A szavazófülkében is megbuktatható a Fidesz

0
1696

„El kell menni szavazni, különben tovább épül a Fidesz illiberális állama, ami hosszú távon nagyon sok kárt okoz az országnak!”- nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke. Fodor Gábor megerősíti, hogy a Változás Szövetsége – az MSZP, a Párbeszéd és az MPL – február közepéig a többi demokratikus párt számára nyitva hagyja az együttműködés lehetőségét. Fodor szerint a szövetségnek nagyobb ereje van az összefogásban reménykedő szavazók szemében, mint a benne lévő pártoknak külön-külön.

 

A választások előtt két hónappal a Jobbik nélküli ellenzék kicsit erősödött ugyan, jelenleg 23 százaléknál tart, viszont a Fidesz még mindig 37 százalékon áll. Mi lesz ebből?

Az ellenzék tovább erősödik majd, a Fidesz pedig valamelyest még gyengülni fog. De

az esély, hogy a demokratikus ellenzék döntő fölényt szerezzen, szertefoszlott Botka László visszalépésével, vagy ha jobban tetszik ellehetetlenítésével.

A tét azonban továbbra is nagy, mert ma Magyarországon csupán a demokrata ellenzék győzelme hoz valódi változást.

Siker viszont csak akkor következhet be, ha valami előre nem látható esemény következik a politikában. Ez természetesen előállhat a választásokig hátralévő idő alatt is, mert a váratlan tényező mindig benne van a választási küzdelemben. De ebben a pillanatban csak az előre nem látható, meglepetésszerű fordulat gyengítheti meg a Fideszt, s hozhatja olyan helyzetbe a Jobbik nélküli ellenzéket, hogy akár győzni is képes legyen.

Viszont a népszerűségi mutatók abba az irányba mutatnak, hogy az országgyűlési választásokon megszoríthatjuk majd a Fideszt, tehát megakadályozhatjuk a kétharmados győzelmét, vagy az egyszerű többségét. Bármelyik cél reális, azon múlik, hogy a következő hetekben hogyan politizálnak az ellenzéki pártok.

A liberális pártot ez a kutatás még csak nem is méri, viszont ön rajta van a politikusok népszerűségi listáján, a 17 helyen. Emiatt kerülhetett a pártja harmadik tagként az MSZP-Párbeszéd összefogásba?

A liberális pártot időnként ridegen kezelik a közvélemény-kutatók. Pedig amikor a szocialista párt néhány hónapja a demokratikus pártokat felkérte az együttműködésre, akkor azt is megnézték, hogy az elmúlt másfél év alatt 1-3 százalék között változott a támogatottságunk. Ez sokat jelenthet, de a liberális párt léte, indulása már önmagában is érték, hisz sok ember szabadelvűnek vallja magát ebben az országban. Még azok között is, akik nem feltétlen ránk szavaznak.

A közvélemény-kutatók szerint az alakuló lista, tehát az MSZP-Párbeszéd–Liberális szövetség még hozhat újabb szavazókat, a Fidesz már nem. Van elképzelése, hogy a liberálisok mit tudnak ehhez hozzátenni?

Ne felejtse el, hogy az ellenzéki összefogásban reménykedő szavazók szemében egy szövetségnek sokkal nagyobb az ereje, mint külön-külön a benne lévő pártok súlya. Ezért nagyon fontos, hogy mi is, s persze a Párbeszéd is részt vegyünk az ellenzéki együttműködésben. A kispártokat nem szabad lebecsülni, hisz egy szövetségben fel tudnak vetni olyan politikai témákat, amit egy nagyobb párt nem akar, nem mer.

Példa erre a könnyűdrogok liberalizálására indított akciójuk?

Ez jó példa, mert hasonló felvetéseknek helye van a politikai életben, de egy nagyobb párt a kockázatok miatt nem szívesen beszél erről a sokakat érintő kérdésről.

Aztán persze megkapja az Állami Számvevőszéket ellenőrként. Igaz, hogy a liberális párt vezetői nem tudják, hogy miért büntették önöket hatmillióra?

Tényleg nem, ugyanis három külön cégtől rendeltünk plakátokat, nagyjából hasonló árat fizettünk mindegyikért. Az Állami Számvevőszék ennek ellenére azt állította, hogy túl keveset fizettünk. De azt nem mondták, hogy melyikért. Ugyanígy jártunk az irodabérlettel is, ami a korábbi vizsgálatoknál nem jelentett problémát. Ez bizonyítható is, ezért nem is fizetjük be a büntetést. Ugyanis ezzel – ahogy a többi pártot is – csak meg akarnak félemlíteni, s a választás előtt el akarnak lehetetleníteni.

Visszatérve a választás érdemi részéhez: egyelőre még keveset árultak el arról, hogy ha az MSZP közös listán indul a Párbeszéddel, akkor a parlamentbe jutáshoz szükség van a szavazatok 10 százalékára, amennyi még összejöhet. De ha önök, tehát a Liberális Párt is csatlakozik, akkor már 15 százalékra lenne szükség. Ennyi viszont nincs, így is bevállalják?

Ezt ma még nem döntöttük el, ez egyelőre technikai kérdés. Előbb a politikai döntéseknek kell megszületniük.

Annyiban igen, hogy ha nincs közös lista, akkor önök a szocialista listán indulnak a választásokon.

Erről sincs még végleges, közös döntés.

Arról határoztak már, hogy egymás jelöltjeit támogatják-e az egyéni körzetekben?

Még várjuk mások jelentkezését. Nyitva tartjuk az összefogás lehetőségét, ezért tettünk közzé mindhárman egy felhívást, közösen Karácsony Gergely, és Molnár Gyula társaságában. Mi deklaráltuk, hogy közös listában, közös miniszterelnök-jelöltben, s közös egyéni indulásban gondolkodunk. Az együttműködés lehetőségét pedig a többi demokratikus párt számára is nyitva hagyjuk. Ugyanis szerintünk a DK, az LMP és az Együtt támogatói is az összefogásban reménykednek. A pártok vezetőinek válaszolni kell arra a kérdésre, hogy politikájuk megfelel-e a szavazók elvárásának.

Meddig várják a csatlakozni akaró pártokat?

Amíg erre a jogi feltételek lehetőséget adnak, tudomásom szerint február közepéig. De azt jelezni szeretném, hogy ha nem bővül az együttműködés, a Változás Szövetsége a három párttal akkor is elég erőt képvisel a sikerhez.

A liberális szavazó nem minden esetben baloldali, sőt… ehhez képest az ön által vezetett párt könnyen az MSZP listáján indulhat a választáson. Így aligha tudja meggyőzni azokat a nemzeti érzelmű liberálisokat, akik kiábrándultak Orbán Viktorból. Vagy erre nem is számítanak?

A liberális párt nem baloldali, de nem is jobboldali, mi is ezt szeretnénk kialakítani Magyarországon. A liberálisok az unió parlamentjében külön frakcióban ülnek, s a liberális miniszterelnökök száma Európában meghaladja a szocialistákét. De ez nálunk hosszú út lesz, mert történelmileg úgy alakult, hogy a ’90-es években a liberális SZDSZ a szocialista párttal működött együtt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a választójogi törvényt – az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva – a Fidesz ráerőltette az országra az alkotmánnyal, s számtalan más törvénnyel együtt. Ezzel együtt a választóknak is tudni kell, hogy megvan a lehetőség a Fidesz leváltására, de ennek érdekében el kell menni szavazni!

A szavazófülkében megbuktatható a Fidesz.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ebben kételkednek a választók.

Ezért is fontos a legteljesebb ellenzéki együttműködés. Ettől még nem kell nekünk egy követ fújni, hisz különböző az értékrendünk. De veszély esetén kell tudni együttműködni is. Az idei választás ilyen helyzet. Lehet győzni is, de ha mégsem sikerülne, akkor sem mindegy, hogy mi a választás eredménye. Hogy lesz e kétharmada a Fidesznek, vagy még többsége sem, tehát kormányt sem tud majd alakítani. Ez lényeges különbség!

Alig egy napja ön még az önkormányzatiság maradékának szétverése miatt aggódott. A Fidesz közleményében csak annyit reagált, hogy önök ostobaságokat beszélnek. Tényleg mire alapozták az állításukat?

Kormányzati berkekből folyamatosan szivárgó hírekre. Ahogy az ország iskoláit, úgy az önkormányzatokat is szeretnék egyetlen központból irányítani. Nem arról van szó, hogy olyannal gyanúsítgatjuk a kormányt, ami idegen lenne tőle. A hatalom minden tette arról szól, hogyan tudná leépíteni a különböző szervezetek autonómiáját, s hogyan erősíthetné a központi állam szerepét. Így tették tönkre a magyar iskolarendszert is. Az önkormányzati választások előtt komoly veszély lehetne központosító átalakítás. Mi ez ellen tiltakoztunk. De ha jól értettem, akkor ezt nem is cáfolták.

Gondolja, hogy a nagyvárosok lakóit, akiknek a Kósa Lajos tíz- és százmilliárdokat oszt, vagy a falusiakat, ahol csak a szegénység maradt, érdekli, hogy elveszítik az autonómiájukat?

El kell nekik mondani, hogy ez mivel jár. Ha a központban döntenek mindenről, akkor a helybeliek nem szólhatnak bele saját ügyeikbe. Nem véletlenül romlottak le a magyar iskolák, szegényesebb a felszerelésük, így a tanulók még annyira sem viszik majd, mint a szüleik. Ezt megértik mindenhol.

Józanabb Fideszesek elismerik, hogy rég nem volt ilyen aggasztó a magyar oktatási rendszer állapota, ugyanis nem vált be ez a szisztéma. Ha nyer a Fidesz, ugyanez vár az önkormányzatokra.

Ez feltételezés, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, ha a Fidesz hatalomban marad, mert nincs a kormánypártnak választási programja.

Azért sejteni lehet, nyilván folytatják, amit most láthatunk. Építik tovább az illiberális államot. Nekünk, liberálisoknak különösen megdöbbentő ezt látni, ahogy a Fidesz az illiberális államot megteremti. Ugyanis nem az egyén önállóságára, szabadságára, döntéshozási képességére épít, hanem a hatalmat kiszolgálókra, az alattvalókká degradált népre. Ez azonban nem felel meg a XXI. század követelményeinek, sem az európai normáknak. S nekünk, magyaroknak sem, akik évszázados szabadságvággyal rendelkezünk, akik joggal vágyunk arra, hogy jólétben, békében élhessünk.

Mindenesetre érdekes helyzet, hogy az ellenzéki pártok részletes választási programot készítenek, a kormánypártoknak erre nincs szükségük ahhoz, hogy ők vezessék népszerűségi listákat. Az ellenzéki oldalnak ez miért nem sikerül?

Ügyesen használják a propaganda eszközöket. Állandóan azt kutatják, hogy mi jár az emberek fejében, s arra próbálnak nagyon gyorsan reagálni. Tehát

ami ma zajlik, az egy értékek nélküli politizálás, ami csak az aktuális hangulatot akarja meglovagolni. Ez rövidtávon működhet, hosszú távon biztosan nagy bajt okoz egy országnak.

Nyilván ezzel magyarázható a Soros kampány, de meddig tarthat?

Remélem, csak a választásokig, mert vérlázító, ami zajlik.  Pokoli károkat okoz majd az országnak, hogy valakiből ellenséget kreáljanak, mint a legvadabb 50-es években, és ez elfogadhatatlan. Tiltakozni kell ellene! Főleg, ha olyan emberről van szó, mint Soros György, aki köszönetet érdemel a magyar társadalomtól, hiszen a 90-es években nagyon sokat segített Magyarországnak a demokratikus átalakításban. De azért is, mert az általa finanszírozott Közép-Európai Egyetem kimagaslóan színvonalas felsőoktatási intézménye az országnak, s Európának.

Mindezt arra felhasználni, hogy produkáljanak egy ellenségképet, amely mobilizálja az Fideszes szavazókat, azt több mint bűn. A győzelmük érdekében használják fel a menekültek témáját is. Lehet gyűlölni, lehet indulatot kelteni ellene, hogy feltüzeljék a szavazóikat, akik emiatt elmennek szavazni. Hiába nem tetszik nekik Mészáros Lőrinc harácsolása, Tiborc István vagy mások gyors meggazdagodása.  De elmennek szavazni, mert rettegnek Sorostól, a bevándorlóktól, akikből a kormány bűnbakot csinált, s emiatt hatalomba szavazzák a kormányt.

Nem jönnek rá arra, hogy ami ma a Soros-kampány, az négy évvel ezelőtt még a rezsicsökkentés volt? Erről is kiderült, hogy átverés, hisz a magyar állampolgár ma drágábban használja az energiát, mint azok az országok, ahol nem volt rezsiharc.

Mindenkire hat a pusztító erejű kormánypropaganda. A Soros kampányra – egyes becslések szerint – 40, vagy 70 milliárdot fordítanak, kommunikációs szakemberek szerint ennyi pénzből bármit el lehet hitetni az emberekkel. Nemcsak Magyarországon, bárhol a világon! Ilyen a modern tömegkommunikáció, gondoljunk Trumpra, a Brexitre vagy a populistákra. Értelmes, okos, több százéves demokráciában élő emberek is fogékonyak a legvadabb álhírekre, őrültségekre, összeesküvés elméletekre. Így működik az ember.

S az ellenzék tudja, hogy ezt hogyan lehet megfordítani?

A recept egyértelmű: meg kell erősödni a baloldalnak, s persze nekünk, liberálisoknak is. Keresni kell az együttműködés formáit, szilárd elvi alapon kell szembefordulni az Orbán Viktor kormányával, az illiberális állammal szemben.  Erre kell törekedni, mert az összeomlását nem kéne megvárni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .