Hibrid fasiszták

2
1006
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Definíciós vita – de persze valójában annál több – vita zajlik a politikai elemzők között: vajon milyen névvel is kellene illetni az Orbán-rezsimet. Az első jelentős kísérletet Magyar Bálint mutatta be, de azóta is számos politológus igyekezett beleilleszteni Orbán-rendszerét valamely fogalomkörbe. A most aktuálisan a 24.hu-n zajló vita, vagy talán vitának nem is nevezhető, inkább mondanám elemzés hullámnak  – Filippov Gábor, Balavány György  – egymásra is rímel, de persze különbözik is. Filippov hibrid ellenforradalom koraként írja le azt, amit lát, Balavány, miközben üdvözli Filippov determinációját, egyenesen fasiszta-rendszerről ír. (tegyük hozzá, ez sem teljesen új, Bartus László –us.nepszava.hu – már majd’ fél évtizede írt arról, hogy Orbán Mussolini fasiszta elemeiből „építkezik”, azokat másolja, vagy írja újra.

Balavány a fasizmus jellemzőit – neves kutatóktól átvéve – a következő jellemzőkkel rajzolja fel:

  • radikális antiliberalizmus, antikommunizmus,
  • a nemzeti újjászületés víziója,
  • vezérkultusz, ami néhány esetben dinasztikus (a karizmatikus vezér családjával és egész udvartartásával együtt sajátítja ki a hatalom kapcsolótábláit és a gazdasági erőforrásokat),
  • totális állami propagandagépezet, az ellenzéki média elleni harc,
  • paramilitarizmus, fegyverkezés, sőt fegyver- és hadseregkultusz, háborús hangulat, folyamatos mozgósítás,
  • a titkosszolgálatok jogkörének kiterjesztése, besúgóhálózat,
  • a férfiasság, a bajtársiasság és a harci szellem dicsőítése,
  • félelmek generálása, az idegengyűlölet tudatos erősítése,
  • régi elemekből összerakott, saját mítosz-, rítus- és jelképrendszer, a dicső múlt hangsúlyozása, a politikai liturgiáért való rajongás, nagygyűlések és díszszemlék,
  • dekadenciamítosz, vagyis annak hangoztatása, hogy a kultúra  – amit az újjászületett nemzet meg fog haladni – hanyatlik; („Az Európai Unió fejlődése éppen megtorpanófélben van, és nekünk most új energiákra, új népekre, új gondolkodásokra is szükségünk van” – mondta nemrég Orbán),
  • sovinizmus, rasszizmus (csak néhány gyors példa: a Fidesz házi publicistája, Bayer Zsolt tavaly  a „keresztény fehér faj önvédelméről”  értekezett a kormánytábor helyeslése mellett; a napokban jelent meg a kormány lapjában, az origo.hu-n egy cikk, ami azon borong, hogy a Kinder csoki új csomagolásán színes bőrű kisfiú látható, és hosszan lehetne folytatni a sort;)
  • a tiszta nemzeti kultúráról szóló elképzelés, amelynek puritását meg kell őrizni, illetve helyre kell állítani,
  • különutas (unortodox) gazdaságpolitika,
  • kollektivista erkölcsi nevelés, a fiatalság és a gyermekek nemzeti elköteleződésének formálása,
  • a vallás, szakralitás beemelése a politikába,
  • etatizmus, vagyis az állam beavatkozó szerepének növelése,
  • az állam szolgálatában álló „családi életrend”, amelyben a férfiak elsősorban harcosok, a nők pedig anyák,
  • vitalizmus, azaz a nemzet tagjainak szaporodását serkenteni kívánó szólamok és programok, termékenységkultusz,
  • korporatizmus, vagyis az az elképzelés, hogy közös érdek mentén, osztálykülönbségek nélkül együtt dolgoznak a nemzet tagjai a felemelkedésért (vö.: nemzeti együttműködés rendszere).

Hogy valóban itt tart-e Orbán, és a fő forrását a fasizmus jelenti-e ezt, nyilván a jelen, sokkal inkább az utókor fogja eldönteni. Az a kor, amelyik képes lesz kellő távolságtartással értékelni a történéseket, amelyben lesz majd annyi objektivitás,  amely képes történelmi kontextusba helyezni a kort. Nekünk, valós időben, annyi jut, hogy élünk annak lehetőségével, hogy ma nincs erőszak, s ennyiben – de egyesek szerint csak ennyiben – mindenképpen eltér a rendszer a fasizmustól. Mint ahogy a XXI. századi sajtószabadság fogalma is eltér a fehérterror, vagy totális hatalmak értelmezési tartományától, ugyanígy az autoriter rendszerek, vagy a diktatúrák is némiképp új tartalmat nyernek. Kétségtelenül igaz, hogy ezen szisztémákban általában megmarad az egyén korlátozott szabadsága, amely korlátozott szabadságot ő viszonylagos, vagy – a politikát maga mögé dobva, vagy meg sem érintve – teljes szabadságként él meg. (A magyar emberek e tekintetben különösen nehezen értelmezhetőek; sokkal jobban elvannak a szabadságjogok nélkül, mint más, a demokráciát fontosabb éltető elemként ismerő nemzetek.)

Bármennyire is az utókor fog ítélkezni, nekünk a jelenben is muszáj valahogy értelmezni, mi is történik velünk, körülöttünk. És igen: ennyiben szabadok vagyunk – mint ahogy ezt jobboldali elemzők előszeretettel hangsúlyozzák, mint döntő érvet -: leírhatjuk, amit gondolunk a rendszerről, leírhatjuk, amit gondolunk a vezetőről, leírhatjuk, hogy diktatúrában élünk, leírhatjuk, hogy Vezér-kultusz van, és leírhatjuk, hogy a Vezér egyre több diktatórikus jegyet mutat fel önmagáról. És senki nem visz el bennünket, nem jön értünk a nagy fekete autó, holnap is írhatunk. Az más kérdés, hogy nem biztos találunk rá felületet is, mint ahogy az sem, hogy találunk magunknak megélhetést. De most nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy mennyire teljesedik ki az Orbán-féle hatalmi struktúra.

Az elmúlt két ciklusban is sokszor próbáltuk megfejteni, mit miért csinál a miniszterelnök, illetve merre viszi az országot, de a legmerészebb elemzők is általában megálltak egy pontnál. Mégpedig annál a pontnál, hogy vajon Orbán kidobja-e egy ponton túl a demokratikus paravánokat, illetve otthagyja-e az Európai Uniót, mint olyan keretet, amely mégiscsak bizonyos szabályok betartására kényszeríti őt. Ma már látjuk: ezek nem jelentenek feltétlenül féket a számára, ha a körülmények azt diktálják, felrúg mindent, ami az akaratát féken tartja. Ebben nagymértékben segíti őt az a tudat, hogy – noha meglehetősen sajátos szabályok között -, már harmadszor nyert választást, kétharmaddal (mondjuk így: magyar kétharmaddal ), és ezzel szemben a Nyugat politikusainak szigorú tekintete sem ér semmit. Orbán a politikai korrektség utolsó darabját is ledobta magáról, a kényelmetlen korlátokat – kordonokat – szép fokozatosan, már nem is lassan – szétszerelte. A kezében lévő kulcs, a demokrácia rögzítő elemeit csavarja ki, és ma már egyáltalán nem fél használni. Ezért is nézzük riadt tekintettel: mire készül most, amikor a kultúrharcot hirdette meg. Szeptemberre ígért változásokat, feltehetően a velencei, a parlamenti szezont megelőző Fidesz frakció-ülés lesz a bejelentések főpróbája. Addig csak találgatunk, következtetünk. Következtetünk például Kövér László szavaiból, aki a Kultáj megnyitóján a következőket mondta:

“2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.”

Nehezen fejtem meg az országgyűlés elnökének szavait, vagyis, ha következtetésről szólok, csakis abból tudok kiindulni, amit az elmúlt nyolc év megmutatott. Azaz abból, hogy számomra mit jelentett a Fidesz politikai, és gazdasági önrendelkezése. Pontosan azt, amiről a bevezető szólt: az autoriter rendszer kialakítása, a politikai hatalom szinte teljes megszerzése, a gazdaság helyenkénti centralizálása, másutt pedig a hűséges oligarchák helyzetbe hozása. És, ha ez alapján próbálom kitalálni, mit is fog hozni a kulturális önrendelkezés, akkor – a már megszerzett és uralt intézményrendszeren túl – a szellemi élet átalakítására tudok gondolni. Illetve annak a harcnak a beindításáról, amely a migránsok okozta kulturális károk bemutatásáról szólna; hova jutunk mi, és hova jut Európa, ha bevándorló országgá, netán bevándorló kontinenssé válunk.

Mert azért ne feledjük: a nemzeti újjászületés víziójába beletartozik a bevándorlók elleni harc is. És azt se feledjük: a félfasiszta rendszerekben a bevándorlókat a hatalmon lévők jelölik ki.

Kapcsolódó cikkek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. egy-két megjegyzés a locsi-fecsi itteni locsogásához
    .
    a csuti és bandája
    .
    NEM ANTIKOMMUNISTA
    .
    tekintettel arra az el nem hanyagolható tényre, hogy bolsevik mentalitásúak.
    identitásukból eredően is ilyenek, hiszen családilag is erősen kötődnek ehhez az attitűdhöz.
    a pontos definíciót írom lassan évtizede,
    .
    DE
    .
    senki sem meri felvállalni, mindenki osztja az észt eszetlenül.
    tehát a pontos elnevezés:
    .
    BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
    .
    ebben minden benne van, amit ezek a köztörvényes bűnözők megvalósítanak, megjelenítenek.
    amúgy a lázár a hatalomra kerülésükkor, 2010-ben egy híradóban belemondta ennek a magát magyarnak valló csürhének a képébe mit is fognak megvalósítani:
    .
    “mindenkit ellenőrizni, irányítani, felügyelni akarunk!”
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  2. ha hazai ellenzéki értelmiségnek ez az fő gondja, hogy miképpen nevezzük a jelenlegi rendszert, akkor k.nagy hülyeségi és szegénységi bizonyítványt állítottak ki magukról.Legjobb lenne, ha csendbe maradnának, mert kár kárálni..semmi értelme.
    Ez diktatúra,,jelző nélkül!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..