Vélemény

Gulyás, Jourová, Barley és a nem kettős mérce

Jót háborgott Gulyás miniszter szokásos, a szerdai kormányülést követő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kormányunk haragját két derék politikus asszonyra, a cseh EU-biztos Věra Jourovára (Figyelem! Nem Jurova a helyes olvasás, franciásan, hanem Jourová, ahogy leírva van!) és a német szociáldemokrata Katarina Barleyra (neki édesapja után angol a vezetékneve), aki korábban igazságügy-miniszter volt, ő vezette a német szociáldemokraták listáját a tavalyi EP-választáson, és most – mint Dobrev Klára – az EP alelnöke.

A háborgás oka nyilvánvalóan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, amelyet az Orbán-kormány természetesen elutasít. Pedig a jelentés éppen azért született, hogy ne lehessen kettős mércéről beszélni: mind a huszonhét tagállam gyakorlatát egységes mércével vizsgálta a bizottság, és ezen az egységes mércén lett a legrosszabb az Orbán-rendszer jogállamisági bizonyítványa.

Věra Jourová a Spiegelnek adott interjújában ennek a jelentésnek a lényegét foglalta össze azzal a mondattal, hogy Orbán, miközben illiberális demokráciát hirdet, beteg demokráciát (ill democracy) épít, ami mellesleg igazán nagyvonalú értékelés, hiszen

valójában a magyar demokrácia már nem beteg, hanem halott.

Ezt tartja Orbán és csapata olyannyira sértőnek, mégpedig nem önmagukra, az Orbán-kormányra, hanem „Magyarország polgáraira” nézve, hogy Jourová lemondását, illetve a Bizottság elnökétől a felmentését követeli, és durcásan hozzátette:

„A magyar kormány a kétoldalú kapcsolatokban nem hajlandó Jourová biztossal tárgyalni, hogy ha az Európai Bizottság elnöke nem váltja le, akkor sem.”

És mit követett el Katarina Barley?

Ő annyit mondott Orbánra (és nem Magyarországra, Lengyelországra pedig végképp nem), hogy „Ki kell őt pénzügyileg éheztetnünk“. (Wir müssen ihn aushungern finanziell.) Ez a mondat a következő szövegrészben hangzott el:

„Orbán nyomást akar gyakorolni a Parlamentre, és a Tanácsra is.

Mindenki a pénzre vár, én pedig egyszerűen odaállok és elveszem a levegőt, Ti pedig semmit sem tehettek, olyan erős lesz a közvélemény nyomása, hogy a végén engednetek kell. (…) Ki kell őt pénzügyileg éheztetnünk. Neki is kell a pénz. És ha azt mondjuk, hogy akkor te sem kapsz pénzt, akkor a végén ezen vagy azon a ponton, gondolom, engedni fog. Ehhez persze szükség van valamennyi támogatásra a közvéleménytől is, hogy az ne sürgesse a gyors megoldást. Hét évre kell most a dolgokat rögzítenünk. Ha most lemondunk a jogállamiságról, akkor további hét évre olyan viszonyok alakulnak ki az EU-ban, amit a polgárok sem szeretnének nálunk, hiszen az adóbefizetéseik olyan rezsimekhez kerülnének, mint Orbáné és Kaczyńskié, ahol mindenekelőtt a saját zsebükbe tömik a pénzt, országukat pedig olyan demokráciává teszik, amelynek az EU értékeihez már semmi köze nincs.“

Majd még hozzáteszi:

„[Orbán] egyáltalán nem akar kompromisszumot kötni, ő ki akarja játszani az EU-t. Ezért lenne annyira fontos, hogy ezen a ponton egyszer kemények legyünk és azt mondjuk, hogy ha az országodat, ahogy ő nevezi, illiberális demokráciává változtatod, Věra Jourová szavaival beteg demokráciává, akkor nem kapsz pénzt.“

Az Orbán kiéheztetéséről szóló mondatra volt képes Gulyás a sajtótájékoztatón ilyeneket mondani: „Egyébként, amikor a lengyelek német politikustól azt hallják, hogy ki akarják őket éheztetni, akkor rossz történelmi emlékeik lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy akiről beszélünk, csak hogy a totalitárius rendszerekhez milyen az illető alelnök asszonynak, volt igazságügy-miniszternek és volt SPD-főtitkárnak a hozzáállása, talán néhány évvel ezelőtt egy Marx-szobrot koszorúzott és ennek társaságában mai napig is látható, amint a Marx-szoborra mosolyog. Tehát aki az egyébként a politikai antiszemitizmust a közéletbe behozó Marx szobrát németként megkoszorúzza, az, úgy gondolom, hogy az alapvető emberi jogokkal először neki kellene saját magára vonatkoztatva foglalkozni. Arról már nem is beszélve, hogy mégis csak egy tömeggyilkos eszmének a szülőatyjáról beszélünk. Úgy hogy ez a fajta arrogancia és kettős mérce, az jól jellemzi a német szociáldemokratákat.”

Ugyan minek tanult meg Gulyás jól németül, ha nem tudja, hogy Marxot mint tudóst és mint

a modern német szociáldemokrácia megalapítóját Németországban változatlanul becsben tartják,

s nem teszik felelőssé a szovjet rendszerek szörnyűségeiért. Hogy milyen gondolati összefüggés van Marxnak a polgári demokráciát sok helyen elutasító felfogása és a kommunista rendszerek lenini elmélete és gyakorlata között, arról elmélettörténészeknek érdemes eltöprengeni (meg is teszik), de magát a modern szocialista gondolkodást, amely nélkül a munkásság emancipációjához sosem jutott volna el a nyugati világ, s a modern jóléti állam aligha jött volna létre, tömeggyilkos eszmének nevezni vagy súlyos tudatlanságra, vagy végletes elvakultságra vall. És a megoldás?

Gulyás elismételte a brüsszeli csúcs előtt Orbán által tett javaslatot:

„Az Új Nemzedék Alappal kapcsolatban az a magyar kormány álláspontja, hogy jó lenne ezt a felelőtlen vitát, ami a támogatások kifizetését a déli tagállamok számára is lehetetlenné teszi, elkerülni, végrehajtani az állam- és kormányfők között létrejött megállapodást. Ha azonban ez nem megy, ezt kormányközi alapon is végre lehet hajtani.

… Hogy ha azok az államok, amelyeket a sajtó fukarnak nevezett el, és amelyek sohasem támogatták teljes szívvel a magállapodást, továbbra is úgy gondolják, hogy a jogállamiságra hivatkozással az egész alap működése megakadályozható, akkor keressünk más megoldást, akkor helyezze a többi tagállam kormányközi alapra ezt a megállapodást.

Ebben az esetben Magyarországra a költségvetés vonatkozik, a Next Generation Fund pedig, tehát az Új Nemzedék Alap nem vonatkozik, és akkor kormányközi alapon ezt végre lehet hajtani, és a jogállamisági vitákat zárójelbe lehet tenni, a déli államoknak pedig segíteni lehet.”

Ezzel az ötlettel „csak” az a probléma, hogy az Európai Parlament nagy többsége és számos kormány nemcsak a járvány utáni helyreállítást szolgáló alapból nyújtott támogatásokat és hiteleket, de az EU-költségvetésből folyósított szokásos támogatásokat is jogállamisági feltételekhez kívánja kötni. Erre is vonatkozik a német elnökség erősen felpuhított javaslata is, amelyet Barley az interjúban bírál.

Orbánnak tehát ahhoz, hogy ne kelljen a jogállamisági feltételekkel szembe néznie, nemcsak a helyreállítási alapból várható pénzről, de a kohéziós támogatásokról is le kellene mondania.

Erről pedig – arra hivatkozva, hogy azok az EU alapszerződéséből következnek – nem szól az Orbán-féle „mentőötlet”. Kérdés, hogyan oldható fel akkor a feloldhatatlan konfliktus. Demokráciák és diktatúrák egészen jól tudtak egymás mellett élni a hidegháború évtizedben, és tudnak ma is, ha a Kínához és Oroszországhoz fűződő gyümölcsöző kapcsolatokra gondolunk. De hogy nemcsak egymás mellett, de együtt élni is tudnak-e az Európai Unióban – márpedig a vita erről szól –, az egyelőre nyitott kérdés.

A győri Savonarola

Az Európai Unió most aztán megkapta a magáét! Nem kisebb kaliberű gondolkodó, maga Semjént Zsolt miniszterelnökhelyettes, a KDNP elnöke közölte a minap a sötét valót az európai közösségről Győrben, a KDNP Önkormányzati Tanácsának üléséről tartott sajtótájékoztatón: a mostani európai uniós bürokrácia olyan alma, amely messze elgurult az alapító atyák almafájától, vagyis hogy ma az EU bűnben él, ha nem is bűnben fogant.

Az Európai Unió és annak értékei kereszténydemokrata értékek, ezért amikor mi, magyarok, keresztények és demokraták „a brüsszeli bürokráciával  harcolunk”, akkor mi vagyunk hűségesek az alapító atyák örökségéhez.

Semjén szerint az ő küldetésük az, hogy „visszatérjünk az alapító atyák örökségéhez, a keresztény civilizációhoz, a nemzetek szuverenitásához és a család örökségéhez”.

Íme a győri Savonarola! Remélem, azért máglyákat nem rakat majd, hogy megsütögesse a bűnösöket, akik nem úgy látják és láttatják a világot, ahogyan ő helyesnek és erkölcsösnek véli.

Mellesleg én, bűnös európai-magyar lélek nem is nagyon értem, mi ez a hirtelen, önálló prédikáció. Végtére is maga, Orbán Viktor nem oly régen, Tusványoson meghirdette az igaz igazságot, s közölte bámuló hallgatóságával, hogy az illiberális demokrácia lényege nem más, mint a keresztény szabadság. Szót sem ejtett akkor az EU alapító atyáiról, csak mondta a magáét. És persze tudjuk, hogy Orbán Viktor  az egyetlen valódi próféta, akinek homlokára íratott lángbetűkkel: Én vagyok az út, az élet, az igazság.

Jaj neked Semjén! Eretnek vagy!

Mi, emberek pedig olvassunk inkább Radnótit!

„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.“

Mit mondtál az anyámra?!

Ha jól rémlik, a hatvanas években játszották a mozikban azt a (kedves-bugyuta) krimit, amelyben a pultosként foglalkoztatott verőember ezzel a mondattal kezdte a főnök által kijelölt személy megfenyítését: “Mit mondtál azt anyámra!?”

A Salzburgi Európa Fórumon Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke is megkapta a magáét: Mit mondtál a …hazámra!? „Mondjon le!“, de ízibe‘!

Ugyanis megtámadta Magyarországot! Megsértett minden magyar embert! – mondta haragosan Varga Judit igazságügyi miniszter, aki ráadásul leszögezte: Jurová nyilatkozata „szembe megy az európai értékekkel és a lojális együttműködés követelményeivel, lévén hogy kijelentései összeegyeztethetetlenek alelnöki posztjával.“

Vera Jourová a Spiegel c. tekintélyes német lapnak Orbán Viktorról és a magyar rezsimről ejtett néhány keresetlen szót, egyebek mellett azt találta mondani, hogy Orbán Viktor beteg demokráciát épít, s félő, hogy a magyar közvélemény egy napon arra döbben rá, hogy a legutóbbi választás volt az utolsó, amelyet még szabadnak lehetett nevezni.

Maga, Orbán Viktor is kemény hangú, a Bizottság elnökéhez intézett levélben reagált Vera Jourová szavaira, mondhatnánk úgy is: panaszt tett a Bizottságnál, s az alelnököt kitaszította a rendes emberek sorából.

Naná, hogy nagy sora van ennek!

Ilyesmi még soha nem történt a nagy magyar illiberális-kereszténydemokrata katyvasz történetében: A Velencei Bizottság, Az Európa Tanács értékelései, Rui Ta-vares, Judith Sargentini jelentései, a kormány elleni kötelezettségszegési eljárások, OLAF vizsgálatok mind arról szólnak, hogy Magyarországon példaadó a demokrácia állapota, és a 7-es cikkely szerinti eljárást is csak Soros vitézei folytatják, hogy Orbán Viktort és Varga Juditot bosszantsák.

Nem először és nem utoljára lehetünk tanúi a fideszes megszólalók bámulatos magabiztosságának. Szikrányi aggályoskodás nélkül adnak új értelmet elveknek, szavaknak, kifejezéseknek, s szabnak mércét személyes véleményükkel minden dolgoknak, méghozzá oly rugalmasan, hogy ami – szerintük – ma jó volt, az holnap esetleg már nem jó vagy éppen egészen más.

Ők tudják, mely vélekedés megy szembe az európai értékekkel, merthogy csak ők tudják és mondják meg, melyek ezek az értékek.

Valóban lenyűgöző! Vagy inkább émelyítő!

Márki-Zay félreérti

Azt mondja Márki-Zay Péter Bolgár Györgynek a Klubrádióban: „Nagyon nehéz rávenni zsidókat és cigányokat is arra, hogy egy akár jobbikos jelöltre szavazzanak, akit jogosan lehet, abszolút jogosan lehet bírálni a korábbi megnyilvánulásaiért.”

A teljes ellenzéki összefogásról, a Borsod 6. választókerületben állított jobbikos jelöltről beszélgetve tartotta fontosnak ezt mondani.

Azt hiszem, Márki-Zay Péter valamit félreért. Ha nem szavaznék Borsodban a jobbikos Bíró Lászlóra mint közös jelöltre, ha nem szavazok olyan közös listára 2022-ben, amelyen ott vannak a Jobbik politikusai és amelyről a többi párt a Jobbikkal egyezett meg, az nem azért van, mert cigány vagyok vagy zsidó vagyok.

A származásomnak a szavazásomhoz semmi köze. A szavazatom a Jobbik politikájának szól. Nem a korábbi, hanem a mai politikájának.

Tudjuk, a Jobbik mai elnök-frakcióvezetője talán a leggorombább módon támadja Orbán Viktort az Országgyűlésben, a Jobbik a többi ellenzéki párttal vállvetve ostorozza a Fideszt amiatt, hogy az emberek nem élnek jobban, és a többi ellenzéki párttal együtt kéri számon a Fideszen azt, hogy mit tesz a közpénzekkel. Mindez azonban nem több annál, ami az ellenzéki pozícióból mindig is következik. Azt mondja ellenzékből a Fidesz-kormányra, amit az ellenzéki Fidesz is mondott az MSZP–SZDSZ kormányra. Ez nekem nem elég ahhoz, hogy jobbikos politikusra mint közös jelöltre, illetve a Jobbikkal közös listára szavazzak.

A Fidesszel nemcsak, és – remélem – nem is elsősorban azért állunk szemben, mert a bérek, a nyugdíjak, a családi pótlék nem magasabbak az Orbán kormányozta Magyarországon, mint amilyenek.

Más minőségű világot szeretnénk Magyarországon, mint amilyet a Fidesz teremtett. Nem tökéletes világot, mert olyan nincs, de – ahogy azt annak idején a rendszerváltással kifejeztük – többé-kevésbé olyan országot szeretnénk, mint amilyen a gazdagabb, békésebb, nyitottabb, emberibb nyugat-európai világ.

Olyat, ahol az állam – ahogy a német alkotmány első mondata hirdeti – érinthetetlennek tartja az emberi méltóságot, mégpedig mindenkiét. Olyat, ahol a korábban egymással háborúzó népek békében élnek egymással és kölcsönösen egymást gazdagítják. Olyat, ahol Európa országait a mind szorosabb integráció teszi versenyképessé más kontinensek országaival. Olyat, ahol tisztességes feltételek mellett hatékonyan működik a piacgazdaság.

Ezért szemben állunk a Fidesz nacionalizmusával, kiállunk az európai integráció, annak mind szorosabbá tétele mellett, elutasítjuk a gazdasági, piaci feltételek haveri alapon történő manipulálását, ragaszkodunk az etnikai, vallási, szexuális és életforma-kisebbségekhez tartozó polgártársaink egyenlő méltóságához, az elesettek, a hajléktalanok, a háború és üldözés elől menekülők jogaihoz. Európa azon normáit követjük tehát, amelyekkel Orbán mind szavakban, mint a hatalomgyakorlás tényeiben folyamatosan szembefordul.

Olyan ellentétek ezek köztünk és a Fidesz között, amelyekkel kapcsolatban a Jobbik ma is sokszor a Fidesszel ért egyet. A Jobbik ugyanazt a radikális, a magyarokat a szomszéd népekkel szembeállító sérelmi nacionalizmust képviseli a parlamentben és a nyilvánosságban, mint a Fidesz, és ebben az úgy nevezett „néppártosodás” sem jelent változást.

Ahogy a Fidesz elutasítja a szorosabb európai integrációt, ahogy ellenzi az euró bevezetését, mindmáig nem pártolja azt a Jobbik sem. A Jobbiktól ugyanazt a tőkeellenes, bankellenes populizmus halljuk, mint amit egykor az ellenzéki Fidesztől hallottunk, s a kormányzó Fidesz is alkalmaz azokkal szemben, akiket ki akar szorítani a magyar piacról.

A Fidesszel együtt a Jobbik is megszavazta az Országgyűlésben – már a 2018-as parlamenti választás után – az alaptörvény hetedik módosítását, amellyel többek között a hajléktalanság szankcionálását, a közigazgatási felsőbíróság – időközben félretett – létrehozását és a menedékkérők elutasítását tette „alkotmányossá”. A Jobbik a Fidesszel együtt utasítja el menekültek befogadását, s csak amiatt bírálja a Fideszt, hogy miközben a nincstelen menekülőket elutasítja, gazdag migránsokat jó pénzért beenged az országba.

Nem tudok róla, hogy ezekben a kérdésekben a Jobbik felülvizsgálta volna a politikáját.
Márpedig egy-egy politikusra, egy-egy pártra annak alapján szavazunk, hogy milyen politikát követ.

Mit érez egy muszlim, ha a keresztény és zsidó szót hallja

Korábbi tanulmányaimban tükröt tartottam magunk elé és ismertettem az Iszlám nevében működő legfontosabb szervezetek működését, melyek árnyékot vetnek a hitre és a muszlimok milliárdos tömegére. Ez önkritika volt.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy azt is ismertessem, mi van a muszlimok tömegeinek szívében, ha ezt hallja: keresztény, vagy zsidó? És most kihagyom a Távol-Keletet, Kínát, Rohingya kérdést stb.

Nem, nem a Korán ötlik fel a muszlimokban, hanem a történelem. Amint Európában is jelentős erők dolgoznak az ibériai muszlim, vagy kelet és dél-európai oszmán image befeketítésén, úgy az Iszlám világában is vannak emlékek.

Mik ezek a nyomok, melyeket egy muszlim agy rejt, s melyeket szintúgy lehet manipulálni.

Talán ismerős Omar Ibn al-Khattab (584-644) kalifa neve. 636-ban a jarmúki csata során a bizánciakat, és valószínűleg ugyanebben az évben pedig a kádiszíjjai ütközetben a perzsákat verték meg seregei. 638-ban elfoglalta Jeruzsálemet. Omar személyesen ellátogatott a Jeruzsálemi Szent Szophrónioszhoz (560-638) és az addig kitartóan védekező pátriárka vezetésével – szamárháton – betért a városba. Itt kötötte meg szerződését a keresztényekkel és zsidókkal, mely Omár-paktum néven híresült el. Omar megszemlélte és megtisztíttatta Dávid király templomának helyét, imádkozott itt és később az Alapkőtől délre mecsetet építtetett, amiből később az al-Aksza-mecset fejlődött ki. A kalifa biztosította a jogokat minden polgár számára, vallástól függetlenül.
Ehhez képest a 11. századtól kezdődően keresztes hadjáratok indultak a Szentföld „felszabadítására”. Ezek nem háborúk voltak, hanem inkább a népesség lemészárlása. A muszlim haderők a zsidó lakosságot is védték. Szalahuddin al-Ayyubi (1138-1193) győzelmet aratott a keresztesek felett, szultánátust hozott létre, melyben biztosította a zsidók és keresztények jogait.
Az Andalúz kalifátusok az Ibérián (711-1492), az Abbászida kalifátusok Bagdadban (775-1258), ugyanezt tették. Zsidók, keresztények, muszlimok és mások együtt hozták létre azt a tudástömeget és kultúrát, ami az emberiség civilizációjának egyik meghatározó eleme volt.

Mi volt a hála?

Az Ibériát elfoglaló spanyolok inkvizícióval, könyvtárak egy részének felégetésével vettek revansot. Aki felvállalta muszlim, ill. zsidó vallását, menekülnie kellett, vagy meg kellett halnia. Hova menekülhettek? A befogadó muszlim területekre. Észak Afrikába és az Oszmán birodalomba. A zsidók befogadást és védelmet élveztek a muszlimok által.

A tatárjárás nem kímélte az Abbászida kalifátust. 1258-ban a tatárok elfoglalták Bagdadot, iszonyú vérengzést csaptak, kifosztották kincseit, a Tigris folyó pedig kékké változott a beledobált könyvek tintáitól. Ettől kezdve az Iszlám tiltott vallás lett Bagdadtól keletre 150 évig. Ettől nyugatra azonban 1260-tól megváltozott a helyzet. Hülegü tatár kán Egyiptomot is el akarta foglalni. Sereget küldött az Ayyubita szultán, Qutuz ellen. A muszlimok hada Baibarsz vezetésével megsemmisítő vereséget mért a tatárokra Palesztinában Ein Dzsalutnál. Innét számítható a tatár birodalom sorvadása, gyengülése. A muszlim tudatban ez úgy él, hogy hosszú távon megvédtük nem csak magunkat, hanem egyben a kereszténységet és zsidóságot a tatárjárás borzalmaitól.
Ein Dzsalut kapcsán meg kell említenünk egy nevet, akit a történelem érdemtelenül elfeledett. Ha ő nincs, a diadal nem jöhetett volna létre. Izz Al-Din Ibn Abdel Szalam (1181-1262). Ki is volt ő? Koldus gyerek volt, aki a mecsetekben a cipőket őrizte. Sokszor kihajították onnan szakadt ruhája miatt. Távolról hallotta az odabent folyó beszédeket, előadásokat, érveléseket és mindent megjegyzett. Így képezte magát, míg a „hittudósok szultánja” néven emlegették, akinek okfejtései előtt az uralkodók is meghajlottak.
Korábban említettem Szalahuddin nevét, aki kalifátust hozott létre. Halála után azonban a kalifátus darabjaira hullott és jó muszlim szokás szerint verseny indult a darabok feletti uralom megszerzéséért. Ez a verseny annyira elvtelen volt, hogy egyes muszlim pályázók a keresztesekkel is szövetséget kötöttek egy másik muszlim ellen.

Ilyen kompromisszumnak tudható be, hogy Szalahuddin unokája csata nélkül feladta Jeruzsálemet és átadta a kereszteseknek. Hiába, a Fitna dolgozik.

Ebben a megosztottságban lépett színre Izz Al-Din Ibn Abdel Szalam, aki a pöffeszkedő, hatalmi vágytól égő nagyurakat figyelmeztette a közelgő tatár veszedelemre. Kádiként is egyszerű életet élt, nem hódolt be földi hatalmak előtt, a szultánt is kioktatta. Végső kétségbeesésében Qutuz szultán tőle kért véleményt, mit tegyenek a tatárokkal szemben. Erre ő: „először ti, uralkodók és nemesek, ürítsétek ki kincstáraitokat, adjátok el javaitokat, míg nem marad más nálatok, mint egy szál kard és egy ló. Csak ezután adóztassátok meg a népet.”

A szultán megfogadta Izz Al-Din tanácsát, parancsot adott a nemesek kincstárainak begyűjtésére, javaik eladására és ez elég volt a hadak felkészítésére, a nép megadóztatása nélkül. Mindez akkora hatást váltott ki a közemberből, hogy ők önként áldozták életüket egy ilyen nemes ügyért.

Vissza a keresztényi és zsidó tőrdöfésekhez.

Jött a gyarmatosítás… ugye nem kell mondanom? Vagy felejthetőek tán, a gyilkosságok, erőszakolások és legfőképpen a tudati átalakítás? Ezalatt azt értem, hogy létrejött egy tudat, miszerint a muszlimok földje, annak kincsei teljesen természetes módon nem az ő javukat szolgálja. Dicsőség, ha azt idegeneknek ajánlják fel! Ha ellenállnak, az meg üldözendő.
Az idegenek pedig üveggyöngyökkel fizetnek és a Fitna (szarkeverés magyarán) eszközével megosztanak. Csodálható-e, hogy az Iszlám az ellenállási mozgalmak ideológiai bázisa lett?
Felejthető tán az orientalisztika mai napig tartó áskálódása és az Iszlám átírása olyanra, ami nincs abban? Felejthető tán olyan szervezetek létrehozása, amit a külső szem Iszlámnak lát, de eközben a muszlim lakosságot írtja? Feledhető tán, hogy 1947-ben létrejött Izrael állam és rá egy évre közel egymillió palesztinnak kellett elhagynia otthonát? Mindezt egy olyan történelmi múlt után, melyben Omar Ibn Al-Khattab, Szalahuddin, befogadás inkvizíció elől stb., a muszlim területek oltalmat nyújtottak?
Nem tagadom, 1947 után mind a mai napig történnek el nem fogadható cselekmények, de ez minden oldalon van!
Nem megyek bele az aktuálpolitikába, hanem megállok azon a ponton, ami egy muszlim lelkületében motivál és ez a történelmi sérelmek áradata. Ezeket hallja minden gyerek az öregektől családi összejöveteleken, erről szólnak a visszaemlékezések és az aktuálpolitika is ezeket manipulálja. Ugye más mindezt ebből a szemszögből látni, nem úgy, ahogy a „hivatalos” történetírás taglalja?

Számunkra a történelem árulások sorozata, melyekben mi is nyakig benne vagyunk, de nem vagyunk vakok, látjuk kik vannak még benne: akik szentet játszanak, de valójában hátba szúrnak.

Tudom, ti minket kecskebaszóknak láttok. Ezen a szinten mutattok be a világ számára minket, prezentáljátok kultúránkat, vallásunkat, holott nem is ismertek ebből jóformán semmit. A következő fokozat, hogy terroristák vagyunk.
A mi agyunkban pedig hiába a tudományos-technikai vívmányok tömege, kényelem, automatizálás, ti továbbra is árulók, megbízhatatlanok vagytok, a fejetekben lévő sötétség a középkor óta nem változott, mindezt pedig egy jó adag felsőrendűségi érzéssel öntitek le.
Talán sikerült érzékeltetnem mit érez egy átlag muszlim.
Nem azért írtam mindezt, hogy jöjjenek a bezzeg ti…. hozzászólások! Csupán azt akartam, hogy tudjátok mi motivál bennünk. Ezen kellene változtatni, de ehhez sok munka, kibeszélés szükséges.

Gábor György: Villámkommentárok Orbán mai irományához.

1. „Óraműpontossággal járőröző libernyák határőrök”, vagyis a libernyákok teljes offenzívában:

„Kiutasítás az akadémiai életből, állásvesztés, megbélyegzés, egyetemi vesszőfutás, a példák lassan mindennaposak.”

– Hát persze, mintha kézi vezérelte udvari történészei azt írták volna, hogy a 380-ban kiadott vallási rendeletében a kereszténységet államvallássá tevő Nagy Theodosius (aki a törvénykönyvében keményen szigorította az eretnekek, a zsidók és a pogányok, vagyis a nem keresztények helyzetét), szóval Theodosius birodalmában borzalmasan üldözték a keresztényeket.

2. A Nyugat-imádók hamarosan csalódni fognak, s „hamarosan indul a visszasomfordálás. Mint Moszkvából egykoron.” – Meglehet. Én viszont most még a Moszkvába visszasomfordáló Orbánt érzékelem.

3. „A konzervativizmus és liberalizmus mai összekeveredése arra vezethető vissza, hogy a totalitarizmus elleni nagy csatákban a konzervatívok és a liberálisok félretették lényegbe vágó és akkor még nyilvánvaló különbözőségeiket. Félretették és szövetséget kötöttek a közös ellenséggel szemben.” – Így igaz.

Miként ma is egy totalitárius egypártrendszer leváltása vált szükségessé Magyarországon.

4. „Akik azt állítják, hogy a hatalmi ágak szétválasztását… vagyis a jog uralmát, jogállamot csak a liberalizmus szellemi keretei között lehet elgondolni és csak a liberális demokrácia eszközével lehet megvalósítani, azok tévednek.” – A hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i elve Orbán illiberális demokráciájában is maradéktalanul érvényesül. Ennek mindenki által érzékelhető egyértelmű és vitán felül álló jele a futballstadionok díszpáholyában közös zacskóból szotyolázó miniszterelnöknek és legfőbb ügyészének bukolikus kettőse.

5. „A liberálisok – itt nem részletezendő, Kantig visszanyúló filozófiai megfontolásból – azt hiszik, hogy minden országot, azokat is, amelyeket ma nem liberális demokráciaként irányítanak, arra kell kényszeríteni, hogy elfogadják ezt a kormányzati formát.” – Megjegyzés a kollégáimnak: Drágáim, melyikőtök engedte át Lánczi Andrást a Kant-vizsgáján? Ez az akkori galamblelkületű vizsgáztatónak minimum ötven év pluszt jelent majd a purgatóriumban. „Itt nem részletezendő megfontolásból…” Bizonyára a vizsgáján sem részletezte a Kantra vonatkozó megfontolásait.

6. „Egymásnak feszülnek politikáink abban a kérdésben is, amit elegánsan szubszidiaritásnak szokás nevezni Brüsszelben. A liberálisok szerint az a jó, ha minél több nemzeti kormányzati hatáskört ruházunk át a nemzetközi szervezetekre.” –

Vagyis azt állítja, hogy a szubszidiaritás elve a nemzeti kormányzati hatáskör átruházása a nemzetközi szervezetekre. Épp ellenkezőleg! A szubszidiaritás elvét az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikke fekteti le, kimondva, hogy a döntések meghozatalára az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten kerüljön sor.

A szubszidiaritás elvét – amely a katolikus egyház társadalmi tanításának egyik pillére – egyébként az 1931-ben közzétett Quadragesimo anno kezdetű enciklikájának 79. és 80. bekezdésében fogalmazta meg XI. Pius. Idézek az enciklikából: „örökérvényű alapelv”, „amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása… A kézenfekvő megoldás tehát az, ha az állami vezetés a kisebb jelentőségű teendők és problémák megoldását… átengedi az alacsonyabb szervezettségű csoportoknak… minél tökéletesebben működik a… szubszidiaritási elv… annál sikeresebb lesz… maga az állam.” (Az egyház társadalmi tanítása, szerk. Tomka Miklós és Goják János, Szent István Társulat, Budapest, 1992. 81-82.)

Amúgy a szubszidiaritás elvét az az Orbán Viktor támadja, aki a vesztes pogány bosszújával fokozatosan csökkenti az önkormányzatok hatáskörét. Világos!

   Összegzésképpen annyit mondhatunk, hogy Orbánnak a remek és felkészült tanácsadói mellett ideje volna olykor hallgatnia az Idegen szavak szótárára is. Sőt!

7. A „globális tőke nagykutyái”, „mások tönkretétele útján gazdagodó pénzügyi spekuláns”. – Keresem ezeket a kifejezéseket az általam még használt (mert kellett) Politikai gazdaságtan c. tankönyvekben, de ezekben már a fentiek nem találhatók meg. Az egész kapitalista társadalom logikájának és működésének ellentmondó fogalmak az ötvenes évek utáni kötelező tankönyvekből kikerültek. Most „visszasomfordáltak” Pekingből.

8. „A konzervatívok szerint a karakteres nemzeti hagyományokra kell összpontosítani, s a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből.” – Távoktatási program nélkül, egy-két nyilas nézetet valló kolléga tankönyveiből, a XXI. században, felfegyverzett iskolaőrökkel.

9. „az Isten által kinyilatkoztatott abszolút értékekre” kell építeni, s nem lehet tűrni, hogy „a vallás befolyását a közélet világából” a libernyákok kiszorítsák. – Ezt ennél szebben még a szép emlékezetű Ruholláh Muszavi Homeini ajatollah vagy Mahmud Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság hatodik elnöke sem mondhatta volna. Ez utóbbi egyébként nagy barátja volt Izrael állam megsemmisítése gondolatának. Nézeteit amúgy rendre az Isten által kinyilatkoztatott abszolút értékekből vezette le.

10. A koronavírust „külföldről hurcolták be Magyarországra.” – Vicces! A külföldi országokba szintén külföldről hurcolták be, vagyis onnan nézve például Magyarországról.

11. „Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie és emelkednie kell, mint egy Liszt-rapszódiának.” – Bartók Béla nevezetes MTA-székfoglalójában (megjelent a Nyugat 1936/3-as számában, tetszenek tudni, abban a „kis zsidó lapocskában” – különleges köszönet Takaró Mihálynak, a Nemzeti Alaptanterv egyik kidolgozójának és motorjának) többek között ezt írta: a népművészetet illetően „…magából Liszt Ferencből hiányzott minden lényeges feltétel ahhoz, hogy valamennyire is tisztán láthasson”, „hiszen akkor a népművészetről alkotott fogalmak a legkezdetlegesebbek, illetve teljesen hamisak voltak… Persze, ha ő évtizedes anyaggyűjtő munkára adta volna magát, ha bejárta volna és nagy kitartással tanulmányozta volna a magyar falvak ezreinek zenéjét, akkor kétségkívül más következtetések szűrődtek volna le munkájának eredményeként… Liszt Ferencet, mint annyi más kortársát, jobban megragadta a sallangos díszítés, a pompa és kápráztató cifraság, mint a teljesen sallangmentes, tárgyilagos egyszerűség. Evvel magyarázható, hogy sokszorta fölébe helyezi a pompázó, túlzsúfolt és rapszódikus cigánymuzsikálást a paraszti előadásnak.” Szóval a Liszt-rapszódiákkal egy parányit óvatosabban, s habár nem zeneesztétikai analógia, de maradjunk az Orbán által használt, s igen-igen találó „mint gyöngy a borban” képénél.

12. „egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal és a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal érkezünk meg a huszonkettes választáshoz.” – Amikor Orwell disztópiája szimbiózisba lép Campanella Napvárosával.

13. Az európai „nemzeti ellenállás, melynek Magyarország kezdettől fogva tekintélyes ereje.” – Orbán bejelentkezett.

14. „alkotmányos forradalom” – sajtóhiba, helyesen: alkotmányos puccs.

15. „valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász” – mondja ezt az ország legeslegnagyobb kolbásztöltője.

Hiszen – többek között – az MDF, az FKgP, a KDNP vagy éppen a Jobbik széljobb szárnya már rég bedarálva, felfalva, megemésztve, s szerves anyagként visszaadva az anyaföldnek.

16. Az utolsó néhány sor keresztényi artikulációja: „döntő ütközet”, „ideje… hadrendbe állni”, „vissza kell térni a választási csatatérre”, „a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk”, „nagy ütközet vár ránk”. Végül „Készüljetek.” (special thanks to Alapjogokért Központ)
A Magyar Nemzet Orbán írásának címét viszont – legnagyobb sajnálatunkra – rosszul adta meg. Szerintem az alábbi jobb és találóbb lett volna:

Sein Kampf

Védekezés vagy sem?

A médiából megismert kommentárok szerint sokan megértették: Orbán járványpolitikája gyökeresen megváltozott. Az a sokat ismételt mondata, hogy az országnak működnie kell, azzal a másik, különösen szembetűnő mondatával együtt, hogy az emberek nyugodjanak meg, „aki elkapja a betegséget, azt meg fogjuk gyógyítani”, azt jelenti: sem a gazdaságot, sem az oktatást nem akarják újra korlátozni, hogy megállítsák a gazdasági visszaesést és mielőbb elérjék a gazdasági teljesítmény újbóli növekedését.

Míg a tavaszi időszakban – mint szerte Európában – a járványgörbe lapossá tétele volt a cél, mert tartottak attól, hogy az egészségügy kapacitásai szűkösnek bizonyulnak, a tavaszi–nyári tapasztalatok alapján ilyesmitől már nem tartanak. Ezért lemondtak az emberek közötti érintkezés (kontaktusok, rossz magyarsággal kontaktok) radikális korlátozásáról, ahogy ezt tavasszal tették: a vállalatoknál folyjon a termelés, az iskolákban, az egyetemeken a tanítás, a gyerekek legyenek az óvodákban és iskolákban, hogy a szülők dolgozhassanak, járjanak az emberek színházba, moziba, hangversenyre, meccsre, templomba stb., és csak a maszkviselés előírásával mérsékelik az emiatt bekövetkezhető fertőzéseket.

Aki teszttel akarja megtudni, hogy elkapta-e a betegséget, fizesse meg az árát. Aki pedig mindennek következtében elkapja a fertőzést, „azt meggyógyítjuk”. Elvégre

ott a 300 milliárdért beszerzett tizenhatezer lélegeztető gép. Hogy nincs hozzájuk kezelőszemélyzet, apróság.

Hogy azok többsége, akik lélegeztető gépre kerülnek, nem az életbe tér vissza, hanem a temetőbe kerül, hát istenem. Ez is belefér Orbánnál a „meggyógyítjuk” fogalmába.

A járvány elleni védekezésen nyilvánvalóan az értendő, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg. A fertőzötteket ezért el kell különíteni. Ez az Orbán-kormány számára ma sokkal kevésbé cél, mint tavasszal volt. Sokkal inkább a járvány következményeinek kezelésére, a fertőzöttek gyógyítására tesz ígéreteket, miközben tudjuk, hogy csak egy részét lehet azoknak meggyógyítani azoknak, akik elkapják a fertőzést.

Ma már azt is tudjuk, hogy azoknál is, akik magából a betegségből kigyógyultak, maradandó egészségkárosodás következhet be. Orbán járványpolitikájának ez a változása fölöttébb aggasztó.

Igaz, a fertőzés megállítására való erőteljes törekvés, az emberek közötti érintkezés durva korlátozása sokféle hátránnyal járt tavasszal nálunk is és más országokban is. Másképpen: súlyos árat fizettünk érte az oktatásban, a gazdaságban, az egészségügyi ellátás nem koronavírussal kapcsolatos területein, a kulturális életben. Józanul kellene mérlegelni: mely területeken kell a nagyobb károk elkerülése érdekében vállalni a kontaktusok újbóli sokasodását, és melyeken nem.

Ebben nyilván sokféle vélemény van, és helyes lenne erről széles körben vitatkozni. Magam úgy gondolom, hogy két olyan szféra van, ahol feltétlenül vállalni kell a tevékenységek folytatását, a kontaktusok emiatt bekövetkező sokasodását. Az egyik az egészségügyi ellátás további területeinek fenntartása, a másik az alapfokú oktatás, ideértve az óvodáztatást is. A közép- és felsőfokú oktatásban már alapos és differenciált mérlegelést kíván, hogy hol szabad közvetlen jelenlét mellett tanítani, és hol kell távoktatást alkalmazni.

Ugyanezt gondolom a munkahelyekről is: ahol lehet, érdemes megmaradni a távmunkánál. Ahol nem, ott a munkavégzés feltételeit kell lehetőségek szerint úgy alakítani, hogy a távolságtartás biztosítható legyen.

A templomok, a sportpályák, a hangversenytermek, a színházak, mozik nézőkét való látogatását viszont továbbra is korlátozni indokolt.

Az e területeken az emberek között létrejövő kapcsolatokat elektronikus, internetalapú kommunikációval kellene kiváltani.

Hol van a pénz, ha van pénz?

A Vas utcai ütközet kimenetele egyelőre kétséges. A kitartó művészpalánták tartják hadállásaikat, az oktatás folyik a sajátos hadiállapot sajátos feltételei szerint, az alapítványi kuratórium elnöke pedig a közvetlen hadműveleti területen kívül rekesztve nap-nap után nyilatkozik hol itt, hol ott.

A kormány, amelynek immáron semmi köze az egész eseménysorhoz, csak figyel és nem kommentál. Hanem azért a kasszakulcs valahol náluk van.

„Még mindig nem utalta át a Színház- és Filmművészeti Egyetem pénzét az Innovációs és Technológiai Minisztérium – tudta meg a hvg.hu. A pénz azért került le az SZFE számlájáról, mert az magánegyetemmé alakult át ősztől, így a számlája megszűnt a Magyar Államkincstárban, és kereskedelmi banki számlát kellett nyitni. A két számla nem létezett párhuzamosan, ezért az egyetem számláján lévő összeg az ITM-hez került, (miért pont oda?!) és most onnan várják az átutalást.“ Ez szeptember 8-án felröppent hír. A pénzről azóta én nem találtam semmit, a neten, talán alaposabban kellett volna böngészni.

Meglehet, az új számlát megnyitották, az SZFE pénze már ott van, s várja, hogy gondos kezek fedezzék belőle az egyetem kiadásait.  Merthogy fizetni kell a világítást, a folyóvizet, a fűtést a technikai és az adminisztratív személyzetet, még talán az oktató tanárokat is, netán az ösztöndíjakat, vagyis az egyetem működtetésének költségeit.

Az egyetemnek pedig van erre pénze. Van erre pénze?

És hosszabb távon is lesz erre pénze? Honnan? Ha van és lesz, ki férhet hozzá? Vajon ki nyitotta meg a számlát, ha már megnyílt? Kinek van erre joga? A magas minisztériumnak? A kuratóriumnak vagy az egyetem kancellárjának? Ki jogosult aláírni a számlákat? Ki dönthet a pénz felhasználásáról, ha a kuratórium illegitim, (a diákok szerint), vagy ha az egyetem jelenlegi spéci köztársasági formációja jogellenes (a kuratórium és a nem érdekelt fél kormány szerint).

Egy-két dolgot ez ügyben alighanem még tisztázni kell, s én élek a gyanúperrel, hogy pénzdolgokról nem kevesebb vita várható, mint az SZFE működéséről, oktatási-nevelési programjáról, s egyebekről. Sőt bátorkodom megemlíteni Montecuccolit, a hadvezért, aki szerint

a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz!

Nagyon is reális, fenyegető lehetőség, hogy valaki mihamar elzárja az egyetemet tápláló (ma sem bőséges) pénzfolyam csapját, s ez sajnos a Vas utcai ellenállás végét, az alig létrejött, fiatal köztársaság bukását okozhatja.

Abban persze mindenki biztos lehet, hogy a kormánynak ehhez sem lesz semmi köze.

Lovász Péter

Csonkítás

A Jobbik most azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a pedofil bűnözők esetében vezessék be a kötelező „kémiai kasztrációt”: írjon elő a bíróság olyan gyógyszeres kezelést, amely megszünteti az elítélt személy nemi vágyát, érdeklődését. Ez borzalmas kezdeményezés.

A középkorban a tolvajnak, mint tudjuk, levágták a kezét, hogy ne tudjon többé lopni. Egyes muzulmán országokban ma is létezik az effajta büntetés. Megcsonkítják az elítéltet, hogy ne legyen többé képes a bűncselekmény megtételére. A kémiai kasztráció ugyanezt jelenti. A modern világ civilizált büntetőpolitikája ilyesmit nem alkalmaz. Tudom, hogy van olyan ország (a közelben Lengyelország), ahol ettől eltérnek, mint ahogy olyan demokráciák is vannak, ahol ma is létezik halálbüntetés.

Mégis, itt Európában, ha valamiért igazán büszkék lehetünk európaiságunkra, az éppen a liberális büntetőpolitika, az, hogy minden ember méltóságának tiszteletben tartása a bűnelkövetőkre és elítéltekre is kiterjed. Mint ahogy kiterjed a kisebbségekhez, köztük a szexuális kisebbségekhez tartozókra is.

Mármost a magyar szélsőjobb számára mindez nem elfogadható. A magyar szélsőjobb – a Fidesz, a Jobbik, a Mi Hazánk – kitart a szexuális kisebbségek megbélyegzése mellett, kitart a cigányság megbélyegzése mellett, és ugyanígy kitart a szélsőségesen represszív büntetőpolitika mellett.
Ennek jegyében tiltakozik a Jobbik – mégpedig nemcsak a képviselőjelölt Bíró László, de a pártelnök Jakab Péter is –, ha emberölésért elítélt cigány embereket börtönben töltött hosszú évek után, a törvény szabályai és a bírói ítélet alapján szabadon bocsátanak, és ennek jegyében javasolja a pedofil bűncselekményért elítéltekkel szemben a kémiai kasztrációt, vagyis csonkítást.
Ez volna a Jobbik „középre húzódása”? Ezzel a politikával kell választási és kellene siker estén kormánykoalícióra lépni?

A kormánynak semmi köze

Amikor Gulyás Gergelyt a Színművészeti ügyéről kérdezték az Egyenes Beszédben, majd másnap a kormány sajtótájékoztatóján, rendre azt válaszolta: az egyetem fenntartója immár nem az állam, hanem a kuratórium, úgy hogy forduljanak kérdéseikkel a kuratóriumhoz.

Az egyetem oktatóinak és diákjainak sem a minisztériummal, hanem Vidnyánszky Attilával kell tárgyalniuk, ha megoldást akarnak.
Alighanem ugyanígy fog válaszolni a Klubrádió ügyében is. A frekvenciát nem a kormány veszi el a Klubrádiótól, hanem a független médiahatóság. A kormánynak ehhez semmi köze.

Ezek álszent, képmutató válaszok.

Persze, egy plurális politikai berendezkedésben, liberális demokráciában az ilyen válasz akár igaz is lehetne. Az újságírók sem a kormány miniszterének tennék fel a kérdéseiket.
Csakhogy – mint magától Orbán Viktortól tudjuk – Magyarországon már nem liberális demokrácia van, hanem illiberális állam, magyarul a pluralizmus helyébe monolitizmus lépett, ahol mindenkit Orbán Viktor vagy valamely minisztere, alárendeltje nevez ki, az általa irányított országgyűlési többség választ meg.

Azért, hogy az Orbán egyik minisztere által megbízott kuratórium mit csinál, természetesen Orbán és minisztere viseli a teljes felelősséget.

Azért, hogy az Orbán által a parlamenti többség révén tisztségébe helyezett médiatanács mit dönt, szintén Orbán a felelős, és mindazok – a fideszes képviselők –, akik utasítása szerint szavaznak.
Gulyás miniszter válasza tehát cinikus és arcátlan. Persze nem meglepő,ehhez vagyunk szokva.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!