London újabb fél évet kapott a Brexit megoldására

0
15
az Egyesült Királyság még maradhat

Az Egyesült Királyság október végéig kapott halasztást a Brexitre, az időpontot júniusban felülvizsgálják – erre jutottak éjszakai egyeztetésükön az uniós vezetők. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arra kérte a briteket, hogy ne vesztegessék el a rendelkezésükre álló hat hónapot.

Amennyiben a nyárig mindkét fél ratifikálja a londoni parlament által már háromszor elutasított szerződést, akkor a következő hónap első napján a kilépés automatikusan életbe lép. Amennyiben május 22-ig ez nem történik meg, másnap az Egyesült Királyságnak meg kell tartania az európai parlamenti választásokat, amennyiben ezt mégsem teszi meg, június 1-én kiesik az Európai Unióból.

Az uniós csúcs zárónyilatkozatában London vállalta, hogy jóhiszeműen jár majd el, és tartózkodik minden olyan intézkedéstől, amely akadályozhatja az Unió céljait.

Az EU-ban maradó 27 tagállam a Brexitet követő időszak kérdéseiről a britek nélkül egyeztet majd. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz az Európai Bizottság mandátumával, az ugyanis szintén október végén jár le. Egyes diplomáciai források szerint elképzelhető, hogy pár hónappal meghosszabbítják a testület megbízatását, amennyiben őszig nem rendeződik a Brexit.

Theresa May: minél előbb ki kell lépni

A brit kormányfő eredetileg június 30-ig kért hosszabbítást, míg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rugalmas, akár egyéves halasztást javasolt.

Theresa May szerint a londoni parlamentnek minél előbb jóvá kell hagynia a megállapodást, akár már májusban, és az országnak távoznia kell az Európai Unióból, amint csak lehetséges.

“A kiterjesztés lehetővé teszi számunkra, hogy végigmenjünk a kijelölt folyamaton” – fogalmazott.

May kijelentette, mindent megtesz annak érdekében, hogy a szigetország rendezett formában hagyhassa el az uniót akár már május 22-én, annak ellenére, hogy az uniós tagországok vezetői hat hónapos kiterjesztést biztosítanak erre. Ha ezt sikerülne elérni, nem kellene megtartani a májusban esedékes európai parlamenti választásokat – mondta.

Tusk arra kérte a briteket, hogy ne vesztegessék az időt

Donald Tusk az éjszakába nyúló egyeztetést követően, újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy az október 31. előtti uniós csúcson megegyezés születhet a határidő további kitolásáról. Az Európai Tanács elnöke azonban arra kérte az Egyesült Királyságot, hogy ne vesztegesse az időt október végéig.

“Az elkövetkező hat hónapban az ügy teljes egészében a szigetország kezében van. Ratifikálhatják a kiválási egyezményt, ebben az esetben véget ér a hosszabbítás. Újragondolhatják a Brexit-stratégiát. Még a kilépési szándékot is visszavonhatják” – mondta Tusk.

Juncker: az Egyesült Királyság valószínűleg részt fog venni az EP-választáson

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint az Egyesült Királyság valószínűleg részt fog venni az EP-választáson.

Merkel: sikerült elhárítani a rendezetlen Brexit veszélyét

A német kancellár üdvözölte, hogy egyelőre elhárult a rendezetlen brit kilépés veszélye.

Angela Merkel újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a sok akadály ellenére az európaiak bebizonyították, hogy még ilyen nehéz helyzetben is egységesek tudnak maradni.

Mint közölte, a brit miniszterelnök azt ígérte, a májusban esedékes európai parlamenti választásokat követően is konstruktívan vesz részt az unió Brexit-ügyi munkájában. A vita tétje egy olyan megoldás megtalálása volt, amely lehetővé teszi, hogy a brit parlament beleegyezését adja az uniós tagság megszűnésének feltételrendszerét és a jövőbeni kapcsolatokat rögzítő megállapodáshoz.

Macron: a legjobb megoldás született

A brit európai uniós tagság megszűnésének hat hónapos elhalasztása a legjobb megoldás az Európai Unió egységének megőrzésére – jelentette ki a francia elnök.

Emmanuel Macron hangsúlyozta, a megbeszélésen jelentősen eltértek az álláspontok a brit tagság megszűnésének kiterjesztett határidejét illetően, azonban sikerült kompromisszumot elérni, amely lehetőséget adhat arra, hogy a kiválási megállapodást elfogadja a londoni parlament.

Kurz: sikerült elkerülni a kemény Brexitet

Hála a kilépési határidő elhalasztásának, sikerült elkerülni a megállapodás nélküli, úgynevezett kemény Brexitet – jelentette ki az osztrák kancellár. Sebastian Kurz szerint a rendkívüli EU-csúcson kompromisszumos és jó megoldás született. Mint közölte, a megbeszélések során az osztrák álláspont közelebb volt a francia véleményhez, amely rövidebb határidőt biztosított volna Nagy-Britannia számára, “de nem a szigorúságról van szó, hanem arról, hogy mennyi időre van szüksége Londonnak a megállapodás parlamenti elfogadásához”. (MTI, Euronews)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..