Lapszem – december 21.

0
683

Ma Tamás napja van. A név héber (arameus)-görög eredetű, az arameus Teomo (iker) név görög Thomasz (csodálatos) alakjából. Jelentése: iker, csodálatos. Itt a lapszemle.

Népszava: Kína kedvéért épül a drága és fölösleges vasút

Magyarország lesz Kína kapuja Európába – erre is hivatkozott a kormányfő, amikor a kínai, a szerb miniszterelnökkel 2013 novemberében bejelentette a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítását – idézi fel a Népszava. Akkor azt is hozzátette, hogy ez a projekt a bejelentéstől számítva tíz éven belül meg is valósulhat, vagyis 2023-ban adhatják át a forgalomnak. Erre ugyan van esély, de hogy ez mennyibe fog kerülni, senki sem tudja. A megtérülésről pedig egészen szélsőséges vélemények jelentek meg: ezt a legoptimistábbak is 130 évre teszik. A szakemberek csak abban értenek egyet, hogy ez a projekt leginkább a kínaiaknak és azoknak éri majd meg, akik elnyerik a zsíros közbeszerzéseket.

Mindenesetre már több Fidesz-közelinek mondott érdekkör vásárolta be magát vasútépítéssel is foglalkozó cégekbe. Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor barátja pedig tavaly év végén megalapította a vasútépítéssel foglalkozó RM International Zrt.-t, és a napokban érkezett a hír, hogy a vállalkozó veje felsővezeték-építéssel foglalkozó prágai cégben szerzett meghatározó tulajdonrészt. Pénz pedig a jelek szerint lesz bőven, ugyanis a Budapest–Belgrád vasútvonal építésének költségei folyamatosan növekednek: az eredetileg 472 milliárdra becsült beruházás tenderkiírásában már 550 milliárd forintra emelkedett.

Magyar Idők: Harcba hívott civilekkel zavarhatják meg a kormánypárti eseményeket

Közvetett módon a választási gyűlések, pártfórumok megzavarására biztat honlapján a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata által bőkezűen támogatott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – olvasható a Magyar Időkben. A szervezet „VálaszTasz” című portálján jogi tanácsokkal is ellátja a civil aktivistákat, akiket a közbeszéd tematizálására, lakókörnyezetükben és az interneten kifejtett agitációra és minden, szerintük a választást befolyásoló akció dokumentálására és publikálására biztatnak.

Facebookos profiljuk üzenőfalán erre példaként a 444.hu (amelynek egyik tulajdonosa Soros érdekeltségébe tartozik) cikkét hivatkozzák be, ezzel a kérdéssel: „Szerinted választási csalás a terézvárosi önkormányzat tojásosztogatása?” A feltett kérdést nem válaszolják meg, helyette átirányítanak portáljuk „Jelentsd a választási csalásokat!” című aloldalára.

Magyar Hírlap: Lemondott a Momentum kampányfőnöke

Szerdán délután lemondott a Momentum Mozgalom kampányfőnöki pozíciójából Zaránd Péter, a posztját Soproni Tamás alelnök vette át – értesült a Magyar Hírlap.

A lap az Origo információjára hivatkozva azt írja, hogy Zaránd távozása belső harcok eredménye, de egyelőre nem sokat lehet tudni arról, hogy mi késztette lemondásra Zarándot. A portál úgy tudja, Zaránd kigolyózása a Momentum belső hatalmi viszonyaiban beálló átrendeződés következménye.

Zaránd a Momentum hetedik tisztségviselője, aki augusztus óta elhagyta a Momentum vezetőségét.

Magyar Nemzet: A gigabüntetés után több forgatókönyvvel számol a Jobbik

A Jobbik parlamenti frakcióvezetője és gazdasági igazgatója, vagyis Volner János és Schön Péter személyesen adja át csütörtökön az Állami Számvevőszék illetékesének a párt álláspontját tartalmazó dokumentumokat – tudta meg a Magyar Nemzet.

Lejár ugyanis az a tizenöt napos határidő, amíg a Jobbik reagálhatott az – egykori fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által vezetett – ÁSZ összesen több mint 660 millió forintos bírságot előrevetítő jelentéstervezetére. A büntetést amiatt szabnák ki, mert szerintük a Jobbik túl olcsón bérelt óriásplakátokat, és ezt nem tehette volna meg. Az ellenzéki párt ígérete szerint „minden részletre kiterjedően támasztják majd alá, hogy miért jogszabálysértő, szakmaiatlan és minden valóságalapot nélkülöző” a büntetés megállapításáról szóló jelentéstervezet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .