Ismét őrizetbe vették Kuciak utolsó cikkének egyik főszereplőjét

0
25

Előző őrizetbe vétele után Vadalát és társait 48 órán belül szabadlábra helyezték. Ez gyengítette a fősodratú szlovák sajtó napokig hangoztatott feltevését, miszerint az újságíró meggyilkolásának hátterében az úgynevezett “olasz szál” állhat.

A szlovák rendőrség európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vett kedden 17 személyt, köztük ismételten azt az Antonino Vadalát, akit a nemrég meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak többször említett utolsó cikkében – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A kelet-szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) hajnalban végrehajtott rendőrségi akció egy velencei bíróság által kábítószerügylet miatt kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján zajlott. Az őrizetbe vettek közül 11-et előzetes letartóztatásba, hatot pedig házi őrizetbe helyeztek.

Vadala nevét utolsó cikkében többször is említette Ján Kuciak. Az írásban a calabriai ‘ndrangheta maffiához állítólag közel álló olasz üzletemberek szlovákiai megjelenésével, ott végzett gazdasági tevékenységükkel, illetve kapcsolati hálózatukkal kapcsolatos közlések szerepeltek, köztük olyan állítás is, hogy ez a hálózat a szlovák kormányhivatalig ér.

Az Antonino Vadala keddi őrizetbe vételét kezdeményező olasz bíróság arra hivatkozva kérte a férfi kiadatását, hogy része volt bűnszövetkezetben elkövetett, nemzetközi kiterjedésű kábítószeres bűncselekményben – közölte a szlovák főügyészség sajtószóvivője. Hozzátette: az őrizetbe vett személyek vizsgálati fogságba vételéről 48 órán belül hoz döntést a kassai kerületi bíróság.

Vadalát és hat másik társát március elején egy alkalommal már őrizetbe vette, majd 48 órán belül szabadlábra is helyezte a szlovák rendőrség. A Szlovákiában megtelepedett olasz vállalkozókat – akik sajtóközlések szerint az országban jelentős, mezőgazdasággal összefüggő üzleti érdekeltségekkel rendelkeznek – akkor az élettársával együtt meggyilkolt tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak ügyében indított nyomozás keretében vették őrizetbe és hallgatták ki.

Előző őrizetbe vétele után Vadalát és társait 48 órán belül szabadlábra helyezték. Ez gyengítette a fősodratú szlovák sajtó napokig hangoztatott feltevését, miszerint az újságíró meggyilkolásának hátterében az úgynevezett “olasz szál” állhat. Ezt egyébként később több szakértő is kétségbe vonta, köztük Igor Cibula, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt igazgatója is, aki azt mondta: Ján Kuciak meggyilkolása nemcsak a szlovákiai tényfeltáró újságírással, hanem a kormánnyal szembeni merénylet is volt.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..