Korrupció miatt lebukott a nagy kínai tűzfal korábbi ura

0
943
Lu Vej. A kép forrása: Flickr.

Lu Vejt, az internetet felügyelő pekingi hivatal fejét nemrég még a világ 100 legfontosabb személyisége közé sorolta az amerikai Time magazin. Ma egy cellában vall korrupciós ügyeiről az 57 éves kommunista funkcionárius.

Ő az első vezető kínai politikus, akit az október közepén rendezett Kínai Kommunista Párt XIX. pártkongresszusa óta korrupció gyanúja miatt tartóztattak le Kínában. Hszi Csin-ping főtitkár a kongresszuson megerősítette, hogy folyatódni fog a „rókavadászat” a kelet-ázsiai országban, amely a kínai elnök által indított antikorrupciós kampányt jelenti. Ennek során eddig 1,3 millió kínai tisztségviselőt büntettek meg, többen közülük Hszi ellenfelei voltak nemcsak a pártban és az állatiránymásban, hanem a Kínai Népi Felszabadító Hadseregben is.

Úgy tűnik Lu Vej sem kerülhette el az alaposabb átvizsgálást, akinek kegyeit a leggazdagabb amerikai vállalkozók keresték. Tőle függött ugyanis, hogy mi jut el a 700 millió kínai internetezőkhöz a „Mennyei Birodalomban”, ezért a kaliforniai útja során Mark Zuckerberg szintén fogadta. Kínában a Facebook be van tiltva és az amerikai milliárdos régóta lobbizik azért, hogy ott is megjelenjen a közösségi oldal. A nagyhatalmú kínai funkcionárius Kaliforniában találkozott még Tim Cook-kal, az Apple főnökével és Jeff Bezos-szal, az Amazon első emberével, aki időközben a világ leggazdagabb embere lett.

A dúsgazdag és befolyásos amerikaiak egy dolgot akartak: rést találni a nagy kínai tűzfalon. Nyilatkozataiban Lu Vej mindig rendíthetetlenül védelmezte a hivatalos irányvonalat, vagyis Peking szuverén joga eldönteni, hogy mit enged be az interneten keresztül az országba. Azonban felmerült, hogy esetleg engedményeket tett Zuckerbergnek és társainak, és ezért már a pártkongresszus előtt leváltották őt, most pedig egy cellában faggatják a kínai főcenzort.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .