Néhány nap alatt több száz bandatagot tartóztattak le az USA-ban

0
958

Az egyik legnagyobb nemzetközi bűnbanda több mint 200 tagját tartóztatták le csütörtökön az USA több államában. A legtöbben közülök illegálisan tartózkodtak az országban.

A Mara Salvatrucha, vagy közismertebb nevén az MS-13 bűnbanda az 1980-as években Los Angelesben alakult, közép-amerikai, elsősorban El Salvadorból származó bűnözők hozták létre. A bűnszervezet az 1990-es évekre már behálózta az Egyesült Államokat, Kanadát, Mexikót és Közép-Amerikát is, és becslések szerint mostanra akár 70 ezer tagja is lehet.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) csütörtök esti bejelentése szerint október 8-tól november 13-ig több amerikai városban tartottak razziát, és ezek során 214 ember tartóztattak le: 16 amerikai és 198 külföldi állampolgárt. A külföldiek közül mindössze öten tartózkodtak jogszerűen az Egyesült Államokban, több mint 60 bűnöző pedig kíséret nélküli kiskorúként érkezett az országba.

A bandatagok jellemző tetoválásukról ismerhetők fel. Forrás: Wikipédia

Tom Homan, az ICE helyettes igazgatója újságíróknak, hogy még nem fejezték be teljesen a szervezet felszámolását. Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök elsődleges fontosságúnak nevezte az MS-13 felszámolását. A mostani razzia néhány hónap leforgása alatt a második volt.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az MS-13-nak 40 szövetségi államban mintegy 10 ezer tagja van, és ma az Egyesült Államokban ez az egyik legveszélyesebb bűnszövetkezet. Kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelemmel, rablásokkal, zsarolásokkal és gyilkosságokkal is gyanúsítják őket.

Vannak azonban olyanok is, akik kritizálják a MS-13 elleni harcot, ugyanis egy banda tagjának lenni önmagában nem bűn, az elfogottakat pedig sokszor nem konkrét bűncselekményekért, hanem azért tartóztatják le, mert illegálisan tartózkodnak az országban. A bevándorlókat védő szervezetek szerint ezek az akciók valójában egy „hátsó ajtót” jelentenek egy nagyon kemény kezű bevándorlási politika megvalósításában, és etnikai alapon zajlanak a letartóztatások – írja a CBS News.

Maga Homan is arról beszélt, hogy Donald Trump megválasztása előtt sokszor meg volt kötve a kezük, most viszont több lehetőségük van fellépni az MS-13 ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .