Ketten az egész unió ellen

0
1030
Varsó, 2018. május 14. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (j) katonai tiszteletadással fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Varsóban, a Lazienki királyi palota elõtt 2018. május 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Így kommentálta a Die Weltben Boris Kálnoky Orbán Viktor varsói látogatását, amely egybeesett azzal, hogy Brüsszel a lengyel jogállamiságról vitázik. Budapesten viszont hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor.

Kálnoky szerint a magyar és a lengyel kormány egy követ fúj a menekültpolitika ügyében. De a magyar politikus részéről arról is szó van, hogy ő a visegrádi keretekben szeretné elmélyíteni az együttműködést, nem az EU-n belül. A V4-eket „életbiztosításnak” tekinti a nyugatiak esetleges kísérletével szemben, nehogy azok bármire is rákényszerítsék az egykori keleti tömb tagjait, kezdve a kvótáktól egészen a bírói függetlenség „hamis értelmezéséig”.

Így logikus, hogy Orbán elment Varsóba – vonja le a következtetést a Die Welt kommentátora. Mindkét állam úgy gondolja, hogy a Bizottság visszaélhet a következő költségvetéssel, amellyel meg akarja rendszabályozni az olyan kormányokat, mint a lengyel és a magyar. Arra hivatkoznak, hogy az unió nem határozta meg pontosan, mi is jelenti a jogállam megsértését. Azonos véleményen vannak a migráció kérdésében is, mármint, hogy itt a nemzeti szuverenitás forog kockán.

Lengyelország újfent jó egy hónapnyi időt kapott Brüsszeltől, hogy módosítsa a vitatott igazságszolgáltatási reformot. A frontok meglehetősen jól láthatóak – egyik oldalon a fenyegető, de erőtlen unió, a másik oldalon a kicsi, de öntudatos V4-ek, ám a kulisszák mögött a viszonyok sokkal bonyolultabbak. A lényeget tekintve sem Morawiecki, sem Orbán nem kíván engedni. Legalábbis így látszik kifelé.

A jelek szerint azonban a magyar politikus kész differenciáltabban tárgyalni az EU-partnerekkel, ha nincsenek jelen a kamerák. Erre utal, hogy Budapesten hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor, aki arról nyilatkozott, hogy nincs semmi gond a magyar jogállammal. Beszélt arról is, hogy a keleti tagok mintaszerűen végrehajtják az Európai Bíróság ítéleteit, míg a régi tagállamokról ez nem mondható el egyértelműen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .