Egyre kevesebb a menekült Európában

0
846

Bő félmillió menekültnek nyújtott védelmet az EU tavaly, negyedével kevesebbet, mint 2016-ban. Magyarország 1290 embernek nyújtott védelmet. Eközben a zöld határon szinte már nincsenek menekültek.

Az európai uniós tagállamok 538 ezer menedékkérő számárára nyújtottak védelmet 2017-ben. A kedvezményezettek közel egyharmada szíriai volt – közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala.

Az Eurostat jelentése szerint a tavalyi számok 25 százalékos csökkenést mutatnak a 2016-ban regisztráltakhoz képest. A tagállamok összesen 24 ezer embert fogadtak be az uniós áthelyezési és áttelepítési program keretében.

A legtöbb, közel 200 ezer befogadott szíriai volt. A szíriaiak száma az összes menedékkérő között 33 százalék volt tavaly, ez csökkenést mutat 2016-hoz képest, amikor az összes menedékkérő 57 százalékát tették ki.

A menedékkérők nemzetiség szerinti megoszlása

Forrás: Eurostat

A pozitív határozatok több mint 60 százaléka egyetlen tagállamban történt, Németországban.  

Németországot követően a legtöbb szíriai, afgán és iraki menekültet Ausztria fogadta be, majd Franciaország, Görögország és Olaszország.

Az uniós statisztikai hivatal szerint

Magyarország összesen 1290 esetben bírált el pozitívan menedékkérelmet.

(Az erről hírt adó MTI az „kifelejtette” ismertetni, hogy 4170 kérelemből, s azt is, hogy másodfokon egyetlen befogadó határozat se született.) Ezek között 580 afgán, 385 szíriai és 190 iraki menedékkérőnek nyújtott védelmet 2017-ben. 105 esetben adott menekültstátuszt, 1100 esetben kiegészítő védelmet és 75 esetben vett figyelembe humanitárius szempontokat.

A menekültellenes hazai kampány közepette nem csak az különös, hogy 1290 embert mégis befogadott Magyarország. Az is erősen árnyalja a szavak és tettek közti különbség alkotta képet, hogy a magyar kormány

a V4-ek között messze a legtöbb menekültet fogadta be.

Tavaly az Olaszországból és Görögországból, valamint bizonyos, a migráció által különösen sújtott országból való uniós áthelyezési és áttelepítési program keretében a legtöbb jogosultat Németország, Nagy-Britannia, Svédország, Norvégia, Franciaország és Hollandia vette át. A mechanizmusban ez idáig nem vett részt Ciprus, Málta, Szlovákia, Szlovénia, Liechtenstein, Portugália, Lengyelország, Litvánia, Csehország, Görögország, Bulgária és Magyarország.

Amúgy egy másik statisztika azt sejteti, hogy erősen megcsappant a hazánk iránti menekülti „érdeklődés”. A rendőrség adatai szerint a határ mentén elfogott „migránsok” száma idén az első három hónapban 97 volt, áprilisban ehhez még jött 8, miközben tavaly egyedül januárban 148 menekültet kaptak el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .