A Honvéd-ügy csak a jéghegy csúcsa

0
1173

A kereslet-kínálat törvényei az egészségügyben is működnek, bár nem csak pénzkérdés a sürgősségi betegellátás komoly gondjainak a megoldása – miként az egészségügy egészének a rendbetétele sem csak finanszírozási kérdés, gyökeresen át kellene alakítani az egész struktúrát – derül ki a gyakorlatban is szakértő szavaiból. „Akkor lesz csak változás, ha az egész rendszert górcső alá veszik és kigyomlálják és elkezdik értékén finanszírozni” – mondja László Imre, egészségpolitikus, volt kórházigazgató.

Még az egészségügy gyatra helyzetével nap mint nap szembesülni kénytelen embereket is megdöbbentették a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán a minap történtek. Nem csak azért, mert az egyik legelitebbnek tartott állami egészségügyi intézményben borult fel és meg a sürgősségi ellátás, hanem azért is, mert egy, a sajtóból tömegek által ismert ember – Zacher Gábor – nevével kötődött össze.

Dióhéjban annyi történt, hogy Zacher Gábor, a kórház sürgősségi osztályának vezetője beadta a felmondását, azt követően, hogy a kórház több orvosa is jelezte: az áldatlan állapotok, valamint a túlórapénzek ki nem fizetése miatt a jövőben nem kívánnak túlórát vállalni. Így az előre tervezett műtétek elmaradással fenyegettek. Kisebb-nagyobb botrány után az érintetteknek megígérték az elmaradt pénzek kifizetését és a bérek jelentős – esetenként többszörösére – emelését.

Elvben tehát minden visszakerülhetne a normál mederbe. Kérdés persze, hogy mennyire normál ez a meder. Többek véleményét is megpróbáltuk kikérni, de vagy nem reagáltak megkeresésünkre, vagy diplomatikusan „elhajtottak”. Szerencsére találtunk olyan szakembert – László Imrét – , aki válaszolt a kérdéseinkre.

Mennyire tekinthető a jéghegy csúcsának az, ami a Honvéd Kórházban történt/történik?

Sajnos ez a jéghegy csúcsa. Az egészségügyben meglévő elégtelenségeket egy adatpárral illusztrálnám: Magyarországon a kormány évente egy állampolgárra egészségügy címén 1200 eurót költ, ami a 2700 eurós európai átlagnak még a felét sem éri el. Ennek megfelelően nagyon komoly gondok és problémák vannak az egész rendszerben, amelynek működése akadályozottá vált, s ennek nyomán a felszínre is kerülnek különböző területeken, különféle gondok és problémák alapján.

Ez történt  például most a Honvéd kórház sürgősségi osztályán? Ez mennyire jellemző az ország sürgősségi ellátására?

Maradjunk ismét a tényeknél, adatoknál. Magyarországon ma mintegy

600 sürgősségi szakorvosra lenne szükség ahhoz, hogy az osztályok megfelelően működjenek. Ezzel ellentétben 160-200 között van a fellelhető sürgősségi szakorvosok száma.

Ez is jelzi, hogy milyen komoly a probléma ezen a szakterületen.

Mi az oka az óriási szakemberhiánynak? A kivándorlás? Vagy, hogy nem vonzó az orvosi szakmán belül a sürgősségi terület?

E két tényező párhuzamosan jelentkezik, s van egy harmadik, illetve egy negyedik is. Saját tapasztalatom: amikor a Szent Imre Kórházat vezettem, törekedtünk a sürgősségi szakorvosok nevelésére; többen leszakvizsgáztak, ám a képesítés megszerzését követően, igen rövid időn belül már Skandináviában, Angliában, Írországban dolgoztak, ahol aranyáron megfizetik őket, mert nyugaton is elég komoly gonddal és problémával küszködik ez a szakma. A harmadik elem, hogy a rendszer elégtelensége miatt sokkal többen kérnek sürgősségi ellátást, mint ahány embernek valóban arra volna szüksége, az emberek az alapellátásban és a szakellátásban meglévő hosszú átfutási és várakozási idők miatt inkább pár órát sorban állnak a sürgősségin. S végül, de nem utolsósorban, a negyedik elem, amiről méltatlanul kevés szó esik még szakmai berkekben is: a kiégés.

A sürgősségi betegellátás nagyon intenzív életet élő szakma, az orvosok „kihordási” ideje 4-5 év. Ezután már jelentkeznek a kiégés tünetei.

Ez azt jelenti, hogy ezen a területen egy orvos nem tud ennél sokkal hosszabb ideig meglenni. Az már más kérdés, hogy két kézzel kapnak utánuk más szakmák, a sebészetek például tárt karokkal várják ezeket  a profikat.

Mennyire pénzkérdés az, hogy a sürgősségi orvosi hiányszakma? A Honvédban legalábbis utólag jelentős pénzek belebegtetésével sikerül talán visszatartani a távozni kívánó szakembereket.

Azért azt ne feledjük, hogy nem csak ezekből az orvosokból van hiány ma Magyarországon – kevés például az altató intenzív terápiás orvos, a röntgenes, a kórboncnok is. Ezek a kurrens formában megjelent hiányszakmák. S hogy a kérdésére válaszoljak: ezeken a területeken is a piac törvényei szerint kellene fizetni, az ugyanis olyan vonzerőt gyakorol, hogy jó eséllyel odamennek az orvosok. Be kell látni:

az egészségügyben is a kereslet-kínálat törvényei uralkodnak.

Mi lehet a megoldás a sürgősségi ellátásban lévő orvoshiányra? Pénz, paripa, fegyver?

Ennél bonyolultabb a dolog. Megfelelő feltételeket kell teremteni a munkához, de nem csak a díjazás oldalán. Olyan körülményeket  kell a műszerezettség, a felszereltség területén biztosítani, amelyek lehetővé teszik a megfelelő gyógyító munkát. De ez csak egy része a megoldásnak. Alapvető, hogy ki kell iktatni a működésbéli zavarokat, ehhez át kellene tekinteni a rendszer egészét, beazonosítani az elégtelenségeket, azokat a tényezőket, amelyek hátráltatják a működését, s ezek alapján átalakítani a szisztémát.

Milyen konkrét tényezőkre gondol?

Ma Magyarországon az alapellátás és a szakellátás szinte lehetetlen helyzetben van, különféle vizsgálatokra 6-8-10-12 hetet kell a betegnek várnia. Akinek komoly fájdalmai vannak – s erről előbb már beszéltem –, inkább elmegy a sürgősségire, még ha 8 órás várakozás árán is. Arról már nem szólva, hogy a magyar egészségügy működését hátrányosan érintő egyik rendszerszintű elem az a szabályozás, hogy egy háziorvosnak akkor is szakorvoshoz kell küldenie a beteget, ha neki megvan a megfelelő szakvizsgája az adott területen. De az alapellátásban dolgozó csak az alapellátási feladatokat végezheti el. Ezzel a szakellátást terheli feleslegesen. És sok ilyen anomália van. Ezeket kellene kiirtani.

Nem normális az, s működési zavarra utal, hogy ma Magyarországon évente 12-16 orvos-beteg találkozó van állampolgáronként; az európai átlag bőven tíz alatt van.

Az alapellátás szintjén ugyanis 50-60 millió, a járóbetegellátásban 60-70 millió orvos-beteg találkozó fordul elő, s emellett 2,5 millióan fekszenek kórházban. Sokszor a hülyeség miatt – mint a fenti is – terhelődik túl a rendszer. És akkor ahelyett, hogy alaposan átvilágítanák, átalakítanák az eleve alulfinanszírozott rendszert, ki akarják küldeni a kancellárokat, akik egyébként nem váltak be a klinikák esetében sem. Ehelyett inkább  be kellene látni, hogy alulfinanszírozott maga az egészségügyi rendszer, s például ráfordítási felmérést kellene végre végezni – 1993 óta nem végeztek ilyet, 1999 óta pedig már az értékkövetés sem működik.

Az intézeti betegellátás és az állam részéről erre biztosított finanszírozás pedig éppen ezért köszönőviszonyban sincs egymással.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .