Hasznos

Nagyot erősödött, most gyengül a forint

Délelőtt hirtelen erősödött a forint, 327,31-ről azonban ismét felfelé megy a grafikon az euróval szemben. Ma – nem kamatdöntő – ülést tart a Monetáris Tanács, a piacon terjedő várakozás kamatemelésre vonatkozik.

Minden előjel és látható ok nélkül délelőtt hirtelen erősödni kezdett a forint, az euróval szemben a 330-as nyitó értékről 327,31-ig futott. Ott aztán megfordult a trend, most már ismét 328 felett jár a kurzus.

Mindeközben az állampapírok hozamai kissé emelkedtek, amelyből a Portfolio azt a következtetést vonta le, hogy erősödtek a kamatemelési várakozások.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa egyébként ma tart ülést, de ezen – hacsak nem történik valami drámai – nem várható az alapkamatra vonatkozó döntés, előzetesen közzétett naptára szerint ez legközelebb e hónap 24-én lehetséges. Nagy Márton, az MNB alelnöke előző nap a parlamentben az atv kérdésére megismételte korábbi nyilatkozataikat, hogy

a korábbi közleményükben foglaltak (vagyis, hogy az infláció az egyedüli fontos szempont) az érvényesek, illetve hogy a piaci folyamatok függvénye az árfolyam.

Akkor egyébként ennek közzététele után óriási zuhanást produkált az árfolyam, amelyet egy pánikszerű – néhány szerkesztőségbe elküldött – e-mail követett. Ebben lényegében bejelentették, hogy hosszabb távon (1-2 év) nem tartható fenn a jelenlegi nagyon alacsony alapkamat.

A jelek szerint a kormányt se nagyon izgatja a forint sorsa. Hétfőn a parlamentben a válaszadásra kijelölt államtitkár csak a lényegről nem beszélt, amikor Mellár Tamás a kormányszóvivő múlt heti spekulánsozós megjegyzését számon kérve éppenséggel a legtöbb információ birtokában lévőket gyanúsította meg azzal, hogy nagyot akarnak keresni az árfolyamon.

Jelenleg leginkább a hitelességi válság az MNB egyik legnagyobb gondja a kérdésben.

A FIDESZ-KAMPÁNY UTÓFINANSZÍROZÁSA

Délelőtt az Országgyűlés fideszes többsége megszavazza az orbáni Alaptörvény tizedik módosítását a háborús veszélyhelyzetről. Délután Orbán bejelenti, hogy a kormány „az Alaptörvényben biztosított jogánál fogva” (amely jogot éppen biztosított magának) kihirdeti a háborús veszélyhelyzet miatti különleges jogrendet.

Másnap a kormány azt is eldönti, hogy – rendeleti úton – „extraprofitadót” vet ki egyes ágazatokra, és ebből tölt fel két külön alapot: a rezsivédelmi alapot a „rezsicsökkentés” finanszírozására, illetve a honvédelmi alapot a hadsereg gyorsított fejlesztésére.

A Századvég közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 90 százaléka ért egyet azzal, hogy a nagy cégek „extraprofitjára” kivetett különadókból finanszírozzák „a családok védelmét”, vagyis a rezsicsökkentés fenntartását a világpiaci energiaárak gyors növekedése ellenére, illetve „az ország védelmét” a közelben dúló háború idején. Az ATV nézőinek többsége (60 százalék) is helyesli ezt. Az ellenzéki pártok sem kifogásolják az „extraprofitadót”, legfeljebb azt, hogy a Fidesz-közeli szerencsejáték-szektorra vagy építőiparra nem terjed ki. Mit gondoljunk akkor közgazdaságilag és politikailag az „extraprofitadóról”?

Mindenekelőtt meg kell ismételni, hogy szemben a manapság Magyarországon elterjedt szóhasználattal, az extraprofit mint a marxi politikai gazdaságtan kategóriája azt a többletprofitot írja le, amelyre a technikailag vagy gazdaságilag élenjáró vállalatok az adott ágazat átlagos vállalataihoz képest innovációs eredményeik révén tesznek szert.

Az extraprofit a kapitalista gazdaságban a haladás, a fejlődés egyik legfontosabb ösztönzője.

Az extraprofit nem szégyellni való, hanem büszkeségre okot adó dolog, és bolond lenne az az állam, amely az extraprofitot megadóztatná.

A Fidesznél az extraprofit mást jelent, azt a többletjövedelmet, amelyet a vállalkozó úgymond nem szolgált meg, s ezért szégyellni való rossz dolog, amelyet méltányossági alapon különadóval elvonhat az állam.

Az Orbán-kormány által az „extraprofitadóval” sújtott nagyvállalati jövedelmek közül egyedül a MOL-nak az orosz importolaj ára és a BRENT-árhoz igazodó értékesítési árak közötti különbség miatt képződő különleges nyeresdége tekinthető méltányosan elvonható jövedelemnek, de az nem extraprofit, hanem monopoljáradék.

A bankok abból fakadó többletjövedelmét, hogy a hitelkamatok emelkedésével nem jár együtt a betéti kamatok emelkedése, hasonlóképpen nem extraprofit, hanem a működési feltételeik általános kiszámíthatatlanságára reagáló oligopolisztikus viselkedés gyümölcse. A többi kiszemelt ágazat – biztosítók, kiskereskedelem, telekommunikáció, gyógyszerforgalmazás, légiközlekedés, reklám – esetében a különadó kivetését végképp semmi sem indokolja, az a gazdasági életre ránehezedő önkényuralmi hatalomgyakorlás – lassan megszokottá váló – velejárója.

Az Orbán-kormány által kivetett különadó nem mást céloz, mint a Fidesz választási kampányának utófinanszírozását.

Mindannyian emlékezhetünk rá, hogy Orbán még a múlt év végén hirdette meg, hogy – úgymond sikeres gazdaságpolitikájának eredményeként – már a választást megelőző februárban az egész tizenharmadik havi nyugdíjat megkapják a nyugdíjasok, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családokban élő keresők visszakapják az egész, 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, a 25 événél fiatalabbak pedig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. A gazdaság teljesítményétől messze elszakadva emelték a minimálbért, tovább bővítették a lakásszerzéshez nyújtott támogatásokat.

Minden gondolkodó ember tudhatta, hogy ennek valójában nincs fedezete. Érdemes felidézni: a 2010-es választást követően Orbán még azzal támadta az MSZP–SZDSZ kormányokat, hogy a fogyasztás növelésére vettek fel hiteleket, holott az csak fejlesztésre megengedhető.

Most megmutatta, hogy tud ő fogyasztásnövelési céllal eladósodni, ha akar. Azt is tudni lehetett, hogy ennek a választások után jön meg a böjtje. Alapjában véve ennek a kampányköltekezésnek az utófinanszírozása történik most. Az ellenzéki pártok ezt persze nem mondhatják ki, hiszen annak idején nem kifogásolták, hogy az Orbán-kormány „végre” az embereknek ad pénzt, fedezet nélkül. Az ellenzéki politizálást hosszú ideje átható antikapitalista érzület miatt azt is csak helyeselhetik, hogy a kormány vállalatoktól, bankoktól vesz el pénzt, a profitokat sarcolja meg. Holott felelős ellenzéknek még a marxi politikai gazdaságtanból is tudnia kellene, hogy a profitot alapjában véve fejlesztésre költik, a profit megsarcolása tehát a jövő felélését jelenti. Nem az a fő kérdés, hogy áthárítják-e a fogyasztókra a különadókat: azok akkor is ártanak, ha az érintetteknek sikerül ezt megtenniük, és akkor is, ha nem. Az első esetben azonnal sújtják az „embereket” (ahogy az az Orbán-kormány által a bankokra és a telefontársaságokra kivetett különadóval történt), a második esetben pedig hosszabb távon (ahogy az a közműtársaságok megsarcolása illetve visszaállamosítása nyomán következett be például a vízszolgáltatás esetében). Az „extraprofitadó” tehát nem helyeselni kellene, hanem határozottan elutasítani.

De vajon nem indokolt-e támogatni azt, hogy az Orbán-kormány a különadókkal: a „rezsicsökkentést”, a kommunális szolgáltatásoknak a költségektől elszakadó alacsony szinten tartott lakossági tarifáit” védi meg”, hiszen ezzel „azemberek” járnak jól?

Nem, a „rezsicsökkentést” nem „megvédeni” kellene, hanem be sem lett volna szabad vezetni.

Orbánék itt az egykori NDK normáit követik, amihez Honeckerék egészen rendszerük 1989-es összeomlásáig következetesen ragaszkodtak. Úgy tekintették ezt a rendszer előnyének Nyugat-Németországhoz képest, ahogy most Orbán büszkélkedik az alacsony magyar energiaárakkal, és mutat elrettentésképpen a nyugati világban megemelkedett energiaárakra.

Nem véletlenül jutott eszembe az NDK példája. Robert Havemann rendszerkritikus kommunista professzor, egykori náciellenes ellenálló mutatott rá már a hatvanas években, hogy az állam által szubvencionált hatósági árak rendszere a lakosság kiszolgáltatottságának intézménye. A „rezsicsökkentés”, vagyis a költségvetésből támogatott alacsony közműdíjak rendszere a magyar polgárok kiszolgáltatottságának intézménye: a Fidesz államának köszönhetik az emberek, hogy olcsón jutnak közüzemi szolgáltatásokhoz (energia, víz, csatorna), és természetesen nem tudják, hogy valójában az állam az ő adóbefizetéseikből finanszírozza ezt.

Közgazdaságilag kifejezetten hátrányos, ha a lakossági energiatarifák tartósan elszakadnak az energiabeszerzés költségeitől.

Általlában az előnyös egy ország számára, ha a termékek fogyasztói érzékelik, hogy milyen költségei vannak azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak, amelyeket fogyasztanak. Ez szükséges ahhoz, hogy észszerűen mérlegeljék, hogy többet vagy kevesebbet fogyasztanak, hogy az egyik termék fogyasztását felváltsák egy másikéval, amely ugyanazon szükséglet kielégítésére alacsonyabb költséggel vagy jobb minőségben alkalmas, illetve takarékosan bánjanak például az energiafogyasztással, hogy a megtakarított pénzből más szükségletek kielégítésére költsenek többet. Ha a tarifák tartósan alacsonyabbak a költségekhez képest, az zavarja a különböző termékek fogyasztásának racionális mérlegelését. Ezért nem, vagy csak korlátozottan nyúlnak a piacgazdaságok az energiatarifák tartós eltérítéséhez a költségektől. Ha a lakosság alacsonyabb jövedelmű csoportjainak erre nagyon rászorulnak, olyan módon kompenzálják az energiatarifák gyors növekedését, hogy ez elviselhetővé tegye a háztartások terheit, de nem térítik el tartósan a tarifákat a költségektől.

Még valamit megmutatott az egykori szocialista országok tapasztalata. Szovjet, magyar és más szociológusok mutatták ki, hogy

az államilag szubvencionált élelmiszerárak, közműtarifák, névleges lakbérek rendszere azzal jár, hogy minél magasabb társadalmi státusú egy-egy család és ezért minél jobb lakást kap, minél több áramot, fűtést használ fel, minél több jó minőségű élelmiszert fogyaszt, annál több támogatást kap a fogyasztásához a költségvetésből, vagyis a többiektől.

Ez az Orbán-féle „rezsicsökkentés” következménye is. Minél nagyobb házat fűt és világít valaki, annál több támogatást kap a költségvetésből, vagyis a többiektől. Ez is a „perverz újraelosztás” (Ferge ÍZsuzsa) egyik csatornája.

Az persze nehéz kérdés, hogy hogyan lehet a „rezsicsökkentést” tizenkét év vagy ennél is hosszabb idő elteltével majd megszüntetni. Egyszer már sikeresen megszüntették az egykori szocialista országokban a hatósági árak négy évtizeden át fenntartott rendszerét. Ehhez persze rendszert kellett váltani. De hogy ezt valamikor majd meg lehessen tenni, olyan ellenzékre lenne már most szükség, amely a „rezsicsökkentésről” és annak „megvédéséről” kimondja az igazat.

A hatékony áruszállítás szabályai

0

A logisztika azokat a folyamatokat összesíti, amelyek során a nyersanyagok, a késztermékek vagy a munkaerő egyik pontból a másikba szállítása történik. Magába foglalja nemcsak a fuvarozást, hanem az azt megelőző tervezési munkálatokat is. A hétköznapi életben is találkozhatunk a logisztikával, gyakorlatilag az élet minden területén. Hiszen nem csak a boltok polcaira kerülő termékek mögött húzódik meg számos logisztikai feladat, hanem az internetről rendelt áruk, a postai levelezések vagy egy-egy szervezett nyaralás alkalmával is.

A fogyasztó elvárása az, hogy a terméket a lehető leghamarabb és lehetőleg minél kevesebb szállítási költségért kapja kézhez. Ezért a cégek számára kiemelkedően fontos a hatékony áruszállítás megszervezése.

A szállítmányozás a logisztikában

A szállítmányozás a logisztika egyik részegysége. A tervezési folyamatokat foglalja magába, tehát nem a termékek fizikai mozgatását. A szállítmányozó szakember, a speditőr megtervezi azt, hogy az adott árut, hogyan lehet a leghatékonyabban eljuttatni egyik helyről a másikra. A folyamat során meghatározó szerepe van, hogy milyen földrajzi távolságot kell áthidalnia az áruszállításnak.

Fontos szempont az is, hogy a terméknek milyen fizikai tulajdonságai vannak.

  • Igényel-e különleges szállítási körülményt?
  • Romlandó termékek esetén rövid szállítási idővel és hűtéssel is kalkulálni kell.
  • Veszélyes anyagok szállítása során fokozottan be kell tartani a vonatkozó előírásokat.
  • Emellett a jog- és vámszabályokat is szem előtt kell tartani.

A jól megtervezett szállítmányozás eredménye, hogy a termékek a lehető legrövidebb idő alatt, költséghatékonyan jutnak el a rendeltetési helyükre.

A szállítmányozás fajtái

A szállítmányozás fajtáit a fuvarozás módja szerint határozzuk meg. A legelterjedtebb a közúti szállítmányozás. Országon belül ez a legköltséghatékonyabb forma. Ideális esetben nincs szükség további szállítmányozási módokat bevonni. Hiszen akár a gyárból közvetlenül a fogyasztóhoz juthat el a termék. 

Nemzetközi viszonylatban a légi- és tengeri szállítmányozást alkalmazzák leggyakrabban. A légi szállítmányozás a legbiztonságosabb és leggyorsabb, a tengeri szállítmányozás bár lassabb, de több áru fuvarozását teszi lehetővé. A vasúti szállítmányozás alkalmazása szóba jöhet belföldi- és nemzetközi viszonylatban is. Utóbbi három esetében a termékek kikötőbe, repülőterekre, raktárakba érkeznek. Figyelembe kell venni, hogy a rendeltetési helyre történő fuvarozáshoz közúti szállítmányozás beiktatására is szükség lesz!

Hogyan tehető költséghatékonnyá az áruszállítás?

Az áruszállítás során a legfontosabb szempont, hogy a termék sérülésmentesen, minőségromlás nélkül jusson el a célállomásra. Ezért fontos, hogy az áruk megfelelő módon csoportosítva legyenek, így a hasonló termékek szállítása összevonható. Fontos szempontok közé tartoznak, hogy a termék romlandó-e, törékeny-e, érzékeny-e a hőmérsékletváltozásra, esetleg veszélyes lehet a környezetre.  A veszélyes anyagokat nem, vagy csak szigorú korlátozások mellett engedélyezik közúton szállítani. A kényesebb termékek fuvarozása tehát drágább. A hűtött csomagtér, a sérülést megakadályozó csomagolás, vagy az óvatosabb rakodás mind-mind növelik a költségeket.

A másik tényező, amely az áruszállítás költségeit meghatározza az a szállítmányozás módja. A légi úton történő szállítás gyorsabb, viszont a legdrágább is. A tengeri szállítmányozás olcsóbb, viszont hosszú szállítási idővel kell kalkulálni. A vasúti szállítmányozás költséghatékonyabb, mint a közúti, de sokkal rugalmatlanabb, hiszen kötöttpályás. Egy bizonyos ponton közúton történő szállítmányozásra is szükség lesz.  A szállítási útvonalak és módok észszerű összehangolása nagy szakértelmet igénylő feladat, amelyre számos cég specializálódott. Nem véletlen tehát, hogy sok esetben a vállalatok kiszervezik ezeket a feladatokat szállítmányozással foglalkozó cégekhez.

Az áruszállítás folyamatának pontos megtervezése kulcskérdés a költséghatékonyság szempontjából. A termék biztonságos szállításához igazított fuvarozási módok és az optimális szállítási útvonalak megtervezése, együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy az áruszállítás folyamata gyors és hatékony lehessen.

Hoppá: mégse lesz „közeli” a T-Systems

Visszalép a T-Systems megvételétől a NER informatikai kedvence, amely pedig a vételár miatt 30 milliárdért bejelentkezett az MNB kötvényprogramjába. Egyelőre nem látni az okot.

Júliusban mindenki biztosra vette, hogy újabb területen jön létre megkerülhetetlen NER-cég: bejelentették, hogy előzetes megállapodást írt alá a piac óriása, a német tulajdonú T-Systems és az utóbbi években feltörekvő, újabb és újabb állami megrendeléseket elnyerő 4iG. Eszerint a tavaly 114 milliárd bevételt elért gigászt lenyeli a nyolcadannyi forgalmú cég (az adózott eredményben húszszoros volt a különbség).

Most azonban a 4iG közölte, hogy kezdeményezésére megszüntették a felvásárlási tárgyalást, és felmondták az előzetes megállapodást. De tovább vizsgálják az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

A közleményben még csak utalás sincs arra, miért esett kútba (egyelőre?) a NER számára fontos ügylet. Pedig még azt is megtették, hogy

a nyáron Mészáros Lőrinc helyett korábbi üzleti jobbkeze, Jászai Gellért lett a 4iG meghatározó tulajdonosa.

Ahogyan akkor megpendítettük, ennek egyik lehetséges oka az, hogy az itteni befektetésekben a magyarországi viszonyok láttán se túl finnyás német gazdasági-politikai döntéshozók legalább kipipálhassák: egy ekkora német cég mégse Mészáros Lőrincé lesz.

Pedig a 4iG-ben még október legvégén is azzal számoltak, hogy megveszik a T-Systemst, s erre az esetre 30 milliárdos tulajdonosi tőkeemelést határoztak el. És ugyanekkora összegre jelentkeztek be korábban az MNB Növekedési Kötvényprogramjába; vagyis ennyiért vásárolhatna vállalati kötvényükből a jegybank. Ezzel egyébként válasz is lett arra a nyári kérdésre, hogy mennyiért venné (vette volna) meg a magyar csodacég a multi itteni óriását. A becsült vételár júliusban 30-60 milliárd volt. Ismételjük meg: a T-Systems tavalyi árbevétele 114 milliárd volt.

Ennek alapján csak találgatni lehet az okról. Az már eleve kérdéses volt, hogy milyen üzleti megfontolásból akar megválni a jelen és a jövő húzóágazata (információtechnológia) itteni szereplőjének zömétől a német óriás. Lehet, hogy meggondolták magukat, lehet, hogy akkora árat kértek, amennyit a tulajdonon kívül valójában közel maradt Mészáros-birodalom se tudott előteremteni.

Segítségre várva

Az Európai Unióban a számítások szerint körülbelül-belül 1,2 millió autót jelent az autóipar termeléskiesése. 1,1 millió munkavállalót érint közvetlenül az autógyárak előzetesen kalkulálható termeléskiesése.

Magyarországon mintegy 30 ezer embert érintenek közvetlenül a gyárleállások, de a beszállítói hálózattal együttesen összesen mintegy 175 ezer embert foglalkoztatnak az autógyártók. A leállások a tervezettnél kb. 35 ezer járművel kevesebb legyártását eredményezi. Amennyiben a járvány kezelése, a termelés újraindítása időben elhúzódik, akkor akár lényegesen nagyobb is lehet a kiesés.

A különféle számítások egybehangzóan azt jelzik, hogy az autógyárak maximum egy-két hónapra elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkeznek. A járvány elhúzódása – az egészségügyi kapacitások végessége miatt – szinte minden ország elsődleges érdeke ugyanakkor az autóipar túlélési esélyeit a tömeges csődök  és az ezzel járó tömeges elbocsátások elkerülését csak akkor teszik lehetővé ha sürgős állami segítséget kapnak a túléléshez.

Az autóipart is váratlanul és felkészületlenül érte a világjárvány. A hosszú beszállítói lánc, az alacsony alkatrész raktárkészlet az állami beavatkozással együtt is nehézzé teszi a termelés újraindítását.

Ha ehhez hozzávesszük a járvány elmúlta utáni helyzetet biztosan tájkép csata utáni állapotot mutat majd, azaz a gazdasági visszaesést és az ennek nyomán kialakuló munkanélküliséget a gyártás beindítása után még hosszú ideig a kereslet hiánya fogja meghatározni, nehezíteni. A gyártás és kereslet a járvány előtti egyensúlyára csak hosszú távon lehet számítani.

A gyártás beindításához az állami munkahely megőrző programok mellett fel kell mérni  a beszállítók helyzetét, hiszen a teljes lánc működése nélkül lehetetlen az újraindítás. És még emellett is csak lassan, fokozatosan lehet beindítani  a termelést míg a járvány előtti állapot elérésére  csak évek múltával számíthatunk.

Csökkentik az e-vasútjegy árát

0

Olcsóbbak lesznek a magyarországi vasúttársaságok e-vonatjegyei december 10-től: az automatás vásárlásoknál öt százalékkal, az otthon nyomtatott vagy mobilon bemutatott jegyeké pedig tíz százalékra nő. A MÁV-START egyes járataira 20 százalékkal csökkentheti az e-jegyek árát – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A vasúttársaságok 2013 óta kínálják három százalékkal olcsóbban az otthon nyomtatott vonatjegyeket, most újabb, 10 százalékig terjedő kedvezményeket vezethetnek be az elektronikus csatornákon értékesített menetjegyekre.

Az utasok a menetrendváltástól – december 10-től – öt százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg vagy vehetik át jegyeiket jegykiadó automatából. A díjcsökkenés nemcsak az alaptarifában,

hanem az egyéb kedvezményekre, felárakra is érvényesíthető.

Az alacsonyabb kihasználtságú járatokra húsz százalékkal olcsóbban kínálhatják az e-vonatjegyeket. A kedvezményes körbe elsősorban az utazási csúcsidőn kívüli, jellemzően hajnalban, késő este, szombaton délután vagy vasárnap délelőtt közlekedő vonatok kerülhetnek be.

A nagyarányú kedvezménnyel várhatóan a Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg, Budapest-Tapolca, Budapest-Nagykanizsa-Keszthely, Budapest-Pécs, Budapest-Sátoraljaújhely-Eger, Budapest-Záhony, Budapest-Lökösháza, Budapest-Szeged vonalakon legalább 100 kilométer távolságra közlekedő egyes vonatok utasai élhetnek.

A kedvezmények kizárólag jegyekre szólnak, bérletvásárlásra nem vehetők igénybe, de a GYSEV szolgáltatásaira is érvényesek.

MTI/FüHü

Ki csapja be a nyugdíjasokat?

A Facebookon olvasom:
„A Fidesz 2011-ben eltörölte a nyugdíjak reálbérekhez kötését, amit még a Gyurcsány-kormány vezetett be. Ezzel évente 90 ezer forinttal károsít meg minden egyes nyugdíjast. OSZD MEG, hogy mindenki megtudja: a Fidesz becsapja azokat, akik végig dolgozták az életüket egy tisztességes nyugdíjért!”

Igaz ez?

Legfeljebb félig-meddig. Senkinek sem javaslom, hogy megossza.
A nyugdíjak reálbérekhez kötését nem a Gyurcsány-kormány, hanem még az Antall-kormány vezette be, és a kilencvenes években a nyugdíjemelés mindig az előző évi béremeléshez igazodott. Amikor a reálbérek csökkentek, akkor a nyugdíjak reálértéke is csökkent, amikor a reálbérek nőttek, akkor a nyugdíjak reálértéke is nőtt.
Az 1997-es nyugdíjreformmal, a Horn-kormány döntésével vezették be a svájci indexálást. Miért is? Mert szembe kellett nézni azzal, hogy amikor a reálbérek immár folyamatosan nőnek, a nyugdíjak nem növekedhetnek ugyanolyan mértékben, amikor az aktívak részaránya csökken és az időseké nő. A nyugdíjak emelkedését ezért fékezni kell, hogy a kedvezőtlen demográfiai helyzetben is finanszírozhatók legyenek a nyugdíjak. Először a nyugdíjemelés 80 százalékban a béremelkedéshez, 20 százalékban az inflációhoz igazodott, majd 2001-től 50-50 százalékban a két tényezőhöz. Ehhez képest

a Medgyessy-kormány fokozatosan bevezette a tizenharmadik havi nyugdíjat, amire nem volt se jogalap (hiszen nem fizettek tizenharmadik havi járulékot), se forrás.

Ezt az első Gyurcsány-kormány is folytatta. Ennek jelenős szerepe volt abban, hogy 2006-ra pénzügyi válsághelyzet alakult ki. A második Gyurcsány-kormány még valamit tett: 2008-ban 8 százalékkal csökkentette az induló nyugdíjak értékét. Két lépésben vették vissza a tizenharmadik havi nyugdíjat: az elsőt még a Gyurcsány-kormány tette meg, amikor korlátozták a tizenharmadik havi nyugdíj mértékét, és a másodikat, a teljes megszüntetést a Bajnai-kormány, a szocialista és szabad demokrata képviselők szavazatával. Helyesen, hiszen szükség volt erre a gazdaság stabilitásának helyreállításához.
Mit változtatott a rendszeren az Orbán-kormány? Először is megszüntette a magán-nyugdíjpénztári pillért, ami azt jelenti, hogy először hatalmas egyszeri és folyamatos többletforrást szerzett a költségvetés számára. Az valóban indokoltan nevezhető lopásnak. Ennek későbbi következménye viszont az, hogy az egész növekvő nyugdíjteher az állami nyugdíjrendszerre hárul. Hogy ezt a nyugdíjterhet mérsékelje, a svájci indexálásról – ahogy ezt előre meg is mondta, úgy fogalmazva, hogy „garantálja a nyugdíjak reálértékének megőrzését” – áttért az inflációhoz igazított nyugdíjemelésre.
Mindezek alapján vált a felosztó–kirovó nyugdíjrendszer a jelen helyzetben egy időre finanszírozhatóvá. Ebben benne vannak a Horn-kormány, a Gyurcsány- és Bajnai-kormány és az Orbán-kormány intézkedései is. Nem azért, mert ezek a kormányok gonoszak, hanem mert minden kormánynak szembe kellett néznie azzal, hogy az aktívak részaránya csökken, az időskorúaké, a nyugdíjra jogosultaké pedig nő. (Ez az aktívak százezreinek elvándorlása nélkül is így lenne, de az elvándorlás tovább súlyosbítja a helyzetet.)
Állítható-e, hogy az Orbán-kormány „meglopja” a nyugdíjasokat, akik ennyivel meg ennyivel többet kapnának, ha a korábbi rendszer lenne érvényben? Az utóbbi annyiban igaz, hogy

ha például a kilencvenes évek szabálya, a béremelkedéshez igazodó nyugdíjemelés lenne érvényben, akkor jelenlegi gyors béremelkedés idején jóval gyorsabban emelkednének a kifizetendő nyugdíjak is. Csak éppen nem volna azokat miből kifizetni.

Hogy a svájci indexáláshoz való visszatéréshez elegendőek-e források, és milyen arány (az infláció illetve a bérnövekedés szerinti emelés milyen aránya) mellett, ez alapos számítást igényelne. Én nem hiszem, hogy az infláció és a béremelkedés 50-50 százalékos arányával működő svájci indexálás szerinti nyugdíjemelésre (ez volt a szabály a Gyurcsány-kormány idején) tartósan meglennének a források. Ezért

megalapozatlan azt állítani, hogy az inflációhoz igazított nyugdíjemeléssel az Orbán-kormány meglopná a nyugdíjasokat.

Én tíz éve, 2009-ben mentem nyugdíjba, közvetlenül azután, hogy a második Gyurcsány-kormány csökkentette az induló nyugdíjakat. Mondjam azt, hogy engem meglopott a Gyurcsány-kormány? Adjam össze, hogy az elmúlt tíz év alatt mennyit veszítettem emiatt? Nem teszem, mert tudom, hogy ez szükséges, helyes intézkedés volt.
Az idézett közlemény bizonyosan félrevezeti az olvasót, amikor azt sugallja, hogy csak politikai elhatározás kérdése lenne az 50-50 százalékos arány szerinti svájci indexáláshoz való visszatérés, és lenne forrás arra, hogy minden nyugdíjasnak a jelenleginél lényegesen gyorsabban emelkedjen a nyugdíja. A nyugdíjrendszer komoly szakértői nem is ezt javasolják, hanem például összegszerű nyugdíjemelést, a plafon visszaállítását és az alacsony nyugdíjak illetve a nyugdíjminimum nagyobb arányú emelését.

Az árfolyamtudós jelenti

Nem áll meg a forint vesszőfutása az MNB drasztikus lépései ellenére sem, sőt a kilátások kicsit sem kecsegtetőek.

Ma reggelt reggel fél 10-kor 405,37 forintra emelkedett az euró árfolyama, ezzel új történelmi szintet érte el. Jelenleg 404,90 árfolyamon jegyzik a forintot az euróval szemben. Ugyanilyen gyengén teljesít az USA dollárral szemben is közel a a 387,37-es történelmi mélypont.

A baj nagyságát jelzi, hogy a forint tartósan alulteljesít az olyan  régiós devizákhoz képest mint a zloty vagy a cseh korona. sőt a horvát kuna .

Jövőre jön a biometrikus bankkártya

0

A Mastercard 2019 áprilisától a világ több országában, közöttük Magyarországon is elérhetővé teszi a biometrikus, például arcfelismeréses vagy ujjlenyomatos hitelesítést a bankkártyás vásárlásokhoz. Ehhez azonban a bankoknak és kereskedőknek is lesz dolguk.

A biometrikus fizetési technológia, a Mastercard Identity Check a világ 37 országában válik elérhetővé jövőre. Az új hitelesítési megoldás felgyorsítja és zökkenőmentessé teszi a digitális fizetést, javítja a biztonságot, ezzel pedig csökkenti a vásárlások megszakításának arányát – írták.

Tavaly Dél-Afrika után Bulgária volt az első európai ország, ahol a Mastercard tesztelte az ujjlenyomatos azonosítási megoldást. A UniCredit bankkal közösen lefolytatott próbákon a használók 93 százaléka kényelmesebbnek találta a biometrikus kártya használatát a hagyományos PIN-kódosnál, 95 százalék pedig biztonságosabbnak értékelte, mint a sima chipes kártyát. Összességében tízből kilenc ember nagy valószínűséggel ezt a megoldást választaná, ha elérhető lenne bankjánál.

Az eredmények arra is rámutattak, hogy ezt az új kártyatípust szupermarketekben, éttermekben és kávézókban, kiskereskedéseknél, valamint benzinkutaknál használnák leggyakrabban. A megkérdezettek nagy többsége a biometrikus fizetési eszközt az egyérintéses funkcióval együtt is szívesen használná.

A tavalyi teszt idején kiadott háttéranyagokból azért az is kiderül, hogy az új plasztik mindennapos használatához

a bankoknak és az elfogadóhelyeknek is hozzá kell tenniük a magukét.

A biometrikus azonosításhoz a kártyabirtokosnak regisztrálnia kell pénzintézeténél, ahol ujjlenyomatát titkosított digitális sablonná konvertálják, melyet a kártyán tárolnak. Ezt követően a kártya a világ bármely EMV típusú termináljánál használható lesz.

Bolti vásárlás esetében a biometrikus kártya ugyanúgy működik, mint bármelyik chipes megoldás. A kártyabirtokos egyszerűen behelyezi a plasztikot a terminálba, az ujját pedig a beépített érzékelőre teszi. Az ujjlenyomatot a digitális sablon alapján ellenőrzik – ha azok egyeznek, a fizetési tranzakció megvalósul, és a vásárlónak ki sem kell adnia a kártyát a kezéből.

Szép-szép az átlagkereset, de mennyi az „élő emberé”?

Már 330 ezerhez közelít a bruttó átlagkereset, de a többség ennél sokkal kevesebbet mondhat magáénak. Valószínűsíthető, hogy a foglalkoztatottak kétharmada az átlag alatti bért kap.

A Központi Statisztikai Hivatal eheti kereseti adata ismét impozáns képet fest a hazai bérviszonyokról. Júniusban változatlanul kétszámjegyű, 11,2 százaléknyi növekedést mértek, ezzel a bruttó átlagkereset 329 600 forint volt.

A növekedésre – mint jó ideje – ezúttal is a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos idei emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

A KSH – és a más állami szervek – nem árasztják el a népet finomító adatokkal, de néhány megjegyzést első körben is érdemes tenni. A KSH is csak a sokadik sorban tünteti fel, hogy a 329 ezres átlag a közfoglalkoztatottak (két éve változatlan 82 200 forint javadalmazása) nélkül számolva 341 700 forint volt. Miközben a munkanélküliségi rátát (most 3,6 százalék) rendre a közmunkások nélkül számolják, noha ezzel a júniusban 142,9 ezres tömeggel együtt a ténylegesen állástalanok aránya biztosan meghaladná a 6 százalékot.

A másik már módszertani probléma. A KSH csak a legalább öt fős vállalkozásokat méri, és kizárólag a teljes munkaidejűeket veszi számba az összefoglaló adatok készítésekor. (Arról már nem is beszélve, hogy idén júniusban is változatlanul 107 ezer főben jelöli meg a külföldi telephelyen dolgozók számát, ami nyilvánvalóan ellentmond minden hétköznapi tapasztalatnak.)

Az átlagbérről szokták azt mondani, hogy

„élő embert nem ismerek, aki ennyit keresne”.

Ezért szokás segítségül hívni a medián jövedelem kategóriáját. Ez a középen lévő számot mutatja, azt, amely felett és alatt ugyanannyian vannak.

Az utóbbi időben ilyen számítást se végeznek hivatalos helyeken. Legutóbb 2016-ban a Magyar Nemzeti Bank decemberi inflációs jelentése tartalmazott adatot az átlagbér és a mediánbér feltüntetésével.

Forrás: MNB

Ebből tehát azt olvashatjuk ki, hogy bő másfél éve a 230 ezres átlaghoz 160 ezres mediánérték adódott. Vagyis ennek fele kapott ennél kevesebbet, fele pedig többet hó végén. A két fő szám összevetése megerősíti azokat a korábbi számításokat, amelyek szerint a medián bér az átlagos érték nagyjából kétharmada.

Ha feltételezzük, hogy az arányok lényegesen azóta se változtak, akkor a jelenlegi mediánbér 220 ezer forint körül mozoghat. Tehát az alkalmazottak fele kap havonta ennél kevesebbet, fele efeletti összeget. Ezekből az arányokból azt a következtetést vonták le korábban, hogy (figyelembe véve az öt fő alatti cégeket is)

a munkavállalóknak körülbelül kétharmada valójában az átlag alatt keres.

És akkor még nem beszéltünk a lényegről, arról, hogy ebből mennyi marad. Ez az úgynevezett adóék, ami azt mutatja meg, hogy a kifizető teljes bérkiadásából mennyit visz el az állam közterhek formájában, és mennyi marad efelett a dolgozónak.

A magyar adóék nemzetközi összehasonlításban igen magasnak volt mondható: még két éve is 48 százalék felett volt, amely először az általános egykulcsos szja bevezetésével (majd ennek 15 százalékra csökkentésével) és újabban a szociális hozzájárulási adó (szocho) kétszeri mérséklésével jelentősen süllyedt, nagyjából 45 százalék 2018-ban.

Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy ismét híján vagyunk mélyebb friss adatoknak, ezért csak körülbelül két év múlva fut végig a statisztikai rendszeren az, hogy a szocho csökkentéséből és a rendkívül dinamikusan gyarapodó kötelező minimális bérek (valamint az ezek felett lévők) együtteséből mi jön ki végeredményként a tényleges keresetekről.

Ez az az uniós adatsor mindenesetre azt is megmutatja, hogy

a bért terhelő adó igen komolyan növekedett 2010-től, Orbánék ismételt kormányra kerülése után.

Az elvonás aránya 43,8 százalékról indult, hogy aztán évről évre emelkedve 2013-15-ben elérje a 49 százalékot, amely aztán először csak kis mértékben csökkent 48 százalék fölé.

Ha megnézzük az átlagbér és az ennek kétharmadát elérő mediánbér adóékét, azt láthatjuk, hogy mindkettő meredeken emelkedett 2010-től 2013-ig (46, illetve 43 százalékról 48 százalékra), miközben az átlagot jelentősen meghaladó béreké 53-ról esett 48 százalékra. Ebben vastagon benne van az is, hogy az egy szja-kulcs a minimálbér azonnali 16 (majd 15) százalékos megterhelésével járt a korábbi adómentesség helyett.

Összességében elmondható, hogy az előrejelzés alapján a legnagyobb foglalkoztatotti csoportba tartozók (átlag alatt keresők) adóelvonása valószínűleg 2019-ben is magasabb lesz, mint a válság előtti utolsó „békeévben”, 2006-ban volt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK