Lemondott a Hír TV elnöke, mi lesz a többiekkel?

0
2129
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Miután Simicska Lajos bejelentette, hogy gyakorlatilag minden üzleti vállalkozását eladja korábbi üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, azonnal megindultak a találgatások.

Elsősorban a médiabirodalom zászlóshajójaként emlegetett Hír TV sorsa érdekelte az embereket, és sokan tudni vélték, hogy Nyerges Zsolt nem a végállomás, vagyis, a 2015-ös G-nap óta az ellenzéki nézők által preferált televízió sorsa finoman fogalmazva is bizonytalan.

Fonyó Károly, a Hír TV ma lemondott elnöke

A Független Hírügynökség korábbi információi szerint úgy volt, hogy a Hír TV változatlan módon még egy hónapig folytathatja a munkát, ám ez a számítást most áthúzta a Gazdasági Verseny Hivatal, amely a szokásosnál jóval gyorsabban hozott határozatot és adott zöld utat annak, hogy Nyerges Zsolt megvásárolhassa a televíziót.

A GVH tegnap jelezte, hogy áldását adta az üzletre, mára a Hír TV elnöke, Fonyó Károly lemondott. Ezt követően várható, hogy a Simicska Lajos által kinevezett emberek sorba visszalépnek és hamarosan az Orbán Viktor által jóváhagyott káderek kerülnek a helyükre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .