Korábbi tanulmányaimban tükröt tartottam magunk elé és ismertettem az Iszlám nevében működő legfontosabb szervezetek működését, melyek árnyékot vetnek a hitre és a muszlimok milliárdos tömegére. Ez önkritika volt.
Engedje meg a kedves olvasó, hogy azt is ismertessem, mi van a muszlimok tömegeinek szívében, ha ezt hallja: keresztény, vagy zsidó? És most kihagyom a Távol-Keletet, Kínát, Rohingya kérdést stb.
Nem, nem a Korán ötlik fel a muszlimokban, hanem a történelem. Amint Európában is jelentős erők dolgoznak az ibériai muszlim, vagy kelet és dél-európai oszmán image befeketítésén, úgy az Iszlám világában is vannak emlékek.
Mik ezek a nyomok, melyeket egy muszlim agy rejt, s melyeket szintúgy lehet manipulálni.
Talán ismerős Omar Ibn al-Khattab (584-644) kalifa neve. 636-ban a jarmúki csata során a bizánciakat, és valószínűleg ugyanebben az évben pedig a kádiszíjjai ütközetben a perzsákat verték meg seregei. 638-ban elfoglalta Jeruzsálemet. Omar személyesen ellátogatott a Jeruzsálemi Szent Szophrónioszhoz (560-638) és az addig kitartóan védekező pátriárka vezetésével – szamárháton – betért a városba. Itt kötötte meg szerződését a keresztényekkel és zsidókkal, mely Omár-paktum néven híresült el. Omar megszemlélte és megtisztíttatta Dávid király templomának helyét, imádkozott itt és később az Alapkőtől délre mecsetet építtetett, amiből később az al-Aksza-mecset fejlődött ki. A kalifa biztosította a jogokat minden polgár számára, vallástól függetlenül.
Ehhez képest a 11. századtól kezdődően keresztes hadjáratok indultak a Szentföld „felszabadítására”. Ezek nem háborúk voltak, hanem inkább a népesség lemészárlása. A muszlim haderők a zsidó lakosságot is védték. Szalahuddin al-Ayyubi (1138-1193) győzelmet aratott a keresztesek felett, szultánátust hozott létre, melyben biztosította a zsidók és keresztények jogait.
Az Andalúz kalifátusok az Ibérián (711-1492), az Abbászida kalifátusok Bagdadban (775-1258), ugyanezt tették. Zsidók, keresztények, muszlimok és mások együtt hozták létre azt a tudástömeget és kultúrát, ami az emberiség civilizációjának egyik meghatározó eleme volt.
Mi volt a hála?
Az Ibériát elfoglaló spanyolok inkvizícióval, könyvtárak egy részének felégetésével vettek revansot. Aki felvállalta muszlim, ill. zsidó vallását, menekülnie kellett, vagy meg kellett halnia. Hova menekülhettek? A befogadó muszlim területekre. Észak Afrikába és az Oszmán birodalomba. A zsidók befogadást és védelmet élveztek a muszlimok által.
A tatárjárás nem kímélte az Abbászida kalifátust. 1258-ban a tatárok elfoglalták Bagdadot, iszonyú vérengzést csaptak, kifosztották kincseit, a Tigris folyó pedig kékké változott a beledobált könyvek tintáitól. Ettől kezdve az Iszlám tiltott vallás lett Bagdadtól keletre 150 évig. Ettől nyugatra azonban 1260-tól megváltozott a helyzet. Hülegü tatár kán Egyiptomot is el akarta foglalni. Sereget küldött az Ayyubita szultán, Qutuz ellen. A muszlimok hada Baibarsz vezetésével megsemmisítő vereséget mért a tatárokra Palesztinában Ein Dzsalutnál. Innét számítható a tatár birodalom sorvadása, gyengülése. A muszlim tudatban ez úgy él, hogy hosszú távon megvédtük nem csak magunkat, hanem egyben a kereszténységet és zsidóságot a tatárjárás borzalmaitól.
Ein Dzsalut kapcsán meg kell említenünk egy nevet, akit a történelem érdemtelenül elfeledett. Ha ő nincs, a diadal nem jöhetett volna létre. Izz Al-Din Ibn Abdel Szalam (1181-1262). Ki is volt ő? Koldus gyerek volt, aki a mecsetekben a cipőket őrizte. Sokszor kihajították onnan szakadt ruhája miatt. Távolról hallotta az odabent folyó beszédeket, előadásokat, érveléseket és mindent megjegyzett. Így képezte magát, míg a „hittudósok szultánja” néven emlegették, akinek okfejtései előtt az uralkodók is meghajlottak.
Korábban említettem Szalahuddin nevét, aki kalifátust hozott létre. Halála után azonban a kalifátus darabjaira hullott és jó muszlim szokás szerint verseny indult a darabok feletti uralom megszerzéséért. Ez a verseny annyira elvtelen volt, hogy egyes muszlim pályázók a keresztesekkel is szövetséget kötöttek egy másik muszlim ellen.
Ilyen kompromisszumnak tudható be, hogy Szalahuddin unokája csata nélkül feladta Jeruzsálemet és átadta a kereszteseknek. Hiába, a Fitna dolgozik.
Ebben a megosztottságban lépett színre Izz Al-Din Ibn Abdel Szalam, aki a pöffeszkedő, hatalmi vágytól égő nagyurakat figyelmeztette a közelgő tatár veszedelemre. Kádiként is egyszerű életet élt, nem hódolt be földi hatalmak előtt, a szultánt is kioktatta. Végső kétségbeesésében Qutuz szultán tőle kért véleményt, mit tegyenek a tatárokkal szemben. Erre ő: „először ti, uralkodók és nemesek, ürítsétek ki kincstáraitokat, adjátok el javaitokat, míg nem marad más nálatok, mint egy szál kard és egy ló. Csak ezután adóztassátok meg a népet.”
A szultán megfogadta Izz Al-Din tanácsát, parancsot adott a nemesek kincstárainak begyűjtésére, javaik eladására és ez elég volt a hadak felkészítésére, a nép megadóztatása nélkül. Mindez akkora hatást váltott ki a közemberből, hogy ők önként áldozták életüket egy ilyen nemes ügyért.
Vissza a keresztényi és zsidó tőrdöfésekhez.
Jött a gyarmatosítás… ugye nem kell mondanom? Vagy felejthetőek tán, a gyilkosságok, erőszakolások és legfőképpen a tudati átalakítás? Ezalatt azt értem, hogy létrejött egy tudat, miszerint a muszlimok földje, annak kincsei teljesen természetes módon nem az ő javukat szolgálja. Dicsőség, ha azt idegeneknek ajánlják fel! Ha ellenállnak, az meg üldözendő.
Az idegenek pedig üveggyöngyökkel fizetnek és a Fitna (szarkeverés magyarán) eszközével megosztanak. Csodálható-e, hogy az Iszlám az ellenállási mozgalmak ideológiai bázisa lett?
Felejthető tán az orientalisztika mai napig tartó áskálódása és az Iszlám átírása olyanra, ami nincs abban? Felejthető tán olyan szervezetek létrehozása, amit a külső szem Iszlámnak lát, de eközben a muszlim lakosságot írtja? Feledhető tán, hogy 1947-ben létrejött Izrael állam és rá egy évre közel egymillió palesztinnak kellett elhagynia otthonát? Mindezt egy olyan történelmi múlt után, melyben Omar Ibn Al-Khattab, Szalahuddin, befogadás inkvizíció elől stb., a muszlim területek oltalmat nyújtottak?
Nem tagadom, 1947 után mind a mai napig történnek el nem fogadható cselekmények, de ez minden oldalon van!
Nem megyek bele az aktuálpolitikába, hanem megállok azon a ponton, ami egy muszlim lelkületében motivál és ez a történelmi sérelmek áradata. Ezeket hallja minden gyerek az öregektől családi összejöveteleken, erről szólnak a visszaemlékezések és az aktuálpolitika is ezeket manipulálja. Ugye más mindezt ebből a szemszögből látni, nem úgy, ahogy a „hivatalos” történetírás taglalja?
Számunkra a történelem árulások sorozata, melyekben mi is nyakig benne vagyunk, de nem vagyunk vakok, látjuk kik vannak még benne: akik szentet játszanak, de valójában hátba szúrnak.
Tudom, ti minket kecskebaszóknak láttok. Ezen a szinten mutattok be a világ számára minket, prezentáljátok kultúránkat, vallásunkat, holott nem is ismertek ebből jóformán semmit. A következő fokozat, hogy terroristák vagyunk.
A mi agyunkban pedig hiába a tudományos-technikai vívmányok tömege, kényelem, automatizálás, ti továbbra is árulók, megbízhatatlanok vagytok, a fejetekben lévő sötétség a középkor óta nem változott, mindezt pedig egy jó adag felsőrendűségi érzéssel öntitek le.
Talán sikerült érzékeltetnem mit érez egy átlag muszlim.
Nem azért írtam mindezt, hogy jöjjenek a bezzeg ti…. hozzászólások! Csupán azt akartam, hogy tudjátok mi motivál bennünk. Ezen kellene változtatni, de ehhez sok munka, kibeszélés szükséges.
