Kisebb átrendeződés Kínában

0
600
Wikipedia

Pekingben a nemzetgyűlés újabb öt évre államfőnek választotta Hszi Csinpinget, alelnökévé pedig a jobbkezét, Vang Csisenget. Ez azt is jelenti, hogy szokatlan módon nincs kijelöt utód a legfelső vezetésben.

 

Az országban évtizedek óta a vaskézzel kormányzó kommunista párt főtitkára az államfő is egyben. Régebben azt választották meg alelnöknek, akiből a következő időszakban első embert akartak csinálni. Így maga Hszi Csinping is öt éven át volt Kína második embere, most viszont nincs kijelölt utód. Ennek megfelelően az alelnök nem egy feltörekvő fiatal káder, hanem az uralkodó legfőbb szövetségese lett. Vang Csiseng idősebb az államfőnél, akinek ifjúkori jóbarátja. Ő kapta a legnehezebb feladatot: a nagy korrupcióellenes tisztogatást, amelynek során magasrangú vezetők is börtönbe kerültek. A vezetésből elsősorban azokat vádolták meg, akik szemben álltak Hszi Csinping elnökkel.

A kommunista párt kongresszusa most új embert állított a korrupcióellenes kampány élére, Vang Csiseng pedig nyugdíjba ment – legalábbis a Politikai Bizottságból, ám a politikai karrierjének korántsem nem lett vége.

A South China Morning Post értesülései szerint a veterán vezető továbbra is részt vesz a legfelső irányító csapat ülésein, elmondhatja a véleményét, bár szavazni már nem szavazhat.

És hogy mi lesz a feladata? Ő lesz a diplomácia legfőbb irányítója – legalábbis ezt állítják jól értesült pekingi tudósítók. Ez nem egészen új feladat Vang Csisengnek, aki korábban külgazdasági vezetői tisztet töltött be a Politikai Bizottságban. Most pedig Trump beindította a kereskedelmi háborút, s emiatt fekete felhők gyűlne a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fölé. Egyelőre még nem vetettek be komolyabb fegyvereket, de Pekingben attól tartanak: erre előbb vagy utóbb sor fog kerülni.

Kereskedelmi atombombának tartják – egyébként mind Washingtonban, mind pedig Pekingben – azt az amerikai tervet, hogy a szellemi tulajdonnal való visszaélések miatt szankcionálják Kínát.

Vang Csiseng alelnöknek kell elérnie, hogy a világ második legnagyobb gazdasága a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki az amerikai- kínai kereskedelmi háborúból. A cél pedig változatlan Pekingben: megelőzni Amerikát és meghatározó szerepet játszani a globális gazdaságban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .