Kezdőlap Címkék Matteo Salvini

Címke: Matteo Salvini

Orbán a lányát látogatta államköltségen Firenzében

A miniszterelnök Egyiptomban tárgyalt, majd hazatérőben nem egyenesen Budapestre repült hanem megállt Olaszországban. Magánprogramot bonyolított le – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóirodájának vezetője.

Stefano Bottoni történész, aki Olaszországban könyvet adott ki Orbán Viktor rendszeréről, jelenleg Firenzében tanít, és kiderítette: a miniszterelnök Róza lánya ott tanul az Erasmus program keretében. Orbán Viktor és Lévai Anikó őt látogatta meg. Az egyórás látogatás minimum 3-4 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. Korábban előfordult, hogy hasonló esetekben ezt az összeget Orbán Viktor befizette az államkasszába.

Egy despota Európában

Ezzel a címmel adott ki könyvet Orbán Viktorról Stefano Bottoni történész Olaszországban. Magyarul egyetlen könyvkiadó sem merte megjelentetni, de a Magyar Hang olvasói összegyűjtöttek 2,5 millió forintot erre a célra. Így a könyv hamarosan megjelenik. Az eredeti olasz kiadáshoz képest új fejezetet is tartalmaz, mely az elmúlt három év eseményeiről számol be.

Orbán csalódott Meloniban

A magyar miniszterelnök igen intenzív kapcsolatot ápolt a jobboldali-szélsőjobboldali olasz vezetőkkel. Silvio Berlusconi az egyik mentora volt hiszen nemcsak a háború utáni Itália leghosszabb ideig hatalmon levő miniszterelnöke volt, de egyben az ország leggazdagabb embere – dollár milliárdos. A Hajrá Magyarország, hajrá magyarok jelszó Berlusconi Forza Italia mintájára született.

Matteo Salvini egykori belügyminiszter, a Lega vezetője is fontos politikai szövetségese Orbánnak éppúgy mint Giorgia Meloni. Itália első női kormányfője azonban csalódást okozott Orbánnak, mert az Európai Néppárttal paktál, amelyből a magyar miniszterelnök kilépett mielőtt kirúgták volna.

Orbán olasz barátja elfordul Putyintól?

A Liga minden szankciót megszavazott Oroszországgal szemben. Olaszország egykori belügyminisztere elmondta, hogy immár nem lát lehetőséget arra, hogy Olaszország új földgáz szerződést kössön Oroszországgal. Németország után Olaszország vásárolta a legtöbb földgázt az uniós tagállamok közül.

Olaszországban szeptember 25-én rendezik meg az országos választásokat, ahol a jobboldali-szélsőjobboldali koalíciónak jó esélye van a győzelemre. Giorgia Meloni lehet a miniszterelnök Rómában míg Matteo Salvini a belügyminiszteri posztra pályázik. Egyszer már betöltötte ezt a tisztséget. Akkor találkozott vele Orbán Viktor miniszterelnök Genova városában. Mindkét politikus zéró migránst akar látni Európában. Korábban egyetértettek abban is, hogy ellentétben a brüsszeli irányvonallal szorgalmazták az együttműködést Putyin orosz elnökkel, akit a Krím megszállása után a nyugati világ fokozatosan kiközösített. Matteo Salvini sokat köszönhet Putyinnak hiszen az ő támogatásával lett a Liga elnöke és később Olaszország belügyminisztere.

2018-ban Matteo Salvini még azt jelentette ki, hogy “orosz földön inkább otthon érzem magam mint Európa sok más országában.”

Salvini váltott, mert be akar kerülni az új kormányba, melynek vezetője, Giorgia Meloni kiállt Ukrajna mellett.

“A háború miatt megváltozott a véleményem Putyinról:

amikor valaki elkezd egy másik országot bombázni és megszállni, akkor minden megváltozik”

– jelentette ki Matteo Salvini.

Mi várható az új olasz kormánytól?

Nem olyan Európai Uniót akarunk mint Orbán Viktor – hangsúlyozta Silvio Berlusconi, aki az Il Giornale című lapnak nyilatkozott. Az olasz politika veteránja elmondta, hogy ők továbbra is az Európai Néppárt tagjai. Innen lépett ki a Fidesz mielőtt kidobták volna. Berlusconi, aki éveken át volt Olaszország miniszterelnöke, most nem kormányzati tisztségre pályázik hiszen életkora – 86 év – ezt már nemigen teszi lehetővé, hanem a szenátus elnöke szeretne lenni Rómában.

Közben az olasz nagytőke szép csendben lepaktált Giorgia Meloni asszonnyal. Cernobbioban a rendszeres találkozó alkalmából kiderült, hogy szépen megegyeztek a szélsőjobboldali politikussal arról, hogy ha miniszterelnök lesz, akkor harcol az olasz érdekekért Brüsszelben. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy Meloni asszony felrúgja azokat a reformokat, melyeket a jelenlegi Draghi kormány azért vállalt el, hogy megkapja a rekord összegű támogatást az uniós helyreállítási alapból. Draghi miniszterelnök vállalta, hogy nem nyújt állami támogatást az uniós pénzekből a versenyképtelen vállalatoknak. Meloni asszony viszont támogatná a gyengélkedő olasz cégeket. Ily módon az egekbe szökne a költségvetési hiány és az államadósság. Ez utóbbi már ma is meghaladja az éves GDP 150%-át holott 60% lenne az engedélyezett felső határ.

“Olaszország mindig is az euróövezet gyenge láncszeme volt, ezért kissé tartunk az új Meloni kormánytól”

– mondta egy magasrangú uniós tisztviselő a brüsszeli Politiconak, ahol neve elhallgatását kérte.

Indul az olasz választásokon a 95 éves Gina Lollobrigida

A filmsztár, aki nemrég ünnepelte meg 95-ik születésnapját egy kis szélsőjobboldali párt színeiben indul: a szenátusba szeretne bekerülni. A szuverén és népi Olaszország párt euroszkeptikus mint általában a jobboldal-szélsőjobboldal Olaszországban.

Most a választásokra készülődve a három győzelemre esélyes párt koalíciója olyan programot fogadott el, amely hangsúlyozza: nem kívánnak kilépni sem az Európai Unióból sem pedig az eurozónából. A diplomáciában sem oroszbarát vonalat követnek majd holott eddig két pártvezető: Silvio Berlusconi és Matteo Salvini  ugyancsak baráti kapcsolatot ápolt Putyin orosz elnökkel. A miniszterelnöki posztra esélyes Giorgia Meloni megígérte: továbbra is támogatják Ukrajnát és az uniós szankciókat Oroszország ellen.

Lollobrigida már próbálkozott

A híres színésznő, akinek talán leghíresebb filmje a Notre Dame-i toronyőr, 1999-ben próbálkozott azzal politikai pályára lépjen. Akkor is a szenátusba akart bekerülni mint ahogy most is.

“Az életben hol nyer az ember hol pedig veszít”

– mondta erről Gina Lollobrigida a La Repubblica című lapnak.

A 86 éves Silvio Berlusconi a szenátus elnökének posztját célozza meg. Korábban Olaszország miniszterelnöke volt, de megbukott amikor azt javasolta, hogy lépjenek ki az eurozónából.

Orbán reménye

A magyar miniszterelnök abban bízik, hogy a jobboldal-szélsőjobboldal koalíciója győz szeptemberben Olaszországban. Ez elsősorban azért lenne számára fontos, mert esetleg könnyebben hozzájuthatna azokhoz az eurómilliárdokhoz, melyet az Európai Unió nem akar kiutalni, mert a nemzeti együttműködési rendszer sérti az uniós jogállami normákat. Giorgia Meloni, aki esélyes a kormányfői posztra, többször is kifejtette: nem helyesli azt, hogy az Európai Unió politikai okból nem utal Magyarországnak és Lengyelországnak.

Orbán Viktor a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció mindhárom vezetőjével jó kapcsolatot ápol, de ők egymással nincsenek különösebben jó viszonyban. Mindhárman vezető szerepre törnek. Mind Silvio Berlusconi mind pedig Matteo Salvini nehezen viselné el, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök legyen, egy olyan politikus asszony, akinek semmiféle kormányzati tapasztalata sincsen.

Giorgia Meloni viszont azon az állásponton van, hogy az legyen a miniszterelnök, akinek a pártja a legtöbb szavazatot kapja. Erre pedig a három koalíciós párt közül neki van a legtöbb esélye, így ő lehet Itália első női miniszterelnöke.

Putyin buktatta meg az olasz kormányt?

A puccsot Draghi miniszterelnök atlantista kormánya ellen Silvio Berlusconi villájában készítették elő. Ott tárgyalt egymással a kormánykoalícióban résztvevő két párt (mérsékelt jobboldal – szélsőjobboldal) vezetője: Berlusconi és Matteo Salvini. Telefonon bekapcsolódott Giorgia Meloni.

Mario Draghi megbuktatásában résztvevő jobboldali két pártvezér egyike sem várományosa a következő kormány vezetői posztjára arra a tőlük is jobbra álló szélsőjobboldali újfasisztának minősíthető Fratelli d Italia párt vezére pályázhat sikerrel, ő a legnépszerűbb politikus jobboldalon, méghozzá azért, mert nem vett részt a Draghi kormányban. Márpedig megállapodásuk szerint

az állít majd miniszterelnököt, aki az őszi választáson közülük a legeredményesebben szerepel.

Volt még egy érdekes telefon Berlusconi római villájában: az orosz nagykövettel tárgyalt a 85 éves szupergazdag Silvio Berlusconi, aki tegező viszonyban áll Vlagyimir Putyinnal. Matteo Salvini Putyin támogatásával vált a szélsőjobb Liga vezetőjévé, és így lehetett egy időre Olaszország belügyminisztere. Ekkor találkozott vele Orbán Viktor miniszterelnök, akivel a migráns kérdést vitatta meg Matteo Salvini akkori belügyminiszter. Salvini gyakran viselt Putyin pólót, egyszer még az Európai Parlamentben is lefényképezték így. A háború kitörése után az ukrán határon emlékeztették őt erre.

Putyin barátai kerülhetnek hatalomra Rómában?

Szeptember végén lesz a választás, és a három jobboldali-szélsőjobboldali pártnak jó esélye van a győzelemre. Csakhogy nem Berlusconi és Salvini látszik befutónak hanem Giorgia Meloni, aki Olaszország első női miniszterelnöke lehet. Ő viszont távolról sincs annyira oda Putyinért mint Berlusconi vagy Salvini. Külföldön elsősorban az amerikai republikánusokkal épített ki jó kapcsolatokat. Magát nyugatbarátnak és Tony Blair jobboldali követőjének nevezi.

“Ha én leszek a miniszterelnök, akkor folytatódni fognak az olasz fegyverszállítások Ukrajnának”

– nyilatkozta Giorgia Meloni a La Stampanak.

Draghi miniszterelnök nemrég Algériában járt, hogy onnan szerezzen földgázt Olaszországnak. Putyin földgáz zsarolásával pofára eshet, mert Olaszország Németországhoz hasonlóan maximálisan igyekszik csökkenteni függését az orosz földgáztól. Lehet, hogy ez az idei télen még nem sikerül, de azután Putyin elveszítheti legfőbb aduját.

Ki akar magának ilyen megbízhatatlan partnert?!…

Orbánnak szakítania kell Putyin politikai maffiájával!

Erős szekunder szégyenérzet fogta el az embert, amikor az egyik hírportál videójában látta az újságírók kérdéseitől zavarba jövő fideszes nagyságokat és kisszerű figurákat, miként próbáltak ők is pávatáncolni és egyrészt-másrészt mondatokkal elhatárolódni Putyintól, egyúttal megtagadni az elmúlt tizenkét év sajátos Kreml-barátságát. Nehezen ment nekik, hiszen eddig arra trenírozták magukat és követőiket is: Putyin szép, Putyin jó, Putyin a barátunk. Hát, nem. Nagyon nem – írja Újhelyi István EP képviselő szokásos vasárnapi levelében.

A Fidesz egyelőre csak mézes-mázas szavakban és plakátokra írt mondatokban harcos békepárti és az orosz agresszorral szembeni közös európai fellépés aktív részese, amikor ugyanis tettekre kerülne sor, már fülüket-farkukat behúzzák.

Értem én – írja Ujhelyi -, nehéz egyszerre megfelelni az illiberális maffia elvárásának és az egyszerű emberi, erkölcsi követelményeknek. Ha Orbán Viktor valóban komolyan gondolná, hogy némi moszkvai kitérő után újra visszatalált az európai értékekhez és az Unió egységéhez, akkor kézzel fogható, hiteles döntésekkel is igazolná ezt.

Kezdhetné az orosz „kémbank” diplomáciai mentességének felfüggesztésével, a Roszatommal kötött együttműködések befagyasztásával, vagy a Kreml felsővezetőihez köthető személyek – így például az ukrán háború irányításában résztvevő hírszerzési vezető Szergej Nariskin családtagjai által kapott – letelepedési kötvények felülvizsgálatával.

De kezdhetné valami egyszerűbbel is európai elkötelezettségének bizonyítását Orbán. Például azzal, hogy

a Fidesz elnökeként megszakít minden formális és informális kapcsolatot azokkal a politikai erőkkel, amelyek nem csupán felszínes, de hivatalos formában is együttműködnek Putyin oroszországi pártjával.

Ideje lenne például nyilvánosan kimondania Orbán Viktornak, hogy a Fidesz vezetőjeként megszakítja a baráti és politikai kapcsolatokat Matteo Salvinivel és az általa vezetett Északi Ligával, amely 2017-ben konkrét, formális együttműködési megállapodást írt alá Putyinékkal Moszkvában.

A Fidesz világosan és egyértelműen szakíthatna Marine Le Pennel és az általa vezetett Nemzeti Tömörülés párttal is, hiszen korábban Le Penék konkrét pénzügyi támogatást kaptak Putyinéktól (ahogyan rendkívül szokatlan módon most épp a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB adott tízmillió eurós kölcsönt nekik kampányra), de olyan szoros baráti szálak kötötték a Kremlhöz a francia pártot, hogy Le Penék egyik EP-képviselője például gyakornokként foglalkoztatta Brüsszelben Putyin szóvivőjének a lányát.

Orbán nyilvánosan rendezhetné a Fidesz viszonyát az osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) is, amelynek korábbi elnökét, a botránya miatt lemondani kényszerült Heinz-Christian Strachét annak idején még látványos keretek között fogadta és mutatta be fontos politikai szövetségeseként. Nos, habár az FPÖ (Strache bukása óta) nem hosszabbította meg hivatalos együttműködését Putyin pártjával, de Strache idejében még fontos része volt az Egységes Oroszország párttal kötött keretmegállapodás.

Aki egyszer a putyini politikai maffia része lesz, az nem szabadul egyszerűen.

Hiába próbálja magáról lerázni Orbán és a Fidesz az elmúlt tizenkét év túlzott Putyin-barátságát és összefonódását a Kreml által finanszírozott és nyilvánvalóan nagyrészben általa irányított európai szélsőjobboldali politikai szereplőkkel, ezt szavakkal és pávatáncos mozdulatokkal már nem lehetséges. Ha Orbán és a Fidesz valóban Európához akar tartozni és az európai értékek védelmezőjeként akar fellépni, akkor érdemi lépéseket kell tennie az orosz agresszorral szemben, a Fideszt pedig látványos és egyértelmű módon leválasztani azokról a politikai szereplőkről, amelyek Putyin sötét árnyékában működnek.

Orbán az elmúlt hónapokban egy szélsőjobboldali, EU-szkeptikus új pártkoalíciót akart összehozni többek között a fent említett szereplőkkel, de terve egyelőre meghiúsult. Most itt az ideje, hogy végleg a fiókba tegye ezt a tervét és világosan szakítson eddigi szövetségeseivel.

Ha nem teszi meg, azzal megerősíti, hogy továbbra is a háborút indító Putyin politikai maffiarendszeréhez tartozik és nincs is szándékában kilépni onnan. Ilyen egyszerű – írja az EP képviselő.

Orbán barátja szülővárosában is vereséget szenvedett

Matteo Salvinit megalázó vereség érte Milánóban: míg korábban a Liga ott 27%-ot szerzett addig most csak 11%-ot! A helyi választáson mindenütt leszerepeltek a populisták Itáliában, akik pedig még nem is oly rég a kormányt adták Rómában.

Salvini akkor belügyminiszter volt, és ebben a minőségben tárgyalt Genovában Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a migráns kérdésről. Salvini Orbán olasz kedvence lett az öregedő Berlusconi után. Aztán most a magyar miniszterelnök új kedvencet talált Meloni újfasiszta pártvezér személyében. Velük együtt akarja megalakítani az új európai szélsőjobboldali pártot, amely szerepet játszhatna az Európai parlamentben. Ha létezne, de egyelőre nyoma sincsen.

A nyertes Draghi miniszterelnök

A pártonkívüli kormányfő korábban az Európai Központi Bank vezére volt. Kormányában szinte mindenki szerepet vállalt az újfasiszták kivételével. A miniszterelnök a hatalmas uniós támogatás segítségével kívánja modernizálni Olaszországot. Az olasz választók ezt megértették, és megszavazták a helyi választásokon.

Draghi megmondta Salvininek, hogy nem folytathat önálló politikát, ha a kormány koalícióban benne akar maradni. Ezért Salvininek búcsút kellett mondania zéró migráns politikájának éppúgy mint Moszkva barát diplomáciájának.

Matteo Salvinit Putyin orosz elnök találta meg amikor még csak egyszerű parlamenti képviselő volt az Európai parlamentben. Orosz támogatással felfutott és abban reménykedett, hogy hamarosan Itália miniszterelnöke lesz. Orbán akkor rá alapozta terveit egy európai populista szövetség létrehozásában. Budapesten tárgyalt ebben az ügyben Matteo Salvini és Morawiecki lengyel miniszterelnök. Ebből sem lett semmi. Salvini orosz barátságát a lengyelek nem tudták lenyelni.

Draghi miniszterelnök egyertelműen atlantista, és egyre nagyobb hatása van az uniós döntésekre. Az új német kancellárral és Macron francia elnökkel ő határozhatja meg az EU irányvonalát. Orbán Viktornak a partvonalon jut szerep, és az ma még nagy kérdés, hogy meddig…

Kövér: Magyarország az EU tagja marad!

A magyar parlament elnöke, aki a Mandinernek nyilatkozott: megerősítette azt, amit korábban Navracsics Tibor is mondott, hogy az elit köreiben senki sem gondolkodik azon, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból!

Miért ez a nagy ragaszkodás az Európához?

Pénz beszél

Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerének kimondatlan titka az, hogy uniós pénzek nélkül egészen egyszerűen nem működne! Ezért a pávatánc örökös kényszere.

A hazai közvéleménynek Orbán és Kövér előadja a nagy bírálatot, hogy a frusztrált szavazó polgárok ne őket okolják azért, hogy a lakosság életszínvonala a legalacsonyabbak közé tartozik az Európai Unióban.

Magyarország lakosságának a döntő többsége  az uniós szegénységi küszöb alatt él miközben az infláció nálunk a legmagasabb.

A dinamikus GDP növekedés nem a lakosság életszínvonalát növeli hanem az Orbán által jóltartott multik profitját hízlalja és lehetővé teszi „az eredeti tőkefelhalmozást” a miniszterelnök és baráti köre számára.

„Az EU összeomlik”

Ezt deklarálta Kövér László, aki azt is hozzátette: ő megéri ezt. Azt is elmondta a magyar parlament elnöke, hogy Olaszországban és Franciaországban hatalomra kerülnek a Fidesz politikai barátai, és ez alapvetően megváltoztathatja az erőviszonyokat az Európai Unióban.

Franciaországban – Kövér Lászlóval és Vlagyimir Putyinnal ellentétben – senki sem számít Marine Le Pen asszony mozgalmának választási sikerére. A szélsőjobboldal ugyanis leszerepelt a helyi választásokon éppúgy mint Macron elnök.

Olaszországban jelenleg Orbán szövetségese, Matteo Salvini a kormánykoalíció tagja. A miniszterelnök, Mario Draghi abszolút mértékben az EU híve, és hallani sem akar semmiféle különutas vállalkozásról. Orbán másik olasz barátja, Giorgia Meloni viszont ellenzékben van. Kettőjüket nehéz lesz összebékíteni. Az olasz La Repubblica ezért is írta Orbán álmáról, a szélsőjobb egységről Európában, hogy az élőhalott. Főként mert ugyanolyan helyzetben van Olaszország is mint Magyarország: az uniós pénzektől függ! A szuverenitás hangoztatása üres frázis. Amint Olaszország vagy Magyarország kilépne az unióból, már másnap a pénzügyi csőd szélére kerülne az ország.

Tudja ezt Orbán és Kövér is, ezért ragaszkodnak foggal körömmel az EU-hoz miközben a híveiket Brüsszel ellen hergelik, hogy a választópolgárok ne őket hibáztassák azért, hogy Magyarország lakosságának döntő többsége a demokrácia három évtizede és a nemzeti együttműködés több mint egy évtizede után az európai szegénységi küszöb alatt tölti el az egész életét!…

Élőhalott Orbán európai álma

A magyar miniszterelnök és Matteo Salvini egységes szélsőjobboldali mozgalmat szeretne, mely komoly súlyt képviselne az Európai parlamentben.

16 párt most ugyan aláírt egy chartát arról, hogy nem akarnak európai Egyesült Államokat, de csak erre futotta az erejükből. Egységes mozgalomról szó sincs – írja az olasz La Repubblica, amely máris temeti a még létre sem jött szélsőjobboldali egységes mozgalmat.

Olaszországban ugyanis két ilyen párt van, és mindkettő vezető szerepre tör, de más más módszerrel. Matteo Salvini belépett Mario Draghi egység kormányába, amely egyertelműen híve az európai integrációnak sőt az európai Egyesült Államoknak is. Giorgia Meloni viszont ellenzékben maradt, és így próbálja növelni a népszerűségét.

Orbán Viktor épp Giorgia Melonira hivatkozva mondta le a szereplést a müncheni stadionban, ahol a magyar futball válogatott sorsdöntő mérkőzést játszott Németországgal szemben.

Mi lesz a németekkel?

Orbán korábban megpróbált nyitni az Alternative für Deutschland irányában, mert úgy gondolta, hogy ők vannak feljövőben a hagyományos CDU-CSU-val szemben. Ámde kiderült, hogy Orbán tévedett: az Alternative für Deutschland karanténban maradt.

Legutóbb a CDU a volt NDK-ban győzte le a szélsőjobboldali pártot!

Orbán így szövetséges nélkül maradt az EU legfontosabb államában. Ráadásul a feljövő zöldek kifejezetten az ellenségei közé tartoznak. Baerbock asszony, a zöldek vezetője arra buzdította az EU-t, hogy vegyen el pénzeket Orbán Viktortól a pedofil törvény miatt. Merkel kancellár közölte, hogy ez nem lehetséges. Ha viszont a zöldek bekerülnek a kormánykoalícióba Berlinben, akkor Merkel utódának nehéz lesz féken tartani a zöldek fellépését a magyar miniszterelnök politikája ellen.

Orbánnak nincs pozitív programja

A szélsőjobboldali pártok csak azt tudják, hogy mit nem akarnak. Ez kevésnek tűnik egy gazdasági-társadalmi válság kezeléséhez. Különösen azután, hogy Donald Trump megbukott Washingtonban.

Biden és az EU vonalával szemben Putyin orosz elnökre hivatkoznak

Moszkva támogatja is elszántan Matteo Salvinit, Marine Le Pent vagy Orbán Viktort, de ez olyan lehet mint Piszkos Fred barátsága, amely öl. Washington és Brüsszel számtalan gazdasági eszközzel akadályozhatja a szélsőjobboldali előretörést míg Putyinnak legfeljebb a vezetők pénzelésére van anyagi lehetősége.

A kínaiak sokkal realistábbak annál, hogy politikai mozgalmakat támogatnának. Ők csakis olyanokkal állnak szóba, akik hatalmon vannak vagy erre reális esélyük lehet. A lúzerek támogatása nem Peking műfaja …

Orbán és Salvini álma más

0

Az olasz Liga vezére nyilatkozatot adott a sajtónak magyarországi útja előtt. Csütörtökön látja vendégül a magyar miniszterelnök lengyel kollégáját és Matteo Salvinit, hogy egyeztessék Európa politikájukat.

Matteo Salvini belépett Mario Draghi Európa barát kormányába. Az olasz miniszterelnök első nyilatkozatában világosan megmondta: nincs mese! Le kell tenni a garast Brüsszel és Washington mellett! „Nincs magányos szuverenitás!” – hangsúlyozta az olasz miniszterelnök, aki korábban az Európai Központi Bank elnöke volt.

Matteo Salvini nemcsak a Liga vezére, de az egyesült jobboldal miniszterelnök jelöltje is. Ebben a pártszövetségben benne van a veterán Silvio Berlusconi is. Aki korábban épp azért kényszerült távozni az olasz kormány éléről, mert Európa ellenes húrokat pengetett, és felvetette a kilépést az eurozónából.

Berlusconi példája lebeg Matteo Salvini előtt amikor közeledik Brüsszelhez.

Európa képe ezért különbözik a magyar miniszterelnökétől. Orbán Viktor tovább folytatja Brüsszel bírálatát, amelytől Matteo Salvini már inkább tartózkodik.

Ki lesz a vezér?

Mind Orbán mind Salvini pályázik erre a posztra, amely úgy lenne igazán erős, ha mögötte állna mindkét markánsan jobboldali frakció az Európai parlamentben. Matteo Salvini számára evidencia, hogy csakis a 60 milliós Olaszország potenciális vezetője lehet a vezér, de Orbán Viktor nem másodhegedűs karakter. A harmadik vitapont: Oroszország.

Putyin barátai és ellenfelei

Matteo Salvini mezei parlamenti képviselő volt Brüsszelben amikor Putyin emberei felfigyeltek rá. Az olasz sajtó szerint Putyin támogatásával lett a jobboldal vezére Itáliában. Orbán Viktor is kiváló kapcsolatokat ápol minden oroszok elnökével. Ebben

nem kis szerepet játszhat, hogy az orosz földgáz reexportja Ausztriába a magyar miniszterelnöknek állítólag nem kis személyes hasznot hoz.

Ámde Lengyelországban mindez elfogadhatatlan. Varsó atlanti elkötelezettsége vitán felül áll. Ráadásul a PiS vezére, Jaroslaw Kaczynski Putyint személyesen is felelősnek tartja ikertestvére halálért. Lech Kaczynski akkori lengyel államfő gépe lezuhant amikor Katyn felé tartott. Az oroszok minden szándékos akciót cáfoltak, és Lech Kaczynskit hibáztatják a katasztrófáért, mert ő utasította a pilótát leszállásra a sűrű ködben.

Ilyen körülmények között picit nehéz lesz közös nevezőre jutni csütörtökön Budapesten.

PR siker azonban lehet, és mindhárom résztvevőnek ez most az igazán fontos, mert tudják, hogy a választópolgárokat nemigen érdeklik a pártok ügyei akkor amikor Európa az elmúlt évtizedek legnagyobb válságával néz szembe a koronavírus miatt.

Orbán a szélsőjobbal paktál Olaszországban

Együttműködésre szólítja fel Giorgia Meloni pártelnököt a magyar kormányfő abban a levélben, melyet az Olasz Testvérek vezetőjének címzett.

Olaszországban nemrég alakult nemzeti egységkormány a vírusválság leküzdésére. Mario Draghi miniszterelnököt támogatja Orbán korábbi szövetségese, Matteo Salvini is. Giorgia Meloni viszont elutasítja a nemzeti egységkormányt, amely Brüsszel és Washington támogatásával próbálja meg kivezetni Olaszországot a válságból.

Keresztény és konzervatív értékek

Orbán Viktor ezen az alapon kíván együttműködni a szélsőjobboldali párttal.

„A győzelem sohasem döntő, és a vereség sohasem végzetes” – írja a magyar miniszterelnök- hangsúlyozva azt, hogy ő is sokáig volt ellenzékben.

„Egyedül az számít, hogy készen állunk -e a küzdelemre?!”

– hangsúlyozza Orbán Viktor.

Giorgia Meloni látogatást tett a magyar miniszterelnöknél, aki azt 2019-ben viszonozta.

Az Olasz testvérek mozgalma jelenleg a harmadik legerősebb párt Olaszországban, de Matteo Salvini mind több szavazója hagyja el pártját, hogy átálljon hozzájuk, mert ők továbbra is szembenállnak Brüsszellel és Washingtonnal.

Giorgia Melonit az Európai konzervatívok és reformerek pártjának elnökévé választották.

Ebbe a szélsőjobboldali pártcsaládba léphet át a Fidesz, ha kitessékelik az Európai Néppártból.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!