Németország nem akadálya az olajembargónak

0
674
twitter.com

Az Európai Unió új Oroszország elleni szankciócsomagja a Sberbankot és az olajellátást célozza majd – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy német lapnak.

“Jelenleg az orosz bankszektort tanulmányozzuk, különösen a Sberbankot, amely ennek a szektornak a 37%-át teszi ki.” És persze az terítéken van az olajembargó kérdése is.”

Von der Leyen elmondta, hogy az Európai Unió “ésszerű mechanizmusokon” dolgozik annak biztosítására, hogy az olajembargó a későbbi szankciókba belekerülhessen.

A szankciók prioritása “Putyin bevételének csökkentése”.

Az EB elnöke közvetlenül megvédte a német kormányt azokkal a vádakkal szemben is, amelyek szerint az Oroszországgal szembeni korlátozások bevezetését késlelteti:

“Németország 48 órán belül elfogadta mind az öt általunk javasolt szankciócsomagot”.

Soha korábban az Európai Unió “olyan összetartóan, határozottan és lendületesen nem járt el, mint most”, ebben Berlinnek is nagy szerepe volt – mondta a politikus.

Von der Leyen felvetette, hogy a Moszkvával szemben bevezetett büntetőintézkedések már megtették a hatásukat:

“A szankciók hétről hétre egyre jobban behatolnak az orosz gazdaságba.” Az oroszországi export 70 százalékkal, az orosz bruttó hazai termék 11 százalékkal esett vissza

– mondta.

A szankciók hatására belatható időn belül az oroszországi gazdaság megoldhatatlan problémák elé néz – erről meg van győződve az EB elnöke.

“Ezzel a háborúval Putyin saját országát és népének jövőjét teszi tönkre”

– mondta von der Leyen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .