Lefelé a lejtőn – („Az ősbűn” folytatása)

0
1048
Facebook

Sokan hangoztatják azt a butaságot, hogy miután Medgyessyt Gyurcsány követte, ő „puccsolta meg” szegény D-209-est, holott Medgyessyt, miután gazdaságilag tetemes kárral járt a regnálása, hiába nem az ő hibája volt, az SZDSZ gazdaságpolitikusai buktatták meg. Gyurcsánynak megpuccsolni való csak Kiss Péter maradt az MSZP-n belül.

Gyurcsány korántsem egy szuicid típus, nem tette azt, hogy 2004-es hatalomra jutása után azonnal megszorít, aztán a megszorítások miatt halálbiztosan elbukott 2006-os választások után önként és dalolva átadja a hatalmat a korábban is „nagyon sikeres” Orbán/Matolcsy tandemnek, amelynek így ismét csak nem kell megszorítani, mert azt ő már Bokroshoz hasonlóan megcsinálta. Hogy nem vezetett be a másfél év alatt szigorú gazdálkodást, abban az előbbi okon túlmenően még két ok játszott közre.

Az egyik, hogy Gyurcsány 2004-ben az MSZP-s kemény mag ellenében kaparintotta meg a kormánypálcát (ők Kiss Pétert akarták kormányfőnek), ergo abban az időben parvenünek számított, azaz az MSZP frakció semmilyen megszorítást nem szavazott volna meg neki.

A választások közelségét tekintve meg aztán semmiképp sem. Ahhoz előbb tekintélyre volt szükség, amelyet, például a 2006-os választások megnyerésével lehetett megszerezni. A másik ok, hogy tudta, a választásokig hátralévő bő másfél év a gazdasági rendbetételhez kevés. Ahhoz legalább négy kell. Egyébként számíthatott rá, hogy ha már az elődjei se csináltak semmit tizennégy év alatt (a Bokros-Horn-Surányi trió rövid korszakát kivéve), ezt a másfél éves késlekedést az itthoni elmepotentátok el fogják neki nézni. A nemzetközi helyzet kedvező volt, az EU-val meg letárgyalta az ügyet barátságosan – akkoriban még ilyen viszonyban voltunk velük. De nem nézték el. Nem ám! Abból viszont, hogy olyan dolgokat akarnak rajta leverni, amit nem is tudott volna megtenni, meg nem is volt célszerű, rögtön látszik a „negatív érzelmi szál”. Még ma is.

Aztán az MSZP-SZDSZ megnyerte a választásokat, és Gyurcsány az ÁFA 2006. januári
20%-ra való redukálásával még azt az SZDSZ-t is behozta a Parlamentbe, amely mindig adócsökkentéssel kampányolt. Persze az MSZP-nél a FIDESZ sokkal többet ígért, mégis vesztett, azaz a relatíve becsületesebb pártok nyertek, ezt a jelenséget a tudósok máig sem képesek megemészteni

(a sajtó korabeli számításai alapján a Fidesz 3700, az MSZP 1400, az SZDSZ 500, az MDF pedig 230 milliárd forint szétosztását helyezte kilátásba).

Első lépésként az MSZP frakció leutazott Őszödre, ahol Gyurcsány számára a délelőtt folyamán kiderült, hogy az összegyűltek sokkal inkább a pénzosztogatási sorrendről szeretnének beszélni, mintsem a magyarországi egyensúly helyreállításáról, amely, mint tudjuk, Gyurcsány és az MSZP feladata lett. Ha akarták, ha nem. Kénytelen volt hát délután elmondani azt a beszédet (valószínűleg tervezetlen beszéd volt), amely nem bevallás, nem tényfeltárás, nem igazságbeszéd, egyáltalán és messze nem az, hanem kizárólag belső használatra készült, retorikáját illetően durva, a frakcióra való ráijesztést szolgáló eszköz, amellyel a megszorításokhoz és a kezdeti reformlépésekhez szükséges szavazatokat akarta magának megszerezni. Mint később kiderült, sikerrel. Voltak azonban a frakcióban valakik, akiknek nem szívügye az önjáró miniszterelnök, és szépen kicsempészték a beszédet, nem gondolva bele, hogy a kicsempészéssel nem csak Gyurcsányt, hanem plusz a pártjukat, ráadásul önmagukat is hátba szúrják (kivéve persze azt a frakciótagot, akinek volt menekülőútja a FIDESZ felé). A D-209-es ügy megszellőztetését még megúszta az MSZP, de ezt az árulást már nem.

Így kezdődött annak az embernek és pártjának a gyors ütemben való leamortizálása, aki Orbán és a Medgyessy-Járai duó kártevése után akarta is a gazdaság rendbe hozását, meg képes is lett volna rá. Sőt, el is kezdte.

Gyurcsány mérhetetlen naivitásában (és ez egy politikustól nagy hiba) úgy gondolta, hogy az emberek racionálisan viselkednek, és nem fogják tönkretenni a saját egzisztenciájukat is meg a pártjukét is, mert a „csak Gyurcsány tönkretevése” nem megy, kizárólag mindhárom együtt. Ugyanakkor úgy hitte, hogy a beszéd következtében frakciótagok (ha megértették, ha nem, ha egy része racionálisan, ha a másik része csak a frakció miatt) menni fognak vele az úton. Nagy szüksége volt rá, mert a legragyogóbb elképzelés is halott ügy 194 szavazat nélkül. Azt is biztosnak vélte, hogy négy éve van az elképzeléseinek megvalósítására. De mindkét dologban tévedett.

A nyár még sikereket hozott, az MSZP-SZDSZ többségű Parlament az őszödi beszéd jóvoltából megszavazta az első megszorító lépéseket. Aztán jött az ősz, a média a beszédet közzétette, kezdődhetett a vesszőfutás.

Érdekes, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt Gyurcsányt senki nem vádolta se hazugsággal, se elszúrással, viszont ugyebár ha ő maga mondta, akkor biztos van benne valami. Megpróbálta ugyan valamiféle igazságbeszédnek beállítani, de ez már csak olaj volt a tűzre, a harag teljes erővel áradt mindenhonnan. Megvalósult az országos, pártfüggetlen összefogás, amelynek eredménye hamar kezdett átszivárogni a köztudatba is: Gyurcsánynál rosszabb nem képzelhető el. Megemlítendő, hogy Gyurcsány nyilvánosan és konkrétan, pl. olyanokat, mint „A TAO nem közpénz”, „A cafeteriához nem nyúlunk”, „Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok” (= hazudtam, és még fogok is), „Mi sohasem vetemednénk arra…”, stb., stb., nem mondott. Konkrét hazugságról nincs tudomása Magyarországnak. Egy árva darabról sem. Nem lehet hivatkozni arra sem, hogy eltitkoltak valamit, mert az előírt adatokat Veresék közzétették. A szokásos éves előrejelzést persze nem, de az nem is volt kötelező. Ha pedig valakik szerint ők azért nem tudták a választások előtt, hogy rossz állapotban van a gazdaság, mert a Gyurcsány nem mondta, hát…

A következő probléma a miniszterelnök pártjában jelentkezett. A karizma elveszett, a bizalmi szavazást még megúszta valahogy, de aztán egyre nehezebben tudta közös nevezőre ráncigálni a folyton előreszaladni akaró SZDSZ-t, amely, látván Gyurcsány és az MSZP gyöngülését, azt is meg akarta tenni a gazdaságban, amiről Gyurcsány tudta, hogy nem lehet, és az egyre inkább hátrább maradó MSZP-t, amely már nem itta minden szavát. Csak az őszödi beszéd keménységének és a saját határozottságának köszönhette, hogy a reformelképzelések első lépései, ha igen sok egyeztetés után is, és persze kompromisszumokkal, de néhány intézkedésben kezdtek testet ölteni. Az MSZP esetében erényként fogható fel, hogy baloldali meggyőződésük dacára szavazták meg, amit kellett. A „kapkodó kormányzás” vádját persze sűrűn hangoztatta az elit, amelyik fotelban ülve nézte, hogy viszi át a hordót a szakadék felett kifeszített kötélen, miközben mindkét oldalról lőnek rá.

A legnagyobb pofon azonban az utcán érte a miniszterelnököt. A megmozdulások közül az első attak a TV székházat irányozta be. Az ostromban, melyet szándék és megfelelő eszközök hiányában nem tudtak és nem is akartak kemény eszközökkel leverni, viszont több rendőr megsebesült, ennek a többi rendőrre gyakorolt lélektani hatása, a későbbiekben sok kárt okozott.

A megmozdulások folytatódtak. Az ’56-ra emlékező FIDESZ gyűlés ravasz helyszínválasztása (kérték őket, hogy ne az Astoriánál, mert az közel van a Deákhoz, de hiába) alkalmat adott arra, hogy a rendőrség látványos hibákat kövessen el erőszakos, „a megsebesült bajtársakért bosszút álló” viselkedéssel, természetesen a hazai meg a nemzetközi TV kamerák össztüzében, és így Gyurcsány politikai sírjára újabb köveket görgessenek.

A gúzsbakötés megtörtént. Kezdődhetett a tánc. A feladat, ami rá maradt, a gazdaság rendbetétele, mivel pedig a megszorításokat már rögtön a választás utáni nyáron bevezették, a megfelelő reformlépések kidolgozásával kezdték. Nem meglepő tehát, hogy a következő pofont Gyurcsány gazdasági vonalon kapta („szociális” népszavazás), és ugyan bíztak benne, hogy nem lesz elegendő a részvételi arány, de ezt a bizonytalansági pontot az ellenoldal megfelelő szervezéssel sikeresen legyűrte. A vizitdíj meg a napidíj mindenki nagy-nagy örömére elsöpörtetett. Ezt a pillanatot tartotta az SZDSZ megfelelőnek ahhoz, hogy elegánsan oldalt lépjen, és Gyurcsány az MSZP vezérkarával az SZDSZ nélkül jelenthesse be a megalázó vereséget, mégpedig azon témában, amelynek fő éceszgéberei és kivitelezői pont az SZDSZ tagjai voltak.

A színpadon álló, vesztes Gyurcsányt meg a mögötte felsorakozott MSZP vezérkart a liberálisok (a Párt, amelyik ott sem volt) TV-n nézték néhány gúnyos megjegyzés kíséretében. Aztán „kívülről támogatva a kormányt” folytatni akarták a reformokat, mintha mi sem történt volna, holott a vak is látta, hogy ez már nem megy. Orbán a nyilvánosság előtt jelentette be, számtalan Albert házaspárja van neki még talonban, és bármiféle reformlépéssel is próbálkozik a kormányzat, azt a derék AB valamint nem kevésbé derék népünk segítségével úgy söpri el, mint a sicc. Ekkor kezdett Gyurcsány reformblabláról beszélni, mikor egy-egy SZDSZ-es politikus bement hozzá agitációs célból, hogy valami új reformról győzködje, ugyanis a miniszterelnök tudta, hogy az akkori országhangulatban nem hajtható végre.

Volt a „szociális” népleszavazásnak egy általában figyelmen kívül hagyott, súlyosan negatív következménye is.

Az az üzenet, amit az eredmény a külföldi befektetők számára közvetített, mármint hogy ez a kormány a jó elképzeléseit nem tudja megvalósítani, azaz Magyarország gazdaságilag veszélyes tereppé vált.

Meg is volt az eredmény, mégpedig mindhárom nagy hitelminősítőnél, egyöntetűen minősítettek le minket. Nopersze, akkor még nem bóvliba.

Így érkezett el 2008. Vele a világválság. Ha ez még nem lett volna elég…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .