vette. A magyar vezető  szemszögéből volt ebben némi logika. A Bizottság elnöke támogatja a szorosabb uniót, Orbán viszont elutasítja azt. A menekültválság még inkább eltávolította egymástól őket. De most hozzájön még valami: a luxemburgi politikust úgy ábrázolják a plakátok, hogy az a náci időket idézi. Ezt a baljós antiszemita játékot a kormányfő már Soros kapcsán is előadta, az része a saját radikalizálódásának. Csakhogy ezúttal elszámította magát, a Néppárt nem hagyja annyiban. Az „Állj!’-kiáltás éppen eddigi legfőbb szövetségesétől, a CSU-tól érkezett. Sőt, Söder a lépést összehangolta a CDU új elnök asszonyával és Weberrel. Nem követelik a Fidesz kizárását, de komolyan mérlegelik a lehetőséget.

Úgy hírlik, hogy ha a magyar miniszterelnök nem visszakozik, akkor elszabadulnak a dolgok és még a májusi választás előtt jöhet a robbanás. Nem csupán a németek gondolják így. A svédek javaslatot kívánnak előterjeszteni ez ügyben és készen állnak a franciák, a görögök, a lengyelek és a románok is. Vagyis hamar összejönne a többség. Az EPP jelenleg főként taktikai meggondolásokból nem kíván gyorsítani. A kizárás után ugyanis a választási hadjárat átfordulna Európa barátainak és ellenfeleinek küzdelmévé, amit Weber szeretne elkerülni, mert az csak a populisták kezére játszana. Azon kívül Orbán egyfajta Visegrád-pártot hozhatna létre a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal. Sok konzervatív örülne, ha beadná a derekát, de ilyesmit egyelőre nem tapasztalni nála. Képes egyáltalán még rá?

Szelestyei Lajos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .