Máris késik a metrófelújítás

0
934

Az eddig közölttől eltérően csak hétfőn kezdik a 3-as metró felújítását – derült ki Tarlós István szavaiból. A szocialisták a bérletek árának harmadolását követelik, ha a pótlóbuszok csak az utasok kétharmadát fogják tudni elvinni.

November 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi – az Újpest-városközpont és a Lehel tér közötti – szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart – közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten.

Ez ellentétben áll az eddig ismert közléssel. Eszerint negyedikén, szombaton zárják le a metrót. Még ma reggel is ezt közölte folyamatosan a hangosbeszélőkön a BKK.

A projektindító rendezvényen Tarlós István elmondta: az északi szakasz felújítása mellett elkezdődik a teljes alagút korszerűsítése, amely várhatóan 2020 végéig tarthat. A felújítás ideje alatt

a metró hétköznap este fél kilencig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik,

esténként és hétvégenként a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

A fővárosi MSZP azt követeli, hogy a jelenlegi ár harmadával csökkentsék a budapesti tömegközlekedési bérletek árát, ha a 3-as metrót pótló buszok csak az utasok kétharmadát tudják elvinni.

A hatvan darab egy-két éves csuklós busz a számítások szerint az utasoknak csak maximum 60-70 százalékát tudja elszállítani – erről Bolla Tibor BKV-vezérigazgató beszélt az InfoRádióban.

Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, ha lenne elég busz és buszvezető, akkor nagyobb buszmegállók kialakításával mindenkit el lehetne vinni. Az a tény, hogy csak az utasok kétharmada fér fel a buszokra, nyílt beismerése annak, hogy Tarlós István főpolgármester és munkatársai alkalmatlanok arra, hogy megtervezzék a felújítást és megszervezzék a pótlást – jelentette ki Horváth Csaba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .