2003-ban kezdődött az eljárás, aztán felgyorsultak az események, de csak egy ideig tartott a lelkesedése az igazságszolgáltatásnak. Míg végül több mint egy évtizednyi eljárási cselekmények után a 8 milliárdos kárt okozó brókert és társait jól megbüntette a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben.
A több rendbeli sikkasztásért és más bűncselekményekért az öt év szabadságvesztés mellett ötmillió forint pénzbüntetést is kiszabott Kulcsár Attilára a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Elek Balázs vezette tanácsa. A döntés jogerős.
2004 szeptemberében nagy fordulatot vett az egész. A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette – ügyészi indítványra – Kulcsár előzetes letartóztatását és házi őrizetét rendelte el. Hogy a személyi szabadságot a legsúlyosabban korlátozó intézkedés megszüntetésére miért volt szükség, az nem tudható. Az ügyészi előterjesztés tartalmát nem ismerjük.
Tény azonban, hogy a sokszereplős ügyben a vádhatóság nem tartott attól, hogy Kulcsár szabadlábon lévő társaival összebeszélve, esetleges tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével az eljárás eredményességét meghiúsítani igyekezne. Mert ha tartott volna, akkor nem kerülhetett volna szabadlábra a szuperbróker. Nem sokkal ezután, 2005 májusában a házi őrizetet is lakhelyelhagyási tilalomra változtatták, amely sokkal enyhébb korlátozás volt az addigiaknál.
Vajon Kulcsár ezt mivel érdemelte ki?
Csak ezután következett a jó pofizónak tűnő, nagy port felvert ügyészi kihallgatás. Három ügyész és a védő jelenlétében videóra is vették az eljárást, egy részét a köztelevízióban is bemutatták. Tanszékvezető egyetemi tanárok kritizálták a kihallgatási műveletet, amit ugyan nem tartottak törvénysértőnek, de formahibásnak annál inkább.
Az eljáró bíró szerint nem sértettek eljárási szabályt a kihallgatást végző ügyészek akkor, amikor lehetőséget biztosítottak több alkalommal is arra, hogy Kulcsár Attila védőjével érintkezzen, illetve az egyes kérdésekre adott válaszok előtt konzultáljon… akkor követtek volna el törvénysértést, amennyiben erre akár a védőnek, akár a gyanúsítottnak nem biztosítottak volna lehetőséget.
A vádhoz kötöttség elve köti a bíróságot is. Amit az ügyészség a vádiratban leír, a bíróság azt tárgyalhatja csak. Tárgyalta is, hogy milyen eredménnyel, az már ismert mindenki előtt. A 150 ezer oldalnyi ügyiratot a Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblának küldte meg azzal, hogy a másodfokú eljárásban részben helyezze hatályon kívül az elsőfokú bírósági ítéletet.
Az indoklás persze nem nyilvános. 2010-ben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot (mai nevén: Fővárosi Törvényszéket). Ebben a megismételt elsőfokú eljárásban rendelt ki új tőkepiaci szakértőt a törvényszék. Az meg vizsgálódhatott feszt a több mint tízezer tranzakcióban. Húzták, mint a rétestésztát. Navracsicsot meg a kutya sem kérdezte meg arról, hogy mindez miként fordulhatott elő.
Hogy kik és miért engedték ki az országból Kulcsárt Bécsbe annak idején, az jó kérdés. Hogy hova lettek a milliárdok, az sem mellékes. A Polt csontvázak szekrényéhez csak egy kulcs a Kulcsáré. Fárasztó történetek ezek, az már biztos.
Hol vannak errefelé „milánói ügyészek”? Tán sose voltak, most meg bizton állíthatom, hogy mára aztán végképp nincsenek! Ahol fideszes vénalenyomatú legfőbb ügyész irányít a hierarchikus szervezetben, ott nem is lehet ez másképp. Itt vannak ám betoji ügyészek is, akik gazsulálnak állásuk biztonságáért – meg előmenetel reményében is – megfelelési kényszer alatt vergődő főnökeiknek! Micsoda ország ez?
Ma az Elzák ünneplik a névnapjukat. Az Elza az Erzsébet (Elisabeth) német rövidülése. Jelentését hiába kerestük, nem találjuk. Ha elfogadjuk, hogy a név az Erzsébetből jön, akkor a jelentése is ugyanaz, mint az Erzsébeté. Vagyis, a következő: Isten az én esküvésem. Ehhez tartsák magukat az Elzák, valamint mindenki más. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban.
Magyar Nemzet: Simicska szerint Orbán hazaáruló, és átveri az embereket
Minél később van vége a mostani rendszernek, „annál csúnyább lesz” – idézi Simicska Lajos az RTL Klub Híradójának adott interjúját a Magyar Nemzet. Simicska úgy fogalmazott: „azt gondolom, hogy Orbánék számára, a rendszerük számára az a legoptimálisabb, ha most ér véget egy egyszerű választással”.
Simicska Lajos beszélt arról is, hogyan lett vége Orbán Viktorral a több évtizedes szövetségének és barátságának. Felidézte, hogy a választások után beszélgettek, amikor a miniszterelnök felvázolta a diktatúrát, amit kiépít. – Én meg néztem rá nagy kerek szemekkel, hogy biztos, hogy normális-e az, aki velem szemben ül – mondta az üzletember, az utolsó pontnak azt nevezve, amikor a kormányfő arról beszélt, hogy az RTL-t majd megveszi neki a Roszatom. Ez ugyanis Simicska Lajos szerint már hazaárulás, ő pedig abban nem partner.
Magyar Hírlap: Megvédi a Kúria Baka Andrást
A bírói függetlenség alkotmányos alapelvére figyelemmel a bírósági vezetők nem vizsgálhatják az ítéleteket – válaszolta a Magyar Hírlap megkeresésére a Kúria a Lázár János által is kritizált Baka András tevékenységével összefüggésben.
Az ügyelosztási rend a Kúrián előre meghatározott és igazodik az ítélkező tanácsok speciális szakmai ismereteihez – reagált a Kúria arra, hogy Lázár János kancelláriaminiszter tegnap is elfogultnak nevezte a rendre a tao-pénzek nyilvánosságáról szóló perekben ítélkező Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság (LB)volt elnökét. Lázár korábban úgy fogalmazott: Baka nagyon haragszik a magyar kormányra és a Fideszre. Baka 2009 és 2011 között volt az LB elnöke, azonban az igazságügy szervezeti átalakítása miatt távoznia kellett posztjáról.
Magyar Idők: Ismét meggyanúsították Tarsoly Csabát
Ismét meggyanúsították Tarsoly Csabát ezúttal a questoros alapügytől elkülönített, úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezelés ügyében, tudta meg a Magyar Idők. A nyomozók a napokban összesen öt gyanúsítottat hallgattak ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt – közölte lapunkkal a Fővárosi Főügyészség, amelynek felügyelete alatt nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Egyikük a bírói szakban lévő alapügy első rendű vádlottja, Tarsoly Csaba, a vád szerint a Quaestor-csoport bűnszervezetének vezetője. Az alapügyben a Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában összesen 11 személlyel szemben nyújtott be vádiratot bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.
Népszava: Háborognak az orvosi kamarában
Nincs se jogosítványom, se felhatalmazásom visszavonni a szombati küldöttgyűlés napirendi pontjai közül a tagdíjemelést” – közölte a Népszava kérdésére Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Hozzátette: „nem is lenne erkölcsös, ha egy ilyen horderejű ügyet a küldöttek nem vitatnának meg, mert akárhogyan is ellene vagy mellette döntenek,a következményekért nekik kell viselniük a felelősséget.”
A köztestület elnökét azon a tájékoztatón kérdeztük, amelyre maga hívta össze az újságírókat, hogy tisztázza: a szervezet háza táján minden rendben, s amit végül két részletben tartott meg. Az elsőn azt mondta: a kamara munkája szabályosan zajlik, 48 ezer tagot számlálnak, néhányan közülük az utóbbi hetekben valótlanságokkal árasztották el a közvéleményt. Ám éppen a tisztességes és hallgatag többség nevében kötelességének érezte, hogy cáfolja a mendemondákat. „Az egyik ilyen, hogy másfél milliárd forintos költségvetéssel dolgozunk, de ez nem igaz. Nem közügy, de nyilvános, hogy valójában körülbelül 900 milliós a költségvetésünk” – mondta.
A magyar miniszterelnök azt kéri, hogy az Európai Bizottság fizesse ki a magyar határvédelmi költségek felét.
A levelet Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke küldte el az MTI-nek. A miniszterelnök azt írja benne, hogy
„Magyarország a migrációs válság kezdetétől tartja magát a külső határok védelmét előíró schengeni szabályokhoz.”
Szerinte Magyarország a háromezer határvadász szolgálatba állításával „nemcsak saját magát, hanem Európát is védi az illegális bevándorlók áradatával szemben”. Ez pedig a levél szerint 270 milliárd forintba került.
Orbán azt írja:
„A magyar álláspont szerint legfőbb ideje, hogy az európai szolidaritás a határvédelem ügyében a gyakorlatban is érvényesüljön.”
Szerinte a költségek viseléséből az EU-nak is ki kellene venni a részét, és azt tartaná méltányosnak, ha az unió a 270 milliárd felét fizetné.
Orbán levele szerint
a szolidaritás az európai közösség fontos alapelve.
Azt írja: „Remélem, hogy az európai szolidaritás jegyében joggal számíthatunk arra, hogy az Európai Bizottság a többi tagállam képviseletében eljárva az eddig felmerült rendkívüli határvédelmi kiadásaink felét belátható időn belül megtéríti.”
Arról viszont nem ír a levélben, hogy, szintén az európai szolidaritás jegyében, Magyarország befogadja-e azt az 1294 menekültet, akit az uniós döntés szerinte kellene.
Definíciós vita – de persze valójában annál több – vita zajlik a politikai elemzők között: vajon milyen névvel is kellene illetni az Orbán-rezsimet. Az első jelentős kísérletet Magyar Bálint mutatta be, de azóta is számos politológus igyekezett beleilleszteni Orbán-rendszerét valamely fogalomkörbe. A most aktuálisan a 24.hu-n zajló vita, vagy talán vitának nem is nevezhető, inkább mondanám elemzés hullámnak – Filippov Gábor, Balavány György – egymásra is rímel, de persze különbözik is. Filippov hibrid ellenforradalom koraként írja le azt, amit lát, Balavány, miközben üdvözli Filippov determinációját, egyenesen fasiszta-rendszerről ír. (tegyük hozzá, ez sem teljesen új, Bartus László –us.nepszava.hu – már majd’ fél évtizede írt arról, hogy Orbán Mussolini fasiszta elemeiből „építkezik”, azokat másolja, vagy írja újra.
Balavány a fasizmus jellemzőit – neves kutatóktól átvéve – a következő jellemzőkkel rajzolja fel:
vezérkultusz, ami néhány esetben dinasztikus (a karizmatikus vezér családjával és egész udvartartásával együtt sajátítja ki a hatalom kapcsolótábláit és a gazdasági erőforrásokat),
totális állami propagandagépezet, az ellenzéki média elleni harc,
paramilitarizmus, fegyverkezés, sőt fegyver- és hadseregkultusz, háborús hangulat, folyamatos mozgósítás,
a titkosszolgálatok jogkörének kiterjesztése, besúgóhálózat,
a férfiasság, a bajtársiasság és a harci szellem dicsőítése,
félelmek generálása, az idegengyűlölet tudatos erősítése,
régi elemekből összerakott, saját mítosz-, rítus- és jelképrendszer, a dicső múlt hangsúlyozása, a politikai liturgiáért való rajongás, nagygyűlések és díszszemlék,
dekadenciamítosz, vagyis annak hangoztatása, hogy a kultúra – amit az újjászületett nemzet meg fog haladni – hanyatlik; („Az Európai Unió fejlődése éppen megtorpanófélben van, és nekünk most új energiákra, új népekre, új gondolkodásokra is szükségünk van” – mondta nemrég Orbán),
sovinizmus, rasszizmus (csak néhány gyors példa: a Fidesz házi publicistája, Bayer Zsolt tavaly a „keresztény fehér faj önvédelméről” értekezett a kormánytábor helyeslése mellett; a napokban jelent meg a kormány lapjában, az origo.hu-n egy cikk, ami azon borong, hogy a Kinder csoki új csomagolásán színes bőrű kisfiú látható, és hosszan lehetne folytatni a sort;)
a tiszta nemzeti kultúráról szóló elképzelés, amelynek puritását meg kell őrizni, illetve helyre kell állítani,
etatizmus, vagyis az állam beavatkozó szerepének növelése,
az állam szolgálatában álló „családi életrend”, amelyben a férfiak elsősorban harcosok, a nők pedig anyák,
vitalizmus, azaz a nemzet tagjainak szaporodását serkenteni kívánó szólamok és programok, termékenységkultusz,
korporatizmus, vagyis az az elképzelés, hogy közös érdek mentén, osztálykülönbségek nélkül együtt dolgoznak a nemzet tagjai a felemelkedésért (vö.: nemzeti együttműködés rendszere).
Hogy valóban itt tart-e Orbán, és a fő forrását a fasizmus jelenti-e ezt, nyilván a jelen, sokkal inkább az utókor fogja eldönteni. Az a kor, amelyik képes lesz kellő távolságtartással értékelni a történéseket, amelyben lesz majd annyi objektivitás, amely képes történelmi kontextusba helyezni a kort. Nekünk, valós időben, annyi jut, hogy élünk annak lehetőségével, hogy ma nincs erőszak, s ennyiben – de egyesek szerint csak ennyiben – mindenképpen eltér a rendszer a fasizmustól. Mint ahogy a XXI. századi sajtószabadság fogalma is eltér a fehérterror, vagy totális hatalmak értelmezési tartományától, ugyanígy az autoriter rendszerek, vagy a diktatúrák is némiképp új tartalmat nyernek. Kétségtelenül igaz, hogy ezen szisztémákban általában megmarad az egyén korlátozott szabadsága, amely korlátozott szabadságot ő viszonylagos, vagy – a politikát maga mögé dobva, vagy meg sem érintve – teljes szabadságként él meg. (A magyar emberek e tekintetben különösen nehezen értelmezhetőek; sokkal jobban elvannak a szabadságjogok nélkül, mint más, a demokráciát fontosabb éltető elemként ismerő nemzetek.)
Bármennyire is az utókor fog ítélkezni, nekünk a jelenben is muszáj valahogy értelmezni, mi is történik velünk, körülöttünk. És igen: ennyiben szabadok vagyunk – mint ahogy ezt jobboldali elemzők előszeretettel hangsúlyozzák, mint döntő érvet -: leírhatjuk, amit gondolunk a rendszerről, leírhatjuk, amit gondolunk a vezetőről, leírhatjuk, hogy diktatúrában élünk, leírhatjuk, hogy Vezér-kultusz van, és leírhatjuk, hogy a Vezér egyre több diktatórikus jegyet mutat fel önmagáról. És senki nem visz el bennünket, nem jön értünk a nagy fekete autó, holnap is írhatunk. Az más kérdés, hogy nem biztos találunk rá felületet is, mint ahogy az sem, hogy találunk magunknak megélhetést. De most nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy mennyire teljesedik ki az Orbán-féle hatalmi struktúra.
Az elmúlt két ciklusban is sokszor próbáltuk megfejteni, mit miért csinál a miniszterelnök, illetve merre viszi az országot, de a legmerészebb elemzők is általában megálltak egy pontnál. Mégpedig annál a pontnál, hogy vajon Orbán kidobja-e egy ponton túl a demokratikus paravánokat, illetve otthagyja-e az Európai Uniót, mint olyan keretet, amely mégiscsak bizonyos szabályok betartására kényszeríti őt. Ma már látjuk: ezek nem jelentenek feltétlenül féket a számára, ha a körülmények azt diktálják, felrúg mindent, ami az akaratát féken tartja. Ebben nagymértékben segíti őt az a tudat, hogy – noha meglehetősen sajátos szabályok között -, már harmadszor nyert választást, kétharmaddal (mondjuk így: magyar kétharmaddal ), és ezzel szemben a Nyugat politikusainak szigorú tekintete sem ér semmit. Orbán a politikai korrektség utolsó darabját is ledobta magáról, a kényelmetlen korlátokat – kordonokat – szép fokozatosan, már nem is lassan – szétszerelte. A kezében lévő kulcs, a demokrácia rögzítő elemeit csavarja ki, és ma már egyáltalán nem fél használni. Ezért is nézzük riadt tekintettel: mire készül most, amikor a kultúrharcot hirdette meg. Szeptemberre ígért változásokat, feltehetően a velencei, a parlamenti szezont megelőző Fidesz frakció-ülés lesz a bejelentések főpróbája. Addig csak találgatunk, következtetünk. Következtetünk például Kövér László szavaiból, aki a Kultáj megnyitóján a következőket mondta:
„2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.”
Nehezen fejtem meg az országgyűlés elnökének szavait, vagyis, ha következtetésről szólok, csakis abból tudok kiindulni, amit az elmúlt nyolc év megmutatott. Azaz abból, hogy számomra mit jelentett a Fidesz politikai, és gazdasági önrendelkezése. Pontosan azt, amiről a bevezető szólt: az autoriter rendszer kialakítása, a politikai hatalom szinte teljes megszerzése, a gazdaság helyenkénti centralizálása, másutt pedig a hűséges oligarchák helyzetbe hozása. És, ha ez alapján próbálom kitalálni, mit is fog hozni a kulturális önrendelkezés, akkor – a már megszerzett és uralt intézményrendszeren túl – a szellemi élet átalakítására tudok gondolni. Illetve annak a harcnak a beindításáról, amely a migránsok okozta kulturális károk bemutatásáról szólna; hova jutunk mi, és hova jut Európa, ha bevándorló országgá, netán bevándorló kontinenssé válunk.
Mert azért ne feledjük: a nemzeti újjászületés víziójába beletartozik a bevándorlók elleni harc is. És azt se feledjük: a félfasiszta rendszerekben a bevándorlókat a hatalmon lévők jelölik ki.
Továbbra is tartja júniusban mért rekordmagas népszerűségét a Fidesz-KDNP – legalábbis ez derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített júliusi felméréséből. A Toroczkai László vezetésével egy hónappal ezelőtt megalakult Mi Hazánk Mozgalom még nem párt, de a Nézőpont már az ő támogatottságukat is méri.
A Jobbik az áprilisi választásokat követően hónapról hónapra veszít népszerűségéből, a Sneider Tamás elnökölte formációra újabb 1 százalékponttal kevesebben szavaznának. A Toroczkai László vezetésével júniusban megalakult Mi Hazánk Mozgalom a választókorú népesség 1 százalékát tudhatja maga mögött, és egy esetleges „most vasárnapi” választáson is ehhez hasonló eredményt érne el.
A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a teljes felnőttkorú magyar népesség 42 százaléka szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel. A kormánypártok tehát megtartották a májusban és júniusban mért, 3 millió főt is jelentősen meghaladó támogatottságukat. Az 1 százalékpontot veszítő Jobbik 10, az MSZP-P 6, a DK 4, az LMP 3, a Momentum 2, a Kétfarkú Kutya Párt és az újonc Mi Hazánk pedig 1-1 százalékon áll.
A legvalószínűbb listás választási eredményekre (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciájára) vonatkozó becslés szerint a Fidesz-KDNP 55 százalékot szerezne egy esetleges voksoláson, amely szintén megegyezik az előző hónapi értékkel.
A Jobbik a júniusi 18 százalék után júliusban csupán a szavazatok 17 százalékát kapná meg, a belőle kivált Mi Hazánk pedig 1 százalékot érne el.
Az áprilisi választásokon még 20 százalékos, pénzügyi és szervezeti problémákkal küzdő párt tehát folyamatos lejtmenet után immáron 3 százalékponttal áll gyengébben, mint a voksolás idején. Továbbra is 9 százalék az MSZP és a Párbeszéd közös listájának támogatottsága, az elnökváltás tehát nem segítette hozzá a pártszövetséget a számukra elérendő 10 százalékos küszöb átlépéséhez. A DK egy százalékpontot erősödve 6, az LMP pedig ugyanennyit gyengülve 5 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Továbbra sem tudja elérni a parlamenti küszöböt a már negyedik hónapja 4 százalékon álló Momentum, és a 2 százalékos Kétfarkú Kutya Pártnak sem lenne esélye az Országgyűlésbe jutásra, ha most tartanának választást.
Nagyvonalú és mind részleteiben, mind pedig összességében igen előremutató felajánlást tesz a fuhu.hu szerkesztősége. Tudjuk, hogy a nemzeti konzultáció nem csupán sikeres, de az ország jelene, valamint jövője szempontjából is létfontosságú.
Tudjuk, hogy a magyar emberek másra sem gondolnak egész nap, minthogy minél gyorsabban és eredményesebben visszaküldhessék a nemzeti konzultációs leveleket. Ezért vannak hosszú sorok a postán, a kórházi várókban, és mindenütt, ahol az embereknek módjuk van ármányiról eszmét cserélni.
Tudunk mindent, és a magunk szerény módján szeretnénk osztozni az össznemzeti örömben és egyúttal elősegíteni, hogy még az eddigieknél is sikeresebb legyen az, ami a kormány szerint már most is sikeresebb, mint bármi, ami valaha volt ebben a kis országban.
Ennek érdekében vállaljuk, hogy minden nap több cikkben is foglalkozunk a nemzeti konzultációval. Leírjuk, ha kell százszor, hogy nemzeti konzultáció nélkül már régóta nem lenne Magyarország, nem elhallgatva azt a tényt sem, hogy a nemzet még sohasem volt ennyire egységes, mint most.
Amennyiben igény van rá, követeljük, hogy a nemzeti konzultációt nyilvánítsák hungarikummá. és legyen a világörökség része.
Annyi cikket írunk erről, amennyit csak lehet. Sőt, ígérjük, még annál is többet. Nem ismerünk lehetetlent, s másokkal ellentétben nem fogunk akadékoskodni. Nem kérdezzük meg, hogy mennyibe kerül ez a magyar adófizetőknek, mint ahogyan a Naptól sem kérdezi senki, hogy mennyiért adja a fényt és a meleget.
Megírjuk, hogy minden nagyon jó. Cserébe csupán egyetlen dolgot kérünk a derék uraktól, akik ezt az egészet kitalálták: fejezzék már abba! Mert ez így valóságnak siralmas, viccnek pedig túlságosan durva.
Nem mondott újat Kövér László az Országgyűlés fideszes elnöke mai ünnepi beszédében. Miként az ünnep alkalmából a kormányzati napilapnak adott tegnapi interjújában, úgy ma „élőben” is Sorosozott és kampányolt.
Zalaegerszegen az augusztus 20-ai megemlékezésen arról beszélt, hogy ahogy kétezer évvel ezelőtt, úgy most is politikai és eszmei küzdelem zajlik az európai nemzetállamok felszámolása érdekében. Kövér szerint a jövő tavaszi választások tétje is az lesz, hogy sikerül-e megvédeni Szent István örökségét – tudósított a HírTV.
Az előző két választáson – fejtette ki – „arról döntöttünk, hogy úgy építjük újjá a magyar államot, hogy az képes legyen szolgálni és megvédeni a nemzetet. Olyan gazdaságot építünk, amely nem a pénzügyi spekuláción, hanem értékteremtő munkán alapul. Arról döntöttünk, hogy megerősítjük magyar azonosságtudatunkat, keresztény kultúránkat és nemzeti összetartozásunkat. Segítjük a nemzeti tagállamok együttműködésén alapuló Európai Uniót abban, hogy Európa ne csak versenyképes, hanem az európai embereké is maradjon.”
A korábbi hírek a következők voltak. Debrecenben az ellenzéki pártok két blokkban indulnak az önkormányzati választáson: az egyikben az MSZP, a DK és a Párbeszéd (a polgármesterjelölt DK-s), a másikban a Jobbik, az LMP és a Momentum (a polgármesterjelölt jobbikos). A két blokk külön-külön indít egyéni jelölteket is.
Azután egyszer csak kiderült, hogy a második blokk egyik, a Jobbik által állított jelöltje az a Kulcsár Gergely, aki korábban országgyűlési képviselő is volt, és tüntetőleg beleköpött a budapesti Duna-parton emlékműként elhelyezett cipőkbe, és voltak más antiszemita gesztusai is. A Momentum kezdeményezte, hogy Kulcsár ne legyen a második blokk közös jelöltje, és a helyi Jobbik ezt elfogadta, Kulcsár – noha már összeszedte a jelöléshez szükséges aláírásokat – visszalépett. A Momentum elégedetten nyugtázta a dolgot, mondván, hogy Kulcsár jelölése már túl van azon, ami számukra még elfogadható.
A friss hír: Kulcsár Gergely a Jobbik Hajdú-Bihar megyei listájának második helyén szerepel, esélye lehet arra, hogy bekerüljön a megyei közgyűlésbe.
(A megyék többségében, így Hajdú-Biharban is külön-külön listát állítanak a városokban összefogó pártok.) Ez pedig azt jelenti, hogy a Jobbik ma is olyan párt, amelynek számára politikailag vállalható Kulcsár Gergely személye.
Emlékezetes: a 2018-as országgyűlési választás előtt az LMP és a Momentum, amelyek korábban nem kívántak választási együttműködésre lépni az MSZP-vel és a DK-val, annyiban módosítottak álláspontjukon, hogy készek választási együttműködésre, ha az mint az MSZP-re és a DK-ra, mind a Jobbikra kiterjed. Az utolsó napokban Szél Bernadett külön-külön tárgyalt az MSZP illetve a Jobbik vezetőivel, majd sajnálkozva állapította meg: „az urak” nem voltak hajlandók az együttműködésre. A Momentum nem egyeztetett, hanem egyoldalúan léptette vissza néhány jelöltjét olyan választókerületekben, ahol így esély nyílt a fideszes induló legyőzésére, de ügyelt a szimmetriára: egy MSZP-s, egy jobbikos.
Én, mint ismeretes, erősen rokonszenvezem a Momentummal, részt vettem az aláírásgyűjtéseiben, ott vagyok az utcai rendezvényein, véleményeztem a programját.
Van néhány bajom is velük, melyek közül az egyik a Jobbik iránti nyitottságuk. Ők megalakulásuk óta szimmetrikusan távolítják el magukat az MSZP-től és a DK-tól, illetve a Jobbiktól. Értem, hogy mi a bajuk az MSZP-vel meg a DK-val, és a korábban az MSZP-t átható korrupcióval kapcsolatos fenntartásaikat megalapozottnak tartom, miként a korábbi felelőtlen gazdasági kormányzás is indokolttá tehet távolságtartást.
A Jobbikkal azonban gyökeresen más a baj: a Jobbik ugyanazt a radikális nacionalizmust, rasszizmust képviseli, mint a mai, szélsőjobbra tolódott Fidesz, és a Fideszhez hasonlóan elutasítja a második világháború után kialakult, az Egyesült Nemzetekben és az Európai Unióban testet öltő demokratikus-humanista konszenzust.
Aki odafigyel a Jobbik kommunikációjára, parlamenti retorikájára és szavazási viselkedésére, az tudja, hogy a „néppártosodás” valójában csak modorbeli, és nem tartalmi változást jelent.
Az MSZP politikusaitól sokszor hallottam az elmúlt években, hogy az egyes jobbikos politikusok esetében külön-külön döntik el, hogy kit lehet választási együttműködés szereplőjeként elfogadni, és kit nem. Úgy tűnik, Hajdú-Bihar megyében a Momentum is valami hasonlót követ: a Jobbikkal mint párttal inkább kész együttműködni, mint az MSZP-vel és a DK-val, de Kulcsár Gergely politikai személyiségét kizárja ebből. Ez az eljárás nem veszi figyelembe, hogy a pártok az országos politika szereplői, és amit egy-egy helyi vagy területi szervezetük tesz, vagy nem tesz, azért a párt egésze is felelős, amíg nem válik meg az illetőktől.
Kulcsár Gergely indítása a Jobbik egészét jellemzi, és erről kell számot adnia a Momentumnak, amikor Hajdú-Bihar megyében inkább vállalhatónak tartja a Jobbikot, mint az MSZP-t és a DK-t, és egyébként minden más pártnak is, amelyik a Jobbikkal bárhol az országban bármilyen választási szövetségre lép.
„Hol lesz akkor Magyarország energiafüggetlenedése-energiafüggetlensége, ha Paks-1 üzemelésével párhuzamosan elkezd termelni Paks-2, s ezzel a magyar villamosenergia-termelés mintegy 70 százalékát az orosz fűtőanyag-ellátáson alapuló atomenergia biztosítja majd?” – teszi fel a kérdést Holoda Attila. A második Orbán-kormány energiaipari helyettes államtitkára, az Aurora Energy Kft. ügyvezetője. Szerinte egy szerződést bármikor fel lehet mondani, és egy helyesen gondolkozó menedzsernek fel is kell, amíg a számítások azt mutatják, hogy a jövőben elszenvedett működési veszteség mértéke még mindig nagyobb, mint amennyibe – még kártérítéssel együtt is – a leállítás kerül. A FüHü-nek adott interjújában az energiaipari szakember keményen fogalmaz, amikor leszögezi: a 2014-es Orbán-Putyin mutyi nem csak szakmailag volt ostoba és idő előtti döntés, van például olyan társadalmi hozadéka is, amelyről senki sem szokott beszélni.
Ön szerint már megállíthatatlan a Paks-2 beruházás?
Mindig minden megállítható. A kérdés csupán az, hogy a számítások alapján a jövőben elszenvedett veszteség mértéke még nagyobb-e, mint a leállítás költsége. Lesz, amikor ez a veszteség már meghaladja ezt, de még akkor is leállítható, például környezetvédelmi megfontolásból. A németek is leállították az atomerőműveiket, igaz, ők annyiban könnyebb helyzetben voltak, hogy megvolt az atom helyett a megújulók előretöréséhez szükséges állami szubvenciók fedezete. Hihetetlen, amilyen sebességgel ők átálltak a megújulókra, nekünk is erre a hajóra kellene felülnünk. De nálunk? Őszintén szólva,
Matolcsyék, még azt az alapot is eltapsolták, amelyet Paks-1 felszámolására kellett tartalékolni
– legalábbis nem tudni, mennyi pénz van most ebben az alapban, amely a lebontás, a helyreállítás, a fűtőelemek biztonságos hosszútávú tárolása célját szolgálná, hiszen – ne feledjük! – az oroszok csak középtávon tárolják ez utóbbiakat, utána visszaadják, hogy kezdjünk vele, amit akarunk.
Tegyük fel, hogy a jövőre megalakuló kormány úgy dönt, hogy leállítaná Paks-2-t? Mivel kellene számolnia?
Rengeteg pénz elment, elmegy még addig az előkészületekre, az előkészítésekre, az engedélyeztetésekre stb., ezeket az összegeket előlegként, vagy a már elvégzett munkák után kifizették – most ne firtassuk az árazást, azt, hogy mennyit jogosan, s mennyit másként. De a veszteség feltétlenül kisebb mindaddig, amíg magát a turbinaegységet és a nukleáris fűtőelemet tartalmazó reaktoregységeket el nem kezdik gyártani. No persze emellett számolni kell azzal is, hogy kártérítést követelnének az oroszok – ahogy azt tették a bolgárok visszakozása esetében is.
Ám mindezzel együtt a ma ismert gazdasági számítások alapján még mindig megérné a visszalépés.
Nem állna-e fenn annak veszélye, hogy megzsarolnak minket: például azzal, hogy ha leállítjuk Paks-2-t, akkor nem szállítanak nekünk gázt?
Nem tudnák megtenni, mivel ma már nem okozna ellátási problémát a magyar gazdaság számára, ha leállítanák a közvetlen gázexportjukat Magyarországra. Van ugyanis más forrás is – például az észak-afrikai, északi-tengeri, vagy éppen az azeri gáz –, s ha megnézzük a már megépült, illetve építés alatt lévő, valamint tervezett országokon áthaladó gázszállítási hálózatokat, akkor azt látjuk, hogy egyre több forrásból és helyről, tranziton át be tudjuk szerezni a szükséges gázt. Ma már teljesen más a helyzet, mint 2009-ben volt, amikor az oroszok tényleg leállították a gázszállítást, s akkor – köszönhetően a földalatti gáztárolóinknak – még néhány szomszédunk megsegítésére is futotta a készleteinkből. A tárolók ma már valóban túlméretezettek az igényeinkhez képest, de akkor még a hazai fogyasztás is sokkal nagyobb volt, és az ország jobban ki volt szolgáltatva az orosz gáznak, mint ma. És akkor még nem is beszéltünk a cseppfolyós LNG-ről – gázt már nem csak fix csővezetéken keresztül tudunk kapni. Ma már egyre inkább kínálati a piac, egyre inkább a kereskedők az urak, nem pedig az eladók, hiszen mindenki a legnagyobb, európai piacon akar eladni. Nincs is hosszútávú gázszállítási szerződésre szükségünk, mivel van más forrás.
Öt-tíz év múlva már nevetni fogunk azon, hogy az oroszok zsarolásától féltünk.
A fentiek alapján tehát kijelenthető, amit persze nagyjából tudunk, hogy elhibázott döntés volt Paks-2?
A 2014-es Orbán-Putyin mutyi nem csak szakmailag volt ostoba döntés, van olyan hozadéka is, amelyről senki nem beszél: Magyarországon a lakosság, a közvélemény alapvetően nem volt atomellenes, 60-70 százalékban támogatta az atomenergiát. Megszoktuk, hogy van egy Paks-1 atomerőművünk, amely – és ez azért fontos – a világ három legbiztonságosabb atomerőműve között volt és van. Még a felfedezett tektonikai repedéshálózat ellenére is. Több száz éve nem volt földrengés, s nem is áll fenn annak veszélye a térségben, emellett a magyar mérnökök működésének és innovációjának negyven éve alatt pluszban olyan biztonsági elemeket építettek bele, amelyeknek köszönhetően nagyon komoly földrengést is kibírna. Például – egyszerűen fogalmazva – minden, ami egy földrengésnél károsodhatna, nincs rögzítve. Ezért Paks-1 még a csernobili katasztrófába se bukott be a magyarok szemében.
De Paks-2 egyrészt olyan atomerőmű, amelynek mindössze egy prototípusa ugyan létezik, de az is hol működik, hol leállítják. Másrészt a mutyi, amely övezi, szétrombolta a paksi atomerőműről korábban kialakult pozitív képet.
Ami azért is felháborító, mert meggyőződésem, hogy szabályos, normál tenderen is az oroszok nyertek volna. A döntés előtt a második Orbán-kormányban egy egész atomenergiáért felelős helyettes államtitkárság működött, amely – az oroszok mellett – folyamatos kapcsolatban állt a franciákkal, amerikaiakkal és a dél-koreaiakkal, s ők sikeresen hárították az orosz nyomulást egészen addig, amíg Moszkva elő nem vette az aduászt: a finanszírozást. Amire – jegyzem meg – az orosz pénzügyminiszter is csak a fejét fogta, s egy akkori orosz kormányülésen – a kiszivárgott hírek szerint – azt mondta, hogy egyelőre nem látja a fedezetét a hitelnek.
Sajnos, úgy tűnik, mi, magyarok mindig akkor hozunk végleges döntéseket az energiapolitika terén, amikor rosszul állunk anyagilag vagy amikor valakiknek megtetszik a sok pénz.
Ez történt az energiaszektor privatizációjával és Paks-2-vel egyaránt. Paks-2 mindkét fél részéről politikai döntés volt.
Az indok nem az volt, hogy meg kell teremteni az energiafüggetlenedésünket, meg kell szüntetni az orosz gáztól való függőségünket?
Ami azonban már ma sincs meg, illetve messze nem olyan, mint pár évvel ezelőtt. Mert ugyan a magyar háztartások és az ipar is gázfüggő, már csak a fűtési rendszerek miatt is, de egyrészt jócskán csökkent a gázfogyasztás, másrészt realitás az import, amelynek a villamosenergia-felhasználásban az aránya már mintegy 30 százalék. Csak úgy csendben jegyzem meg, hogy ez a 30 százalék olyan forrásokból származik, mint az ukrajnai szénerőművek és a szlovákiai Gabcikovo, azaz a nálunk megfúrt Bős-Nagymaros vízierőmű elkészült szlovák része. Gyakorlatilag minden szomszéd országgal már kiépült a határon át végzett villamosenergia-kereskedelemhez szükséges kapcsolat, hálózat, s használjuk is. Kapcsolódásunk az európai energia-infrastruktúrához egyre szorosabb, az összes környező országgal össze vagyunk kötve, például a csehekkel és a szlovákokkal öt éve átálltunk a másnapi kereskedelemre.
Én ezt tartom a megoldásnak, a nemzetállami megközelítés feladását, a jövő útja ez.
Az állam feladata a keretek megteremtése, a megfelelő szabályok kidolgozása – ezen kell dolgozni, ahogy teszi azt az Európai Unió is. Ez biztonságot ad, s nem engedi az egyoldalú függőség kialakulását. Viszont felmerül a kérdés: ha Paks-2 üzembe helyezésével – még Paks-1 üzemelése idején – a magyar villamosenergia-termelés 70 százaléka az oroszoktól függő atomerőműből származik (hiszen nem mi, hanem ők termelik a fűtőanyagot), akkor hogy is van az a megcélzott energiafüggetlenedés?
A hazai bruttó villamosenergia-felhasználás forrásmegoszlása – optimista forrásoldalú változat, 2026 Forrás: MAVIR
Említette Gabcikovót, Bős-Nagymarost. A vízenergia is a megújulók egyik formája, amely elvben támogatott energiaforrás. Nálunk meg épül Paks-2, s nincs vízenergia-termelés. Hogy is van ez?
A legnagyobb hibánk, hogy magunk korlátozzuk saját magunkat. Van két nagy folyónk – igaz, lassú folyásúak, de azokra is léteznek technológiák –, mégsem állítunk elő vízenergiát, s óriási a csend körülötte. Pedig ha valami, akkor az tiszta energia. De egy-két emberen kívül senki még csak nem is beszél róla, a politikusok számára szinte tabu. Miközben az Európai Unióban a megújuló energiafajták közül a legnagyobb szerepet a vízenergia játssza, nálunk kimutathatatlan a termelése.
Az E-28 megújuló hasznosítása
Az 1989-90-es rendszerváltásban a Duna Kör vitathatatlanul elévülhetetlen politikai szerepet játszott, de ez a politikai múlt egyben akadálya is a vízenergia térnyerésének. A zöldek a Szigetköz meg a Duna miatt aggódtak, ám Gabcikovo azóta is üzemel, a Szigetköz és a Duna pedig köszöni szépen, jól van. Azt tapasztalom, hogy a zöldek bizony lenézik a természetet, nem hiszik el, hogy képes alkalmazkodni és megújulni. Vegyük például a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajkatasztrófát: a BP vállalat ráment, az öböl nem, ugyanis az olajfoltot felzabálták azok az – olajipar által ismert, de mint kiderült, a sós vízre is mutálódott – olajfaló baktériumok, amelyeket egyébként az olajszennyezett földeken rekultivációra használunk.
És mi a helyzet a tiltólistára került szélenergiával?
Az EU-ban a második legnagyobb megújuló energia termelő a szélenergia – az pedig nálunk most éppen „büntetésben van”, a kormány ugyanis fél attól, hogy Paks-2 lételeme kérdőjeleződik meg, ha teret enged a szélenergiának.
A METÁR-on belül kikerült a támogatottak közül a szélenergia. (A megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer – METÁR – lényege, hogy a megújuló energiák termelését – áramot vagy hőt – meghatározott, támogatott és kiszámítható időre garantáltan átveszik – a szerk.). S bár maga a METÁR-rendszer ugyan elvben pozitív lenne, de csak ha nem lenne ennyire magyaros. Hiszen pozitív, hogy ezen keresztül barna, illetve zöld prémiummal jutalmazzák a megújuló energiákra való átállást, illetve az új energiaforrások kiépítését, ám ez sem érvényes a megújulók minden fajtájára. A szélenergia támogatásának leállítása egyébként politikai ostobaság. Hiszen már a Paks-2 beruházás önmagában is üzenet a megújulók számára, hogy nem biztos, hogy meg tudnak majd élni a piacon. Rá kellett volna bízni a piaci szereplőkre annak eldöntését, hogy ennek fényében megkockáztatják-e például szélfarmok létesítését.
Nem hülyék, hanem üzletemberek dolgoznak ebben az iparágban, akik tudnak számolni és gondolkozni.
Az már csak adalék, hogy a METÁR-ra beadott naperőműves pályázatok 60 százaléka Békés megyéből jött – aminek vélhetően az az oka, hogy valaki kormányközelinek ez az érdeke. Már csak az a kérdés, hogy mennyien és mennyire fognak kereskedni a pályázat útján megkapott engedéllyel. Szemben ugyanis például a bányászattal, ahol az elnyert koncesszió nem lehet adás-vétel tárgya, a megújuló energiák kötelező átvételi tarifájának (KÁT) és METÁR-os engedélyekkel lehet kereskedni. Ráadásul csak az érvényességi idejét adják meg, a premizálás konkrét mértékét rugalmasan kezelik, arról az energiahivatal elnöke maga dönt. A cél átlátható, motiváló rendszer volt, az eredmény pedig, a jó szándékon túl, ezúttal is egy nagy magyar mutyi lett.
A rablók egyike többszörös, különös visszaesőként követte el a bűncselekményt.
A szír férfi 2015 augusztusában, illegálisan érkezett Magyarországra. Valahogy eljutott Szegedre, de addigra már nagyon fáradt volt és fázott is, az utcákon bolyongott, szállást keresett.
A vádlottak egyike másnap hajnalban szúrta ki a külföldit, majd szólt társának, hogy szerinte
a migránsnak sok pénze lehet, rabolják ki.
Megkeresték, és angolul szóba elegyedtek vele, természetesen segítséget ajánlottak neki, azt mondták, fognak neki egy taxit.
Közben kézzel-lábbal mutogatva a Cserepes sor környékén egy elhagyatott részre csalták, ahol egyikük a férfi szemébe világított a zseblámpájával, közben a másik mögé lépett, megfogta a kezeit, leteperte a földre majd többször megütötte. Míg egyikük sakkban tartotta, a másik átkutatta a zsebeit.
150 eurót zsákmányoltak, majd elmenekültek.
A vádlottak jelenleg egy másik bűncselekmény miatt vannak előzetes letartóztatásban. Ügyükben a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
