Lengyelországban szerkesztik a szélsőjobboldali francia portált

0
1180
Facebook

Migráns és Macron ellenes a France Libre 24 (Szabad Franciaország) oldal, melyet több mint 150 ezren látogatnak havonta  Franciaországban. A szerkesztők ügyesen dolgoznak: nem álhíreket közölnek hanem a hírügynökségek híreiből úgy válogatnak ahogy az számukra megfelel. Magukat a híreket pedig úgy módosítják, hogy az olvasók úgy érezzék: veszélyben vannak, mert a migránsok elárasztják Franciaországot, és ezért Macron kormányzata a felelős!

A brüsszeli Politico kinyomozta: Lengyelországban szerkesztik a France Libre 24 oldalt. Ráadásul egy olyan szélsőjobboldali politikus irányítja a szerkesztőséget, aki korábban az Európai parlament képviselője volt a Konföderáció párt nevében. Janusz Korwin-Mikke a globalizáció elleni harcot tűzte a zászlajára. A sors iróniája, hogy a lengyelek a globalizáció következtében millió számra mentek külföldre. Most pedig a migránsok ellen izgat a lengyel szélsőjobboldali képviselő csapata Franciaországban.

Nemzetközivé lett a szélsőjobb nacionalista világa

Ezt állapították meg azok a szakértők, akik a brüsszeli Politico-nak nyilatkoztak. A legnevezetesebb példa Steve Bannon, aki hatalomra segítette Donald Trumpot Amerikában. Később Trump kirúgta őt a Fehér Házból. Ezután Európába jött, hogy egyesítse a szélsőjobboldalt, Magyarországon is járt , ahol a miniszterelnök is fogadta őt. Steve Bannon – nak egyelőre nem sikerült az európai szélsőjobboldal egyesítése mint ahogy Orbán Viktor elképzelése sem jött be a nagy áttörésről az európai választásokon. A hálózat viszont működik, és igyekszik megnehezíteni a liberális centrum helyzetét egész Európában. Macron elnök az egyik legfőbb célpont, mert ő felvállalta az európai liberálisok képviseletét.

Mit tehet az EU ez ellen?

Igyekszik megdrágítani az ilyen portálok működését vagyis nagyobb bírságokat akar kiróni – nyilatkozta Vera Jourova uniós biztos, aki egyben a brüsszeli bizottság alelnöke is. Európai Demokratikus Akció Tervet dolgoznak ki annak érdekében, hogy küzdjenek a szélsőséges dezinformációs portálok ellen az Európai Unióban. Jelenleg ugyanis ez nemzeti hatáskör, és ezt használja ki a France Libre 24, mely a liberális francia elnököt Lengyelországból bírálja, ahol a Kaczynski rendszernek ez egyáltalán nincsen ellenére.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .