Kevés és nagyon drága lakás

0
1131

Ismét van nyári uborkaszezon a lakáspiacon, de lehetséges, hogy az eladók túlzott ár-várakozásai állnak a háttérben. Már mindenki arra készül, hogy másfél év múlva eltűnik a kedvezményes áfa az új lakásokra.

Amióta – főként az elmúlt egy-másfél évben – rendkívül megélénkült a lakáspiac, mérséklődött a szokásos nyári visszaesés. Idén azonban azt tapasztalják a szakértők, hogy hullámvölgybe került az ágazat.

Ennek hátterében azonban lehet, hogy nem a kereslet visszaesése áll, hanem az, hogy sok tulajdonos megpróbálja minél magasabb áron eladni ingatlanát. Az látszik, hogy tovább növekszik az olló a hirdetési és eladási árak között, és tele van a piac túlárazott ingatlanokkal. Ezekre viszont annyira nincsen érdeklődő, hogy az ingatlanközvetítők nem is tudják kinek mutatni ezeket – számol be megfigyelésükről Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője. A jól árazott lakásokat persze ezen a nyáron is könnyen és gyorsan el tudják adni.

A cég kínálatában lévő ingatlanok alapján úgy fogalmaznak, hogy a kínálat

„nagyon karcsú, nem találni jó lakást”.

Ez pedig visszafogja a vevők lelkesedését. Nem a kereslettel van gond, egyértelműen a kínálat gyenge, a társasházi lakások, a családi házak, és a panelek esetében is.

Nem biztos, hogy tartósnak bizonyuló jelenség, amit a közvetítő cég tapasztal a főváros egyes területein a panellakások körében. Ennek a típusnak rendkívül fellendült a forgalma, és a korábban nyomott árak is emelkedtek. Most azonban arról számolnak be, hogy amíg Újpesten nem érzékelhető jelentősebb visszaesés ezen a nyáron, addig Újpalotán közel felére esett vissza a forgalom. És ez azért nehezen érthető, mert nincs jelentős eltérés a két terület adottságai között.

Az irányok azonban továbbra sem változnak, mindkét kerületben az olcsóbb, 18-25 millió forint közötti áron kínált, 1,5-2,5 szobás lakások a legkelendőbbek. Árcsökkenésről pedig nem beszélhetünk, sőt, úgy tűnik, hogy

ha enyhén is, de még mindig emelkednek a legkeresettebb lakástípusok árai.

Az egész ingatlanos szakma azon tanakodik, mit hoz a nem is távoli jövő. Az elmúlt egy hónapban kiderült, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a 2019 végéig szóló kedvezményes, 5 százalékos áfa hatályát. Az emiatti drágulást a piac – a jelenlegi becslések alapján – nem fogja elbírni, a forgalom rendkívül visszaeshet.

S noha jelenleg igen komoly, 50-60 százalékos növekedés tapasztalható az új építésűek körében, az árak a fővárosban már a tetőponthoz közelítést mutatják. A Balla Ingatlanokban elképzelhetőnek tartják, hogy az új építésű piac folyamatos csökkenése visszavezet egy réteget a használt, azon belül is elsősorban az újszerű ingatlanok piacára. Ebben a szegmensben tehát fokozódó vásárlói kedvre számíthatunk, ami viszont nem feltétlenül érinti a paneleket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .