Kezdőlap Itthon Oldal 514

Itthon

Lapszem – 2018. április 7.

0

Ma van az egészségügyi világnap. Az ENSZ ezen a napon alapította meg a WHO-t (World Health Organization) az egészségügyi világszervezetet. A Hermanok, Józsefek, Árminok, Máriak és Árpádok ünneplik névnapjukat. Délután záporok lehetnek. A legmagasabb hőmérséklt 15 fok körül lesz.

Népszava

Máris felvetődött a választási csalás gyanúja
Olyan levélszavazatokat is érvényesnek nyilvánítottak, ahol a külső borítékon a felbontás ellenőrzésére szolgáló biztonsági csík elszíneződött, tehát vélhetően korábban felbontották azokat – egy erről szóló jegyzőkönyv jutott a Mérce birtokába. Az MSZP megfigyelője kifogással élt az ügyben, mert a felbontott szavazási levélcsomag szerinte érvénytelen, a Nemzeti Választási Iroda szerint viszont ez nincs így.
Emlékeztetőül: a kettős állampolgársággal rendelkezők, illetve a magyar lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben is szavazhatnak. A levélben szavazás során a szavazólapot zárt borítékba kell tenni (ez az úgynevezett “belső boríték”, mellé kell tenni a választó azonosítására szolgáló adatlapot, majd az egészet egy “külső” borítékba zárva kell eljuttatni a Nemzeti Választási Irodához.

Magyar Nemzet

Talpra, magyar!
(…) A valóságtól teljesen elszakadt propagandavilág lebontása is a választás tétje. Talán az egyik legfontosabb. Ameddig a választók még létező masszív blokkja ennek a virtuális világnak a képzetei alapján vívja a maga fotel- és fülkeforradalmát, addig a hatalom is elhiszi, hogy nem kell ténylegesen kormányoznia. A világ persze nem fekete-fehér, az elődök felelősségét sem lehet elégszer hangsúlyozni. Az elmúlt nyolc-tizenhat év sok érzést bedarált, és igen magasra emelte az ingerküszöböt. Szembefordítottak magyart magyarral, és közben politikusok sora élt túl botrányokat, amelyekbe más országokban belebuktak volna. Eljött a pillanat, hogy mindezt mérlegre tegyük. A felelősségünk valódi. A mérkőzés nincs lefújva.

Magyar Hírlap

Európa jövője
(…) Végül, de nem utolsósorban 2015 nyara-ősze óta Magyarország (és kormánya) folyamatosan az európai politika fő törésvonalainak, barátok és ellenfelek figyelmének középpontjában áll. Elsősorban azért, mert önmagával együtt Európát is védi a déli határa lezárásával, a megerősített, szilárdan tartott kettős kerítéssel a más nyelvű, kultúrájú, életformájú idegenek – túlnyomórészt iszlám hitű, erkölcsű, jogrendű migránsok – életveszélyes inváziójától. Nem túlzás, hogy holnap egész Európa – legalábbis a politikát irányító, alakító, befolyásoló elit, a véleményformáló média és az önál­lóan, felelősen gondolkodó polgárok sokasága – „vigyázó szemét” Magyarországra veti, feszülten várva a választás eredményét. Mindenki arra kíváncsi, hogy a magyar választók kinek adnak bizalmat és felhatalmazást a kormányzásra: a jelenlegi, nemzeti-polgári, bevándorlásellenes, a keresztény Európát védő kormánypártoknak, vagy pedig az internacionalista, bevándorláspárti, keresztényellenes, iszlámbarát brüsszeli, berlini, párizsi hatalmi központok és globalista, totalitárius pénzügyi hálózatok által marionettbábuként mozgatott, a szélsőbaltól a szélsőjobbig húzódó káoszellenzéknek? (…)

Magyar Idők

Mindkét szavazatot a Fideszre!
A legnagyobb veszély, ami fenyeget minket: a saját szavazóink kényelme. Nagyon sokan talán már azt érzik, hogy ez a küzdelem eldőlt, a verseny lefutott, nyugodtan otthon maradhatnak. Az elmúlt negyven napban végigjártam az országot, mindenhol ugyanazt mondtam, amit most is mondok. Soros jelöltjeivel szemben csak a mi jelöltjeinkre lehet számítani. Nekem minden egyes jelöltre, minden képviselőre szükségem van, mert az országot meg kell védeni. Ezért arra kérek mindenkit: menjen el és adja mindkét szavazatát a Fideszre – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. (…)

Kampányzárók a mozgósítás jegyében

Megtartották a kampányzáró rendezvényeiket a pártok – s habár nagy volt a várakozás, hogy elhangzanak –  elsősorban az LMP-vezetők részéről – bejelentések visszaléptetésekről, ez nem következett be. Újdonság tehát nem volt, a pártok vezetőit egyetlen cél vezérelt: a mozgósítás.

 

Gyakorlatilag egy időben, pénteken délután tartották meg kampányzáró gyűléseiket a pártok: először a Demokratikus Koalíció, majd az MSZP-PM, illetve az LMP, és a Fidesz is. Ez utóbbi nem Budapesten, hanem Székesfehérváron.

Székesfehérvár, 2018. április 6. A Fidesz központi kampányzáró rendezvénye MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor – a tudósítások szerint – a szokatlanul békülékeny hangnemet ütött meg, de azért az üzenete nem változott:  „Sorsdöntő választás következik. Egy hazánk van, nincs másik. El akarják venni az országunkat. A migránsokat nekünk kell eltartani. Két jövő közül kell választani: az egyiket Soros jelöltjei kínálják, a másikat a Fidesz és a KDNP jelöltjei képviselik”.

Budapest, 2018. április 6. A DK kampányrendezvénye Budapesten MTI Fotó: Balogh Zoltán

Gyurcsány Ferenc tőle megszokott kemény szavakkal ostorozta Orbán Viktort a DK kampányzáróját. Többször is közvetlenül megszólította őt, például akkor, amikor azt mondta: „Miniszterelnök úr, nem börtönt akarunk az országból, hanem szabad hazát, hát nem érti?”. Hozzátette: nem azért akarnak kormányváltást, hogy átneveljék az országot, kormányozni azért kell, hogy mindenki önmaga lehessen.

Budapest, 2018. április 6.
Az MSZP-Párbeszéd kampányzáró rendezvénye MTI Fotó: Mohai Balázs

Karácsony Gergely az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP budapesti rendezvényén a többi között elmondta, hogy készen állnak arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártokkal, a DK-val és az LMP-vel közösen kormányozzon. Az állampolgárokhoz szólva emléketetett arra: „Egy ember van, akitől Orbán Viktor fél, egy ember tudja leváltani, és ez te vagy… Az erő, ami veled van, az hatalmasabb, mint a hatalmasságok ereje”.

 

Budapest, 2018. április 6. Az LMP kampányzáró rendezvénye MTI Fotó: Kovács Tamás

Az LMP rendezvényén – amelyet egy szállodában tartottak – Szél Bernadett az orosz befolyás mérséklését és a környezetvédelem középpontba helyezését ígérte, s mint mondta, mind a két célt szolgálja, hogy kormányra kerülve felmondanák a paksi atomerőmű-szerződést Moszkvával. Szerinte a kampány már nem demokratikus keretek között zajlik, de nem érdekli, hogy fenyegetőzik a miniszterelnök vagy hogy „hazugságokat ír ki óriásplakátokra”, mert az emberek többsége „átlát a szitán” és kormányváltást akar.

Kétes hírnév – Orbán a CNN-ben

0

Magyarország kezd hasonlítani Oroszországra – állapítja meg a CNN terjedelmes, Magyarországgal foglalkozó anyaga, amelynek  a címe megmagyarázza azt is, miért állítja ezt.

 

Számos szakértőt megszólaltatva, elemzéseket idézve a cikk a többi között részletesen foglalkozik a civil szféra és a független média gyors zsugorodásával, a választási térkép 2011-es teljes átalakításával, Orbánnak – az orosz rendszerre hajazó – „illiberális demokrácia-víziójával”, s azzal, hogy Putyinhoz hasonlóan a magyar miniszterelnök is befolyásos üzletemberekkel veszi körbe magát, miközben erős a gyanú, hogy állami szerződésekkel tömi ki ezen üzletemberek szűk csoportját és családtagjait.

Ez utóbbit Kovács Zoltán szóvivő tagadta a hírtelevíziónak. Miként azt is, hogy Orbán azért engedi az orosz befolyás erősödését mert ezzel saját erejét növeli, ami egyébként nagyban épít a migráns- és Európa-ellenes politikára.

A CNN hosszan foglalkozik Orbán Soros-ellenességével, és a milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványai elleni fellépésével, megjegyezve, hogy azok Oroszországból már ki lettek tiltva, mint az ország számára biztonsági fenyegetést jelentő szerveződések.

A tudósítás nem felejti el megemlíteni hogy maga Orbán Sorosnak köszönhetően végezhetett tanulmányokat Oxfordban.

A Soros-ellenes kampány – jegyzi meg a CNN – egybeesik az antiszemitizmus újjáéledésével Magyarországon.  

Lengyel László: Az Orbán elleni lázadás benne van a levegőben…!

„A választók egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség átszavazni is hajlandó az esélyesebb versenytárs jelöltjére!”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Lengyel László a Pénzügykutató Rt elnöke. A közgazdász új jelenségnek tartja, hogy a választó felismerte: a kezében van a döntés, és az ellenzéki pártokat is képes rákényszeríteni a kormány elzavarására, mert a választó ma már a győzelmet akarja.


A legfrissebb Medián felmérés ismét kétharmados Fidesz győzelmet mutat. Ez vajon végleg elveszi az ellenzéki reményt, vagy inkább együttműködésre kényszeríti a pártokat?

Feltétlen az egyezkedés irányába tolja a pártok vezetőit. Ha viszont nem jönne létre megállapodás, annak drámai következményei lesznek. Nemcsak a választás végeredményére, hanem a politikusok jövőjére nézve is. A választók ugyanis egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség hajlandó átszavazni a versenytárs esélyesebb jelöltjére is. Ez a választói nyomás kényszeríti a politikusokat a kétségbeesett egyezkedésre.  Ha az ellenzék győzhetne, de megállapodás híján elmulasztja, akkor azokat a pártvezetőket saját tagsága is lapátra teszi. Minderre a kispártok kicsit későn ébredtek rá, ezért időzavarba kerültek; nekik már sem a megegyezés, sem a megállapodás elutasítása nem hoz politikai hasznot.

A Lehet Más a Politika halogató tárgyalási stratégiájára gondol, ami pártszakadással is járhat?

Igen, mert végül az utolsó pillanatban az Együtt megegyezett a kölcsönös visszalépésekről a baloldal többi pártjával, s ezzel elkerülte a teljes megsemmisülést; ha pártként nem is jut az országházba, de néhány képviselőjük bekerülhet.  A megállapodások elmulasztása miatt az LMP, de megkockáztatom, más okból még a Demokratikus Koalíció is kieshet a parlamentből. Ugyanis a héten nagy port felvert Medián felmérés egyértelműen jelezte a hirtelen megnőtt választási kedvet. Ha a kevéssé aktív falusi szavazók száma 68 százalékra emelkedett, akkor a „kétharmados kormánypári győzelem réme” a városokban még inkább urnához viszi a szavazókat. Ha magas lesz a részvétel, akkor a kis pártok nem tudják megszerezni a bejutáshoz szükséges többletszavazatokat, tehát a létük a tét.

Meglátjuk, hogy a pártok egyezkednek-e vagy sem. De vajon a választókat nem ijeszti meg a kétharmados Fidesz győzelem, vagy őket is inkább doppingolja?

Feltétlenül! Pár hónappal ezelőtt még csak a kétharmad megakadályozása lehetett az ellenzéki szavazó célja. Azonban a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem megcsillantotta számukra a reményt. Innentől kezdve elhitte az ellenzéki szavazótábor, hogy ha egyszer sikerült, akkor mindenhol lehet győzni, s ebben a hitben éltek az emberek. A Medián kijózanító kutatásának eredménye láttán a szavazók a pártokat kezdték hibáztatni, mondván: „elszúrták a disznók, még azt sem tudom, ki a közös jelölt”. Ennek hatására tovább nőtt a választói nyomás, s persze az indulat. Elkezdték utálni még a kedves, vicces Kétfarkú kutyapárt jelöltjeit is, „akik nem restellnek elvenni szavazatokat az ellenzéktől! Na, ne hülyéskedjünk már, dühöng az elveszett 1-2 százalék miatt az Orbánt leváltani akaró tömeg”.

Ugyanakkor a Fidesz győzelemben reménykedőket elkényelmesíti a Medián felmérése, hiszen a kormánypárti szavazók a biztos siker tudatában nehezen mozgósíthatók.

Végül a Medián után jött egy optimistább felmérése, a Publicus Intézeté, ami újra megcsillantotta a reményt. Persze csak akkor, ha mindenki elmegy szavazni. Az ön húsvéti jegyzete is a szavazókhoz, elsősorban a fiatalokhoz szólt. Kiábrándult már a pártemberekből?

Nekem személyesen már régen elegem van a pártvezetőkből, ezért kezembe sem vettem volna a tollat. Az viszont már valóban újdonság, hogy a szavazótól függ valami. Nemcsak visszaigazol, hanem dönt is! Eldönti, hogy vagy Orbán, vagy az ellenzék! Nem Vona Gábor számít, vagy Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely vagy Szél Bernadett. Őket megszólítani tökéletesen értelmetlen. Itt ugyanis nem a pártok, hanem a választók összefogása a lényeg. Azt nem is szeretném, hogy a pártvezetők, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor egymás nyakába boruljon, mert komolytalan, és hiteltelen lenne. De hogy adott választókerületben egyetlen jelöltet képes kiállítani az ellenzék a kormány ellen, az elfogadható, illetve kötelező! Ha a Jobbikos javára lépnek vissza, az nem a politikai ízlésem szerint való, de ha adott választókerületben Vona pártja képes megdönteni Orbán rendszerét, az szerintem politikai értelemben is helyes. Egy másik helyen a Jobbikos szavazó tudja majd nehezebben elfogadni a baloldal jelöltjét, de a rendszerváltás érdekében el kell fogadnunk egymást. Nincs más lehetőség.

Ezt a fiatalok nálam hamarabb megértették, véleményem szerint a Momentumot is azért nem támogatja jelentősebb mértékben az ifjúság, mert nem voltak képesek ezt a nézetet képviselni. Először minden erőnek össze kell fogni, hogy a történelem szemétdobjára lehessen dobni Orbán rendszerét, csak utána lehet az egymással versengő pártok programjait a szavazókkal elfogadtatni.

Úgy gondolja, hogy azért nagy az átszavazásai hajlandóság, tehát a Jobbik táborának 30 százaléka azért kész átszavazni a szocialistákra, s fordítva, mert ma nem egymást, hanem Orbánt tartják a fő ellenségnek?

Pontosan! És ebben semmi ideológia nincs, és olyanféle értékközösséget sem szabad keresni, mint korábban Kelet-Magyarországon, hogy a társadalmi egyenlőtlenség összehozta a baloldali és a Jobbikos szavazókat. Itt másról van szó: a pártok szavazóit – egyébként néha eltérő okok miatt – zavarja az Orbán rendszer! A mai rendszerváltó pártok közös ügye, legyenek azok jobb-, vagy baloldaliak, hogy ez a rendszer velejéig korrupt. Mészáros hirtelen jött milliárdjairól, Kósa Lajos hihetetlen ezermilliárdjáról, Tiborcz István milliárdos lámpabotrányáról, Farkas Flórián cigányoktól ellopott milliárdjairól beszél egyaránt a baloldali és Jobbikos szavazó. Nem is csoda, hisz Orbán Viktor és udvartartása szétlopta az országot, tehát ez az elsődleges dolog, amiben mindenki egyetért.

A pártok mennyire felelősek azért, hogy a hétvégi választások bármilyen eredményt hozhatnak? A kormánypárt kétharmados győzelme épp úgy elfordulhat, mint az ellenzék kétharmados győzelme.

Nagy a felelősségük, leginkább a Fidesz felelőssége borzasztóan nagy. A Fidesz kiviszi Európából az országot. Ezt tudnia kell az egész Fidesznek. Ennek ellenére Orbán Viktor ellen nem tört ki semmiféle lázadás, pedig ennek a lehetősége megvan a pártban.  Mindenki tudja, hogy a lázadás szelleme már jó ideje parázslik. Ennek a kifejezője Simicska Lajos, aki a legbelsőbb körből lett a legnagyobb ellenség, vagy ha úgy tetszik lázadó. A lázadás igényét mutatja, hogy a korábbi orbáni sajtó jórészét felszabadítva, jobboldali újságírók elég jó színvonalú, kritikus munkát végeznek. Kiszálltak tisztességes jobboldali értelmiségiek is. De maga a párt nem lázadt fel se a korrupció erkölcstelensége, se a tekintélyelvű Európa-ellenes politika miatt. Látják, hogyan semmisíti meg egyes szakmák, az önkormányzatok autonómiáját. De tűrnek. 1953 és 56 között ellenállás bontakozott ki a kommunista pártban Rákosi ellen, ahogy 1987-88-tól az MSZMP-ben a Kádár-rendszer ellen: a reformkommunistáké. A Fideszben nincsenek „reform-Fideszesek”. Ez egyszer még nagyon sokba fog kerülni a Fidesznek. Orbán Viktor magával rántja majd egész rendszerét, s bedönti majd az egész pártot is, aminek becsületét ma még megmenthetné egy zendülés. De akik látják, mi történik, gyávák a szembefordulásra, ezért jön az összeomlás. Ahogy korábban Gyurcsány magával rántotta az egész szocialista pártot, a baloldalt, amit igazán a mai napig nem hevertek ki. Ezt kockáztatják a Fideszben is, ahol egyelőre összetartás van. A tetejében a legnagyobb hazugság, egy erőszakos kampányban a migránsozás, a sorosozás mellett kell kiállniuk.

Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy az ország dermedten nézi, ahogy bizonyos köröket Orbán Viktor megpróbál megfélemlíteni. A táboron belül is van ok az ijedtségre. Korábban már beszéltem arról, hogy a Fidesz felfalja saját gyermekeit. Lám, az „ősfidesz” szinte minden tagja eltűnt, már. Na jó: Kósa Lajos még van, de mindenki másnak nyoma veszett, akivel Orbán Viktor kezdett.

Az ellenzéki politikusok, akik jórészt csendben végignézték a mai rendszer kiépítését, s ma már dühösek. Nem késő?

Az utolsó ellenzéki politikus, aki hitt a győzelemben, aki le akarta győzni Orbán Viktort, az Botka László volt. Sajnos nem tudott szövetségi politikát csinálni, a pártvezetők el is buktatták, a választók el is vesztették a remény. De a hódmezővásárhelyi diadal visszahozta. Rákényszerítette az ellenzéki politikusokat, hogy egymás legyőzése helyett Orbánéban gondolkodjanak, mert a választó ma már a győzelmet akarja! Vagyis ha az ellenzék győz, akkor nem a pártok, hanem a szavazók győznek.

Az a közvélemény kutatás bizonytalanságában nem jelenik meg, hogy ha győz is az ellenzék, senki nem tudja, hogy ki fog itt kormányozni, s persze program sincs.  Igaz, a Fidesz programját sem ismerjük. Nem ez a sötétbe ugrás okozhat zavart?

Ha győzne az ellenzék, akkor a kormányra kerülő pártok három opcióból választhatnának.  Alakíthatnak kormányt politikai szereplőkből, de ehhez szükség lenne olyan mindenki által elfogadott szereplőkre, akik képesek kormányozni; nemcsak a kormányfő személyét kéne kitalálni, hanem a miniszterekét is. Kéne olyan ember is, aki tud költségvetést csinálni, a másik vinné a külügyeket, vagy a belügyet, stb.

Karácsony Gergelynek van árnyékkormánya, ott akadnak erre alkalmas emberek!

De azokat el kellene fogadni a koalíciós félnek is, feltehetően a Jobbiknak, ami a szocialista politikusok esetében cseppet sem könnyű. De megcsinálható, hisz a szomszédos Szlovákiában is hasonló típusú koalíció működik. A másik megoldás a kisebbségi kormányzat lehetne, tehát az egyik párt – feltehetően az erősebb – kisebbségből kormányozna, a másik pedig kívülről, szavazataival segítené. Ez Európában mindennapos gyakorlat. A harmadik megoldás a szakértői kormányzás. A politika lenne a megrendelő fél, a szakértők pedig igyekeznének megoldani a kormányzás, a demokratikus átmenet feladatát. Az uniós partnereknek minden bizonnyal az utóbbi megoldás tetszene a legjobban, mert ez hatékony, s hozzáértőkkel tudnának tárgyalni.

Nyilván minden szempontból fontos lenne a stabilitás. Ez megteremthető?

Igen, bár azt tudni kell, hogy két veszély van: az egyik az utca. Orbán nem szokott beletörődni a vereségbe, kiviszi embereit az utcára. Azonnal kell valaki belügyminiszternek, aki képes parancsolni a rendőrtábornokoknak és rendet teremteni az utcán. A másik, hogy a Mészáros-, Matolcsy- stb. birodalmak pillanatok alatt összeomolhatnak, hiszen gazdasági buborékok. A hódmezővásárhelyi győzelem után a „Mészáros részvények” azonnal a mélybe zuhantak. Mészáros Lőrincnek a megszerzett bankjaihoz és vállalkozásaihoz képest semmilyen háttérvagyona nincs. Tehát ha főrészvényesként az MKB-t fent kéne tartania, akkor elég nagy bajban lenne, mert hitelből gazdálkodik. A részvényei Orbán bukására leértékelődnének, akkor Mészáros Lőrincet elsöpörné a gazdaság.

Minden mesterségesen létrehozott vagyon bedőlne?

Itt láncreakciókról van szó. Láttuk a Questor összeomlását. Nincs mögöttük se tőke, se szakértelem. A mai „oligarchák” nem valódi tőkések, mert ezek csak ellopták a pénzt, de nem tudják működtetni! Ha valaki megveszi a Balaton déli partjának szállodáit, azokat fent is kell tartani, működtetni kell, amihez tőkére van szükség. De a tőke nem azonos az ellopott pénzzel!

És nyilván több hasonló helyzetet kezelni kell majd a kormánynak, de ennél sokkal fontosabb a már említett költségvetés, amihez azért szerencsére van szakértelem az országban. Ezért én elsősorban a szakértői kormányzást tartom elképzelhetőnek.

A húsvéti publicisztikájából kihagyta, hogy mi lesz itt, ha nem lesz kormányváltás. Gondolja, hogy a dolgok mennek tovább az „orbáni úton”, vagy lehet konszolidáció?

Az eddigi gyakorlat szerint Orbán Viktor minden választási győzelem után újabb háborúkba és foglalásokba kezdett. 2014-ben sem konszolidálta az előző ciklus történéseit, hanem elkezdte kivégezni azokat, akikkel korábban osztozkodott. Elvette a vagyonukat, vagy megpróbálta. Egyebek mellett a Simicskával való összeveszés is akkoriban történt. Aztán végső formát öltött a médiastratégia, Orbán közölte, hogy a Népszavánál és a 168 óránál nagyobb portfóliója az ellenzéknek nem lehet. Lényegében ez azt jelentette, hogy 50 ezernél nagyobb tömeget el sem érhetnek azok, akik a világot Orbántól eltérően látják. De tovább rohamozott Brüsszel ellen és végig vitte az illiberális demokráciát.

Egy újabb győzelem esetén fokozott lendülettel folytatná a térfoglalást. Neki fog rontani a maradék oligarcha tulajdonosoknak. Csányi Sándor helyében én nagyon ideges lennék, mert vannak földjei, amivel már most elkezdtek szórakozni, de óriási falat az OTP is. Mindez csak néhány példa arra, mi minden válhat prédává. De megtámadhatják az RTL klubot is, az egyetlen komoly médiumot, ami nincs a kormányzat befolyása alatt. A civil intézményeket eddig is fenyegette, a maga törvényes jogtalanságával igyekszik majd megsemmisíteni. Mindazokat a szerveződéseket, amelyek a múltból még megmaradtak, elteszik láb alól, az önkormányzatoknak a maradékát is felszámolják, s ezzel a maradék autonómiát megszüntetik. Vagyis ha a Fidesznek kétharmada lesz, akkor feltehetően befejezik, amit az előző nyolc évben elkezdtek. Megakadályozzák majd, hogy az ellenzék létezni, vagy bármivel támadni tudjon. Ez pedig a putyinizmusnak az a formája, amikor az ország 75 százaléka „önként és kéjjel” kiálltja, hogy éljen a vezér, éljen Putyin! Na, ez az igazi veszedelem!

Ha így lesz, akkor már másnap be kell ásnunk magunkat, védelmeznünk kell a szabadság kis köreit, meg kell találnunk egymást, hogy megőrizzük a demokratikus és európai Magyarország reményét.

Bréking nyúz, április 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Maga a bulvárpápa, Ómolnár Miklós készített exkluzív interjút a Ripostba a miniszterelnökkel, amelynek még a címébe is sikerült becsempészni, hogy „Két X a FIDESZ-re”. A péntek legfontosabb anyaga a kormánypárti médiában tagadhatatlanul ez volt, de két nappal a választás előtt természetesen Soros, Simicska, Vona, illetve a komplett ellenzék és a balliberális elit is megkapta a magáét.

 

Árad a szeretet, de azért nagy harcra számít vasárnap Orbán

„Az egyik legsűrűbb kampánynap, ebéd útközben a Fülemüle vendéglőben, közel Villányhoz. Amikor belép, elmosolyodnak, felállnak az asztaloktól, üdvözlik, biztatják, közös fotót kérnek.

Medvehagymás gombalevest és pörköltet rendel galuskával. Közben beszélgetünk.

– Mintha nem is egy kampány lenne ez az egész, inkább mint amikor az ember meglátogatja az ismerőseit, a barátait…

– Nem tudom, hogy a többi miniszterelnök-jelöltnek, pártelnöknek mik az élményei, de nekem ez a politizálás legszebb része. … Ezért nekem soha nem tehertétel az országjárás. A vidám kampányokat szeretem, amikor sok emberrel találkozhatok. Összemosolygunk és beszélgetni kezdünk.

– Nemhogy nem unja ezt sok ezer közös fotót, de mintha még jobban is csillogna a szeme…

– Kettőn áll a vásár, nekem is jólesik, ha odaállnak mellém… És igen is büszke vagyok rá, hogy hozzám csak úgy oda lehet lépni, senkit nem taszigálnak el testőrök… Azért ilyen ritkán volt a magyar történelemben. …

– No és mit súg Orbán Viktor szíve vasárnapra?

– Nagy harc lesz, kemény meccs, küzdünk az utolsó percig. És remélem, senkin nem lesz úrrá egy rossz magyar tulajdonság. A mi fajtánk, ha úgy érzi, hogy egy munkát nélküle is elvégeznek, akkor nem mozdul meg. … De ha ezen úrrá leszünk, ha a kényelmességünket le tudjuk gyűrni, akkor szép győzelem lesz. Komoly és nagy győzelem. Olyan, amit egész Európa megemleget. Olyan győzelem, ami biztatást ad egész Európában azoknak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Senki ne felejtse, két X a FIDESZ-re!” (Ripost: „Nagy harc lesz vasárnap, senki ne maradjon otthon! Két X a FIDESZ-re!” Exkluzív interjú a RIPOST-on Orbán Viktorral)

Leleplezte Soros tervét rendszerét az Origo

„A milliárdos üzletember létrehozta azt, amit már ifjúkorában megálmodott: egy olyan fekete-fehér világot, amiben kizárólag az ő anyagi céljaiért és a nyílt társadalom eszméjéért harcoló, az ő ítélete szerinti jók, valamint az ez ellen küzdő „gonoszok” vannak. Soros rendszerében az is félelmetes persze, hogy nincsen átmenet, köztes állapot. Álmainak beteljesítése érdekében három szinten építette ki hídfőállásait itthon: a civil szervezeteknél, a politikai szférában és a médiában. Ijesztő és meglehetősen komplex hálózatot hozott létre a magyar politika befolyásolására. Őket pénzeli, a saját céljaiért. Óriási erők sorakaznak a magyar kormánnyal szemben.” (Origo: Soros György egy rendszert épített ki a magyar politika befolyásolására)

Apáti Bence levelet írt a liberális értelmiségnek a 888-on

„Mióta Vona Gábor eladta a pártját, valamint a pártja lelkét Simicska Lajosnak egy gyönyörű német autóért és egy szoláriumbérletért cserébe, azt az igazán tanulságos jelenséget figyelhetjük meg, hogy azok a balliberális celebek, színészek, rendezők és véleményvezérek, akik pár éve még azzal fenyegették az ő hűséges rajongótáborukat, hogy az első géppel elhagyják ezt a mucsai, lábszagú országot, ha a Jobbik megnyeri a választásokat vagy bejut a parlamentbe; most minden realitásérzéküket eladva, pardon… feladva a teljes összefogás mellett tesznek hitet: a Jobbikra való szavazásra buzdítanak. …

Tudom, hogy a liberalizmus a tapasztalatok szerint az esetek nagy részében elhülyíti az embert, épp ezért másodszor is segítik. ….

Képtelenség Gyurcsány, Szél Detti és Vona Gaby programját eggyé kovácsolni. …

Amikor a Jobbik mellett kampányoltok, nemcsak az elveiteket köpitek le harminc ezüstért, de teljesen hülyét is csináltok magatokból. Azokkal akartok szövetségre lépni, akik ellen harcoltatok, akiket ki akartatok takarítani az országból, a közéletből. Mindenhonnan. …

Még van pár napotok arra, hogy senkiházi megvásárolt árulókból újra – vagy most először – tisztességes emberek legyetek.

Mert április 8-a után már nincs visszaút.

El kell számolnotok a lelkiismeretetekkel és azokkal az emberekkel, akik hittek benne, hogy ti meggyőződésből és nem holmi alkoholista milliárdos pénze miatt álltok ki bizonyos ügyek mellett.” (888: Levél a Jobbiknak kampányoló liberális értelmiségnek)

Gulyás Gergely a Magyar Időknek kifejtette, hogy Simicska valójában a kormánypártokat támogatja

„A Fidesz–KDNP egyetlen ellenzéki párttal sem kötne koalíciót – mondta el a Magyar Időknek Gulyás Gergely. A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint az ellenzék győzelmével káosz, bevándorlás, gazdasági hanyatlás lenne, az országot pedig Soros György emberei irányítanák. A fideszes politikus úgy látja, azzal, hogy Simicska Lajos a Jobbikot támogatja, nagymértékben segíti a kormánypártokat a választáson. …

Simicska Lajos neve újra és újra előkerül vagy utcai alkoholfogyasztás, vagy közterületi vizelés, vagy plakátrongálás, vagy az agresszív személyiségéről árulkodó pizzarendelő telefonbetyárkodás kapcsán. Az utolsó napokban is számíthatunk arra, hogy Simicska a valós énjét tárja a nyilvánosság elé. Azonban ez a választás kimenetelét a kormánypártok szempontjából negatívan már nem befolyásolja. Önmagában az a tény, hogy Simicska Lajos nem a Fidesz, hanem a Jobbik támogatója, nagymértékben segít bennünket a választáson.” (Magyar Idők: Vasárnap a nemzet jövőjéről döntünk)

A kedves kormánypárti szavazókhoz szólt a Pesti Srácok

„Tudom, nem kell, hogy arra kérjelek, menj el a családoddal együtt szavazni vasárnap. Arra azért megkérnélek, hogy vigyetek el legalább még egy embert.:) (akit előtte rábeszéltetek, hogy a Fideszre szavazzon).

Ez utóbbi nem vicc, mert rengeteg jó szándékú becsületes és értelmes embert bizonytalanított el az a hazug propaganda, amelyet az ellenzék folytat. Igazából a hazug propaganda szókapcsolat nem írja le ezt a jelenséget.

A szociopatákat és néhány más elmebeteget leszámítva ugyanis az emberi lények sosem hazudnak úgy, ahogy most az ellenzék hazudik. …

De tényleg mindegyikünknek meg kell győznie egy bizonytalant, egy elkedvetlenedett szavazót, aki nem tudja, hogy mi vár rá, ha az ellenzék nyer. Mert olyan borzalmak várnak ránk, amihez képest a szokásos következményei a baloldali (és/vagy nyilas) kormányzásnak, a gazdasági csőd, nyomor, elnyomás, ÁVH, tömeggyilkosságok gyakorlatilag jelentéktelenek.

Ugyanis még egyik nyilas vagy kommunista kormányzat sem akarta a magyarok rovására megváltoztatni a trianoni határok közé szorult Magyarország etnikai összetételét.” (Pesti Srácok: Kedves kormánypárti szavazó!)

Szél Bernadett javára is visszalépett a Momentum

Péntek délután jelentette be Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja, hogy ő és rajta kívül még öt képviselőjelöltjük visszalép a legesélyesebb ellenzéki javára.

Soproni azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy mindent megtesznek a kormányváltásért, és ígéretükhöz híven visszalépnek azokban a körzetekben, ahol van egyértelmű ellenzéki esélyes, aki egyben hiteles jelölt. Hangsúlyozta, hogy ezt egyoldalúan, „nem kérve semmit” teszik meg, ezért is nem vettek részt a „tárgyalgatásokban”.

A következő momentumosok lépnek vissza:

  • Fejér 1. (Székesfehérvár): Pintér András Gábor, Rácné Földi Judit javára
  • Csongrád 4. (Hódmezővásárhely): Jakab Tamás, dr. Kiss Attila (Jobbik) javára
  • Budapest 13. (XVI. kerület): Hollai Gábor, Vajda Zoltán (Együtt) javára
  • Heves megye 1 (Eger), Tóth Zoltán Mirkóczki Ádám (Jobbik) javára
  • Pest 2. (Budakeszi): Szemző Áron Szél Bernadett (LMP) javára
  • Budapest 5. (Terézváros-Erzsébetváros), Soproni Tamás dr. Oláh Lajos (DK) javára

Soproni Tamás emlékeztetett, hogy a hét elején Fekete-Győr András, a párt elnöke is visszalépett Budapest 1-es számú választókerületében.

Ütött az óra, az a párt, amelyik akar még tenni a kormányváltásért, most tegye meg – üzent Soproni a bejelentés végén az ellenzéknek. Majd azzal zárta le a sajtótájékoztatót, hogy mindenki szavazzon a legesélyesebb jelöltre az egyéni választókerületben, listán viszont a Momentumra, mert nem fog elveszni a szavazat.

https://www.facebook.com/momentum.mozgalom/videos/1058918990916582/

Szombaton 11 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek,

így további bejelentések is várhatóak más ellenzéki pártoktól. Az már biztos, hogy még péntek délután Szekszárdon is lesz visszalépés.

Juhász Péter azonnal reagált is a Momentum bejelentésére: az Együtt elnöke azt írta a Facebookon, hogy hat jelölt visszaléptetése alibizés, nem valós cselekvés. Szerinte a kormányváltás feltétele az, hogy legalább ötven helyen legyen koordináció, és az erről szóló tárgyalást eddig azzal utasította el a Momentum, hogy majd egyoldalúan visszalépnek ott, ahol nincs esélyük. Juhász úgy véli, ehhez képest a hat visszalépés „szimpla kamu”. „Magatok sem hihetitek, hogy 84 helyen a ti jelöltetek az esélyes. Azonban egy-egy választókerület sorsát bizony eldöntheti az az 1-2% amit esetleg elvisznek” – írta. 

Tudja, hogy mikor kit kell gyűlölni?

„Migránsok”, Vona Gábor és a Jobbik, Soros György, az ellenzék általában és Karácsony Gergely. A kormánymédia szerint őket kell a legjobban gyűlölni – vagy tőlük kell a leginkább félni.

Nyugat-Európát élhetetlen pokollá tették a „migránsok”, akik előtt az ellenzék lebontaná a határkerítést, sőt, Karácsony Gergely egyenesen magánlakásokba telepítené be őket, természetesen Soros György utasítására, akinek Szél Bernadett is az ügynöke, miközben az iszlámista Vona Gábort a szemkilövető Gyurcsány Ferenc irányítja, bár ugyanakkor a Jobbikot Simicska Lajos is megvette, ahogy az LMP-t is – körülbelül ez a bizarr kép bontakozik ki a kormány kommunikációjából, és az azt hűségesen kiszolgáló kormánymédiából.

De felmerül a kérdés:

ugyanannyira kell mindenkit gyűlölni?

Vagy van, akit kevésbé, van, akit jobban? Tényleg Soros György a kormány főellensége? Esetleg ez változik valamennyire a választásokhoz közeledve?

Ennek kiderítéséhez egy nemrég indult honlap, a foellenseg.hu volt a segítségünkre, amely a kormányközeli portálok írásait elemzi: többek között az utóbbi időben a Kurucinfo szintjére süllyedő Origót, az oroszbarát álhíroldalakra gyakran forrásként hivatkozó 888-ot, de a Magyar Időket és a köztévé híradójának honlapját is. (Az ezekben kibontakozó alternatív valóság legabszurdabb írásait mi is be szoktuk mutatni, ezeket a cikkeinket itt találhatja.)

Az oldal adataiból az derül ki, hogy

az elmúlt napokban a migránsok lettek a főellenség,

messze róluk szólt a legtöbb írás a kormánymédiában, köztük több olyan, amelyekben több éves történeteket vettek újra elő, vagy olyan, amelynek valóságtartalma legalábbis kétséges.

Egyetlen másik „ellenség” tudta őket megközelíteni: a Jobbik.

Sőt, ha együtt kezeljük a Vona Gáborról és a pártról szóló „cikkeket”, akkor azt látjuk, hogy csütörtökön őket már a bevándorlóknál is nagyobb veszélynek látták, hiszen jóval többször szerepeltek a vizsgált portálokon: a vizsgált kilenc oldalon több mint 100, kivétel nélkül lejárató írás foglalkozott velük.

Csak a „dobogó” harmadik helyét foglalja el a korábbi legfőbb mumus, Soros György, akivel kapcsolatban úgy tűnt a hódmezővásárhelyi választás után egy rövid ideig, hogy kikerül a célpontok közül, aztán ez mégis másként alakult. Sőt, csütörtökön

meg is szaporodtak a sorosozó írások

a kormánymédiában, a korábbi napi 50-55 után már közel 70-szer foglalkoznak vele.

Ha már sorrendet akarunk állítani azok között, hogy kit kell a kormánymédia szerint a leginkább gyűlölni, akkor a negyedik helyre az ellenzék kerül. Ide azok a „cikkek” kerültek, amelyek általánosságban foglalkoznak az ellenzékkel, külön számolták azokat, amelyek valamelyik ellenzéki politikust vagy pártot szidnak.

Így aztán

a kormánymédia ötödik leggyűlöltebb alakja Karácsony Gergely lett,

akivel egyre több írás foglalkozik, ahogy közeledik a választás.

Csak utána következik az MSZP, „Brüsszel”, az LMP és azon belül elsősorban Hadházy Ákos (persze Szél Bernadett is sokszor előkerül), Gyurcsány Ferenc, Simicska Lajos és a civilek, de nem maradhat ki az ENSZ sem, az utóbbi napokban pedig a Momentum is előkerült. Vagyis,

azok közül, akiket a kormány támad, lényegében mindenkiről megjelent valamilyen lejárató írás.

Egy-egy körzetben visszalépett a DK és az LMP

Dunakeszin az LMP-s, Vácon a DK-s jelölt lép vissza.

A két párt között született megállapodás szerint a Dunakeszi központú, Pest megyei 5-ös választókörzetben a DK-s Rónai Sándor javára lép vissza az LMP-s Kiss Csaba. A Vác központú Pest megyei 4-es körzetben pedig a DK-s Krauze István lép vissza az LMP-s Matkovich Ilona javára.

A DK közleményében azt is írja:

további visszalépésekről is tárgyalnak.

Erre Szél Bernadett és Karácsony Gergely is utalt a miniszterelnök-jelöltek vitáján.

Ez lesz a választás végeredménye olvasóink szerint

A legtöbb közvélemény-kutató közölt becslést arról, hogy alakulhat a választás. Mi az olvasóinkat kérdeztük meg. Fontos már az elején megjegyezni: bár sokan szavaztak, az eredmény nem tekinthető reprezentatívnak.

Néhány nappal ezelőtt kérdeztük meg Önöket, hogy mit gondolnak, az egyes pártok hány mandátumhoz jutnak a vasárnapi választáson. Azóta több közvélemény-kutató közzétette saját előrejelzését (például a Nézőpont, az Idea és a Republikon). Mi is lezártuk nem reprezentatív szavazásunkat, és megnéztük az eredményeket.

Kicsit talán meglepő módon olvasóink közül

a legtöbben, 39,5%-nyian arra szavaztak, hogy a Fidesznek 60-nál kevesebb mandátuma lesz.

23,6% 81-100 mandátumot vár a kormánypártnak, 22,3% pedig 61-80-at. 10,8% százalék szerint 101-115, 2,5% szerint pedig 116-132 képviselői helyhez jut a Fidesz, és mindössze 1,3% gondolta úgy, hogy meglesz a kétharmados többséghez szükséges 133 mandátum.

Vagyis,

olvasóink elsöprő többsége szerint a Fidesznek még az abszolút többsége sem lesz meg,

összesen 85,4% gondolta így.

Az MSZP-Párbeszédnél jobban megoszlottak a szavazatok. Itt a legtöbben, 29,9%-nyian arra tippeltek, hogy 21-30 mandátumhoz jut a két párt szövetsége, 23,8% 11-10, 19% 31-40, 17% 41-nél több, 10,2% pedig 10-nél kevesebb képviselői helyet vár tőlük.

A Jobbik esetében is arra tippeltek a legtöbben, 32%-nyian, hogy 21-30 képviselőt küldhetnek majd a parlamentbe. 27,9% szerint 31-40, 19,7% szerint 41-nél több, 18,4% szerint 11-20 mandátumhoz jut a párt, és mindössze 2% mondta azt, hogy 10-nél kevesebb jobbikos képviselő ül majd az országgyűlésben.

A DK-nál négy opciót kínáltunk fel, itt a többség, 42,5% azt gondolta, hogy 7-13 képviselőjük lesz majd. 24% 14-19, 18,5% 20-nál több, 15,1% pedig 6-nál kevesebb mandátumra tippelt.

Az LMP-nél is ugyanez a négy lehetőség volt, itt viszont sokkal pesszimistábbak voltak a szavazók: 54.5%-uk szerint 6-nál kevesebb mandátuma lesz a pártnak. 33,6% 7-13, 9,1% 14-19 képviselői helyet tippelt, és mindössze 2,8% szavazott 20-nál többre.

A Momentumról szavazóink többsége úgy gondolja, hogy nem jut be a parlamentbe, 49,6% tippelt így. 36,2% szerint 1-2, 12% szerint 3-6 mandátumuk lesz, 2,1% viszont azt tippelte, hogy 7-nél is több képviselői helyet szereznek majd.

Elég hasonló arányok jöttek ki az Együttnél is: pont 50% tippelt arra, hogy nem jutnak be, 38,4% 1-2, 9,4% 3-6, 2,2% pedig 7-nél több mandátumot jósol nekik.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt bejutásával kapcsolatban a legpesszimistábbak olvasóink: 63,6% szerint nem jut be a viccpárt a parlamentbe, 27,3% 1-2, 7,7% 3-6, 1,4% 7-nél is több képviselői helyet jósolt nekik.

Vasárnap este kiderül, ki tippelt jól.

A Fidesz rejtélyes emberéről, Habony Árpádról ír a BuzzFeed

A miniszterelnök mögött álló, a háttérből a szálakat mozgató „rejtélyes emberről”, Habony Árpádról és az eltorzult magyar médiapiacról jelentetett meg hosszú cikket a BuzzFeed. A világ egyik leglátogatottabb portálja, amely elsősorban kattintásvadász sztorijairól és összeállításáról ismert, az utóbbi időben komoly hírszerkesztőséget is kialakított, és a vasárnapi választás kapcsán írt a magyarországi helyzetről.

A BuzzFeed cikke először összefoglalja a kormány által folytatott migrációellenes kampány legfontosabb elemeit, illetve hangsúlyozza, hogy Orbán üzeneteit az állami média, de még elvileg kereskedelmi alapon működő tévétársaságok és online újságok is egy az egyben adják tovább. Kitérnek a kampány vége felé a közösségi médiát elárasztó, veszélyes migránsokat mutató, de sokszor több éves vagy manipulált videókra, amelyekkel az embereket riogatják kamu Facebook-profilokról vagy éppenséggel online hírportálok fizetett hirdetéseiben.

A cikk szerint ezek alapján úgy tűnik, hogy Magyarország az első áldozata azoknak a kihívásoknak, amelyekkel a demokratikus országok világszerte kénytelenek szembesülni: az álhírek terjesztésével, a közösségi média manipulációjával és azzal, hogy ezek hatásos eszközök a xenofóbiát és rasszizmust saját céljaira használó pártok kezei között.

A BuzzFeed ezután az amerikai viszonyokkal veti össze a magyar populizmus működését: az állami média úgy működik, mint a Donald Trumpot támogató Fox News, amely mellé a gazdag Fidesz-szövetségesek összevásárolták a saját médiabirodalmaikat.

Orbánnak még egy saját Steve Bannon-féle figurája is van: Habony Árpád.

(Bannon a altright egyik bástyájának számító Breitbart News vezetője volt, majd Trump stratégiai tanácsadójaként is szolgált a Fehér Házban.)

Forrás: Wikimedia Commons

Orbán Steve Bannonja a BuzzFeed szerint meghatározza a tematikát a Fidesz-párti sajtó számára, de amerikai kollégájához képest nagy különbség, hogy ő maga a háttérben marad, és alig lehet tudni róla valamit. A BuzzFeed leírja, hogy Habony a 2002-es lesújtó választási vereség után lett Orbán kulcsembere, majd az azt követő 15 évben kiépítette a Fidesz saját médiahátországát, illetve eltanulta a negatív kampányolás minden csínját-bínját. Azt sem felejtik el kiemelni, hogy ebben a folyamatban Habony szépen meg is gazdagodott, miközben elvileg semmilyen hivatalos pozíciója nincs se tanácsadóként, se pedig médiatulajdonosként vagy vezetőként.

A BuzzFeed magát a kormányt is megpróbálta megkérdezni Habony szerepéről, de Kovács Zoltán kormányszóvivő elhárította a megkeresést. Annyit megerősített, hogy

Habonynak szerepe van a Fidesszel szimpatizáló média vezetésében több más emberrel együtt,

de hozzátette, hogy ezzel csak korrigálni akarják „a balliberális média kormányellenes elfogultságát”. Kovács szerint Magyarországon nem kevésbé független a média, mint bárhol máshol a világon, hiszen a média mindig érdekek mentén szerveződik.

A BuzzFeed arra is kitér, hogy Habony fényűző életmódja lehet az egyik válasz arra, hogy miért kell a háttérben rejtegetni. Felidézik, hogy egy fideszes politikus, Kósa Lajos is beszélt ilyesmiről egy, a 444 által korábban közzétett hangfelvételen. Maga a BuzzFeed  hiába kereste Habonyt, nem tudták megszólaltatni a cikkben.

Nyilatkozott viszont az MSZP és az LMP korábbi kampánytanácsadója, Ron Werber, aki hangsúlyozta, hogy Orbán már az előtt is előszeretettel élt a fake news eszközével, hogy ez Nyugaton témává vált volna a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány következtében.

Werber szerint Orbán Magyarországa az egyik legjobb példája a hírhamisítás működésének,

és a miniszterelnök már két évtizede használja az álhíreket fegyverként.

Habony és Rogán Antal
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A cikkben megszólaltatják Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét is, aki arról beszélt, hogy az április 8-ai nem lesz demokratikus választás. Szél szerint majdnem lehetetlen megmutatniuk az igazi értékeiket az ellenzéki pártoknak egy ilyen médiakörnyezetben.

Írnak Arthur Finkelsteinről is, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a Fidesz és Orbán kilábaljon a 2002-es csalódásból. Ez olyan sikeres volt, hogy 2010-ben kétharmados többséggel nyertek egy olyan kampány után, amelyben Orbán elkezdte saját kultuszát is kiépíteni. A 2010-est Magyarország első Facebook-választásának nevezik hangsúlyozva, hogy

a Fidesz sokkal hamarabb felmérte a közösségi médiában rejlő erőt, mint ellenfelei.

Fontos volt a videók készítése, és az ezekben közreműködő, később a Fidesz ellen forduló Tomanovics Gergely a BuzzFeednek elmondta, hogy Habony másik projektje már akkor a fizetett kommentelők, a trollok bevetése volt.

A Jobbik feltűnése, illetve Simicska Lajos és sajtóbirodalmának elvesztése arra indította Orbánt és Habonyt, hogy a közösségi médián kívülre terjeszkedve a „hagyományos” csatornákon is befolyást szerezzenek – írja a BuzzFeed. Ez pont a menekültválság csúcsra járásával egy időben történt, ez pedig tökéletes témaként szolgált a frissen kiépülő Fidesz-médiának.

A cikk ezután Gulyás Mártonról ír, aki kormányellenes szerepvállalása miatt szintén Habonyék célkeresztjébe került, és még magánéletével is támadták: a Ripost írta meg, hogy egy „különleges” randioldalra jelentkezett be, miután kiengedték a festékezés miatti előzetes letartóztatásból. A sztorit villámgyorsan átvette az addigra teljes üzemmódra kapcsoló Fidesz-média, amelybe a teljesen átalakított Origo és a frissen elindított 888 is beletartozik. Azt is leírják, hogy állami pénzekből hogyan lehet finanszírozni ezt a Habony-által kialakított és működtetett médiabirodalmat. Miközben Kovács Zoltán a BuzzFeednek azt nyilatkozta, hogy

a magyar média még soha sem volt ennyire „egészséges”.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!