“Nem ajánlom a kipa viselését mindenütt Németországban”

0
9

Ezt nyilatkozta az antiszemita ügyekkel megbízott kormánybiztos a Funke médiának. Felix Klein óvni akarja a zsidó közösséget az erőszakos akcióktól, melyek száma emelkedett Németországban. Míg 2017-ben 1504 antiszemita akciót tartottak számon, addig tavaly már 1646-ot. Vagyis 10%-os az emelkedés.

“Ez szégyen Németországra nézve”- nyilatkozta Katarina Barley igazságügyi miniszter. Aki hozzátette: a rendőrség éberen figyeli az antiszemita csoportok tevékenységét. A zsidó közösség azt kérte az államtól, hogy az kösse antiszemita ellenes eskühöz az állami segélyeket.

A rendelkezésére álló adatok szerint a zsidókkal szemben elkövetett támadások mintegy 90 százaléka szélsőjobboldali, és jóval kisebb számban muszlimok az elkövetők.

Sok frissen érkezett muzulmán bevándorló hajlamos az antiszemita megnyilvánulásokra Németországban. A hagyományos német antiszemitizmus is felélénkült – nyilatkozták a szakértők a Deutsche Welle nevű közszolgálati médiának. Az ellenzék legfőbb erejét jelentő Alternative für Deutschland párt megtűri az antiszemita csoportokat a tagjai között. Az Alternative für Deutschland tagja annak a szélsőjobboldali pártszövetségnek, melyet Matteo Salvini belügyminiszter hozott létre Milánóban. Ezzel a pártszövetséggel javasolt együttműködést az Európai Néppártnak Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..