Interjúk

A Fidesz visszaélt a többségével – Jeszenszky Géza interjú

2018-02-08

A Fidesz visszaélt a többségével – Jeszenszky Géza interjú

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormányok előbb washingtoni, majd oslói nagykövete nem szeretné, ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, de ha igen, akkor is koalícióra kényszerüljön. A volt diplomata, külügyér a Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondja: Orbán Viktor becsapta őket, még 1996-ban, többek között ez is közrejátszott az MDF megszűnésében. Ezzel együtt csak 2014 után, lemondva oslói pozíciójáról, szakított vele, mert vállalhatatlannak tartotta azt, amit a norvég civil alappal tett a kormány. Jeszenszky úgy látja: mind bel-, mind pedig külpolitikailag rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az ország tekintélye óriásit zuhant. Amit pedig az agg Sorossal művelnek, az kifejezetten gusztustalan.

Jól érzékelem-e, hogy még mai is létezik egyfajta MDF-tudat?

Én ezt nem érzékelem igazán, van ugyan néhány barátom, ismerősöm az egykori MDF-ből, akivel olykor találkozom – Bod Péterrel például elég gyakran -, de élő MDF-tudatnak ezt nem nevezném, miközben örülnék, ha lenne ilyen, főként az egykori Magyar Demokrata Néppárt, vagyis az MDF-ből kivált tagok között. Természetesen bennem él egy eszményi kép az egykori MDF-ről, amelynek én is alapítója voltam, arról a pártról, amelyre rányomta bélyegét Antall József. De lehet, hogy ez csak ábránd, hiszen tudjuk, a biológián túl a csábítás is működött; az egykori párt valamikori vezetői és tagjai politikailag eléggé szétszéledtek.

Szükségszerű volt az MDF szétesése?

Nem vagyok determinista történész, soha nem hiszem azt, hogy valami szükségszerű volt. Voltak tendenciák, amelyek valószínűsítették, hogy az MDF rámehet a rendszerváltozásra, de ez nem volt belekódolva a pártba. Még akkor sem, ha az alapító csapat meglehetősen heterogén társaság volt. Antall József tette az MDF-et egy határozott arcélű, jobbközép párttá, és ezt nem osztotta mindenki. Ma van egy, a rendszerváltást kutató intézet, amelynek vezetője, Bíró Zoltán, mondhatom azt, hogy gyűlölettel viseltetett Antall iránt. Ami fakadt részint a világnézeti különbségből, féltékenységből, és abból is, hogy Antallnak egyenes vonalú politikai pályája volt, Bírónak kevésbé, az ő életrajzában vannak kínos elemek, például az MSZMP tagság.

Belenyúlt-e Orbán Viktor az MDF-be?

Ez azt hiszem közismert. Amikor 1996-ban az MDF kettévált, és fontosnak tartom most is hangsúlyozni, hogy nem azért történt ez, mert Szabó Iván nem tudta elfogadni, hogy az MDF a riválisát, Lezsák Sándort választotta az országos gyűlés elnöknek, hanem azért, mert az a platform, amit Lezsák és az akkor meglehetősen friss párttag Boross Péter képviselt, elfogadhatatlan volt számára, és mindazok számára, akik hűek akartak maradni az antalli gondolatokhoz. Vagyis a polgári, nyugatos elvekhez. Más országokban is szétváltak a rendszerváltó pártok, de sajnos egyedül nálunk nem tudott megmaradni a jobbközép, európai gondolkodású politikai erő. Az MDNP egyébként épp a Fidesz miatt nem tudta megugrani az ötszázalékos küszöböt. De nem itt látom én Orbán szerepét, hanem amikor – nem vált még ketté az MDF, de nagyon élessé vált a véleménykülönbség a Szabó Iván és a Lezsák vezette irányzat között, akkor Orbán – tulajdonképpen ügyes politikusként -, biztatta a mi irányzatunkat, hogy hagyjuk ott a Lezsák-csapatot (velük kapcsolatban nem túl elismerő jelzőket használt) és alakítsunk új pártot, amely a Fidesszel szövetkezve jó esélyekkel megnyerheti a következő választást.

Haragszik rá emiatt?

Ez ugye a klasszikus oszd meg és uralkodj elv érvényesítése volt, amiért én, történészként nem neheztelhetek. Egy politikusnak ugyanis, akinek nagy ambíciói vannak, a riválisokkal el kell bánnia.

Ami bántó volt, és nagyon sokan zokon is vettük, hogy Orbán a szétválás után, félredobva az ígéretét, nem az akkori Fideszhez eszmeileg sokkal közelebb álló MDNP-vel szövetkezett, hanem Lezsák pártjával. Ebben Lezsáknak is komoly szerepe lehetett. Lezsák és Boross is, még 96 elején is lekezelően beszéltek a „liberális” Fideszről; azt mondták, hogy szóba se jöhet, hogy elfogadják vezérnek ezt a „taknyos” Orbán Viktort. A szétválás után viszont Lezsák jó érzékkel a Fideszhez közeledett, a Fidesz meg azt látta, hogy a szétválást követően a tagság többsége nem az új pártba lép be, hanem marad a régiben. Ráadásul Orbánnak a konzervatív fordulatát jobban hitelesíthette, ha nem a nyugatos, liberális, hanem a népies irányzattal szövetkezik. Így érkeztünk el a 98-as választásokig, ahol mi is elkövettünk egy hibát: a Fidesz felajánlott nekünk tizenöt befutónak ígérkező képviselői helyet, s bár lehetett látni, hogy nincs sok esélyünk a parlamentbe jutásra, mégis az általam nagyra becsült Szabó Iván és néhány társa ezt visszautasította, mondhatom, hogy ellenemre. Ez aztán el is hozta az MDNP végét.

Miért? Jól érezné magát a Fidesz árnyékában?

Eszembe se jutott 98-ban, hogy belépjek a Fideszbe, vagy újabb karriert keressek ott. Erre nem is volt szükségem, hiszen én voltam a Fidesz-kormány washingtoni nagykövete. Teljes lojalitással és tudásommal képviseltem Magyarországot, és a Fidesz kormányát, amely azért eléggé más volt, mint ma. Vagyis 2002-ig én teljes bizalommal viseltettem Orbán iránt. Hogy ezután a személyes viszonyunk elhidegült, ez nem rajtam múlott. Ezzel együtt Martonyi János felajánlotta nekem az oslói nagyköveti posztot, amit el is fogadtam. Összességében tehát azt mondhatom, hogy Orbánnal, ha nem is bizalmi, de korrekt, normális viszonyban voltam, egészen a 2010-es évek elejéig.

De mit jelentett ez az elhidegülés?

Két részből állt. Orbán nem volt kíváncsi arra, hogy milyen tanácsokat adnék, vagy milyen tanulságokat vonnék le az amerikai kapcsolataink alakulásáról, amelyek megromlottak, részben a Gripen vadászgépek vásárlása miatt, részben pedig azért, mert ő maga nem ítélte el Csurka Istvánt és Lovas Istvánt a 2001-es New York-i merénylettel kapcsolatos megnyilatkozásukért. Én persze nem sértődtem meg, tudomásul vettem, hogy nem igényli egy volt külügyminiszter, nagykövet tanácsait. Én csak 2014-ben láttam olyannak a Fidesz- kormány politikáját, amelyet én nem tudok tovább képviselni. Ez volt az az idő, amikor teljesen értelmetlen és alaptalan vitába bonyolódtunk a norvég civil alap támogatásai kapcsán.

Ez erkölcsi kérdés volt az ön számára? Már tudniillik az, hogy ha nem ért egyet a kormányával, amely a nagyköveti posztra helyezte, akkor lemond?

Ez természetes következmény. A polgári demokráciákban ez gyakori, Magyarországon, igaz, ritka dolog volt, hogy ha egy köztisztviselő nem ért egyet bármiben a kormányával, akkor előbb mondjon le, és utána bírálhat.

Orbán ekkor sem volt kíváncsi a véleményére? Beszélt vele egyáltalán a lemondás után?

Nem, de még az ügyet (rosszul) kezelő Lázár János sem hallgatott meg, amikor friss miniszterként összeveszett a norvégokkal. Hiába jeleztem, hogy nem célszerű konfliktusba kerülni egy jobbközép kormánnyal, amely erősen támogatja az előző miniszterelnököt, a munkáspárti Stoltenberget a NATO főtitkári posztra. Magyarországnak a norvég civil alappal kapcsolatban jogilag nem volt igaza, politikailag pedig káros volt az egész vita. Amikor gyakorlatilag szóba sem állt velem a saját kormányom, akkor döntöttem el, hogy én nem tudom megsokasodott norvégiai barátaim előtt ezt a rossz ügyet képviselni.

Azóta sem volt önök között semmilyen kontaktus?

Nem.

Az elmúlt héten aláírt egy olyan levelet, amelyben többekkel együtt azt szorgalmazza, hogy az ellenzéki pártok mindenütt a legesélyesebb jelöltet támogassák az áprilisi választásokon. Ez nyílt állásfoglalás az Orbán-kormány ellen. Mi késztette erre a lépésre?

Nem volt ez váratlan lépés a részemről, és aki figyelte a megszólalásaimat az elmúlt két-három évben az tudhatta, hogy miként vélekedem a kormányról. Ami ebben most újdonság, hogy azt képviselem, semmiképpen ne legyen kétharmada a Fidesznek, mert mind a külpolitikája, mind a belpolitikája elfogadhatatlan számomra.

A kétharmados többségével a Fidesz láthatóan visszaélt; létrehozott egy új alkotmányt, a demokráciában szokásos széles körű egyetértés nélkül.

Megváltoztatta a választási törvényt, és nem igaz az, hogy ezzel csak a szocialisták példáját követték. Nem, a korábbi választási törvényt, illetve a választókerületi határokat az 1989-es kerekasztal tagjai alakították ki.

Sorolhatnám még milyen döntéseket hozott ez a kormány, amelyekkel egy demokrata nem érthet egyet. Félő, hogy ha még egyszer kétharmada lesz a Fidesznek, olyan lépéseket fog megtenni, amelyek még súlyosabb kritika tárgyát képezhetik.

Fölvetették például egy sajtókamara létesítését. Mire emlékeztet ez? Mussolinire, Hitlerre, és az 1930-as évek magyarországi jobboldalára. Módosítanák az önkormányzati választás módját, amivel újra csak a rendszerváltozás kardinális tételét rúgnák fel. A demokráciának elengedhetetlen kelléke a helyi demokrácia.

Sokszor mondják, hogy Magyarországon nem elég erős a demokratikus gondolkodás; Antall nagyon jól tudta, hogy az önkormányzat lesz az, ahol ez a gondolkodás megerősödik; ahol mindenki megtapasztalhatja, hogy van szava.

Térjünk vissza a mába, de egyszersmind a múltba: hogyan értékeli a Horthy-kultuszt, és ebben a volt párttársának, Lezsák Sándornak a szerepét?

Lezsákot utólag is nagyra értékelem azért, amit az MDF megteremtéséért tett. Nem pusztán a lakiteleki sátorállítást, hanem azt a hatalmas szervezőmunkát, amit végzett. Azzal persze tisztában voltam, hogy ő – talán önhibáján kívül – nem kellő műveltséggel, de nagyon nagy ambícióval rendelkező ember, aki mindezt egy alázatos köntös alá igyekszik rejteni. Ennek egyik jele volt, hogy 90-ben nem volt hajlandó képviselőséget vállalni. Igaz, Antallal szemben kezdettől fogva kimutatta bizalmatlanságát, ő volt, aki ’89 októberben nyíltan nem támogatta elnökké választását. Antall József ezt sosem vette tőle zokon, sőt, kapacitálta, hogy vállaljon képviselőséget. Ő azonban tiltakozott, nem, nem, mondta, én visszamegyek tanítónak… Közben azonban létrehozta a Lánchíd alapítványt, amely nem a kormányt támogatta, hanem saját magát szolgálta az egyre bővülő, országossá váló hálózatával. E mögött valójában az Antall-ellenes eszmei politikát folytatta, amivel hozzájárul ahhoz, hogy a Csurka-féle vonulat is szembefordult a miniszterelnökkel. Szóval Lezsák nem pusztán Antall személyes ellenfele volt, a nyugati demokráciák szelleme idegen volt számára., Egyszóval nagyfokú féltékenység volt benne Antall Józseffel szemben. Az 1996-os szakítás után utasításba adta, hogy minden módon lehetetlenné kell tenni az MDF-ből kivált képviselőket. Azt mondta, hogy mindenkit szabad támogatni, csak bennünket nem, még Csurka pártját, a MIÉP-et is inkább, mint az MDNP-seket.

És a Horthy-kultusz?

Ez fakadhat műveltségbéli hiányosságokból is. A rendszerváltozás után előjöttek azok is, akik a Horthy-korszak legkonzervatívabb irányzataival azonosultak, egyesek talán még a nyilasokkal is. Az Antall-kormány nem jobboldali, hanem centrista kormány volt, a miniszterelnök mindig is azt hangoztatta, hogy a kormányrudat középen kell tartani. A Horthy-kultusz felkarolásában lehetett szerepe Boross Péternek is, akivel kezdetben Lezsák nem volt jó viszonyban, de már 96-ra szövetségesekké váltak. Két évvel korábban Lezsák is aspirált a miniszterelnöki posztra, de feltehetően megegyeztek egymással a megoldásban. Ő, mármint Lezsák hozta azokat a szavazatokat Boross számára, amelyek többséget jelentettek Szabó Ivánnal, vagy Für Lajossal szemben a miniszterelnöki utódlásban.

Említette, hogy a Fidesz a kétharmaddal visszaélt, és vissza is élhet. Mi az, ami még veszélyként megfogalmazható?

Külpolitikában az orosz kapcsolat említendő első helyen. Annak idején nagyon jó személyes viszonyunk volt az akkori orosz vezetéssel. Azért is, mert ők egy nyugatos társadalmat, demokráciát akartak kialakítani. Azután egy nagyon rossz irány kerekedett felül, egy oligarchikus és korrupt rendszer alakult ki. Ezt azért hangsúlyozom, mert

távolról sem vagyok orosz-ellenes, de az igazán jó, bizalmi viszonyhoz demokratikus országra van szükség, és nem egy olyanra, amely a szomszédait megtámadja és autoriter belpolitikát folytat. Amelynek a külpolitikáját joggal tartja aggasztónak a NATO. Az orosz orientáció ellentétes a rendszerváltozással, nemzeti érdekeinkkel.

Energia-függőségünk fokozása Paks 2-vel is nagyon nem kívánatos. Ezt a politikát még a Gyurcsány-kormány kezdte el, csakhogy akkoriban ezt Orbán erősen bírálta, ma viszont az ellenkezőjét teszi, nem pusztán megvalósítja, hanem titkosítja a szerződéseket, szóval aggasztó, amit csinál. Én a kínai viszonyt sem tartom kifejezetten előnyösnek, aminek a legpregnánsabb jele a Budapest-Belgrád vasútvonal teljesen felesleges és méregdrága átépítése. Én egyébként sem hiszek abban, hogy egy olyan távoli országgal, mint Kína, egy ilyen erősen önérdek-vezérelte országgal a kis Magyarország számára előnyösen tud kereskedni. Fontosabb lenne a keleti helyett az északi nyitás, a skandináv országokkal való kapcsolatok erősítése. A legsúlyosabb probléma azonban a „Brüsszel”, vagyis az EU-ellenes politika, vagy a Trump előtti időkben az Amerika-ellenes retorika. Végre gazdaságilag, politikailag és katonailag is kitűnő szövetség tagjai vagyunk, nem szabad eljátszani partnereink bizalmát.

A lakosságot megtévesztő propaganda intellektuálisan is elfogadhatatlan, politikailag pedig káros. Ezek együttesen eredményezik azt, hogy Magyarország tekintélye óriásit zuhant az elmúlt tíz évben.

Ráadásul gazdaságilag is visszaestünk, éllovasból szinte sereghajtóvá váltunk.

Mi a véleménye a Soros-féle kampányról?

Nekem semmi okom nincs, hogy kedveljem Sorost. Ahhoz joga volt, hogy annak idején az MDF-fel szemben erősen az SZDSZ-t támogassa. Követett el inkorrekt dolgokat személyesen velem szemben is, de a Közép-Európai Egyetem létét üdvözöltem, mert a tanítás jó minősége mellett növelte hazánk ismertségét és tekintélyét.

Ezért aztán teljesen értelmetlennek tartom az ellene folytatott hadjáratot. Amit pedig az agg Soros személye ellen tesznek, az gusztustalan, politikailag és erkölcsileg is vállalhatatlan. Amit tesznek, az a magyar társadalom lenézése; maga a konzultáció is az volt, Soros diabolizálása pedig visszataszító.

Említette, hogy küzd a kétharmados Fidesz-győzelem ellen. Ezek szerint azt jónak tartaná, ha nyerne, de csak ötven százalékkal, azaz abszolút többséggel?

Nem, hiszen azért is írtam alá a levelet. Én már az Orbánnal, vagy a Fidesszel történt szakításom előtt is azt képviseltem, hogy minden kormánynak jó tesz, ha koalícióban kormányoz, vagyis, ha van egy belső kontroll. Ez meggátolja azt, hogy egy párt túlhatalomhoz jusson. Azt szeretném, hogy ne legyen olyan helyzet, amikor bármely párt abszolút többséghez jut. Kényszerüljön rá a koalícióra, a kompromisszumokra. Ha tehát a Fidesz nyer, akkor is szüksége legyen partnerre. Én a jelenlegi helyzetben az LMP-t támogatom, de jónak látnám, ha az egyéni kerületekben megegyezne más pártokkal. Viszont Gyurcsány Ferenc egész politikai működését károsnak tartom, nélküle sosem lett volna túlhatalma a Fidesznek, és most is zavart kelt az ellenzékben. A lényeg az, hogy olyan koalíció jöjjön létre, amely meg tudja gátolni azt, hogy a Fidesz visszaéljen a kormányzati hatalommal. Ebben tud egyetérteni egy nagyon heterogén, tábor, olyanok is, akiket egy világ választ el egymástól – mint engem is egyes aláíróktól. Szerintem érdemes lett volna megvárni sokkal több személy csatlakozását, bár kérdés, hogy akkor ez a pártok vezetőire nagyobb hatással lenne-e.

Hiesz György: Gyerekek, itt a vége

Kenderessy Milán

2018-02-07

Kedden jelentette be Gyöngyös polgármestere, a szocialista Hiesz György, hogy lemond párttagságáról és a képviselőjelöltségtől is visszalép. A közleményből nem derültek ki az okok, mára azonban ő maga tette egyértelművé a helyzetet, a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Nem az bántotta őt, mint mondta, hogy a Liberális Párttal történt megállapodás alapján Fodor Gábort indítanák a körzetben, hanem az, hogy a párt vezetői bántak vele…. Azt is közölte az interjúban: nem valószínű, hogy vissza lehet fordítani a dolgokat…

Láttuk, milyen érzelmeket váltott ki önből saját döntése, hogy kilép a szocialista pártból, illetve a képviselőjelöltséget sem vállalja. Hirtelen elhatározás volt ez, vagy egy folyamat része?

Volt egy nagyvárosi rendezvényünk, vagy tíz nappal ezelőtt, ahol a Fodor Gabi odajött hozzám, és elmondta: beszél Molnár Gyulával, és több vezetővel az MSZP-ben, és kívánatos lenne, hogy a Liberális Párt szövetségesként lépjen fel, és éppen ezért ő indulna Gyöngyösön, egyéni jelöltként.

És ön mit válaszolt erre?

Hogy beszélek velük, tájékozódom. Beszéltem is velük, Gyulával is. Ami fájdalmasan érintett, hogy el nem hangzott az a szerintem tény, hogy ezzel nagyon nagyot fogunk bukni. A múlt héten harminc százalékos támogatottságot mértek nekem a kutatók, szóval nem értem a döntést. Visszalépek én szívesen, de miért? Nincs bennem sértődöttség, azt mondom, ok, ha ez a döntés, nincs semmi harag, de a miértekre azért kíváncsi vagyok. Kurtán-furcsán elintézték az ügyet, semmilyen személyes tárgyalás nem volt. Az is igaz persze, hogy én magam is könnyen elengedtem az ügyet, mondván, ha ez ennyit ér, akkor nincs miért küzdenem. Ok, gyerekek, mondtam, visszalépek, de kedden végül úgy döntöttem, hogy nekem ebből elég volt. Nem hiszem, hogy így szabad bárkivel bánni.

Esélyes volt a győzelemre?

Ha nem is feltétlenül a győzelemre, de a legtöbb töredékszavazatot biztos, hogy én szállítottam volna; az első tizenötben biztos, hogy benne vagyok a jelöltek közül.

Mi történt azok után, hogy bejelentette a szándékát?

Hívtak többen az elnökségi tagok közül, mondván, hogy a javaslattal egyedül maradt a Molnár Gyula, meg hogy nem is tárgyaltak ilyesmiről, de azért mégis tárgyaltak, meg állítólag az hangzott el, hogy én kezdeményeztem a visszalépésemet.

Az eddig elmondottak alapján eléggé nyilvánvaló, hogy ilyen nem történt.

Persze, hogy nem, sőt készültünk a kampányra. Na, mindegy.

Azóta nem kapott felkérést arra, hogy maradjon, vagy üljenek le megbeszélni a dolgokat?

Semmit, sms-eket küldtem, hogy egyeztessük a taggyűlés időpontját. Úgy volt, hogy a szerda délutáni taggyűlésre lejön Fodor Gabi, Tóbiás Jóska és Gyula is, de aztán jött a hír, hogy nem megfelelő az időpont, legyen inkább csütörtökön. Az viszont nekem nem jó, mert közmeghallgatás van, akkor legyen pénteken sajtótájékoztató Gyöngyösön, és ott jelentsük be. Én ebbe belementem, de aztán az elnökség, meg a frakció azt mondta: ne így legyen, jelentsd be te magad, és ezért jelentettem be tegnap, amiről sms-t küldtem, hogy gyerekek ez az ábra.

Valamit nem pontosan értek: pénteken azt kellett volna bejelenteni, hogy ön továbbra is a körzet jelöltje?

Nem, arról beszélek, ami még a keddi bejelentésem előtt történt. Vagyis, hogy a koalíció érdekében nekem kell félrehúzódnom. Szegény Tóbiás nem nagyon értette a helyzetet, azt hogy valamilyen megegyezés van a Liberális Párttal. Erre mondtam azt, hogy ok, nem örülök neki, de tudomásul veszem. Azt azonban, ahogy az ügy kezelve volt, azt nem tudtam elfogadni, ezért mondtam azt, hogy gyerekek, itt a vége.

Nincs ebből visszaút?

Szerintem nem nagyon. Szerintem nem nagyon. Most szerdán, kettőkor lejön Molnár Gyula a taggyűlésre, ahol én nem leszek ott, mert más a programom, nem tudom mi fog történni, de a jelek arra utalnak, hogy az itteniek Fodor Gabit nem fogják elfogadni. Szerencsétlen nem tudom, hogy került ebbe a helyzetbe, lehet, ha tudta volna, eleve nemet mond.

Nem lett volna önnek komoly nyerési esélye?

A múlt héten harminckét százalékon álltam, ahogy mondtam. Az egész választókerületben a fideszes Horváth László vezet, a Vona meg a harmadik.

Mitől vezet a fideszes?

Igazán nem tudom, mostanság ugyan nagy bejelentéseket tett, de korábban igazán nem csinált semmit.

A saját tagsága hogyan viszonyult a bejelentéséhez?

A sajtóból értesültek róla, abból, ahogy kiszivárgott a hír. Én nem akartam magamra húzni ezt a hülyeséget.

Mondják, hogy könnyek között jelentette be, ráadásul azt is, hogy a pártból is kilép…

Az nem volt könnyű, hiszen alapító tag vagyok

Ebben sem lát visszautat?

Szerintem nem. Ilyen hozzáállás mellett, ahogy kezelnek, így nincs sok értelme. Úgy látom fogalmuk sincs, milyen esélyek vannak, vagy azt, hogy ki mennyire támogatott, vagy éppen nem az.

„A hatalom soha nem akarta megoldani a devizahitelesek problémáját!”

Kardos Ernő

2018-02-07

„A hatalom soha nem akarta megoldani a devizahitelesek problémáját!”

Több százezer magyar devizakárosult megmenekülhet a végrehajtástól, ha az Európai Uniós Bírósága úgy dönt, hogy az árfolyamveszteségből eredő veszteséget a bankoknak is vállalniuk kell, s nem háríthatják azt maradéktalanul az adósra. Amíg a devizahitelesek várják a bírói döntést a hazai ügyészség váratlanul beperelte azt a bankot, amely még „a hitel folyósítása előtt” adósnak tekintette az ügyfeleit. Az ügy hátteréről Madari Tibor ügyvéd, a Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője nevű civil egyesület elnöke tájékoztatja a Független Hírügynökséget.

Rövidesen kezdődik a tárgyalás, ugyanis a Pest Megyei Ügyészség beperelt egy bankot, melynek kimenetele állítólag több tízezer végrehajtás alatt álló devizahitelesre lehet hatással. Tudjuk, hogy melyik bankot perelte be az ügyészség?

Ebben a pillanatban nem tudom, de az ügyek számából arra következtetek, hogy vagy a Raiffeisen vagy az Erste Bankot perelhetik.

Az világos, hogy a pénzintézet nevét miért nem hozták nyilvánosságra?

Megtehették volna, hisz ha az ügyészség indítja a pert, akkor azt közérdekből teszi, ami közfigyelmet érdemel. Nem tudom, az ügyészség sajtósa miért volt ennyire szemérmes, hisz a bank neve úgyis ki fog derülni a bíróságon. Feltéve, ha valaki megtalálja a per kezdetének időpontját, és a tárgyalóterem számát, mert az ügyészség azt is elfelejtette közölni.

Gyakran előfordul, hogy a beperelt neve homályban marad?

Nagyon ritkán, de végül mindig kiderül, hisz a tárgyalás nyilvános. Miután az ügyészség közérdekből indítja a pert, a bíróság döntése feltehetően nem egy szerződésre, hanem adott bank adósaira terjed ki.

Mindenesetre a per azért indul az eddig ismeretlen bank ellen, mert az ügyészség szerint a pénzintézet már a hitel felvételével egy időben a leendő adóssal aláíratott egy „tartozás elismerést”. Ha az adós később tényleg nem tudta fizetni a hitelt, akkor elindították ellene a végrehajtást. Miért volt szükség arra, hogy a pénz felvétele előtt elismerjék a tartozást?

Azért, mert ha már előre aláírt közokirat tanúsítja a tartozás elismerését, akkor abban az esetben egyszerűsített végrehajtásra jogosult a bank. Emlékeim szerint az egyoldalú tartozás-elismeréshez a Raiffeisen és az Erste ragaszkodott, tehát ez a két bank lehet a hunyó, ellenük indulhat az ügyészségi eljárás.

Azt a Fővárosi Ítélőtábla már korábban is kimondta, hogy egy tartozást nem lehet azelőtt elismerni, mielőtt a pénzt folyósították volna. De ez a laikus számára is logikátlan, még ha van is racionális célja. Mégpedig az, hogy a banknak az adósság elismerésért ne kelljen perelnie minden egyest adóst.

Vagyis a bank az erőfölénnyel élt vissza, amikor lényegében okirat hamisításra kényszerítette a hitelfelvevőt?

Az adósság idő előtti elismerése a kölcsön folyósítási feltétele volt!

Ezt a gyakorlatot kifogásolja most az ügyészség?

Igen, és teljes joggal teszi. A Fővárosi Ítélőtáblának is van már hasonló kezdeményezése, hisz a bírói testület ebben a kérdésben a közelmúltban az Európai Unió Bíróságához fordult egy úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás keretében. Ennek során kiderülhet, hogy az európai joggyakorlatnak megfelel-e ez a szerződési technika.

Ha tehát az uniós bíróság a magyar gyakorlatot elfogadhatatlannak tartja, akkor a hazai bíróság is kénytelen lesz ezt az ítélkezési gyakorlatot folytatni?

Mindenképp, hisz a magyar bíróság is uniós bíróság.

Meg kell jegyeznem, hogy a Kúria eddigi döntései a devizahitelezés ügyében nem felelnek meg az uniós joggyakorlatnak, mert az ítéletek, jogegységi döntések szinte kizárólag a hazai bankok védelmében születtek, a 2013-ban született jogegységi döntés óta.

Azóta folyamatosan próbálják a gyakorlatban felfeslő jogi lyukakat kézi vezérléssel betömködni.

Akkor is szabálytalan az eljárás, ha a tartozás elismeréséről szóló dokumentumot, csak akkor vette elő a bank, amikor tényleg tartozott az ügyfél?

A tartozást elismerő papír általában akkor kerül elő, amikor már a bank felmondja a hitelt. Ebben az esetben azonban az adóson van a bizonyítási teher, de ha nem lenne az előre aláíratott tartozás elismertetése, akkor a banknak kellene bizonyítani, hogy az ügyfele tartozik. Ez azért lényeges, mert elképzelhető, hogy az adósnak csak a bank számításai szerint van tartozása. Valójában nincs, mert a pénzintézet vagy rosszul könyvelt, vagy olyan tételeket is beszámolt, ami jogszerűtlen. Gondoljon csak bele, hogy az ügyfél számára hátrányos árfolyamrés, vagy egyoldalú szerződésmódosítás következményei hihetetlen kockázatot jelentettek. Ezeket a területeket orvosolták a 2014. évi bankmentő törvények – az orwelli technikával ezeket persze adósmentőként aposztrofálták – hogy ennek fejében biztos nyereséget biztosítsanak a bankoknak.

Tehát a hitelt felvevő előre soha nem ismerheti el, hogy a bank könyvei biztosan a valóságot mutatják.

Az európai joggyakorlat mennyire különbözik a magyartól?

Sokkal inkább fogyasztópárti, mint a mienk. A magyar bírói gyakorlat abból az alapvetésből indul ki, hogy az ügyfél elolvasta, aláírta a szerződést, majd felvette a pénzt. Akkor meg mit akar? Ezzel a megközelítéssel szemben az uniós joggyakorlat szerint a hitelt felvevő információs hátrányban van a bankkal szemben. A fogyasztónak tehát annyi információt kell a rendelkezésére bocsájtani, hogy az az információs hátrányt kiküszöbölje. Tehát képes legyen mérlegelni, hogy a futamidő alatt képes lesz–e a hiteleinek törlesztésére.

Az Európai Unió Bírósága már azt is kimondta, hogy a szolgáltató banknak olyan információval kell ellátni az ügyfelet, mellyel maga is rendelkezik. Tehát megfelelő mélységű információt kell szolgáltatni a hosszú távú árfolyammozgás, illetve az árfolyamkockázat tekintetében is.

Ezt nálunk teljes mértékben elmulasztották. Ha a bankok a fedezetül szolgáló ingatlanra rátették a kezüket, akkor még arra is fütyültek, ha a – kis túlzással – a hitelt felvevő betöltötte a 97. évét, s csak 25 ezer a nyugdíja, mégis megkapta 25 évre a hitelt, amit persze nem tudott fizetni. Ez volt a magyar gyakorlat.

Az devizahitelesek abban reménykednek, hogy a beszélgetésünk elején említett bank eljárását jogszerűtlennek találja a bíróság. Ebben az esetben valóban több tízezer végrehajtás alatt lévő helyzete javulhat?

Igen, még több is, hiszen eddig tíz előzetes döntéshozatali eljárás van folyamatban az Európai Unió Bírósága előtt. Ez önmagában rendszerszintű problémát jelez. A bankok érdekében meghozott törvények alapján kellene ítélkeznie, a fogyasztók ellen hangolt bírósági szervezetnek, amely ezek szerint berzenkedik ez ellen, nem veszi be a gyomra a római jogi jogelvek megsértését.

Azt mondja, hogy a magyar törvények nincsenek szinkronban az érvényben lévő európai jogszabályokkal?

A törvények szinkronban voltak, de csak a bankmentő törvények meghozataláig, azaz 2014-ig. Innentől számítva a magyar jogrendszer diszkriminálja a devizahiteleseket, mert többlet terheket rónak rájuk. Speciálisan elvégzett elszámolásokat kell beterjeszteniük a szerződés érvénytelenségének a megállapításához. Nem kérhetik az eredeti állapot helyreállítását, mint más szerződések esetén. Abszurd, hogy egyes bírói összejövetelek jegyzőkönyvei, és az azokat követő joggyakorlat alapján egy érvénytelen szerződésnek ugyanazok a forintális jogkövetkezményei az adósra nézve, mint egy érvényesnek, mert nehogy már károsodjon a bank, nehogy már jól járjon a devizaadós.

Felmerül a kérdés, hogy ha ez ennyire egyértelmű, akkor miért nem korábban indította el az ügyészség az eljárást. Hisz a vázolt helyzet régóta fennáll, nem?

Ez jó kérdés, sajnos nem tudok rá válaszolni, tőlük kell megkérdezni. Még rengeteg dolgot észre kéne venni. Nagyon sok tisztességtelen szerződési feltétel van. Autós szerződések esetében Suzukikért fizetnek ki olyan összegeket, hogy abból Audit vásárolhattak volna.

Sehol nincs leírva például, hogy mit jelent a devizaalapú elszámolás. Ha ugyanis az átlag adós tudta volna, hogy felvesz 10 millió forintot, visszafizet ebből 8 milliót, s azután jön a „megmentése” aminek révén 18,5 millióra növekszik a tartozása, amiből az állami kényszerre a bank elenged 1 milliót. De a tartozását olyan konstrukcióban kell törlesztenie, hogy végeredményben vagy 30 millió forintot fog a szerencsétlen visszafizetni. És ezt még meg sem támadhatja.

Időzített bomba az elszámolási törvény alapján létrehozott referencia-kamathoz, a BUBOR-hoz kötött kamat. A jogszabály által átírt szerződésekben: ha 2-3%-kal emelkedik a BUBOR mértéke, ezek az emberek pont olyan megfizethetetlen mértékű havi törlesztő részletekkel fognak szembesülni, mint amilyet a hitelválság közepén tapasztaltak. Azzal a nagy különbséggel, hogy esélyük sem lesz arra, hogy bírósághoz forduljanak ez ellen, hisz minden a jogszabályon alapul. A kifosztási mechanizmus törvényesített, az adósrabszolgaság csapdája bezárult. Boldog bibliai idők, amikor emberöltőnként minden adósságot el kellett törölni! Ha az adós előre látja, hogy ez a fajta uzsora törvényessé válhat, akkor eszébe nincs a kölcsönt felvenni.

Azt mondja, hogy a bírói kar a devizahitelesek ellen van hangolva. És a társadalom?

A társadalmat a politika hangolja a devizahitelesek ellen. Ha megosztanak egy közösséget, akkor sokkal egyszerűbb azt vezetni. Biztosan emlékszik arra a politikai sablonra, hogy „ne járjanak jobban a devizahitelesek, mint a forinthitelesek”! Még a politika sem veszi észre, hogy a hibás hitelezés árát az egész társadalom fizetni fogja; rátelepszik az egész társadalomra, ami meghatároz az életkilátásokon, egészségügyi helyzeten, a gyerekvállaláson át mindent!

A devizahitelezés egy olyan mértékű társadalmi katasztrófa, mint amilyen a világháborús veszteség volt. Csak ezt nem verik nagydobra.

A magyar igazságszolgáltatás tíz ügyben várja az unió bíróságának döntését, amelyet alkalmaznak majd a folyamatban lévő pereknél. Ilyen eldöntendő kérdés, hogy valóban csak az ügyfél viseli-e a deviza árfolyamveszteségből eredő összes terhet, vagy sem. Ha a bíróság azt mondja, hogy nem csak az adós, akkor a bankok kötelesek lesznek százmilliárdokat visszafizetni az ügyfeleiknek?

Vagy visszafizetik a pénzt, vagy be sem fizettetik az adósokkal. Ebből pedig csak annyi következik, hogy a pénzintézetek nem fogják produkálni a betervezett maximális profitot. Persze megindul majd a rettenetes vízió felfestése széles vászonra, a bankrendszer bedőlése, a nemzetgazdasági halál. Mi lesz velünk, ha Izland példája nyer teret? Hát ők már jól vannak, és ott le is ültették a bankrendszer-szintű piramisjáték felelőseit. Bankrendszer kell, de nem ez a sajátos „minőség”, amivel mi rendelkezünk. Sajnos a társadalom több alrendszere is elszabadult, hatalmi pozícióból eredően erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik, mint a démosz, melyet túszul ejtett, felhasznál. Mint

egy nagy gondolkodótól tudjuk, senkit nem érdekel a békák véleménye a mocsár lecsapolásáról.

Ez sajnos kurzusokon átívelő igazság.

Lehet már tudni, hogy mikor döntenek abban a bizonyos 10 ügyben, ami megváltoztathatja a magyar devizahitelesek helyzetét?

Az egyik legfontosabb kérdésben, tehát az árfolyamkockázat fogyasztóra terhelése ügyében február 20-a után kezdődik el az első tárgyalás.

Ön régóta ügyvédként is foglalkozik a témával, illetve vezet egy civil szervezetet is, amely évek óta küzd a devizahitelesekért. Mire számít?

Tisztességes eljárásra számítok, s hogy az adósok számára kedvező döntéseket fog hozni az uniós bíróság! Ugyanis a testület nem fog szembemenni saját, korábbi gyakorlatával, és persze az elveivel sem. Ezek kimondják: a hitelezésnek, illetve a szerződések szövegének áttekinthetőnek, világosnak, egyértelműnek, követhetőnek kell lenni az ügyfelek számára is.

Az unió bírósága dönt arról is, hogy a bankok törvényesen követeltek-e az adósoktól olyan díjakat, jutalékokat, amiért nem járt semmiféle szolgáltatás. Gondolja, hogy ha erről döntenek, az is kedvező lesz a devizahiteleseknek?

Igen, annál is inkább, mert ezzel a kérdéssel már a Kúria is megkereste az Európai Bíróságot. De azt azért hozzá kell tennem, hogy az Európai Bíróság ítéleteinek szövegezése meglehetősen dodonai, tehát ha akarja, a magyar bíróság a kelleténél szigorúbban is értelmezheti majd a döntéseket.

Tehát ha meg is születik az adósok számára kedvező döntés, amit vizionálok, akkor még nem tudjuk, hogy azokat a magyar igazságszolgáltatás hogyan fogja alkalmazni.

Van még az említett tíz nagyon nagy horderejű kérdés, amely valószínű lefedi a több tízezer devizahiteles problémáját. Ez hány embert érint?

Több százezer a kölcsönszerződés, így több millió ember sorsáról van szó!

Ha a mai magyar törvényhozás akarná, akkor tudna-e segíteni több százezer magyar ember sorsán?

Természetesen tudna, ráadásul ebben a mi egyesületünk, tehát a Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője nevű szervezet is igyekezett segítséget nyújtani. Megalakulásunk után folyamatosan ötletekkel, javaslatokkal bombáztuk az aktuális kormányzatot. A 2010-es önkormányzati választások előtt egy sajtótájékoztatón ott álltam fontos emberek mellett, de aztán kiderült, hogy csak bio-díszletnek kellettem. Ezt követően felhagytunk az illúzióval, hogy a hatalom csak alulinformált, és tájékoztatni kell az igazságról ahhoz, hogy érdemi, jó szándékú változtatásokra kerüljön sor.

Hisz a politikai hatalom soha nem akarta megoldani a devizahitelezés problémáját. Az igazi hatalom valójában a bankok, pénzintézetek mögött van, ebből a szempontból fogvatartott helyzetben van a kormányzat is.

De ha tényleg segíteni akartak, akkor már az is elég lett volna, ha a politika nem csinál semmi különöset, csak hagyja, hogy a bíróságok – minden külön jogalkotás, és mentőcsomag nélkül – értelmezzék az érvényben lévő jogszabályokat. Akkor már rég lecsengett volna az egész, már rég túl lennénk rajta, s úgy, hogy az kevéssé lett volna fájdalmas.

Ma viszont már elkéstek, mert egyre több a felmondott szerződés, s egyre több követelést ruháznak át bagóért követeléskezelőkre, amelyek viszont a teljes, felhabosított tartozást hajtják be kíméletlenül, ellenőrizetlenül, az utolsó szögig mindent elvisznek.

De a mi dolgunk, hogy reményt adjunk az embereknek, hogy mindig van kiút: azt akarjuk megértetni, hogy találják meg a saját, egyedi megoldásaikat a csapdahelyzetből. Ne várjanak külső megmentésre, az élet, a család többet ér, mint egy ingatlan, az élet értelme nem a lakás megvédése, nem szabad félelemben élni – végre vegyék saját kezükbe a sorsukat, váljanak tudatosabbakká minden téren- csak ez, és az együttműködés készségének a kifejlesztése, újra megtalálása segíthet. Ha ez bekövetkezik, még hálásak leszünk ezért a leckéért.

Nem beszélünk a félelmeinkről, a behódolásainkról (2.)

Lendvai Péter

2018-02-05

Nem beszélünk a félelmeinkről, a behódolásainkról (2.)

A Vajna-féle Nemzeti Filmalap kevesebb filmet támogat, mint a korábbi, többpárti diktatúrát megvalósító rendszer, de profibb hátteret tesz mögé – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújának második részében. Azt is elmondja, hogy a mai művek kevesebbet beszélnek arról, hogy a túlhatalom miként válik gyilkos erővé, s mint mondja: az előző kádárizmusban több szó esett róla, mint a mostani kádárizmusban. Enyedi Ildikó filmjéről azt állítja: nagyon magyar film, megjósolhatatlan, hogy megnyerheti-e az Oscar-díjat.

Ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy arra a kérdésemre: vajon azért tűnik sikeresebbnek az utóbbi években a magyar film, mert Andy Vajna új rendszert hozott be, azt válaszoltad, hogy igen: Vajna változtatásai pozitív változásokat hozott, de olyat is, ami durván negatív. Kifejtenéd?

A negatív változások, amelyekből az előítéletek fakadnak, azok Vajna személyéhez kötődnek. Elsősorban azért, mert egy meghatározott hatalmi csoporthoz kötődik minden porcikájával. Ez nem túl boldogító, mert

sokkal jobb lenne, ha egy ilyen fontos intézmény, mint a Filmalap, párt- és hatalomtól függetlenül tudna működni.

Az sem túl jó, hogy ezt az egykapus megoldást választották, vagyis, ha Magyarországon filmet akarsz csinálni, szinte lehetetlen megkerülni ezt az intézményt, az pedig meglehetősen fájdalmas dolog, amikor azzal szembesülsz, hogy a Nemzeti Filmalap stratégiája, taktikája, viszonyai meghatározzák azt, hogy mi készülhet ezen a piacon. Ilyenkor azonban mindig fel kell tennünk azt a kérdést: mi volt előtte? A Magyar Mozgókép Alapítvány, az előd, ehhez képest egy demokratikusabb intézmény volt. Több pártból, több hatalmi érdekcsoportból érkeztek a nagykuratórium tagjai. Elvileg erre azt mondhatnád: remek. Csakhogy, azonnal rá kell vágnod: a filmekről a döntéseket, nehogy már hatalomiparosok hozzák meg. Mert attól, hogy ők bizonyos arányban oszlanak meg a döntéshozó testületben, attól az még többpárti diktatúra. A beszélgetések ugyanis, ott a testületben, nem arról szólnak, hogy milyen filmeket készítünk, és mi lesz ezeknek a sorsa, hanem arról, hogy mindenki megkapja a magáét.

Vagyis beviszi a politikát oda, ahova nem kellene…

Igen: ha a tieid kaptak egy ilyet, akkor a mieink is kapjanak. Így aztán

nem állíthatom, hogy az előző struktúra sokkal üdítőbb volt. Ráadásul, egy látszólag helyénvaló gondolatot követett: virágozzék minden virág.

Volt olyan év, amikor harmincnál több egész estés játékfilm készült. Ezt a hazai mozipiac nem bírja el, nem tudod menedzselni, nem tudod a forgalmazását megoldani. Most, ehhez képest itt van ez a durva egykapus rendszer; a Nemzeti Filmalap kicsit pontosabban, vagy ha úgy tetszik, piaciabb alapon szemléli ezt a folyamatot. Nagyjából látják, hogy a magyar filmipar hány magyar filmet képes menedzselni egy évben, mert amit nem tud menedzselni, az dobozban marad. Tudni kell, utaljunk vissza a beszélgetésünk elejére, hogy a magyar filmek jelentős része közpénzből készül. És miért csinálsz közpénzből filmet, ha arra sincs kapacitásod, hogy eljuttasd a nézőkhöz. Volt olyan esztendő, amikor a filmek fele, lényegében, láthatatlan maradt. Az maradt, mert nem tetted hozzá mindazt, amire szükség lett volna, a kommunikációra, arra, hogy a profik dolgozzanak rajta, merthogy ez egy iparszerűen előállított termék, és egy iparszerű elosztórendszerbe fog kerülni.

Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy az Andy Vajna-féle rendszer tisztességesen kezelné a filmeket, mert vannak olyan filmek, amelyek úgy hullottak el, mintha meg sem születtek volna…

Például?

Ilyen volt a Veszettek, amely nem volt egy filmtörténeti alkotás, de profi módon volt elkészítve. Vagy a Coyotte, ami a mai magyarországi helyzetet, az oligarchák világát járja körbe, azaz, hogy a túlhatalom, miként válik gyilkos erővé. Erről a problémáról pedig nem nagyon beszélt a magyar film, vagy fogalmazzunk úgy: többet beszélt róla az előző kádárizmusban, mint a mostani kádárizmusban. Szóval ez a film is elvérzett, holott sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna. Épp úgy, mint a szépprózában: nagyon kevés alkotás készül arról, ami most itt történik: a félelmeinkről, a behódolásról, hogy miként válunk a hatalom-ipar túszaivá, ráadásul úgy, hogy a hatalomnak már semmi dolga nincs velünk, hiszen már mi magunk gerjesztjük a félelmeinket. Az Andy Vajna féle intézmény ugyanakkor – tegyük félre a pletykákat, hogy Vajna melyik filmet szereti és melyiket nem; jó lenne, ha nem lenne neki egyáltalán ízlése, és átengedné a döntéseket – ha felismeri, hogy egy filmnek lehetősége van arra, hogy kimenjen a világpiacra, akkor odaáll mellé.

Meg abban a pillanatban, amikor felfigyelnek egy filmre, nem csak figyelmet, pénzt is fordítanak arra, hogy nagyobb nyilvánossága legyen, amivel segíti azt, hogy az alkotás további díjakat nyerjen.

És ez azért fontos, mert ahhoz, hogy filmed sikert érjen el, nem elegendő annak értéke, eredetisége professzionális minősége.

Vagyis megnőtt a marketing jelentősége.

Én nem szívesen használom ezt a kifejezést, jobban szeretem az orosz író, Viktor Pelevin által használt marketológus szót. Azaz, mintha ezek az emberek a marketing tudomány felkent papjai lennének. Nos, ha ők például nem gondolkodnak elég jól, akkor sem a Saul fia, sem pedig a Testről és lélekről nem tud annyira sikeres lenni, viszont – és itt fordítok egy nagyot-, ezeket a filmeket meg kellett csinálni, és ezeket nem a Nemzeti Filmalap csinálta meg, hanem rendezők, forgatókönyv írók, hangmérnökök, látványtervezők, és akkor még nem beszéltem azokról, akik csak technikában, szervezésben vannak ott a film mellett. Azt akarom tehát mondani, hogy

a Nemzeti Filmalap tud segíteni egy filmen, előre tudja mozdítani, de azért a fő szerep, mégiscsak az alkotóké.

Ha már említetted a Testről és lélekről című filmet. Ahhoz kell-e valamilyen professzionális, vagy professzionalizálódó háttér, hogy eljusson egy film az öt esélyes Oscar-díj jelölt közé?

Kell. Meg kell hozni egy fontos döntést, hiszen maguk az országok döntenek arról, hogy melyik filmet ajánlják a nagytiszteletű amerikai Mozgókép Akadémia figyelmébe. Tehát itt nem meghívás van, éppen ezért ez már eleve egy nagyon fontos döntés. Ne hidd azt, hogy ez egyszerű döntés. Itt is szó volt arról, hogy az 1945 című filmet érdemes nevezni, vagy a Testről és lélekről legyen ajánlva. Az 1945 is nagyon izgalmas film, de a döntés pillanatában Enyedi Ildikó alkotása mögött már ott állt a berlini Arany Medve díj, amiről ugye hallott már a világ. Meg hallottak arról, hogy a film mintegy kilencven országban kelt el. A pályázó műveket ugyan kötelezően be kell mutatni Los Angelesben, ahol egy héten át vetítik. De ez semmi, az viszont már valami, ha a világon sok helyen levetítik. Ráadásul most, hogy a Netflix megvásárolta a forgalmazását, az Oscar-jelölés hatására előrehozta a bemutatását. Ez bölcs döntés, mert az a 600 akadémiai tag, akik majd a végén szavaznak, biztos, hogy nem ott a versenyen fog találkozni a filmmel. Ezek, hidd el, nagyon komoly tényezők. Játszani, gondolkodni kell. Akkor is, amikor jött a cannes-i fesztivál: mit küldjünk oda? Illetve mit kínáljunk fel, mert Cannes válogat. Ez feszült, kemény gondolkodást igényel. Megpróbálni kipuhatolni például, hogyan jut el hozzájuk egy film, megnézik-e, milyen lesz a viszonyuk hozzá, jó-e ha ismerik a rendezőt, fontos-e a díj maga.

Mert hiszen átkozott sznobok vagyunk, nagy valószínűséggel jobban odafigyelünk egy műre, ha elnyer egy jelentős díjat, mint ha a semmiből érkezne.

Milyen esélyt adsz ezek után az Enyedi Ildikó féle filmnek?

Hát ilyeneket nem tudok mondani, nem is vagyok fogadó iroda, ráadásul a Testről és lélekről kategóriájában versenyző öt filmből csak hármat láttam. A chileit és a libanonit nem láttam. Az orosz film nagyon erős, de a képei talán kicsit erőtlenebbek. A másik nagy ellenfél, a Négyzet, amely csupa ész, a Testről és lélekről pedig csupa lélek. Nem lehet megjósolni, hogy közülük melyik nyer majd. A Négyzet cannes-i Arany Pálma-díjas, a Testről és lélekről berlini Arany Medve nyertes. A Négyzet minden idők egyik leggonoszabb fricskája, a kétkedés felébresztésének nagyon okos filmje, mert egy sor kérdésre nekünk sincs válaszunk. Ezzel szemben ott van Enyedi Ildikó filmje. Amitől nagyon tartottam, mert Enyedinek volt egy remek három évtizede, de nem tudtam, hogy képes-e azon túllépni, megújulni. Mert az elmúlt évtizedekben a filmnyelv nagyon sokat változott, és mi is nagyon sokat változtunk.

És, amikor megnéztem ezt az alkotást, az első szavam a döbbeneté volt: hogy képes volt egy vadonatúj nyelvet beszélni. Olyan nyelvet, ami borzasztóan emberközeli.

Ha kijössz a moziból nem tudod elmondani, hogy miről szólt. Csak tudod, hogy valami olyat láttál, ami apró részletekből, egy-egy ottfelejtett tárgyból összeálló történet. És szakít azzal a hagyománnyal, hogy a film végére a hősök boldogok, szépek lesznek. Szó nincs róla. Az egész arról szól, hogy olyan vagy, amilyen. Néha egy kicsit béna, néha egy kicsit Asperger-szindrómás, néha egy kicsit csalsz, néha egy kicsit bunkó vagy, de ez nem lehet akadálya annak, hogy az emberek között nagyon mély kontaktusok és szövedékek jöjjenek létre.

Annyit még árulj el: ez magyar film, magyarul beszél, vagy nemzetközi nyelvet használ?

Nagyon magyar. Hogy ebből mit fognak megérteni, nem tudom. De hát nyilván értik, ha van díja, meg nominálták az Oscarra. Őrületesen magyar, mert az apró viszonyok, a kis helyszínek… Például a vágóhídi menza, a kicsit lepukkant, félmúltból itt maradt irodák, a kis korrupciós játékok… Úgy elmesélni életünk kis csalásait, hogy eközben egy mondat nem hangzik el róluk… A legdurvább utalás az, hogy a rendőr korrumpálására szánt bélszín a csíkos szatyorban van. Ez annyira intim, és annyira meghitt, és bár nem tudok más kultúra képviselőinek a fejével gondolkodni, de talán nekik is jelent valamit.

Nagy lelemény ez a film, és megerősíti bennem azt a gondolatot, hogy talán nem is kellene nekünk világfilmet csinálni. Hogy nem kell gondolni a fejedben bujkáló sunyi, kis marketológusra.

Mert azok olyan filmeket bocsátnak ki, amelyek kultúrától függetlenek, és kétségtelen, hogy milliárddolláros bevételt képesek teljesíteni. Az Enyedi-féle filmek nem kívánják a piacra optimalizálni a filmet, hanem azt mondja: létrehozol egy jó minőségű, eredeti terméket, és ezt próbálod piacosítani. Úgy tűnik, ez egy helyes eljárás.

Egy szűk réteg uralja a piacot és a pénzt (1.)

Lendvai Péter

2018-02-04

Egy szűk réteg uralja a piacot és a pénzt (1.)

A filmipar javul és virágzik – mondja Réz András filmesztéta a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Magyarországon körülbelül 100 milliárd forint az az összeg, amely ebbe az iparágba érkezik, egy részében költségvetési támogatásból. S komoly bevételek származnak abból is, hogy a régió egyik legnépszerűbbé vált forgatási helyszíne hazánk. Részint a kedvező adózás okán, részint pedig azért, mert megfelelő szakembereket tudunk biztosítani a külföldi partnereknek. A „virágzás” ellenére rossz az irány: a marketológusok, ahogy ő mondja, kizárólag a piacban gondolkodnak. Abban a piacban, amelyet egyébként egy szűk réteg ural.

Van neked hivatalos munkád, ami összeköt a kormányzattal?

Ha belegondolok, most éppen semmi nincs.

Azért kérdezem, mert, ha olyan témáról beszélgetünk, amely a kormány kritikáját is tartalmazhatja, azt inkább jobb elkerülni?

Nem, dehogy, beszélhetünk bármiről.

Csak tudod mindenki fél ebben az országban…

Ne hülyéskedj, ha lenne is olyan melóm, ami állami megbízás, attól még nem fognám be a pofámat.

Sose fogtad be?

Nem. Illetve volt olyan, amikor azt mondtam: ha viseled a mundért, akkor vannak kötelezettségeid. Amikor három és fél éven át minisztériumi tisztviselő voltam, akkor ezzel kellett szembenéznem; édesem ne vedd fel a mundért, ha folyamatosan leeszed mindenféle undorítóságokkal. Így aztán el is jött az a pillanat, amikor éreztem, hogy vállalhatatlan ez a munka. Rögtön odamentem a főnökömhöz és közöltem vele, hogy elsejétől nem vagyok.

Ez mikor volt?

Még a nyolcvanas években. Azóta nagyjából úgy élek, hogy szám van, beszélek, kezem van, írok, és nem is akarok mást tenni, másként létezni.

A kérdést különben azért vetettem fel, mert a magyar filmről akarok veled beszélgetni, és igyekszem ehhez levetni saját előítéleteimet is, amit Andy Vajnával kapcsolatban érzek. Már tudniillik mindazt, ami a nevéhez tapad; kaszinókat, médiatulajdonlásait, egyáltalán a miniszterelnökhöz fűződő kapcsolatait. Ebből fakadóan van egy eleve elrendelt ellenszenvem a Vajna-féle filmalaphoz, ugyanakkor látom, hogy az utóbbi időben mintha sikeresebb lenne a magyar film. Mindez a véletlen műve, vagy valóban Vajna hozott egy új rendszert, ami sokkal sikeresebb a korábbinál?

Nem olyan egyszerű kérdés ez, és most pont olyanról beszélsz, ami mégiscsak érint bennünket, vagyis az általam működtetett sulit, a Werk Akadémiát.

Lám, lám… Hogyan?

Úgy, hogy pályáztunk a Nemzeti Filmalapnál, ösztöndíjakra. És el is nyertek a hallgatóink ilyeneket.

Szóval mégiscsak van kapcsolatod…

De én ezt nem így tekintem. Hanem úgy tekintem, hogy van egy magyar filmipar, ami – hogy világos legyen mindenki számára – ma már egy százmilliárd körüli ágazat, ahol munkaerőhiány van. Mi pedig olyan szakembereket képezünk, akik, lényegében egy év tanulás után be tudnak állni ebbe a szakmába.

Honnan jön össze ez a százmilliárd?

Egy része költségvetési tétel, például a filmek támogatására fordítható összeg a Szerencsejáték Zrt. egyik játékából keletkezik, de még olyan is van, hogy az államkasszából kell kiegészíteni. Van egy olyan filmtörvényünk, amely kedvezővé teszi a Magyarországon forgatott filmek forgatását.

Ez kicsit olyan, mint a sportban a tao?

Nem, ez fegyelmezettebb, és átláthatóbb. Ez több, mint egy évtizede működik így, és tényleg iparfejlesztő gondolat volt. Az volt az alapgondolata, hogy miután amúgy is szívesen jönnek külföldi produkciók Magyarországra forgatni, mi lenne, ha ez lenne az adózás szempontjából a legbarátságosabb zóna? És ez bejött: ma annak a pénznek a nagy része, mondjuk legalább a kilencven százaléka abból jön össze, hogy ide jönnek forgatni, igénybe vesznek különböző szolgáltatásokat, és egyre növekvő számban. A filmipar tehát, félreértés ne essék, javul és virágzik. És erre úgy kell tekintened, hogy nem pusztán a kedvező adózás hozza ide a filmeseket, mert ettől még elronthatnának egy 100-150 ezer dolláros filmet, hanem azért is, mert itt alkalmas szakemberek segítik a munkájukat. Vagyis az évek során a magyar szolgáltató, gyártó cégek megerősödtek, és felnőtt egy új nemzedék, amely ennek az iparnak az értő részévé vált.

Akkor tehát ez a te iskolád számára is piacot nyitott…

Igen. Így van. Nekünk abszolút jól jött. Meg másoknak is, hiszen ez a durván százmilliárd, minden egyéb szolgáltatást is jelent. Tehát azt is jelenti, hogy idejönnek, hotelszobát bérelnek, fogyasztanak, közlekednek, és minden egyéb, ami ezzel jár. Természetesen nem lesz belőle gigantikus méretű vállalkozás, olyan mondjuk, mint az indiai, Bollywoodot nem érjük utol, de még akkorák sem leszünk, mint a nigériai filmipar, amelyik ugye most a világ második legnagyobbja…

Komolyan?

Igen, India vezet, a második helyen ott van Nigéria, és a harmadik helyen kullog az Amerikai Egyesült Államok. Amiről ugye én beszélek, az a filmgazdaság, s bár tudom, nekem illendőbb lenne a művészetről szólnom, de most ez vált az egyik legizgalmasabb kérdéssé, de olyan további kérdéseket vet fel, amelyek már arról szólnak, miként változik meg a filmhez, a látáshoz való viszonyunk. Mert ugyanis, amikor kőkemény marketológusok vezénylik ezt a folyamatot, akkor azt is látnunk kell, hogy míg korábban azt igyekeztek a filmesek kideríteni, milyen a közönség, ma viszont azt jelenti, mit próbálunk elültetni a közönség fejében. Hogy milyen kliséket, milyen formákat próbálunk adni neki.

Ezt most pozitív fejleményként értékeled?

Nem, ellenkezőleg. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy kizárólag piacban gondolkodnak, márpedig én ebből a szempontból konzervatív vagyok, és hiszek abban, hogy mindaz, ami film, színház, muzsika, az nem tartalom nélküli üzenet, és nem ugyanolyan termék, mint bármi más. Sokkal bonyolultabb tartalom, ha tehát beülsz a moziba, az nem egy felhőtlen szórakozás, még akkor sem, ha te úgy érzed. Nem az, mert nyomokat hagy benned, nyomot hagy benned minden egyes film, ha elolvasol egy regényt, nyomot hagy benned, a színház is nyomot hagy benned. Én meg minden porcikámmal tiltakozom az ellen, hogy ez egy nagyon szűkkörű elit által irányított gazdasági folyamattá váljon.

Márpedig ez az irány, nem?

A lehető legnagyobb mértékben.

Ez azt jelenti, hogy egy szűk réteg, amely a piacot és ezt a pénzt uralja?

Igen. Amikor arról beszélünk, hogy amerikai film, akkor nem gondolunk arra, hogy ezeknek egy részét nem is értjük, mert az ottani piacra készülnek. Néha sírunk, néha nevetünk, de nem mindent értünk belőle, mert nem a mi kultúránk része, vagyis a mi kulturális miliőnkben alig értelmezhető. Ha felteszed azt a kérdést, hogy a középiskolás filmek miért olyan fontosak az amerikaiaknak?

És miért? Mert őszintén szólva azt sem tudom, hogy ilyen kategória létezik.

Pedig létezik, de igaz: Magyarországon alig találkozol ilyesmivel. Az az oka, már az amerikaiaknál, hogy feltehetően a középiskolás létforma, egy nagyon mobil társadalomban az az utolsó pont, amikor igazi emberi közelségben vagy a többiekkel, utána szétspriccel mindenki. Más a viszonyuk a nyilvánossághoz, a társadalmi szerepekhez, a hatalomhoz, nem értjük a jogrendjüket. Miközben izgulunk, szurkolunk, nemigen fordul meg a fejünkben, hogy egy amerikai tárgyalótermi dráma nem igazán a jogalkalmazásról szól, sokkal inkább a jogalkotásról, törvénycsinálásról. Ott évszázadokra meghatározhatja egy-egy bírói ítélet, hogy miként szemlélnek ügyeket. Nálunk nem közösségi jog, hanem polgári jog az uralkodó, ma már nem igazságszolgáltatásról, hanem jogszolgáltatásról beszélünk inkább. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert ebben a kifejezésben az is benne van, hogy ezek nagyon fontos aktusok egy közösség életében.

Pontosan ez jellemző a Fideszre, nem?

Szerintem 90 óta minden hatalomra ez a jellemző; döbbenetesen túlszabályozottá vált az egész rendszer, mérlegelési lehetőséget is alig kínál. Ez egyfelől jónak is mondható, hiszen elvileg van mihez igazodni, másrészt baj, mert kiveszi a döntést a döntéshozó kezéből. És egyre inkább, minden szinten még a mérlegelési lehetőség is elvész ebben a túlszabályozott világban.

Messzire keveredtünk egy kicsit a film világától. Még az elején említettem Vajna nevét, illetve azt, hogy sikeresebbnek tűnik mostanság a magyar film, nemzetközi díjak, rangos és hangos elismerések kísérik évről-évre. Megváltozott valami? Vajna új rendszert hozott?

Igen. Van, ami pozitív, és van, ami durván negatív változás.

(A második részt hétfőn reggeltől olvashatják.)

A szavazófülkében is megbuktatható a Fidesz

Kardos Ernő

2018-02-04

A szavazófülkében is megbuktatható a Fidesz

„El kell menni szavazni, különben tovább épül a Fidesz illiberális állama, ami hosszú távon nagyon sok kárt okoz az országnak!”- nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke. Fodor Gábor megerősíti, hogy a Változás Szövetsége – az MSZP, a Párbeszéd és az MPL – február közepéig a többi demokratikus párt számára nyitva hagyja az együttműködés lehetőségét. Fodor szerint a szövetségnek nagyobb ereje van az összefogásban reménykedő szavazók szemében, mint a benne lévő pártoknak külön-külön.

A választások előtt két hónappal a Jobbik nélküli ellenzék kicsit erősödött ugyan, jelenleg 23 százaléknál tart, viszont a Fidesz még mindig 37 százalékon áll. Mi lesz ebből?

Az ellenzék tovább erősödik majd, a Fidesz pedig valamelyest még gyengülni fog. De

az esély, hogy a demokratikus ellenzék döntő fölényt szerezzen, szertefoszlott Botka László visszalépésével, vagy ha jobban tetszik ellehetetlenítésével.

A tét azonban továbbra is nagy, mert ma Magyarországon csupán a demokrata ellenzék győzelme hoz valódi változást.

Siker viszont csak akkor következhet be, ha valami előre nem látható esemény következik a politikában. Ez természetesen előállhat a választásokig hátralévő idő alatt is, mert a váratlan tényező mindig benne van a választási küzdelemben. De ebben a pillanatban csak az előre nem látható, meglepetésszerű fordulat gyengítheti meg a Fideszt, s hozhatja olyan helyzetbe a Jobbik nélküli ellenzéket, hogy akár győzni is képes legyen.

Viszont a népszerűségi mutatók abba az irányba mutatnak, hogy az országgyűlési választásokon megszoríthatjuk majd a Fideszt, tehát megakadályozhatjuk a kétharmados győzelmét, vagy az egyszerű többségét. Bármelyik cél reális, azon múlik, hogy a következő hetekben hogyan politizálnak az ellenzéki pártok.

A liberális pártot ez a kutatás még csak nem is méri, viszont ön rajta van a politikusok népszerűségi listáján, a 17 helyen. Emiatt kerülhetett a pártja harmadik tagként az MSZP-Párbeszéd összefogásba?

A liberális pártot időnként ridegen kezelik a közvélemény-kutatók. Pedig amikor a szocialista párt néhány hónapja a demokratikus pártokat felkérte az együttműködésre, akkor azt is megnézték, hogy az elmúlt másfél év alatt 1-3 százalék között változott a támogatottságunk. Ez sokat jelenthet, de a liberális párt léte, indulása már önmagában is érték, hisz sok ember szabadelvűnek vallja magát ebben az országban. Még azok között is, akik nem feltétlen ránk szavaznak.

A közvélemény-kutatók szerint az alakuló lista, tehát az MSZP-Párbeszéd–Liberális szövetség még hozhat újabb szavazókat, a Fidesz már nem. Van elképzelése, hogy a liberálisok mit tudnak ehhez hozzátenni?

Ne felejtse el, hogy az ellenzéki összefogásban reménykedő szavazók szemében egy szövetségnek sokkal nagyobb az ereje, mint külön-külön a benne lévő pártok súlya. Ezért nagyon fontos, hogy mi is, s persze a Párbeszéd is részt vegyünk az ellenzéki együttműködésben. A kispártokat nem szabad lebecsülni, hisz egy szövetségben fel tudnak vetni olyan politikai témákat, amit egy nagyobb párt nem akar, nem mer.

Példa erre a könnyűdrogok liberalizálására indított akciójuk?

Ez jó példa, mert hasonló felvetéseknek helye van a politikai életben, de egy nagyobb párt a kockázatok miatt nem szívesen beszél erről a sokakat érintő kérdésről.

Aztán persze megkapja az Állami Számvevőszéket ellenőrként. Igaz, hogy a liberális párt vezetői nem tudják, hogy miért büntették önöket hatmillióra?

Tényleg nem, ugyanis három külön cégtől rendeltünk plakátokat, nagyjából hasonló árat fizettünk mindegyikért. Az Állami Számvevőszék ennek ellenére azt állította, hogy túl keveset fizettünk. De azt nem mondták, hogy melyikért. Ugyanígy jártunk az irodabérlettel is, ami a korábbi vizsgálatoknál nem jelentett problémát. Ez bizonyítható is, ezért nem is fizetjük be a büntetést. Ugyanis ezzel – ahogy a többi pártot is – csak meg akarnak félemlíteni, s a választás előtt el akarnak lehetetleníteni.

Visszatérve a választás érdemi részéhez: egyelőre még keveset árultak el arról, hogy ha az MSZP közös listán indul a Párbeszéddel, akkor a parlamentbe jutáshoz szükség van a szavazatok 10 százalékára, amennyi még összejöhet. De ha önök, tehát a Liberális Párt is csatlakozik, akkor már 15 százalékra lenne szükség. Ennyi viszont nincs, így is bevállalják?

Ezt ma még nem döntöttük el, ez egyelőre technikai kérdés. Előbb a politikai döntéseknek kell megszületniük.

Annyiban igen, hogy ha nincs közös lista, akkor önök a szocialista listán indulnak a választásokon.

Erről sincs még végleges, közös döntés.

Arról határoztak már, hogy egymás jelöltjeit támogatják-e az egyéni körzetekben?

Még várjuk mások jelentkezését. Nyitva tartjuk az összefogás lehetőségét, ezért tettünk közzé mindhárman egy felhívást, közösen Karácsony Gergely, és Molnár Gyula társaságában. Mi deklaráltuk, hogy közös listában, közös miniszterelnök-jelöltben, s közös egyéni indulásban gondolkodunk. Az együttműködés lehetőségét pedig a többi demokratikus párt számára is nyitva hagyjuk. Ugyanis szerintünk a DK, az LMP és az Együtt támogatói is az összefogásban reménykednek. A pártok vezetőinek válaszolni kell arra a kérdésre, hogy politikájuk megfelel-e a szavazók elvárásának.

Meddig várják a csatlakozni akaró pártokat?

Amíg erre a jogi feltételek lehetőséget adnak, tudomásom szerint február közepéig. De azt jelezni szeretném, hogy ha nem bővül az együttműködés, a Változás Szövetsége a három párttal akkor is elég erőt képvisel a sikerhez.

A liberális szavazó nem minden esetben baloldali, sőt… ehhez képest az ön által vezetett párt könnyen az MSZP listáján indulhat a választáson. Így aligha tudja meggyőzni azokat a nemzeti érzelmű liberálisokat, akik kiábrándultak Orbán Viktorból. Vagy erre nem is számítanak?

A liberális párt nem baloldali, de nem is jobboldali, mi is ezt szeretnénk kialakítani Magyarországon. A liberálisok az unió parlamentjében külön frakcióban ülnek, s a liberális miniszterelnökök száma Európában meghaladja a szocialistákét. De ez nálunk hosszú út lesz, mert történelmileg úgy alakult, hogy a ’90-es években a liberális SZDSZ a szocialista párttal működött együtt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a választójogi törvényt – az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva – a Fidesz ráerőltette az országra az alkotmánnyal, s számtalan más törvénnyel együtt. Ezzel együtt a választóknak is tudni kell, hogy megvan a lehetőség a Fidesz leváltására, de ennek érdekében el kell menni szavazni!

A szavazófülkében megbuktatható a Fidesz.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ebben kételkednek a választók.

Ezért is fontos a legteljesebb ellenzéki együttműködés. Ettől még nem kell nekünk egy követ fújni, hisz különböző az értékrendünk. De veszély esetén kell tudni együttműködni is. Az idei választás ilyen helyzet. Lehet győzni is, de ha mégsem sikerülne, akkor sem mindegy, hogy mi a választás eredménye. Hogy lesz e kétharmada a Fidesznek, vagy még többsége sem, tehát kormányt sem tud majd alakítani. Ez lényeges különbség!

Alig egy napja ön még az önkormányzatiság maradékának szétverése miatt aggódott. A Fidesz közleményében csak annyit reagált, hogy önök ostobaságokat beszélnek. Tényleg mire alapozták az állításukat?

Kormányzati berkekből folyamatosan szivárgó hírekre. Ahogy az ország iskoláit, úgy az önkormányzatokat is szeretnék egyetlen központból irányítani. Nem arról van szó, hogy olyannal gyanúsítgatjuk a kormányt, ami idegen lenne tőle. A hatalom minden tette arról szól, hogyan tudná leépíteni a különböző szervezetek autonómiáját, s hogyan erősíthetné a központi állam szerepét. Így tették tönkre a magyar iskolarendszert is. Az önkormányzati választások előtt komoly veszély lehetne központosító átalakítás. Mi ez ellen tiltakoztunk. De ha jól értettem, akkor ezt nem is cáfolták.

Gondolja, hogy a nagyvárosok lakóit, akiknek a Kósa Lajos tíz- és százmilliárdokat oszt, vagy a falusiakat, ahol csak a szegénység maradt, érdekli, hogy elveszítik az autonómiájukat?

El kell nekik mondani, hogy ez mivel jár. Ha a központban döntenek mindenről, akkor a helybeliek nem szólhatnak bele saját ügyeikbe. Nem véletlenül romlottak le a magyar iskolák, szegényesebb a felszerelésük, így a tanulók még annyira sem viszik majd, mint a szüleik. Ezt megértik mindenhol.

Józanabb Fideszesek elismerik, hogy rég nem volt ilyen aggasztó a magyar oktatási rendszer állapota, ugyanis nem vált be ez a szisztéma. Ha nyer a Fidesz, ugyanez vár az önkormányzatokra.

Ez feltételezés, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, ha a Fidesz hatalomban marad, mert nincs a kormánypártnak választási programja.

Azért sejteni lehet, nyilván folytatják, amit most láthatunk. Építik tovább az illiberális államot. Nekünk, liberálisoknak különösen megdöbbentő ezt látni, ahogy a Fidesz az illiberális államot megteremti. Ugyanis nem az egyén önállóságára, szabadságára, döntéshozási képességére épít, hanem a hatalmat kiszolgálókra, az alattvalókká degradált népre. Ez azonban nem felel meg a XXI. század követelményeinek, sem az európai normáknak. S nekünk, magyaroknak sem, akik évszázados szabadságvággyal rendelkezünk, akik joggal vágyunk arra, hogy jólétben, békében élhessünk.

Mindenesetre érdekes helyzet, hogy az ellenzéki pártok részletes választási programot készítenek, a kormánypártoknak erre nincs szükségük ahhoz, hogy ők vezessék népszerűségi listákat. Az ellenzéki oldalnak ez miért nem sikerül?

Ügyesen használják a propaganda eszközöket. Állandóan azt kutatják, hogy mi jár az emberek fejében, s arra próbálnak nagyon gyorsan reagálni. Tehát

ami ma zajlik, az egy értékek nélküli politizálás, ami csak az aktuális hangulatot akarja meglovagolni. Ez rövidtávon működhet, hosszú távon biztosan nagy bajt okoz egy országnak.

Nyilván ezzel magyarázható a Soros kampány, de meddig tarthat?

Remélem, csak a választásokig, mert vérlázító, ami zajlik. Pokoli károkat okoz majd az országnak, hogy valakiből ellenséget kreáljanak, mint a legvadabb 50-es években, és ez elfogadhatatlan. Tiltakozni kell ellene! Főleg, ha olyan emberről van szó, mint Soros György, aki köszönetet érdemel a magyar társadalomtól, hiszen a 90-es években nagyon sokat segített Magyarországnak a demokratikus átalakításban. De azért is, mert az általa finanszírozott Közép-Európai Egyetem kimagaslóan színvonalas felsőoktatási intézménye az országnak, s Európának.

Mindezt arra felhasználni, hogy produkáljanak egy ellenségképet, amely mobilizálja az Fideszes szavazókat, azt több mint bűn. A győzelmük érdekében használják fel a menekültek témáját is. Lehet gyűlölni, lehet indulatot kelteni ellene, hogy feltüzeljék a szavazóikat, akik emiatt elmennek szavazni. Hiába nem tetszik nekik Mészáros Lőrinc harácsolása, Tiborc István vagy mások gyors meggazdagodása. De elmennek szavazni, mert rettegnek Sorostól, a bevándorlóktól, akikből a kormány bűnbakot csinált, s emiatt hatalomba szavazzák a kormányt.

Nem jönnek rá arra, hogy ami ma a Soros-kampány, az négy évvel ezelőtt még a rezsicsökkentés volt? Erről is kiderült, hogy átverés, hisz a magyar állampolgár ma drágábban használja az energiát, mint azok az országok, ahol nem volt rezsiharc.

Mindenkire hat a pusztító erejű kormánypropaganda. A Soros kampányra – egyes becslések szerint – 40, vagy 70 milliárdot fordítanak, kommunikációs szakemberek szerint ennyi pénzből bármit el lehet hitetni az emberekkel. Nemcsak Magyarországon, bárhol a világon! Ilyen a modern tömegkommunikáció, gondoljunk Trumpra, a Brexitre vagy a populistákra. Értelmes, okos, több százéves demokráciában élő emberek is fogékonyak a legvadabb álhírekre, őrültségekre, összeesküvés elméletekre. Így működik az ember.

S az ellenzék tudja, hogy ezt hogyan lehet megfordítani?

A recept egyértelmű: meg kell erősödni a baloldalnak, s persze nekünk, liberálisoknak is. Keresni kell az együttműködés formáit, szilárd elvi alapon kell szembefordulni az Orbán Viktor kormányával, az illiberális állammal szemben. Erre kell törekedni, mert az összeomlását nem kéne megvárni.

Jöjjön Karácsony; lejárt a gladiátorok ideje

Lendvai Péter

2018-02-03

Jöjjön Karácsony; lejárt a gladiátorok ideje

„Vállalom, hogy közvetítek a demokratikus oldal szereplői között, annak érdekében, hogy mindenki a kormányváltásra koncentráljon, és ne a szövetségest bírálja” – ezt nyilatkozta Hiller István az MSZP választmányának elnöke, az országgyűlés alelnöke a Független Hírügynökségnek. Ahhoz, hogy a cél megvalósuljon ezen kívül szükség van megfelelő vezető személyiségre, programra, és ütőképes üzenetekre; ma mindhárom megvan már a változást akarók szövetségében. Szerinte Karácsony Gergely nem Medgyessy Péter 2018-as modellje, de a szándéka hasonló: nyugodt, kiegyensúlyozott politikával, megszüntetve a háborús hangulatot, békét teremteni ebben az országban.

Hoztam egy kis pénzt.

Az biztos mindenkinek jól jön.

De én azért hoztam, hogy megvegyem az MSZP-t, vagy a vezetését…

Not for sale.

Miért gondolta vajon Soros György, hogy egy ilyen információt bedob a nemzetközi köztudatba?

Én azt tudom, hogy az MSZP, amióta Soros Györgyöt támadja a hatalom, legyen az bármely általa alapított intézmény, mint például a CEU, vagy bármely civil szervezet, amelyhez akár volt köze, akár nem, mindig kiálltunk mellette. Minden fórumon megtettük ezt, én magam is megtettem ezt. Az, hogy Sorosnak milyen információi vannak és honnan, én egyáltalán nem tudom, viszont, hogy mi az igazság ebben az ügyben, azt biztosan állíthatom. Egyébként függetlenül a Davosban elhangzott mondatokról, nekem ugyanaz a véleményem a CEU-törvényről, a civil szervezeteket megbélyegző törvényről, amivel azt akarom mondani, hogy

a véleményemet nem a személyhez való viszonyom alakítja, hanem a meggyőződésem.

Ez a válasz jó alapot ad ahhoz a kérdéshez, hogy ha az MSZP áprilisban hatalomra jut, mi az, amit Hiller István azonnal megváltoztatna?

A CEU-törvény például ilyen; ezt azonnal meg lehet változtatni. A közoktatásban elsőfokú ítélet már van róla, hogy tudniillik önkormányzat nem lehet intézmény fenntartó, szintén azonnal átírnám, mint ahogy azt is, hogy a tankötelezettségi korhatár ne maradhasson 16 évnél, hanem újra 18 év legyen. Ezeket a lépéseket 24 órán belül meg lehet csinálni.

Van erre esély? Van esély arra, hogy megnyerjék a választást?

Ezen dolgozunk. Azért, hogy legyen végre esély egy demokratikus, békés, de legalábbis békésebb, boldogabb országra. A békésnek itt nem szokványos jellemzője van. A Fidesz-hatalomnak a leglényege épp a békétlenség keltése, a megosztás; elképesztő mélységig nyúltak bele a munkahely, család közösségeibe. Persze ezt nem most kezdte, hosszan elnyúló folyamatról beszélek, már 2001-ben elkezdték. Emlékezzen csak, hogy annak az évnek a végén hirdették meg, hogy a Fidesz-hatalmat akarók, ahogy ők fogalmaztak: a nemzeti oldal képviselői viseljék a kokárdát március 15-e, sőt az áprilisi választások után is. Egyértelmű provokáció volt, minek következtében az országban élők egyik fele a másik részének hajtókáját figyelte.

Ott és akkor éreztem először, hogy ez egy lelki, pszichikai hadviselés, amellyel kimondottan a nemzet idegrendszerére akartak hatni.

Ez vezetett odáig, hogy másfél évtizeddel később a családokban már a közös ebédet sem tudják nyugodtan elfogyasztani, ha a politikai szóba kerül. Én ennek az esküdt ellensége vagyok. Azt szeretem, ha a család nyugodtan, békében tudja elfogyasztani a rántotthúst.

Most, hogy szóba hozta a nemzeti kifejezést, muszáj megemlítenem, mit is mondott erről Vásárhelyi Mária a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Ő ügy látja: a baloldal politikai szereplői, a sajtómunkásai egyaránt hagyták, hogy a Fidesz végrehajtsa ezt a nyelvi megszállást, kisajátítson kifejezéseket, méghozzá úgy, hogy ezzel kirekesszék a másik oldal képviselői. Azt is említette, hogy a Harmadik Birodalom is a nyelv megszállásával indult. Érez ön is magában felelősséget?

A nyelv a politikának nagyon fontos része, különösen az, amit egy-egy politikai oldal használ. Fogalmazhatok úgy is: nagyon erős fegyver. Én magam a baloldal és a nemzet fogalmának összekapcsolásáért sokszor felszólaltam, vagy írtam. Sajnos kisebbségben maradtam. Ma már többen állnak mellettem, de most sem vagyok többségben. Lehetetlennek tartom, hogy olyan fogalom, mint például a nemzet, egyetlen oldal kisajátított szóhasználata legyen, miközben a másik oldal szemlesütve nem mer erről beszélni. Vagyis a kérdésére válaszolva: nem érzek személyes felelősséget, mivel kimondottan kezdeményező szerepet töltöttem be és töltök be ma is ebben a harcban.

Ugyanakkor van olyan szókészlet, amelyt a baloldalnak használnia kell – természetesen nem egyoldalúan, nem azt az utat járva, mint a Fidesz -; ilyen például a béke, a nyugalom, merthogy ezek a kifejezések egyáltalán nem illenek a Fideszre.

Éppen ezért kimondottan helyesnek tartom azt a hangütést amelyet a miniszterelnök-jelöltünk, Karácsony Gergely használ: ő egy békés ország megteremtését tűzte ki célul. Ez a politikában nagyon izgalmas, de néha veszélyes terep, és tudja miért? Mert olyan természetesnek tűnik. Szerencsére nem állunk háborúban, legalább is a külfölddel nem. Más, ami itthon van, és most nem a választási kampányra gondolok, hanem erre a permanens hadviselésre, amit a Fidesz folytat, és ami alaposan megviseli a lelkeket. Amikor tehát én békéről beszélek, akkor arra gondolok, hogy a társadalom különböző csoportjai ellen tudatosan szított elégedetlenség helyett békésebb legyen az ország.

Ennek a hatalomnak az is erős szándéka, hogy a középosztálytól lefelé elhelyezkedő rétegeket passzivitásban tartsa.

Jól gondolom-e, hogy amikor a békéről és Karácsony Gergely attitűdjéről beszél, akkor a 2002-es időszakhoz hasonlatos helyzetet akar előállítani. Akkor ugyanis Orbán már megmutatta a háborúskodó jellemét, és vele szemben a szocialisták egy nyugodt, mondhatni jámbor jelöltet indítottak Medgyessy Péter személyében. Szóval a háborút és a békét megszemélyesítő politikusokat állított egymással szembe, és az emberek a békére szavaztak.

Így van. Persze sok idő telt el azóta, felnőtt egy internet nemzedék is, de a párhuzam vállalható abban, hogy aki netán úgy véli, egy jobboldali Orbán Viktorral szemben csak egy baloldali Orbán Viktor indítható a siker reményében, az súlyosan téved. Biztos vagyok abban ugyanis, hogy azok számára, akik már mellettünk állnak, illetve ma még bizonytalanok, nem egy politikai másolat a megoldás, hanem egy valódi alternatíva.

Azaz nem a háborús retorikával, ellenkezőleg, egy békés ország megteremtésével jelentkező miniszterelnök-jelölt és csapata képes meglepetést okozni.

Rendben van, Karácsony Gergely alternatívát jelenthet. De vajon jelenthet-e alternatívát maga az MSZP? Mert hiába akar a választók többsége változást, a közvélemény-kutatások alapján nagy fölénnyel vezet a Fidesz. Ráadásul nagy különbség az is 2002-höz képest, hogy akkor még kétfordulós volt a választás, és – ez még jelentősebb -, nagy párt volt az MSZP…

Az MSZP akkoriban azért volt erős párt, mert egy belső kompromisszumokra építő gyűjtőpárt volt, különböző demokratikus alapon működő társaság, amelynek mindig szerves része volt a belső vita. Választásra készülődve azonban meghirdettük a platform-csendet, és innen kezdve mindenki azért hajtott, hogy minél több szavazatot hozzon a közös urnába. Ez így volt akkor is, amikor 1998-ban elveszítettük ugyan a választásokat, de a legnagyobb frakciója akkor is a szocialistáknak volt. Ez a korszak zárult le 2010 után.

Most valami olyat csinálunk, ami távlatosabb, mint április 8-a, miközben persze a horizontunkon most a választás napja a legfontosabb. Most szövetséget kötünk a demokratikus, modern, baloldali pártokkal.

Ez a szövetség nyitott, de a hivatalos kampánykezdetkor, azaz február 17-e után már az egyéni körzetekkel és a kampány egyéb feladataival kell foglalkoznunk. De a cél a szövetségi rendszer létrehozása, amely 2002-ben még egy párton belül valósult meg, most különböző önálló szervezetekkel kell megvalósítani. A tengely már létrejött, személy is van hozzá, de Karácsony Gergely már 2018-as modell, és nem 2002 modernizált változata. Abban természetesen igaza van, hogy az alternatíva megjelenítésének sok területen kell működnie. Mi most ugye egy gladiátorral szemben nem egy másik gladiátort küldtünk az arénába.

Mi azt a tömeget szeretnénk megnyerni, amelyik figyeli ezt a versengést, és azt akarjuk számukra felmutatni: van más út, mint hogy egymás képét tönkreverni.

Ez ugyanis az országnak nem jó.

Azt akarja mondani, hogy a gladiátorok ideje lejárt?

Ma, amikor beszélgetünk évfordulója van Gandhi halálának. És csak azért hozom ezt a példát ide, mert annak idején annyira valószínűtlennek tűnt, hogy India ne maradjon az angolok koronaékszere, hiszen annyira erősek voltak. És akkor jött egy Angliában végzett, vézna ember, és valahogy a dolgok megváltoztak, másként néztek rá. Nem akarom én azt mondani, hogy magyar Gandhinak kell lenni, csak annyit állítok: van másik út.

Vagyis, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktorral szemben egy baloldali Orbánt kell állítani, annak azt tudom üzenni: Orbán Viktorból Orbán Viktor a legjobb.

Amikor tehát alternatíváról beszélek, akkor programról, világlátásról,vagyis valós személyi alternatíváról beszélek.

Ön említette, hogy létrejött a tengelye a szövetségnek. Igen ám, de épp a legfontosabb gondolata a szocialistáknak elillanni látszik, tehát a közös lista terve elbukott. Letettek róla önök is?

Azt világossá szeretném tenni, hogy az igazunkban ma is ugyanúgy meg vagyunk győződve, állítom, hogy ez a megfelelő megoldás. Február 17-e után azonban adottá válik az a valóság, amely addigra feláll. Néhány hét van még ugyan, de látom azokat a politikai törekvéseket, amelyek ettől eltérő megoldásban gondolkodnak, miközben kormányváltást akarnak. Ez utóbbinak különben át kell hogy hassa minden demokratikus párt küzdelmét. Ha tehát azt fogjuk üzenni, hogy azok a jelöltek, akik elindulnak a mandátumért, és mi felsorakozunk mögöttük, akármelyik demokratikus párt is lesz a jelölő szervezet, akkor ezt a választók érteni fogják. Pesterzsébeten, ahol élek, és találkozom az emberekkel, mindenki számára világosabb és átláthatóbb a képlet, ha közös listán indulunk. Ezt most azért hangsúlyozom újra, hogy a világos legyen: a felfogásunk ebben a kérdésben nem változott, de a kampányidőszakban már nem ezzel foglalkozunk.

Beszélt az imént a tengelyről. De azt látom, az utóbbi napokban különösen, hogy a Demokratikus Koalíció éles támadásokat indított az MSZP ellen, a szocialistáknak tulajdonított újság ellen. Akkor ez a tengely, hogy működik?

Amikor a tengelyről beszéltem, leginkább a Párbeszédre gondoltam, a velük létrehozott szövetségre, de nem akarom megkerülni a kérdést. Én akár a saját pártomon belül, akár a szövetségünkön belül, akár a velünk megállapodást kötő demokratikus pártoktól azt kérem, hogy a gondolkodásunk központjában az álljon, hogy mi használ a kormányváltásnak.

A közöttünk lévő viták elenyésző jelentőségűek ahhoz képest, hogy milyen tétje van a választásnak. A választó akkor szavaz ránk, ha egységet mutatunk, mégpedig a kormányváltásért dolgozó pártok egységét. Minden más sokadlagos kérdés.

Ha azt vizsgáljuk, hogy mennyien akarnak kormányváltást, és ezt szembeállítjuk a demokratikus pártokkal szimpatizálók számával, akkor igen jelentős különbséget tapasztalunk. Aki ezen siránkozik, az hagyja abba a politikát. Ebben ugyanis épp a lehetőséget kell meglátni, azt ugyanis, hogy van egy jelentős tömeg, amely azt várja, hogy megszólítsuk; ők kormányváltást akarnak. Alapfeltétel tehát, hogy eltűnjenek a viták, és az egység mutatkozzon csak meg. Most ott tartunk, hogy ezek az emberek nem szavaznak a Fideszre, de még nem jönnek hozzánk. Maguktól nem is fognak jönni. Csak ha teszünk érte.

Ezért fontosnak tartom, hogy az elkövetkezendő kilenc hétben a demokratikus oldal minden megszólalója ezt úgy tegye, hogy képes legyen elérni azt a réteget, amely ha ránk szavaz, nagyságrendileg javulnak a számaink, és ezzel az esélyeink is.

Minden más ügyet méltóztassanak félretenni, mert azok nem érdeklik a választókat.

Önt hallgatva arra gondoltam, hogy esetleg éppen önnek kellene kezdeményezni egy olyan tárgyalást, ahol ezt el lehet érni a partnereknél. Nem gondolt erre?

Hogy ennek mi a legmegfelelőbb formája, hogy egy asztalnál, vagy külön-külön lebonyolítani a beszélgetéseken, azt nem tudom. A lényeg azonban az, hogy ezt én nem pusztán szívesen megteszem, de már lépéseket is tettem az ügy érdekében.

Kivel találkozott már?

Kérem a megértését, hogy erről nem beszélek nyilvánosan, fogadja el tőlem azt, hogy ezt a szerepet én vállalom, és teszem is a dolgom. Szóval nagyon egyszerű az eredeti kérdésre a válaszom: igen. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy valamennyi szereplő arra koncentráljon, amit amúgy magától is tud: a kormányváltásra.

Van egy levelező partnerem, aki minden áldott nap leírja, hogy a váltáshoz két dolgot kell mondani: azt, hogy marad a kerítés, és azt, hogy nem lesz többé megszorítás. Ez feltehetően egy nagyon leegyszerűsített koncepció, és így biztosan nem is igaz, annyi azonban igen, hogy a Fidesz valóban beleszorította az ellenzéket a kerítés témájába, és teszi ezt most is, folyamatosan. Van-e ezzel szemben érvényes, hatékony mondása az ellenzéknek?

Ebben a kérdésben sajátos a helyzetem, hiszen nem a kampány időszakában fejtettem ki a véleményemet, amikor is azt mondtam: utálom a kerítést, de mondjon valaki jobbat. Akkoriban erős kritikákat kaptam, de két és fél év elteltével biztosan állíthatom, hogy igazam volt. Azért fogalmaztam akkoriban ezt meg így, mert tudtam, hogy az emberek természetes törekvése a biztonságra való törekvés. Erre az ösztönre játszott rá egy mocskos propagandával nehezített kormányzati törekvés.

Mi elkövettük azt a hibát, hogy a mocskos propagandával foglalkoztunk, és nem az emberek érzületével. Fordítva kellett volna. Ezen azonban túlvagyunk. A lényeg most az, hogy mi a kerítést nem fogjuk lebontani,

de soha nem teszünk le arról, hogy egy olyan országban éljünk, ahol nem kerítések szabják meg az életünk hétköznapjait, és egy ilyen világ megteremtését a baloldal büszkén vállalhatja. Mint ahogy azt a két évtizeddel ezelőtti, de ma is érvényes célkitűzést, hogy legyen ebben az országban jog-, lét-, és közbiztonság. Megerősíteni a demokráciát, ez maga a jogbiztonság. Megerősíteni a hétköznapi élet természetes biztonság-érzetét, ez a közbiztonság, és a felemelkedés lehetőségét biztosítani, ami egy szociáldemokrata párt esetében az egyik legerősebb összekötő erő, nos, ez a létbiztonság. Vagyis az, hogy annak segíts, aki lent van, teremtsd meg a lehetőségét, hogy tudjon előre haladni. Állíthatom tehát, hogy kialakul az az egész, ami az alternatíva állításhoz szükséges.

Mert azt kell tudnunk elmondani, hogy van másik Magyarország.

Ennek egyébként három fontos összetevője van: az első a személy; egy médiaközpontú világban megkerülhetetlenül jelentős. Mondhatod te a legokosabb dolgokat, ha nincs egy olyan ember, aki ezt hitelesen megjeleníti. Ma ez a személyi alternatíva adott. A másik lényeges elem, hogy szükség van mondanivalóra. És bár igaz, senki nem olvas programokat, ettől azonban demokratikus alapkötelezettség elmondani mit akarsz, és mi a véleményed országról, nemzetről, Európáról. A harmadik elem a rövid, ütőképes üzenetek megfogalmazása. Bevallom, ez nem az én világom, én szeretem kifejteni a gondolataimat, de elismerem, hogy erre szükség van. Mostanra összeállt ez a három elem, és bár lehetne számonkérni rajtunk, hogy miért nem korábban, de ennek most nincs értelme.

Azt kell elfogadni, hogy a Karácsony Gergely vezette szövetség alkalmas arra, hogy végrehajtsa a kormányváltást.

„Nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni”

Németh Róbert

2018-02-02

„Nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni”

Mobilizálni kell a kormánnyal elégedetlen szavazókat, ezt mondta a Független Hírügynökségnek Heiko Kretschmer, az MSZP kampánytanácsadója. A német szakember több választási kampányban részt vett tanácsadóként, most azt gondolja, hogy az ellenzéknek közvetlenül kellene az embereket megszólítania, és ez szerinte a kormánypárti médiatúlsúly ellenére is megvalósítható. Az álhírek terjesztését etikai és szakmai szempontból sem tartja jónak.

Régóta dolgozik kampánytanácsadóként Németországban, például az SPD-nek, a Német Szociáldemokrata Pártnak. Mikor adott nekik utoljára tanácsokat?

Nem csak az SPD-nek adtunk tanácsokat, Németországban mi vagyunk az egyetlen ügynökség, amely öt pártnak is tanácsadója volt. A legfontosabb, a legnagyobb projekt valóban az SPD-nél volt, a 2013-as Bundestag-választási kampányban adtunk tanácsokat. Amelyen 2005 óta a legjobb eredményt érték el.

A 2013-as kampánynak volt egy elég sajátos momentuma, Peer Steinbrückről, az SPD kancellárjelöltjéről olyan kép jelent meg a Süddeutsche Zeitung címlapján, amelyen bemutatott. Ehhez mit szólt?

Hogy te jó ég, mit csinál… Ez az ő személyes döntése volt. Azt is meg kell jegyeznem, hogy amikor először láttam a közösségi médiában a képet, akkor azt hittem, hogy hamisítvány. Fél órával később tudtam meg, hogy valódi.

Miért döntött most úgy, hogy az MSZP-nek dolgozik, nekik ad tanácsokat?

Az a benyomásom, hogy a tapasztalatunk, amelyet a különböző kampányok során szereztünk, Magyarországon nagyon hasznos lehet. Olyan kampányt tudunk folytatni, ami megszólítja az embereket, és nem csak a médiára támaszkodik.

A felmérésekből az látszik, hogy az utóbbi időben az MSZP folyamatosan veszített a népszerűségéből. Van már ötlete, hogyan lehetne ezt megállítani?

Először is, igen. Másodszor viszont túl korai volna már most arról beszélni, hogy mi minden történik majd a kampány során. Szerintem az a fontos, hogy az MSZP olyan témákkal érveljen, amelyek megmutatják, hogy Magyarországon egy másfajta politizálás is lehetséges, olyan, amellyel a párt választóit sikerül megszólítani és mobilizálni. Úgy látjuk, hogy

az MSZP az a párt, amely a legkevésbé tudta mozgósítani a szavazóit.

Ez azt jelenti, hogy ha sikerül a potenciális MSZP-szavazókat meggyőzni, hogy ténylegesen is szavazzanak, akkor azért már jobban néznek ki az eredmények.

Azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az MSZP-t időközben már egy más politizálás jellemzi.

Mit ért ez alatt?

Például ennek kinyilvánítása a Párbeszéddel való szövetség, a döntés, hogy Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök-jelölt.

Négyévente a választók leadják a szavazatukat, aztán a politikusok vagy betartják, amit ígértek, vagy nem. Itt a miniszterelnök-jelölt az emberekkel együtt szeretne politizálni, és a magyar politikát velük együtt szeretné alakítani. Ez az MSZP szempontjából egy jelentős váltás.

Néhány hete egy interjúban azt mondta, hogy szükség lenne némi populizmusra a baloldalon is. Mit értett ezen?

Mindent persze nem fogok elmondani, amit a következő 68 napban tervezünk, de alapvetően arról van szó, hogy

a politikát úgy kellene elmagyarázni, hogy köze legyen az emberek mindennapi életéhez.

Vannak ellentmondások, amit a magyarok tapasztalnak, még a Fidesz-szavazók is, például, hogy az oktatás és az egészségügy állapota nem elfogadható, vagy hogy a magyarok kétharmada nincs olyan anyagi szinten, hogy megfelelő életet tudjon élni. Sokan keményen dolgoznak minden nap, mégsem tudják eltartani a családjukat.

Ezt tematizálni kell, és erre válaszokat kell találni. Ezeket a lehető legegyszerűbben, adott esetben kihegyezve kell megfogalmazni.

Az elmúlt hetekben az oktatás és az egészségügy témája egyre többször került elő ellenzéki politikusok megszólalásaiban. Ez már az Ön hatása?

Nem (nevet). Én csak tanácsadó vagyok.

Ha a Fidesz kommunikációját nézzük, akkor azt látjuk, hogy náluk a valóság nem mindig számít. Ön mit gondol az álhírek terjesztéséről egy kampányban?

Ez a kérdés komoly etikai megfontolásokat is felvet. Etikai nézőpontból semmire nem tartom ezeket. Szakmai szempontból azt mondom, hogy

hosszú távon károsak,

az USA példáján is láthatjuk, hogy a Trump-kampány bizonyos elemei időközben már ellene fordulnak.

Rövid távon azt kell mondani, hogy adott esetben bizonyos társadalmi csoportokban, amelyek egy zárt közegben élnek, ahol akár a tényeket figyelmen kívül lehet hagyni, akkor az álhírek, ha megfelelő emberek megfelelő módon használják őket, akár sikeresek is lehetnek. De ez csak olyan csoportok esetében működik, amelyek nagyon elszigeteltek. Így aztán a baloldal vagy a politikai közép, a felvilágosodott, városias polgárság kevésbé nyitott erre, az ő körükben ez kevésbé működik egy választási kampányban is.

Szóval ez olyan embereknél működik, akik egyfajta buborékban élnek? Mit gondol, ezeket az embereket el lehet érni más információkkal is? Egyáltalán, ők célpontjai mondjuk a magyar ellenzék kommunikációjának, meg akarják őket győzni?

Nem minden esetben. De azt hiszem, hogy ha a motivációt is megnézzük, az érzelmi mozgatórugókat, hogy miért mozognak ilyen buborékokban, akkor lehet utakat találni. Néhány esetben

az ilyen buborékban való mozgás egy kísérlet arra, hogy választ találjanak olyan kérdésekre, amelyek bizonytalanságot okoznak:

globalizáció, kultúrák találkozása, digitalizáció, a munka világában zajló változások. Ha ilyen elbizonytalanító trendek jelennek meg, akkor nagy a kísértés arra, hogy egy buborékba zárkózzon az ember, ahol bizonyosságokat talál, egyszerű válaszokkal ezekre a kérdésekre.

Tehát a politikusoknak arra kell kísérletet tenniük, hogy az elbizonytalanodás gyökereihez jussanak el, és az emberekkel erről beszéljenek. Akkor sikerülhet kivezetni a buborékokból azokat, akik nem egy ideológiai torzulás révén kerültek be ezekbe, hanem csak nem látnak tisztán.

Ehhez ugye el kell érni ezeket az embereket. A magyarországi médiahelyzet viszont, különösen vidéken, egyre kevésbé ad erre lehetőséget. Hogyan akarják eljuttatni az üzeneteiket?

2002-ben Bundestag-választások voltak Németországban. Három hónappal a választás előtt mindenki leírta az SPD-t a közvélemény-kutatások alapján. Gerhard Schröder akkor azt a döntést hozta, hogy az iraki háború ellen indít kampányt. A német média 95 százaléka kritizálta ezért, hogy populista és Amerika-ellenes, és hogy egy kormány ilyet nem tehet. Négy héttel a választások előtt több százezer ember tüntetett Berlinben. Aztán mégis ő nyerte a választást.

Több hasonló példát is lehetne hozni, de az nyilvánvaló, hogy egy társadalomban, ha sikerült a politikai vitának egy bizonyos formáját beindítani, akkor az emberek személyes, egymás közti kommunikációja, a családon belül, barátok között, munkahelyeken folytatott beszélgetések fontosabbak, mint bármi más, ami a médiában megjelenik, vagy az interneten történik.

Ezért gondolom azt, hogy

bár valóban komoly hátrányt jelent a magyarországi médiahelyzet jelenlegi állapota, de van lehetőség üzenetek megfogalmazására, emberek megszólítására,

és arra, hogy el is érjük őket.

Tehát azt gondolja, hogy az óriásplakátokon, tévé- és egyéb hirdetésekben folyó, a menekültekről vagy Soros Györgyről szóló kampány ellen személyes kommunikációval kell küzdeni?

Igen, sőt, azt gondolom, hogy az ilyen kampányok saját magukat is megölhetik. Vannak érdekes vizsgálatok, amelyek szerint át nem látható médiaviszonyok között, például az internetes kommunikációhoz kapcsolódóan, a személyes kommunikáció hatása jelentősen növekszik. Ez érdekes módon még az internet világára is igaz.

Egy Facebook-poszt hatása ezerszer fontosabb, ha az valaki olyantól jön, akit az illető személyesen is ismer. Nem azt mondom, hogy a többi hatástalan, de itt a bizalomról van szó, a politikai viták véleményalkotó jellegéről, amelyek során lehet mobilizálni a szavazókat.

Az izgalmas az, hogy ebben az országban a Fidesz már jó néhány éve a szavazók egy kisebbségi arányával tesz szert többségre. Ez két dolog miatt van így. Egyrészt

sikerült demobilizálni az ellenfeleket, elvették az önbizalmukat,

a hitüket a saját politikájuk sikeres megvalósításában, illetve a magyar választási rendszer sajátosságai miatt a megosztott ellenzék nem tud többséget létrehozni.

Most az ellenzék közeledik egymáshoz, és elkezdi megfogalmazni a saját üzeneteit. Van egy olyan miniszterelnök-jelölt, aki nem herceg akar lenni, hanem első polgár.

A döntő kérdés az, hogy a magyaroknak azon többségét, akiket nem győzött meg a Fidesz teljesítménye, április 8-án sikerül-e rávenni arra, hogy elmenjenek szavazni.

Vagyis nem arról van szó, hogy a Fidesz-szavazókat kellene megtéríteni. A magyarok többségét szolgáló politikát kell megvalósítani.

Ha már a közösségi médiát említette, Ön szerint ennek kulcsszerepe lesz a kampányban?

Igen, azt gondolom, hogy a közösségi média fontos eszköze az üzenetek közvetítésének. Emellett az emberek mozgósításában is hasznos lehet, különösen akkor, ha a média többsége nem tisztességes módon tudósít.

Amit eddig tapasztalt, az alapján a magyar ellenzéki politikusok tudatosan használják a közösségi médiát?

Tekintsünk inkább előre… A különleges magyarországi politikai helyzet természetesen a közösségi médiában is tükröződik. A Fidesz kommunikációja itt is megmutatkozik. Ha baloldali populizmusról beszélünk, akkor ehhez az ellenzék oldalán a közösségimédia-használatnak is hozzá kell járulnia.

A kampány hivatalosan február 17-én kezdődik majd. Mit tanácsolt, jöjjön ki aznap valamilyen nagy dobással az ellenzék?

Az a benyomásom, hogy február 10-én fog történni valami nagy dolog. Az MSZP szempontjából ez egy fontos nap lesz, meg kell erősíteniük, hogy létrejött a szövetség, hogy a viták ellenére létrejött egy egység a változtatás szándékáról, hogy van egy baloldali erő, amely kész arra, hogy ezt a változtatást megvalósítja.

Davosról első kézből

N. Vadász Zsuzsa

2018-02-02

„Davos évről évre összehozza a világ elitjét, ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon” – szögezte le a Független Hírügynökségnek adott interjújában Nagy-Mohácsi Piroska, a London School of Economics egy kutatóintézetének (Institute of Global Affairs) kutatási igazgatója, az EBRD volt stratégiai igazgatója, aki hosszú évek óta résztvevője a svájci üdülővárosban rendezett fórumnak. Éppen ezért – mondja – a politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Ennek ellenére nem látott magyar résztvevőt. Ugyanakkor Orbán miniszterelnök bizonyos értelemben jelen volt a tanácskozáson, többször megemlítették ugyanis, igaz nem a legkedvezőbb fényben állítva be őt – derül ki az interjúból. Nem véletlen, hogy az idén minden eddiginél több vezető politikus volt jelen Davosban, élükön Donald Trump amerikai elnökkel. Sok szó esett a populizmusról – ennek kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök.

Ön évek óta visszatérő résztvevője a Davosi Világgazdasági Fórumnak. Más volt-e az idei tanácskozás, mint az eddigiek, s ha igen, miben különbözött?

Több meglepő dologgal is találkoztam az idei fórumon, ezek közül talán a legszembetűnőbb az volt, hogy nagyon „politikaira” sikeredett.

Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.

Az előzetes hivatalos közlések szerint 340 vezető politikust vártak a fórumra, köztük Angela Merkelt, Emannuel Macront, Theresa Mayt és persze Donald Trump amerikai elnököt, akinek egyébként a felszólalására a legnagyobb, legalább félezer embert befogadó terem is kicsinek bizonyult. Ilyet utoljára akkor láttam, amikor Angelina Jolie volt résztvevő: akkor álltak utoljára sorba hosszú ideig az emberek, csak hogy lássák, amint megjelenik a gyönyörű színésznő. Most ugyanúgy közlekedési akadály keletkezett, a tömeg ugyanis megállt, ahol és amikor Donald Trump mozgott Davosban – mindenki látni akarta az amerikai elnököt.

Ha már Trump, Ön élőben hallgatta? Milyen volt?

Meglepő. Akármit is gondolunk az általa vitt politikáról, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kiváló salesman. Azt mondta, amit a hallgatóság hallani akart: a fő üzenetét – America First, azaz Amerikai az első – persze nem hagyta ki, de hangsúlyozta azt is, hogy Amerika egyedül nem képes boldogulni, szüksége van együttműködésre. Ez pedig pozitív üzenet volt a globális hallgatóságnak.

Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.

De persze nem csak itt szerepelt Trump, sok egyéb találkozót is bonyolított, nem is csak politikustársaival hanem az üzleti körök képviselőivel is. Az volt az általános benyomás, hogy “otthon érzi magát” a globális üzleti körökben. Egyébként Trump szerepléséhez egy nagyon aranyos kis történet is kapcsolódik: azt tudni kell, hogy egy nagy felszólalás előtt soha nem hangzik el semmiféle zene. Most sem volt ez másként, kivéve az amerikai elnök megjelenésekor, amit egy rezesbanda kísért. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy időt adjon a jelenlévőknek és persze elsősorban a hallgatóságnak kicsit lenyugodni, és elkerülni egy esetleges “booingolast”.

Milyen egyéb meglepetésekkel találkozott?

Ha nem is meglepő, de mindenképpen más volt az előző pár évhez képest a globális gazdaságról elhangzó általános vélemény. Az 2008-2009-es válság óta először hallottam, hogy mindenki “győzelmet deklarál.” Vége a válságnak végérvényesen, miden régió és ország növekszik, minden újra rendben van – ez volt a fő gazdasági mondandó. Rengeteg dicséretet kaptak a jegybankok, a kormányok azért, hogy sikerült ezt elérni. Emellett nagy a bizalom abban, hogy ez fenn is marad. Tény, hogy a növekedés globális szinten is visszatért – olyannyira, hogy szokatlan módon még Japánban is bővül a gazdaság –, Európában különösen áll ez a megállapítás. Persze ennek az árát nagyrészt az adófizetőknek kellett állniuk.

Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.

Közgazdászként nekem azonban furcsa volt ez a fajta nagy (ön)bizalom és önelégültség alig tíz évvel azután, hogy nagyon beremegett a léc a világgazdaság alatt. Bár jobban fel vannak tőkésítve, a nagybankok nagyobbak mint bármikor, és a deregulaciójuk újra elkezdődött.

Nem volt senki a politikusok, vezetők, magas rangú potentátok között, aki kritikusabb hangokat ütött volna meg?

Valójában egyedül a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde figyelmeztetett arra, hogy mindez nagyon szép és nagyon jó, de a feladatot még nem végeztük el. Kezelni kell a nagy egyenlőtlenségeket szerte a világban, a nagy jövedelemkülönbségeket, mert ezek kísértetni fognak minket, például azzal, hogy a populizmus melegágyaként szolgálnak. Persze volt más bírálat és gond, például a brexit kapcsán, de az nem váltott ki különös általános aggodalmat.

Pedig szakértőkkel beszélgetve az ember egyre többektől hallja azt, hogy elkerülhetetlenül közeleg egy újabb pénzügyi válság. Itt ez nem is volt téma?

Szakmai felszólalásokban, hozzászólásokban ez természetesen szóba került. Leginkább két veszélyforrást említettek. A Bank of England vezetője, Mark Carney szerint az eszközbuborék veszélyes lehet, ám van erre válasz: lesz ugyan egy árkiigazítás, de megtanultuk, hogy hogyan kell kezelni ezt a veszélyforrást, és a bankrendszer is sokkal felkészültebb egy ilyen esetre, mint volt tíz évvel ezelőtt. Én ebben ugyan nem vagyok ennyire biztos, de az tény, hogy ma már a központi bankok tudják, hogyan kell pénzzel úgy elárasztani a gazdaságot, hogy ne gerjesszenek követlenül inflációt. A másik veszélyforrásnak éppen az inflációt tartják, mondván, beindult a gazdaság, és még mindig nagyon nagy a likviditás a piacokon. Szerintem azonban a világot még mindig elárasztja az alacsony munkaerő (főként Ázsiából). Az inflációhoz az (is) kell, hogy az árnövekedés átmenjen bérnövekedésbe, ami nehéz akkor, amikor a globális munkapiacon az olcsó munkaerő még mindig rendelkezésre áll.

Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.

Milyen szinten és fontossággal került szóba a menekültkérdés? Hiszen ez egyik leginkább megosztó kérdés ma a világban, de Európában feltétlenül.

Ezt említettem volna a harmadik, számomra meglepetést okozó tapasztalatnak: sokkal kevesebb szó esett róla, mint a korábbi Világgazdasági Fórumokon.

A politikai realitás, a populizmustól való félelem dominálta a vitát.

Az olasz és a görög miniszterelnök közösen bírálta, hogy Európában még mindig nincs szolidaritás ez ügyben, és hogy a menekültkérdést jobboldali elemek használják fel saját propagandájukra. Sokkoló lehetőséget kínáltak a szervezők arra Davosban, hogy emberközelből, kvázi saját bőrükön megtapasztaljuk azt, hogy milyen lehet a menekülttábori lét. Az érdeklődők egy 40 perces bemutatót kaptak erről, ha végigmentek az egyik központi szálloda alagsorában berendezett „táboron”, ahol azokat az impulzusokat kapták, mint a menekültek a valóságban. Én végigcsináltam, mondhatom, sokkoló volt. Végigrohantattak minket a terepen, sátorba be, sátorból ki, közben üvöltöztek velünk, elvették a mobilunkat az ékszereinket, az óránkat, a nőket elcipelték a férfiaktól stb. A sokkoló élmény után azoktól hallhattunk tájékoztatót, akik maguk is menekültekkel foglalkoznak, dolgoztak, dolgoznak a menekülttáborokban. Például egy pszichológus is előadást tartott, aki elmondta: életében először menekülttáborban látott olyat, hogy egy kétéves kisgyerek öngyilkos akart lenni. Ez az élmény hat, nagyon is hat!

A Világgazdasági Fórum persze üzleti vállalkozás, de kétségtelen, hogy fontos vélemény- és társadalomformáló szerepe is van.

Milyen más fontos téma került középpontba?

Ez a negyedik nagy eltérés az előző davosi fórumokhoz képest: eléggé központi téma volt a populizmus. Ennek kapcsán pedig többször szó volt Orbán Viktor miniszterelnökről, akit úgy jellemeztek, mint egy autoriter vezetőt. Kris Peeters belga miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter fogalmazott szerintem jól, amikor azt mondta, hogy meg kell hallgatni a populistákat, mert valóságos problémákat érzékelnek, bár természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy végső soron nagyon veszélyes terepre tévednek.

Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.

Ugyan nem új a válasz, de Davosban is kimondták: Orbán nagyon ügyesen pozicionálta magát az európai kereszténydemokrata koalícióban, és ezért kevésbé mennek neki, mint a lengyeleknek.

A globalizáció és a kapcsolódó kérdések mennyire játszottak szerepet az idei fórumon? Voltak évek, amikor eléggé központi volt ez a kérdés.

Erről is sok szó esett, elég sok szekcióban is ez volt a téma, olyan megközelítésben, hogy milyen lehet egy “új társadalmi megegyezés” (“social contract”). Nagyon sok felvetés hangzott el, köztük a megatrendekben és egészen sajátságos megközelítésben gondolkodó izraeli történész, Harari Yuval megközelítése volt számomra az egyik legérdekesebb, aki igen szokatlan módon Angela Merkel kancellár után tarthatott előadást. Hahari feltette a kérdést: a rohamosan összefonódó technológiai-biológiai fejlődés nyomán vajon az emberiség jövője “emberi” lesz-e? (itt megnézhető az előadása) Szerinte a mostani technikai forradalom minőségileg más, mint az eddigi nagy technológiai váltások.

Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.

Mi lesz az ember szerepe? Képes lesz-e a mesterséges intelligencia mellett kiegészítő szerepet játszani?

De hát ez már teljes egészében Asimov-féle tudományos fantasztikumnak tűnik.

Lehet, hogy annak hangzik, de például a Szilícium-völgyben már ebben gondolkodnak. Ne feledjük, a mesterséges intelligencia ma már egyre jobb problémamegoldó képességgel is rendelkezik.

Arról is esett szó, hogy miként tud erre felkészülni az emberiség?

Sok vita tárgya volt ez. A legjobb, amit hallottam az az volt, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk az egy életen át tartó folyamatos, előre nem kiszámítható változásokra. Amihez pedig mentális kitartás és rugalmasság kell.

Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.

Amit mi ma oktatásként ismerünk, az már teljesen idejét múlta: nem tárgyi tudásra van szükség, nem magoltatni kell a diákokkal, mert minden információ lehívható egy gombnyomással. Arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy képesek legyenek csapatmunkára, tudjanak szintetizálni, innovatív gondolkodásra kell őket felkészíteni, no meg a kudarcok vagy éppen a sikerek megfelelő kezelésére.

Milyen egyéb futurisztikusnak hangzó, ám valójában talán már nem is annak számító érdekességek kerültek szóba Davosban?

Kiemelném még az úgynevezett blokklánc-technológia témáját. A platformtechnológia nagyon sok mindenre használható. Az egyik fontos alkalmazása, hogy

lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.

Ha például a menekültkérdést vesszük, ennek köszönhetően egy gombnyomásra meg lehet egy adott emberről tudni, hogy ki ő, honnan jött, milyen a végzettsége, a családi állapota, az egészsége, a szexuális beállítottsága, volt-e gyanús politikai kapcsolata stb., stb., stb. Ez nagyon is kurrens téma, mély filozófiai mögöttes kérdőjelekkel. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az adatvédelem biztonsága, hogy ne lehessen egy emberrel szemben sem kihasználni ezt a technológiát. Ma még magunk is önkéntesen adjuk ki az információkat önmagunkról: például a kényelem miatt interneten vásárolunk, majd csodálkozunk – ha egyáltalán –, hogy már akár csak a keresgélés után sorozatban jönnek fel a számítógépünkön a kereséshez kapcsolódó termékek, szolgáltatások reklámjai. Egészségünk védelmének érdekében kezdjük átadni nagyon belső adatainkat, amiből egyre pontosabban ki lehet majd olvasni nemcsak azt, hogy milyen lesz a jövőbeli egészségünk, de azt is, hogy milyen preferenciáink vannak, esetleg milyen vágyaink, mit gyűlölünk, mitől rettegünk.

Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.

Találkozott-e magyarokkal Davosban? Kérdem ezt azért is, mert tudomásom szerint hivatalosan – állami és politikai szinten – nem volt magyar résztvevője a fórumnak. Ez már évek óta így van, ugyanakkor korábban kormányfői, pénzügyminiszteri, jegybank elnöki szinten is megjelent Magyarország.

Nem találkoztam, miközben a programban szerepeltek Kelet-Európából lengyelek, baltiak, ukránok például. Oroszország nagy létszámmal volt ott.

S ott kell a tapasztalatai szerint lenni Davosban?

Ön szerint? Ha már az amerikai elnök, Donald Trump is elmegy! Politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Habár ez nem olcsó mulatság, ez nem lehet pénzkérdés!

Miért kell részt venni?

Davos évről évre összehozza a világ gazdasági és politikai elitjét. Ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon. S akkor még nem szóltam arról, hogy ott beleszagolhat az ember a világot érintő fő problémákba.

Ha az ember hisz a párbeszéd erejében, különösen azon a szinten, akkor közvetetten a davosi történések befolyásolják a világ alakulását is.

Megtartani a szavazati jogot, de megszüntetni a megkülönböztetést

Bódis Gábor

2018-02-01

Megtartani a szavazati jogot, de megszüntetni a megkülönböztetést

A napokban egy vajdasági magyar ellenzéki tömörülés (Magyar Mozgalom) szervezésében nemzetpolitikai tanácskozás volt Palicson 5 magyarországi párt részvételével (MSZP, Jobbik, Liberálisok, Együtt, LMP). Tulajdonképpen a meghívottak közül csak a Fidesz-KDNP és a DK nem képviseltette magát. Interjú Szabó Vilmossal, az MSZP nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusával.

Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy nemzetpolitikában ők képviselik a két végletet? Vagy árnyaltabb a kép?

Árnyaltabb a kép. Hadd kezdjem azzal, hogy a Magyar Mozgalom rendezvényét példaértékűnek tekintem. Fontos lenne, hogy több hasonlóra is sor kerüljön a választási kampányban. Annak örültem volna természetesen, ha minden meghívott képviselteti magát, és vállalja a közös, nyilvános megmérettetést. Sajnos nem ez történt. A FIDESZ-KDNP és a DK távolmaradásából azonban nem következik az, hogy a nemzetpolitikában a két végletet képviselnék. A nemzetpolitika lényeges részkérdéseiben vannak végletes álláspontjaik.

Alapvető kérdésekben (támogatáspolitika, szavazati jog) egyetértés volt-e a résztvevők között?

A fórum talán legpozitívabb tapasztalata az volt, hogy a résztvevők az alapvető kérdésekben nem a meglévő eltérésekre, különbségekre koncentráltak, hanem azokra a pontokra, amelyekben hasonló és egymáshoz közelálló a megközelítésük. A támogatáspolitikánál egyértelmű volt mindenkinél a jelenlegi kormány gyakorlatának a kritikája és a változtatás igénye és szándéka egy új kormányzat esetén. Abban is egyetértés volt, hogy az új támogatáspolitikát az érintettek között széleskörű vitának és egyeztetésnek kell megelőzni. Én azt is elmondtam, hogy a MÁÉRT ülésén kellene a közös álláspontot elfogadni.

A szavazati jogot illetően minden résztvevő annak megtartását képviselte. Érdemes lenne ugyanakkor az eddigi tapasztalatokat közösen megvizsgálni, értékelni és ahol szükséges, változtatni.

Azt a megkülönböztetést, ami ma a levélben történő szavazást illetően a határokon kívül élő és dolgozó magyar állampolgárok között van, biztosan meg kell szüntetni.

Vegyük sorjába, hogyan is áll az anyaország a külhoni kisebbségekkel. Kezdjük talán a legnépesebbel: úgy tűnik, hogy több évtizedes önálló politizálás után, az RMDSZ is beállt a Fidesz szekértáborába, letérve a Markó Béla fémjelezte irányvonalról. Ez szükségszerű volt?

Az MSZP korábban sem minősítette – ma sem teszi -, hogy a külhoni magyar kisebbségi pártok, szervezetek milyen belső politikát folytatnak, milyen viszonyt ápolnak az anyaországi pártokkal. Az elemi kérdés, hogy a mindenkori magyarországi kormánnyal jó kapcsolatban kell lenniük.

Az RMDSZ és a FIDESZ együttműködésében meghatározó az, hogy ugyanahhoz a nemzetközi pártcsaládhoz tartoznak. A kétoldalú kapcsolataikat illetően ugyanakkor a nyilvánosság számára is jól érzékelhető volt, hogy 2014 után a FIDESZ viszonyulása is jelentős mértékben pozitívan változott az RMDSZ irányában.

Felvidéken mintha állandósultak volna az erőviszonyok. A többnemzetiségű Híd-Most rendre megelőzi a Magyar Közösség Pártját a választásokon és parlamenti-, sőt kormánytényező Szlovákiában. Viszont a magyar kormány Bugár Béláékkal nem áll szóba, az MKP-t viszont támogatja. Egy magyarországi kormányváltás után – és amennyiben az MSZP ennek jelentős résztvevője lenne – hogyan változna meg ez a viszonyulás?

A magyar nemzeti közösségeknek kell eldönteniük, hogy mely pártot, érdekképviseleti szervezetet támogatnak és hatalmaznak fel arra, hogy képviseljék őket. Volt idő, amikor abban volt konszenzus, hogy a választáson mandátumokat szerzett pártokat a magyar kormányoknak is partnernek kell tekinteniük. A kétoldalú pártkapcsolatokban minden párt eldöntheti a saját viszonyulását.

Mi ehhez tartjuk magunkat ma is. Egy MSZP részvételével alakuló kormány tehát partnerként kezelné a Bugár Béla által vezetett Híd-Most pártot is.

Vajdaságban csak egyetlen párt, a VMSZ a Fidesz partnere. Méghozzá nem akármilyen, hiszen forintmilliárdok érkeznek Szabadkára. A legnagyobb gondot, a kivándorlást azonban ez sem lassítja le. Egy új magyar kormány ezen hogyan tudna változtatni?

A kivándorlás a térség egyik fő problémájává vált, minden nemzetet komolyan súlyt. Sokkal nagyobb gondot jelent ez nyilván a kisebbségek, így a magyarok számára. Vajdaságban drasztikus méreteket öltött az elmúlt közel egy évtizedben.

Egy új magyar kormány sem tudná ezeket a folyamatokat egy csapással megállítani, de egy átfogó programmal megkezdené a lassítását úgy az anyaországban, mint a magyar nemzeti kisebbségi közösségekben. Ebben – a közös érdekek alapján – partnerségre és szoros együttműködésre törekednénk a szomszédos országok többségi nemzeteivel is.

A kárpátaljai magyarok mostanában úgy kerültek reflektorfénybe, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kampányt indított a magyarországi lakcím nélküli határon túliak szavazati joga ellen. Az ukrán nyugdíjas kezd szitokszóvá válni. Nem lehetne ezeket a kérdéseket másként megoldani?

A magyarságot határon belül és határon kívül megosztó, egymás ellen hangoló kérdéseket kormányon lévőknek és ellenzékieknek egyaránt el kellene kerülniük, különösen választási kampány idején. Én ezt tartom felelős politikai magatartásnak. Létező gondok, problémák nyilvános politikai kampányokban még sosem oldódtak meg.

A kárpátaljai magyarságot illetően az Ukrajnában elfogadott oktatási törvény kisebbségeket rendkívül hátrányosan érintő következményei váltak sorskérdéssé. Kormányzóknak és ellenzékieknek felelősségüknek és lehetőségeiknek megfelelően azon kell dolgozniuk, hogy ez a veszélyes helyzet megszűnjön.

És végül: Szabó Vilmos talán a legismertebb magyarországi nemzetpolitikus a határon túli magyarok körében, aki fáradhatatlanul tartja a kapcsolatokat a külhoniakkal. Valamikor a Duna Televízióban már hagyománnyá váltak a Szabó Vilmos – Németh Zsolt viták. Ezek azonban már régmúlt idők. 2018. áprilisa után hogyan képzeled el a politikai jövődet?

2014 óta az MSZP nemzetközi kapcsolataival, a magyar pártokkal történő együttműködéssel, nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozok szakpolitikusként. A nyilvánosság színpadától hátrébb léptem, de lényegében ugyanazt a munkát végzem, mint korábban. Ha erre 2018 áprilisa után is lesz lehetőségem, folytatom.

1...242526 25. oldal a 26-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Interjúk

nem állíthatom, hogy az előző struktúra sokkal üdítőbb volt. Ráadásul, egy látszólag helyénvaló gondolatot követett: virágozzék minden virág.

Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy az Andy Vajna-féle rendszer tisztességesen kezelné a filmeket, mert vannak olyan filmek, amelyek úgy hullottak el, mintha meg sem születtek volna…

Meg abban a pillanatban, amikor felfigyelnek egy filmre, nem csak figyelmet, pénzt is fordítanak arra, hogy nagyobb nyilvánossága legyen, amivel segíti azt, hogy az alkotás további díjakat nyerjen.

Mert hiszen átkozott sznobok vagyunk, nagy valószínűséggel jobban odafigyelünk egy műre, ha elnyer egy jelentős díjat, mint ha a semmiből érkezne.

És, amikor megnéztem ezt az alkotást, az első szavam a döbbeneté volt: hogy képes volt egy vadonatúj nyelvet beszélni. Olyan nyelvet, ami borzasztóan emberközeli.

Nagy lelemény ez a film, és megerősíti bennem azt a gondolatot, hogy talán nem is kellene nekünk világfilmet csinálni. Hogy nem kell gondolni a fejedben bujkáló sunyi, kis marketológusra.

Ott és akkor éreztem először, hogy ez egy lelki, pszichikai hadviselés, amellyel kimondottan a nemzet idegrendszerére akartak hatni.

Ugyanakkor van olyan szókészlet, amelyt a baloldalnak használnia kell – természetesen nem egyoldalúan, nem azt az utat járva, mint a Fidesz -; ilyen például a béke, a nyugalom, merthogy ezek a kifejezések egyáltalán nem illenek a Fideszre.

Ennek a hatalomnak az is erős szándéka, hogy a középosztálytól lefelé elhelyezkedő rétegeket passzivitásban tartsa.

Azaz nem a háborús retorikával, ellenkezőleg, egy békés ország megteremtésével jelentkező miniszterelnök-jelölt és csapata képes meglepetést okozni.

Most valami olyat csinálunk, ami távlatosabb, mint április 8-a, miközben persze a horizontunkon most a választás napja a legfontosabb. Most szövetséget kötünk a demokratikus, modern, baloldali pártokkal.

Mi azt a tömeget szeretnénk megnyerni, amelyik figyeli ezt a versengést, és azt akarjuk számukra felmutatni: van más út, mint hogy egymás képét tönkreverni.

Vagyis, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktorral szemben egy baloldali Orbánt kell állítani, annak azt tudom üzenni: Orbán Viktorból Orbán Viktor a legjobb.

A közöttünk lévő viták elenyésző jelentőségűek ahhoz képest, hogy milyen tétje van a választásnak. A választó akkor szavaz ránk, ha egységet mutatunk, mégpedig a kormányváltásért dolgozó pártok egységét. Minden más sokadlagos kérdés.

Ezért fontosnak tartom, hogy az elkövetkezendő kilenc hétben a demokratikus oldal minden megszólalója ezt úgy tegye, hogy képes legyen elérni azt a réteget, amely ha ránk szavaz, nagyságrendileg javulnak a számaink, és ezzel az esélyeink is.

Mi elkövettük azt a hibát, hogy a mocskos propagandával foglalkoztunk, és nem az emberek érzületével. Fordítva kellett volna. Ezen azonban túlvagyunk. A lényeg most az, hogy mi a kerítést nem fogjuk lebontani,

az MSZP az a párt, amely a legkevésbé tudta mozgósítani a szavazóit.

az ilyen buborékban való mozgás egy kísérlet arra, hogy választ találjanak olyan kérdésekre, amelyek bizonytalanságot okoznak:

sikerült demobilizálni az ellenfeleket, elvették az önbizalmukat,

Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.

Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.

Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.

Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.

Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.

Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.

Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.

lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.

Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA