Kezdőlap Címkék Kálnoky

Címke: Kálnoky

Nem kis rés a pajzson

„Az ellenzék szenzációs győzelme – Orbán pártja veszített Budapesten” – ezzel a címmel közölte Boris Kálnoky cikkét a jobboldali konzervatív német lap. Az ellenzék több várost is elvett a Fidesztől, így Budapestet is, és a főváros azonnali hatállyal az ellenzék Orbán elleni hatalmi bázisa lesz – írta Kálnoky.

Az első jele annak, hogy az este fájdalmas lehet a kormánypártnak, hogy az újságírókkal kora este közölték: ezúttal zárt helyen beszél majd Orbán, aki rendszerint szabad ég alatt ünnepelteti magát a híveitől. És valóban: a Fidesz ugyan domináns maradt a megyei önkormányzatokban – ezek szinte mind a Fidesz kezében maradtak -, de számos nagyvárosban az ellenzék vezetett este. A legfontosabb eredmény persze Budapest, ahol nem csak a főpolgármester lesz ellenzéki, hanem számos kerületi vezető is: ez annyit tesz, hogy Budapest mostantól az Orbán-kormány ellenzékének hatalmi bázisa lesz.

A győzelem kulcsa az ellenzék közös fellépése volt – írta Kálnoky. A Fidesz relatíve mindig erősebb volt, mint az egymással küzdő öt ellenzéki párt, de az összefogás megoldotta ezt a problémát.

„A kérdés az, hogy mennyi időre: nem biztos, hogy az öt párt egymás iránti új rokonszenve kitart-e a 2022-ben esedékes következő parlamenti választásig. Ha igen, akkor kifut a talaj Orbán lába alól: egész rendszere arra épül, hogy a Fidesz áll középen, és tőle jobbra és balra helyezkedik el a többi párt, most azonban Magyarország bipoláris rendszer felé tart, amelyben a Fidesz a jobboldalon, és vele szemben egy baloldali liberális tömb áll majd”

– véli Kálnoky.

Az előző önkormányzati választásokhoz képest magas részvételt a szerző azzal magyarázta, hogy szinte minden párttal szemben bevetettek botrányos felvételeket, és külön részletezte Borkai Zsolt botrányát, amely – mint írta – „bombaként csapott be”: „a hólabda-effektus révén Borkai az Orbán-kormány és praktikái jelképévé vált”.

Ismertette a cikk a Fidesz reagálását, és ezen belül azt, hogy Tarlós István, „aki tisztának és nem korruptnak számít, és soha nem szokott beszélni semmiről, ami nem közvetlenül Budapestet érinti, többször is követelte Borkai lemondását. Addig vezetésben volt, de megbotlott a kormány saját Achilles-sarkában, abban, hogy a Fidesz-politikusok gyakran tűnnek ki a luxus iránti vonzódásukkal. Orbán megjelenése egyszerű, de körülötte sok politikus újra és újra újgazdag proccsággal kerültek be a negatív szalagcímekbe – ez ellen Orbánnak sürgősen fel kell lépnie” – írta Kálnoky.

Ara-Kovács Attila

Die Presse: A magyarok illiberálisok

„A magyarok illiberálisok” – ezzel a címmel közölte az osztrák konzervatív lap tudósítója, Boris Kálnoky cikkét. A szerző szerint Orbán Viktor körkörös csapást intézett Európa, Németország, Macron és a migráció ellen.

Áprilisi választási győzelme óta ez volt az első eset, hogy a magyar miniszterelnök kiállt a sajtó elé, és láthatólag jókedvűen válaszolt a kérdésekre. Arra a felvetésre, hogy mit tervez még illiberálisabbá tegye országát, „szemrebbenés nélkül” ezt válaszolta: az egy dolog, hogy ő mit tervez, de „a lényeg, hogy a magyarok illiberálisak”.

Kálnoky beszámolt arról, hogy az ismerősei és rokonai meggazdagodásával kapcsolatos kérdésekre Orbán többször is azt válaszolta: a kormány nem kommentál magánüzleteket, és „állította, hogy a korrupcióval szemben zéró tolerancia van”. A szerző szerint ebben az Orbán kegyelméből való oligarcháknak szóló figyelmeztetés is érzékelhető: egyetlen üzletember se higgye, hogy beavatkozhat a politikába.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke címére enigmatikus megjegyzést tett, miszerint Kohltól azt tanulta, hogy Németországot csak úgy lehet stabilan kormányozni, ha a kancellári és a pártelnöki tisztség egy kézben van, ezért érdekes most látni, hogy a két tisztség ilyen hosszú időre elválik, és kíváncsian várja, hogy kiderüljön, ennyire megváltoztak-e az idők Németországban. „Ez úgy hangzott, mintha azt várná az új pártelnöktől, vagy egyenesen azt tanácsolná neki, hogy ne várjon a következő választásig, hanem mielőbb szorítsa ki Angela Merkelt” – írta Kálnoky.

Részletesen szólt arról, hogy Orbán kijelentette: a magyar migrációs politika célja, hogy minden európai intézményben a migrációellenes erők kerüljenek többségbe, és ebből a szempontból üdvözölte az olasz-lengyel együttműködést. Idézte a szerző, hogy Orbán Viktor kötelességének érzi a harcot Emmanuel Macron francia elnök ellen, de ez nem személyes ügy, hanem amit Macron akar a bevándorlás kérdésében, az rossz Magyarországnak. Kálnoky azt is részletesen idézte, hogy Orbán Viktor szerint jelenleg két tábor áll szemben Európában: a hozzá hasonló kereszténydemokraták, vele szemben pedig a keresztény-muzulmán vegyes civilizáció támogatói, és a miniszterelnök egyenesen modellnek minősítette Jair Bolsonaro új brazíliai elnököt.

Az ellene irányuló tiltakozási hullámot Orbán Viktor aggasztónak nevezte, mert „átlépik az erőszak határát, és ebben parlamenti képviselők járnak az élen”. Az erőszakot a két vitatott törvényről szóló szavazás kapcsán az országgyűlésben lejátszódó jeleneteket jelölte meg, és azt mondta, „ez nem jó a nyilvános diskurzus alapvető hangvételének”. „Úgy tűnt, Orbán nem fél az ellenzék növekvő nyomásától. Azt mondta, ha közös listát állítanak az európai választásra, a saját sírjukat ássák.

Kifejtette, hogy pártja az európai választásra Magyarországon is bevezeti a csúcsjelölti rendszert: a Fidesz csúcsjelöltje Trócsányi László igazságügyi miniszter, és így egyben ő a várományosa az EU-biztosi tisztségnek is. Ezzel Magyarország azt kívánja elősegíteni, hogy az EU-Bizottság nagyobb demokratikus legitimációval rendelkezzen” – írta Kálnoky, és megállapította: ezt úgy kell érteni, hogy az EU instanciáinak nehéz lenne elutasítani Trócsányit.

Ara-Kovács Attila

Az igazi médiaháború a jobboldalon zajlik

0

Ezek a körök még kevésbé ártanak a rezsimnek, mint az ellenzék. Nem szerveződnek pártba, kevesen vannak, és az ország nagy része nem úgy gondolkodik, mint ők. Mégis ellenük irányul az offenzíva. Ugyanis Orbán tudja, hogy egy nap csakis egy jobboldali erő válthatja le, és a liberális konzervatívokban megvan hozzá a potenciál.

A magyar ellenzék teljesen impotens, így semmi veszélyt nem jelent Orbán Viktorra nézve, aki még a kormánnyal szembeni sajtót is fenntart, lásd a Népszava állami hirdetéseit, ám közben egyre inkább a konzervatívokat, tehát saját táborát veszi célba. A hatalom amúgy azért támogatja a lapot, mert így bizonyítani tudja, hogy van sajtószabadság, de az nem árthat neki, annyira biztosan ül a trónján – írja Boris Kálnoky a Die Weltben.

Az igazi médiaháború a jobboldalon zajlik, a liberális konzervatív politikusok és értelmiségiek ellen, akik mernek független módon gondolkodni és nem Orbánhoz, hanem a polgári elvekhez igazodnak. Most éppen a voltaképpen lojálisnak számító Századvég került sorra. Megjelent benne Bod Péter Ákos cikke, pedig a szerző minden, csak nem baloldali. Csakhogy az írás pont arról szólt, amivel a magyar gazdaságpolitikát 8 éve vádolják, hogy tudniillik, ha a cégek a versenyképesség helyett az állami megbízásokra összpontosítanak, az rontja a hatékonyságot és árt a demokráciának.

A liberális konzervatívok mára egyfajta belső ellenzékké váltak a polgári oldalon belül. Sokan közülük elfordultak Orbántól, mert az a szemükben sem nem jobboldali, sem nem polgári. A politikust azonban a kisebb rossznak tartják a baloldalhoz képest. Viszont zárt ajtók mögött, egymás közt nagyon is háborognak, pl. azon, hogy a rendszer nem ösztönzi a fiatalokat, inkább engedelmességre és igazodásra neveli őket. Ám ezek a körök még kevésbé ártanak a rezsimnek, mint az ellenzék. Nem szerveződnek pártba, kevesen vannak, és az ország nagy része nem úgy gondolkodik, mint ők. Mégis ellenük irányul az offenzíva. Ugyanis Orbán tudja, hogy egy nap csakis egy jobboldali erő válthatja le, és a liberális konzervatívokban megvan hozzá a potenciál. A hatalomváltás csak úgy volna lehetséges, ha a Fideszen belül új irányt választanának, éppen a liberális konzervatívok hatására. Ám ilyenek még nemigen vannak a pártban, és hangjuk és egyre gyengébb a nyilvánosságban.

Ketten az egész unió ellen

Így kommentálta a Die Weltben Boris Kálnoky Orbán Viktor varsói látogatását, amely egybeesett azzal, hogy Brüsszel a lengyel jogállamiságról vitázik. Budapesten viszont hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor.

Kálnoky szerint a magyar és a lengyel kormány egy követ fúj a menekültpolitika ügyében. De a magyar politikus részéről arról is szó van, hogy ő a visegrádi keretekben szeretné elmélyíteni az együttműködést, nem az EU-n belül. A V4-eket „életbiztosításnak” tekinti a nyugatiak esetleges kísérletével szemben, nehogy azok bármire is rákényszerítsék az egykori keleti tömb tagjait, kezdve a kvótáktól egészen a bírói függetlenség „hamis értelmezéséig”.

Így logikus, hogy Orbán elment Varsóba – vonja le a következtetést a Die Welt kommentátora. Mindkét állam úgy gondolja, hogy a Bizottság visszaélhet a következő költségvetéssel, amellyel meg akarja rendszabályozni az olyan kormányokat, mint a lengyel és a magyar. Arra hivatkoznak, hogy az unió nem határozta meg pontosan, mi is jelenti a jogállam megsértését. Azonos véleményen vannak a migráció kérdésében is, mármint, hogy itt a nemzeti szuverenitás forog kockán.

Lengyelország újfent jó egy hónapnyi időt kapott Brüsszeltől, hogy módosítsa a vitatott igazságszolgáltatási reformot. A frontok meglehetősen jól láthatóak – egyik oldalon a fenyegető, de erőtlen unió, a másik oldalon a kicsi, de öntudatos V4-ek, ám a kulisszák mögött a viszonyok sokkal bonyolultabbak. A lényeget tekintve sem Morawiecki, sem Orbán nem kíván engedni. Legalábbis így látszik kifelé.

A jelek szerint azonban a magyar politikus kész differenciáltabban tárgyalni az EU-partnerekkel, ha nincsenek jelen a kamerák. Erre utal, hogy Budapesten hirtelen felértékelődött Navracsics Tibor, aki arról nyilatkozott, hogy nincs semmi gond a magyar jogállammal. Beszélt arról is, hogy a keleti tagok mintaszerűen végrehajtják az Európai Bíróság ítéleteit, míg a régi tagállamokról ez nem mondható el egyértelműen.

Die Welt: Tiszta választási cirkusz, amely átlép egy határt

0

A Fidesz azt üzeni az áprilisi parlamenti választást felvezető kampányban, hogy aki nem akar „migránsokat”, az a kormánypártra szavaz, és „aki másra szavaz, az migránsokat akar”.

A Die Welt című német konzervatív lap a „Stop Soros” elnevezésű törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

A Die Welt az online kiadásában Mit vár Orbán a Soros elleni kampánytól címmel közölte Boris Kálnoky összeállítását, amelyben a szerző kiemelte, hogy a Soros György elleni vádaskodásban nincsen semmi új, de Orbán Viktor magyar kormányfő pártja

„olyan hangot üt meg, amelyhez képest az eddigi retorika viszonylag ártalmatlannak tűnik”.

Hozzátette: a Fidesz azt üzeni az áprilisi parlamenti választást felvezető kampányban, hogy aki nem akar „migránsokat”, az a kormánypártra szavaz, és „aki másra szavaz, az migránsokat akar”.

A többi között kifejtette: a Soros György elleni fellépés „tiszta választási cirkusz”, amelynek „nyugtalanító következményei” vannak, ugyanis „a lakosságot tudatosan +alternatív tényekkel+ mozgósítják, amelyek nem gyökereznek a valóságban”, és „rendkívül problematikus légkört okoz az egyre harsányabb hangulatkeltés”, amelyben Soros György

„zsidó vallására tekintettel egyre gyakrabban jelentkeznek antiszemita hangok”.

Ebben a helyzetben „az állam vagy a nép ellenségeként lehet megbélyegezni politikai ellenfeleket, és a hatóságokat is mozgósítani lehet  ellenük” – írta Boris Kálnoky, kiemelve: egy határ átlépését jelenti, ha egy kormány listázza a neki nem tetsző szervezeteket, adóigazgatási eszközökkel lép fel ellenük, és rendőri intézkedéseket hoz tagjai ellen, és ez egy olyan kormányra is vonatkozik, amely „az +illiberális demokráciára+ esküszik”.

Az Állami Számvevőszék pártoknál folytatott vizsgálataival kapcsolatban hozzátette: az eljárások „aggasztó jelek” a jogállamiság állapotáról Magyarországon, amely mégiscsak a demokratikus berendezkedésű Európai Unió tagja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!