26 új csatahajót kap idén Putyin flottája

0
857
MTI/EPA/Szergej Csirikov

Szülővárosában, Szentpéterváron ünnepelte a Flotta napját Oroszország elnöke, aki megszemlélte a vízi parádét a Néván. Volt mit néznie: 39 csatahajó 4000 tengerésszel parádézott az orosz elnök előtt.

Putyin a sajtónak elmondta: 26 új csatahajót állítanak rendszerbe az idén, közülük négy fel lesz szerelve Kalibr tipusú cirkáló rakétákkal. Ezek a rakéták Szíriában bizonyítottak. Olyan alacsonyan repülnek, hogy a hagyományos légvédelem nem észleli őket, ezért a támadás meglepetésként éri az ellenséget.

Putyin a nagy hadi készülődést „a nemzetközi terrorizmus elleni harccal” indokolta meg.

Valójában azonban legalább ennyire fontos Oroszország számára, hogy erőt mutasson a NATO-val szemben. Észtország alig pár kilométerre van Szentpétervártól, Oroszország második legnagyobb városától. A NATO orosz fenyegetésről beszél, Moszkva viszont nyugati nyomulástól tart. A Baltikum már a NATO tagja, Ukrajna is jelezte, hogy szeretne belépni. Grúziát meghívták az észak-atlanti szervezetbe. Közben Trump épp az orosz fenyegetésre hivatkozva követeli azt a NATO tagállamoktól, hogy emeljék a hadi költségvetésüket a GDP 4 százalékra – miközben a tagállamok többsége a jelenleg kötelező 2 százalékot sem teljesíti.

Trump és Putyin nemrég Helsinkiben találkoztak. Mindkét elnöknek érvényes meghívója van a másik országába. Mindeközben

Washingtonban folyik a vizsgálat Trump orosz kapcsolatairól.

Ezért egyelőre újabb csúcstalálkozó nem várható. Putyin tanácsadója, Usakov közölte is: legközelebb novemberben lehet amerikai-orosz csúcs, amikor a G 20 tagállamainak vezetői találkoznak egymással Argentínában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .