Védekezés vagy sem?

0
494
Fotó a maszk ellenes időkből: a'la Operatív Törzs

A médiából megismert kommentárok szerint sokan megértették: Orbán járványpolitikája gyökeresen megváltozott. Az a sokat ismételt mondata, hogy az országnak működnie kell, azzal a másik, különösen szembetűnő mondatával együtt, hogy az emberek nyugodjanak meg, „aki elkapja a betegséget, azt meg fogjuk gyógyítani”, azt jelenti: sem a gazdaságot, sem az oktatást nem akarják újra korlátozni, hogy megállítsák a gazdasági visszaesést és mielőbb elérjék a gazdasági teljesítmény újbóli növekedését.

Míg a tavaszi időszakban – mint szerte Európában – a járványgörbe lapossá tétele volt a cél, mert tartottak attól, hogy az egészségügy kapacitásai szűkösnek bizonyulnak, a tavaszi–nyári tapasztalatok alapján ilyesmitől már nem tartanak. Ezért lemondtak az emberek közötti érintkezés (kontaktusok, rossz magyarsággal kontaktok) radikális korlátozásáról, ahogy ezt tavasszal tették: a vállalatoknál folyjon a termelés, az iskolákban, az egyetemeken a tanítás, a gyerekek legyenek az óvodákban és iskolákban, hogy a szülők dolgozhassanak, járjanak az emberek színházba, moziba, hangversenyre, meccsre, templomba stb., és csak a maszkviselés előírásával mérsékelik az emiatt bekövetkezhető fertőzéseket.

Aki teszttel akarja megtudni, hogy elkapta-e a betegséget, fizesse meg az árát. Aki pedig mindennek következtében elkapja a fertőzést, „azt meggyógyítjuk”. Elvégre

ott a 300 milliárdért beszerzett tizenhatezer lélegeztető gép. Hogy nincs hozzájuk kezelőszemélyzet, apróság.

Hogy azok többsége, akik lélegeztető gépre kerülnek, nem az életbe tér vissza, hanem a temetőbe kerül, hát istenem. Ez is belefér Orbánnál a „meggyógyítjuk” fogalmába.

A járvány elleni védekezésen nyilvánvalóan az értendő, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg. A fertőzötteket ezért el kell különíteni. Ez az Orbán-kormány számára ma sokkal kevésbé cél, mint tavasszal volt. Sokkal inkább a járvány következményeinek kezelésére, a fertőzöttek gyógyítására tesz ígéreteket, miközben tudjuk, hogy csak egy részét lehet azoknak meggyógyítani azoknak, akik elkapják a fertőzést.

Ma már azt is tudjuk, hogy azoknál is, akik magából a betegségből kigyógyultak, maradandó egészségkárosodás következhet be. Orbán járványpolitikájának ez a változása fölöttébb aggasztó.

Igaz, a fertőzés megállítására való erőteljes törekvés, az emberek közötti érintkezés durva korlátozása sokféle hátránnyal járt tavasszal nálunk is és más országokban is. Másképpen: súlyos árat fizettünk érte az oktatásban, a gazdaságban, az egészségügyi ellátás nem koronavírussal kapcsolatos területein, a kulturális életben. Józanul kellene mérlegelni: mely területeken kell a nagyobb károk elkerülése érdekében vállalni a kontaktusok újbóli sokasodását, és melyeken nem.

Ebben nyilván sokféle vélemény van, és helyes lenne erről széles körben vitatkozni. Magam úgy gondolom, hogy két olyan szféra van, ahol feltétlenül vállalni kell a tevékenységek folytatását, a kontaktusok emiatt bekövetkező sokasodását. Az egyik az egészségügyi ellátás további területeinek fenntartása, a másik az alapfokú oktatás, ideértve az óvodáztatást is. A közép- és felsőfokú oktatásban már alapos és differenciált mérlegelést kíván, hogy hol szabad közvetlen jelenlét mellett tanítani, és hol kell távoktatást alkalmazni.

Ugyanezt gondolom a munkahelyekről is: ahol lehet, érdemes megmaradni a távmunkánál. Ahol nem, ott a munkavégzés feltételeit kell lehetőségek szerint úgy alakítani, hogy a távolságtartás biztosítható legyen.

A templomok, a sportpályák, a hangversenytermek, a színházak, mozik nézőkét való látogatását viszont továbbra is korlátozni indokolt.

Az e területeken az emberek között létrejövő kapcsolatokat elektronikus, internetalapú kommunikációval kellene kiváltani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .