Mégis taxi az Uber

0
8395

Az Európai Bíróság a taxisokéval azonos szolgáltatásnak minősítette az Uber tevékenységét, így ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint bármely másik taxis vállalkozásra – kommentálta az Európai Bíróság mai ítéletét Szimler Gergő, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje. Kérdés, hogy mi lesz ezután az önvezető autókkal.

Az EB arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Uber a formabontó megoldása és működése ellenére éppúgy személyszállítást végez, mint a hagyományos taxicégek, ezért ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá.

A szakértő szerint már május óta kevesen mertek volna fogadni a cég győzelmére. Akkor a bíróság főtanácsnoka előzetes indítványban fejtette ki, hogy az Ubert

személyszállítási szolgáltatónak kell tekinteni és nem információtechnológiai vállalkozásnak.

Bár a főtanácsnoki indítvány nem kötelező erejű, a bíróság jellemzően elfogadja azt.

A mai ítélet viszont most már végérvényesen azt jelenti, hogy az Uber a jövőben kizárólag a tagállami, helyi szabályozás által előírt jogosítványok és engedélyek birtokában végezheti tevékenységét.

A döntés az EU tagállamokban mindenhol érvényes, de a személyszállító fuvarozókra vonatkozó konkrét szabályok tagállami, akár városi szinten is különböznek. Bár az ítélet országonként más és más kötelezettséget ró a cégre, a hatás mindenütt ugyanaz – mondja Szimler Gergő. Szerinte az Uber versenyelőnye minimálisra csökken, hiszen

a taxiszolgáltatókkal azonos szabályoknak,

engedélyezési eljárásoknak és biztosítéki követelményeknek kell megfelelnie. Budapesten ez a fix fuvardíj mellett a kötelező vizsgákat, az autókra vonatkozó minőségi előírásokat és az egységes sárga szín alkalmazását is jelenti.

Magyarországot az Uber kapcsán nem érinti ez a döntés, mert az amerikai cég tavaly nyáron önként kivonult a hazánkból. Azután, hogy taxisok autós felvonulós tiltakozásai követően törvényt alkottak arról, hogy az illetékes hatóság blokkoltathatja a mobilos alkalmazást. Ezen túlmenően előírták diszpécserszolgáltatás fenntartását, ami éppen az ilyen technológiára épülő szolgáltatás előnyét semmisítené meg. Igaz, a mobilos technológiát átvevő vállalkozások a taxis szabályok alapján működnek.

Az Uber olyan új felhasználói igényeket teremtett, amit, ha egy szolgáltató nem tud követni, hátrányba kerül azokon a piacokon, ahol a szabályozás nem erősen korlátozó. Ez látható a magyar piacon is, Budapesten

mára alapfunkció lett a mobilos rendelés mellett a mobil applikáción keresztüli kártyás fizetés és a kocsikövetés is 

– mondja Boros Árpád, a KPMG közlekedési és gyártási szakértője. 

Ettől függetlenül könnyen lehet, hogy az ítélet visszaveti az önvezetés terjedését – mondja Boros Árpád. Szerinte az egészen biztos, hogy az önvezető technológia áttörése az olyan dinamikus és technológiára nyitott közlekedési vállalkozások felől várható, amilyen az Uber, hiszen ezekkel szemben pontosan az a befektetők elvárása, hogy megelőzzék a többi piaci szereplőt.

A szakértő szerint ugyanakkor az Uber európai háttérbe szorítása megnyitja az utat egy vagy több – a szabálykövetésben inkább élen járó – európai vállalkozás előtt, hogy betörjenek erre a piacra, erősítve az európai régióba profitot termelő innovatív, technológiai alapokon működő vállalatok nem túl népes táborát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .