Orbán: Hódmezővásárhely „parlamenti előválasztásként működött”

0
698

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás egy „parlamenti előválasztásként működött”, arra számít ugyanis, hogy április 8-án is csak egyetlen ellenzéki jelölt lesz számos vagy talán az összes választókerületben.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: talán már létre is jött az a „paktum”, amely alapján a bevándorlást ellenző nemzeti, polgári képviselőjelölttel szemben egyetlen ellenzéki, bevándorláspárti jelölt lesz a választókerületekben. Hozzátette, hogy „látom Soros György pénzét a háttérben”.

„Ha a fogkrém kijön a tubusból, nincs ember, aki visszategye”

– mondta arról, hogy ha egyszer bejönnek a bevándorlók, nem lehet majd őket „kitenni”.

Arról is beszélt, hogy Magyarország az elmúlt időszakban szép gazdasági, családpolitikai, a nők megbecsülését elősegítő eredményeket ért el. Fontosnak nevezte a gyermeket vállaló nők további támogatását, mert azon múlik Magyarország jövője, hogy „az asszonyok akarnak-e velünk együtt élni, akarnak-e családban élni, akarnak-e gyermeket vállalni”. De hozzátette, hogy ez egy személyes döntése minden nőnek, viszont szeretné megadni a segítséget azoknak, akik ezt a döntést meghozzák.

Végül ezt a gondolatmenetet is azzal zárta, hogy hiába van jó családpolitika, ha közben az országot elárasztják a migránsok, akkor ugyanis „a pénz arra fog menni”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .