Lattmann volt az ellenzék eredeti miniszterelnök-jelöltje

0
874

Felbolygatta az állóvíznek már most sem nevezhető felszínt Lattmann Tamás, aki kedden este közölte: az elmúlt év végén négy ellenzéki párt már megállapodott abban, hogy ő lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A Független Hírügynökség időközben megtudta, hogy a 2010 előtti időkkel való szakítást hirdető Botka László Szekeres Imrével képzeli el a szocialisták kampányának levezénylését.

Lattman Tamás nemzetközi jogász az ATV kedd esti Egyenes beszéd című műsorában az eredeti elképzelések szerint arról értekezett volna Rónai Egon mikrofonja előtt, hogy az ukrán nyelvtörvény és az arra történő magyar reagálás milyen politikai következményekkel járhat.

De végül nem erről volt szó, hanem valami egészen másról. Arról, hogy 2016. decemberében már úgy volt, hogy Lattmann Tamás lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Hivatalos megállapodás ugyan nem született, és ennek megfelelően hivatalos bejelentést sem hallhattunk, de a tárgyalások igen előrehaladott állapotban voltak.

Lattmann elsősorban az MSZP vezetőivel tárgyalt erről, de elmondása szerint, a demokratikus ellenzék három másik pártja – a DK, az Együtt és a Párbeszéd – is csatlakozott a körvonalazódó megállapodáshoz. Lattmann most azt mondta, hogy

az MSZP vezetői közül mindenkivel folyamatos kapcsolatban volt. Elnökkel, frakcióvezetővel, választmányi elnökkel.

A saját szerepét úgy értelmezte ebben a szituációban, hogy az ő jelölése üzenet lehetett volna a sokat emlegetett bizonytalanok felé. Azt üzente volna nekik, hogy a civil szférát beemelik a politikai térbe. Márpedig ez fontos momentum lehetett volna, hiszen a közvélemény-kutatások adatai szerint igen magas az úgynevezett bizonytalanok, vagyis pártot nem választók aránya. Minden párt őket akarja megszólítani, bennük látja a győzelem zálogát, ám ehhez ismert, hiteles, pártokhoz nem kapcsolódó személy kell. Mindez azoknak fontos, akik nem kedvelik a Fideszt, de azt sem akarják, hogy a 2010 előtti politika folytatódjon.

Úgy tűnt, hogy ezt a szerepet Lattmann Tamás töltheti be. Ám az elmúlt év végén feltűnt Botka László, a szegedi polgármester, és ettől egycsapásra minden megváltozott. Igaz, ez utóbbit már a mostani beszélgetés előtt is tudtuk, de azzal, hogy Lattmann mindezt kiterítette, sok minden egészen új megvilágításba kerül. Például az, amire több ellenzéki politikus már korábban is utalt: hogy

a tavalyi év végén és az idei esztendő elején már karnyújtásnyira volt az ellenzéki megállapodás.

Mondhatnánk erre: és akkor mi van? Jó, hogy Lattmann elmondta, érdekes volt hallgatni, de ettől most majd változik valami? Lesz-e valami következménye a „majdnem-miniszterelnök-jelölt” mostani megszólalásának?

Jósolni nem tudunk, de azt látni kell, hogy most az MSZP térfelén pattog a labda. Nekik kell most újragondolni az elmúlt hónapok tanulságait. Különösen tekintettel arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy Botka a megújulást hirdette. Ezzel indokolta Gyurcsány távoltartását a közös listáról. Hogy új fejezet nyílik, amelyben a 2010 előtti vezető politikusoknak nincs helyük. Ehhez képest érdekes, hogy –

amint azt a Független Hírügynökség megtudta – Botka László Szekeres Imrével képZeli az MSZP kampányának levezénylését.

Márpedig, ha valakiről, akkor Szekeres Imréről minden elmondható, csak az nem, hogy ne vett volna részt a 2010 előtti politikában. Nála régebbi motoros kevés van a magyar politikai életben, az ő nevével megújulást, a régivel való szakítást hirdetni – nem csupán necces, de nevetséges is egyben.

Mindenesetre, nagyon valószínű, hogy Lattmann nem véletlenül most mondta el mindezt az Egyenes beszédben. Minden bizonnyal lökést akart adni a megtorpant szereplőknek, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból, és rúgják be a megfeneklett hajó motorját.

Nem tudjuk mi lesz, de nem lenne meglepő, ha most valóban változna valami a demokratikus oldalon. Az Egyenes beszédnek ezt az adását ugyanis nem csak a pártok vezető politikusai látták, hanem azok a szimpatizánsok és a bizonytalanok is, akiknek a szavazatai sok mindent eldönthetnek a 2018-as választáson.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .