Lemondás vagy kizárás

0
1479
Facebook

A Jobbik elnöksége szerint annak vállalnia kell a hibáért a felelősséget és vonja le az ebből eredő konzekvenciát, ellenkező esetben az elnökség tesz lépéseket. 

Mint az ismeretes, kedden a Jobbik – a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján – megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt. – áll a Jobbik elnökségének közleményében.

Tudjuk, hogy a parlamenti kétharmaddal rendelkező Fidesz elfogadta volna a salátatörvénybe rejtett paragrafusokat nélkülünk is, tehát a szavazataink nem befolyásolták a konkrét döntést. A Jobbik frakciója – ha megfelelően tájékoztatják a törvényjavaslat tartalmáról és megfelelően előkészítik számára azt – sohasem adta volna a nevét egy ilyen javaslat elfogadásához. A Jobbik nem egy következmények nélküli párt, ezért a frakcióelnökség felvállalta, elismerte a közvélemény előtt a hibát.

A Jobbik vezetésében ugyanakkor egy feloldhatatlan bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben, és elvárjuk tőle, hogy vállaljon felelősséget az üggyel kapcsolatosan. A Jobbik összevont elnöksége felszólítja Varga-Damm Andreát, hogy 24 órán belül adja vissza a mandátumát! Amennyiben ő ennek nem tesz eleget, akkor az ellenzéki párt frakcióvezetése kezdeményezi Varga-Damm Andrea kizárását a Jobbik frakciójából.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .