Így nyúlják le a piacot és a közpénzt

0
1279
youtube

Egy befolyásos vállalkozóval tárgyaltam a napokban – pontosabban egy üzletemberrel, aki befolyásos volt, de a cégét a NER szándékosan csődközelbe kényszerítette. Egy ma már tipikusnak nevezhető történet arról, hogy a fideszes haveri kör minden üzletágat meg akar szerezni, persze nem szabad, piaci versenyben, hanem hatalmával visszaélve.

Az üzletembert és cégét, sőt az érintett gazdasági ágazatot sem nevezem meg, van neki enélkül is elég baja. Ami pedig vele történt egyáltalán nem ritkaság a mai Magyarországon.

Szóval az üzletember már a rendszerváltás után elkezdte felépíteni vállalkozását, amely rövidesen toronymagasan piacvezető lett az ágazatában. Új technológiát honosítottak meg, nem kevés fejlesztés kötődik a cégéhez. Mindez persze komoly bevételt és nyereséget hozott, amire aztán szemet vetettek a NERtársak. Az államhoz és a Párthoz, a NER kompatibilis oligarchákhoz köthető cégek kivonultak a velük való együttműködésből, zuhant a megrendelések száma, és elterjedt a piacon a hír, hogy fel akarnak építeni egy nagy konkurens fideszes céget. Le akarják nyúlni ezt az üzletágat is.

Eddig ebben nincs semmi meglepő, számos hasonló történetet hallottam már én is. Ami számomra újdonság volt, az annak gátlástalan és lényegében kendőzetlen módszere, ahogy ezt össze akarják kapcsolni a közpénzek lenyúlásával.

Az ismerősöm, mivel a cége már csőd közelben van, felajánlotta, hogy nagyon nyomott áron, néhányszor tízmillió forintért eladja a cége berendezéseit és a használatukhoz fejlesztett szoftvert a nyomuló fideszes konkurenseknek. A teljes felszámolásnál még ez is jobb egy kicsit.

Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor azok lecsapnak a számukra nagyon kedvező ajánlatra és ezzel azonnal monopolhelyzetbe kerülnek a piacon. De nem! Meglepő módon elutasították az ajánlatot. Azért nem, mert a tízmilliós nagyságrendű vásárlás helyett inkább ennek a százszorosáért (!) vesznek új berendezéseket és fejlesztenek új szoftvert. Naná, hogy állami támogatással, a rengeteg közpénz pedig elveszíti közpénz jellegét.

A vállalkozó azt nem említette, hogy a Keresztapa küldött-e neki lófejet az ágyába.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .