Kezdőlap Címkék Piac

Címke: piac

A koronavírust nem ember állította elő

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó – jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).

A DNI kiemelte ez nem csak a saját álláspontjuk, hanem a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.

ugyanakkor azt is megerősítették, hogy továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, s vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül. Mint a közlemény fogalmazott: a hírszerző közösség

“továbbra is kiemelten vizsgálja az információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy döntő bizonyítékot találjon, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el”.

Korábban  Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből került ki emberi hanyagság miatt.

A vuhani élőállat-piachoz kötötték a vírusfertőzés kiindulási pontját mivel az ott árult – és a helyiek számára csemegének számító fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették. – állítják a szakemberek.

A rezsimmel együtt süllyed el az ország

Az ország jóléte a versenyképes gazdaság és a jól működő állam eredője, period, end of story, mondja az angol. Magyarországon – a félreértések és a romlott propaganda elkerülése végett – ma mindkettő fundamentálisan romokban.

Itt csak a gazdaságról fogok beszélni, mert ezt bonyolultabb – ha nem is túl bonyolult – átlátni, ellenben ha valaki nem látja maga az állam mélységes válságát ma, az minden bizonnyal hülye vagy erkölcstelen. Ami a gazdaságot illeti, kezdjük ott, hogy vállalati tanácsadóként én ismerek az utóbbi évekből kb. ötven magyar tulajdonú céget és kétszáz multi-leányt első kézből, további 30-at, 200-at pedig a publikus adataik alapján. Eleve azért az eltolódás az ismereteimben a multik javára, mert ezek sokkal szívesebben foglalkoztatnak tanácsadókat annak ellenére, hogy eleve jobb állapotban vannak, ami egyszerre szemléleti és cash kérdés. A magyar vállalatok mindkét téren több évtizedes hátrányban vannak az ide betelepült multik anyavállalataival szemben, ami meglátszik a tényleges operációk különbségein is nyereségességben, vállalati kultúrában, a dolgozókhoz való hozzáállásban, a házuk tája rendben tartásában.

Ahogy azt az egyszeri fideszes elme elképzeli, a magyarok képesek egységugrásokkal a Jupiterig jutni, előbb a Holdra, aztán még két-három ugrással mienk a Jupiter (sic itur ad astra in Hungarian). A nagy fenét. Egy több ezer embert foglalkoztató minőségi vállalat felépítése és bizonyított életképessége adott esetben több tízéves munka eredménye, ritkán vannak, akik hamarabb megcsinálják, de azok is támaszkodnak az anyaországaik oktatási, kulturális, technológiai hagyományaira, amelyek kis hazánkban – ebből a szempontból – szintén nem létező adottságok.

A versenyképesség nagy hozzáadott érték mellett eszméletlen mennyiségű gürcölés, gondolkodás, lemondás, okosság és alázat eredménye, semmi köze a magyaros furfanghoz és az összes többi parlagi retorikai fordulathoz, amelyben a hazai ingyenélők részesítenek minket

– nagy pofával, magabiztosan, az isten adta nép meg, amelynek fogalma sincs e téren se semmiről, két kanállal zabálja a királyi út kiméráját. Miközben a saját elszegényedését és reménytelenségét nem veszi észre. De nem, nem a “nép” a hibás (egy bizonyos alapszinten, talán a másiknak való szándékos károkozáson túl), hiszen miért ismernék a hozzá nem értők, hogy kell egy országot vezetni?! Hogy miből lesz – éppen – a versenyképesség?! Ki adjon neki képzelőerőt arra vonatkozóan, hogy miként lehetne másképp, ha eddig is be volt zárva a maga szűk életvilágába?

Miközben a hazai banki költségek az egekben, ahogy az OTP nyeresége is, az MLSZ-elnök (aki ismeretes módon az OTP-t is vezeti) csodálkozik, hogy irdatlan pénzek mennek pocsékba a fociban. Ugyan, hogy lehet ez? Hát talán úgy, hogy itt védi a pénzét, ott herdálja a másokét.

Az átlagos magyar választónak fogalma sincs arról, hogy a közszolgáltatások drámai esése az utak karbantartásától a kórházi állapotokig hogyan függ össze az Orbán-család és környezetének gazdagodásával, a gátlástalan közéleti hazudozással, a nemzet rombolásával és az EU bomlasztásával.

Fogalma sincs, hogy egy ma elvesztegetett év örökre elvész és minden év veszteségeinek bepótolásához három további kell majd a jövőben. Az, akinek minderről már fogalma lenne meg nagyrészt a rendszer kedvezményezettje. Nem mind, de nagyrészt. Ennek megfelelő az ország erkölcsi summája.

Visszatérve a vállalatokhoz, az, hogy a multi idejön és civilizál, idehozza az évtizedeken keresztül felhalmozott tudását, áldás lenne, ha használnánk; különösen mi, akiknek a nemzetképe az etnicista károkozásban érzi a leginkább otthon magát és a XX. századunk sosem begyógyuló katasztrófák sorozatának tűnik, amelyhez nem lehet visszanyúlni pozitív imspirációért és tudásért. Meg lehet nézni ennek megfelelően egy jobb magyar cég és egy átlagos multi-leány közötti különbségeket mindenféle szempontból külcsíntől a belbecsig. Pedig a jobb magyar cég is jellemzően multik beszállítója (olyan, hogy közvetlenül a végfelhasználókig jusson saját márkával a globális piacon, ritka, mint a fehér holló). A különbségek mégis ordítóak. Ahelyett, hogy tanulnánk és alázatosak lennénk, mert az okosság minden szempontból ezt diktálja, a politikai kretenizmus a nagyszájúságot, a hőzöngést és a hazudozást teszi normává.

Minden évvel jobban megérdemeljük a sorsunkat. A nemzet Orbánékkal együtt óhajt elsüllyedni. Meglesz.

A kapitalizmus elleni küzdelem butaságáról

Aki próbált már megegyezni valaki mással egy viszonylag komplex gondolat igazságában (vegyük ezt, hogy “jó dolog a vasárnap délutánokat cukrászdában tölteni”, vagy hogy “John Rawls igazságosságelméletének legfontosabb episztemikus forrása Bodin csalódása az arisztoteliánus erénytanban”), az pontosan tudja, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, hogy Isten mentsen minket attól, hogy közös erkölcsök és kollektív érzületek határozzák meg egy ember boldogulását a közelebbi és távolabbi közösségeiben. Mert az egyetlen helyes, igazolható és érvényes ilyen tudást egyszerűen nem lehet létrehozni (felépíteni eleve nem, a kierőszakolása viszont nem lesz se helyes, se igazolható, se a kierőszakolt konszenzus érvényes).

Hasonlóképpen, aki tud egy objektív pillantást vetni a saját identitására, az pontosan tudja, hogy ennek n+1 forrása, összetevője és ki nem fejtett konfliktusa akadályozza már magát az önmegismerést is, nemhogy a normatív általánosítás kollektivista projektjét (ahol az tetszőleges szám).

A piac és a pénz leegyszerűsíti a mindennapi életünket

Ha komplex gondolatok – röviden – nem operacionalizálhatók egy modern társadalomban, milyen megkönyebbülés, hogy bármilyen komplex terméket, szolgáltatást és gondolatot két-három szóval pénzre lehet váltani és ki lehet cserélni (meg lehet venni) ugyanitt! Nem értékeljük eléggé, ahogy a piac és a pénz mérhetetlenül leegyszerűsíti a mindennapi életünket és – még meghökkentőbb hatékonysággal – akadályozza meg, hogy minden nap tíz- és százezrek haljanak meg egy magyarországnyi társadalomban is (hamar felszámolva az egészet) csak azért, mert nem tudnak megegyezni a magyar nemzet mibenlétéről, a kereszténység értelméről, a helyes erkölcsökről vagy a szabadság leghatékonyabb intézményi rendjéről.

Egy társadalom addig működik jól, amíg az emberek közötti kapcsolatok legalapvetőbb formái a kölcsönös érdekekre és ezeken belül a pőre anyagi haszonszerzére irányulnak. Ha ezek nem volnának, az emelkedett viták hitről, vallásról, esztétikáról, politikáról, klímaváltozásról, nemi egyenlőségről, csupa nagyszerű értelmiségi témáról már rég az emberiség önfelszámolását eredményezték volna, mert sose jöhet létre ezekről egyetértés, nemhogy általánosan működő intézményi rend. Az anyagi célú tranzakciók viszonylagos zavartalansága az emberi élet fennmarádásának kulcsa; ahol ezek csorbulnak, ott előbb izgalom, de rögtön utána elszegényedés, később polgárháború, a legvégén meg – hogy adjunk a szellemieknek is – egy abszurd tragédia jelenetei várnak a népekre, amelyekben azonban ők a szereplők.

Magyarországon elindultunk a polgárháború felé, miután a szegénység már egy ideje velünk tart.

A kapitalizmus elleni látens küzdelem a tolvajok oldalán, az implicit bírálat a progresszív oldalon és az explicit marhaságok a romantikus kommunista portálokon mind a működő társadalmak modus vivendijét, a kapitalizmust ássák alá, amiben nagy szerencsétlenségünkre mindegyik résztvevő – ami hallatlanul mély értelmet rejthet és örök feladatot jelöl ki számukra – támaszkodhat múlt- és jelenbeli nyugati mintaadókra is. A kimérikus mélységű magyarságtudat, a hazug kereszténység, az ócska nácizmus és a röhejes kommunizmus olyan eszmék, amelyekért egy vasat se adnánk a saját pénzünkből egy szabad piacon, ami pontosan mutatja az emberi élet szempontjából vett értéküket; annál többet költenek rá közpénzből ilyen-olyan gazemberek, hogy a politikai eszmék és erkölcsök kényszergazdaságában lenyomják őket (force feed) a kómába döntött fogyasztók torkán.

Miért nincs esélye Orbánnak a Nyugat ellen?

Korunk kulcsszavai évszázadokra visszamenően – és ebben nem változott semmi az utóbbi években – az elidegenedés és a rombolás.  Az előbbi fogalmát sokan sokféleképpen elemezték már, de a lényege az, hogy az ember szubjektív jó érzése a munkájával kapcsolatban és az ebben való önkiteljesítése konfliktusba kerül a piac logikájával, mihelyt a megélhetés érdekében az ember kiviszi a munkáját a piacra.

A piac logikája a nyereségmaximálás, aminek a szubjektív jóérzés és önkiteljesítés jellemzően áldozatul esik, ez utóbbiak ugyanis nem mércék, sőt a nekik megfelelő tevékenységek (a szemlélődéstől és a semmittevéstől az alanyi költészeten és a világmegváltáson át a változatosság és a kísérletezés állapotáig) legtöbbször még csak áruvá sem tehetők a piaci csere folyamatában, ezért változó mértékig kimosódnak a rendszerből. Amikor az ember észreveszi ezt, akkor jellemzően elidegenedik a saját munkájától, elkezd rá szükséges rosszként tekinteni ahelyett, ami lehetett volna: az önmegvalósítás – ezért az autentikusság – záloga. Végül viszonylag kevesen vannak, akiknek megadatik, hogy autentikus – szabad, önmagukat megvalósító – életet éljenek. Rendszerszerűen – itt nem tárgyalható okoknál fogva – ez semmiképp nem is lehetséges. De még mindig a piac jelentette szabadság adja rá a legnagyobb lehetőséget: konkrétan annak a munkának a megtalálását, illetve a hozzá vezető úton való előrehaladást, amely a legjobban megfelel a személyes igényeknek.*

A piaci (nyereség- és haszonmaximalizáló) logikával szembeni harc visszatérően az objektív rombolás formáját ölti, mert nem állíthat semmit a piac helyébe, ami hasonló hatékonysággal okozna egyszerre összhasznosságot (tömeges jólétet) és adna lehetőséget folyamatos individuális hatalmi koncentrációra (azaz a személyes jól-létek versengő növelésére). Amikor a piaci hatékonyságot – nota bene szisztematikusan – rombolni kezdjük, akkor a piaci logika tiltakozni kezd: először szegényít egy közösséget, aztán egymás ellen fordítja őket.

A NER célja és üzemmódja a rombolás,

amit súlyosan, szándékosan extraktív funkcióval társít: kivonja a (humán, tőke) forrásokat a piacról és a kivont forrásokat a piaci logika ellenében használja fel: visszaveti az emberek fejlődését, a közösségek önszerveződését politikai indoktrinációval helyettesíti, az autonómiákat állami újraelosztáshoz rendelve aláássa, a tőkét részben kivonja a lokális piacról (ellopja), részben alacsony hatékonysággal üzemelteti. Összefoglalva, a hatalmi koncentrációt – de az idegen elvű, nem piaci, mert nem hatékonysági alapú hatalmi koncentrációt – szembefordítja az összhasznossággal.

Amikor a politikai logika (a hatalomé) már nem csak befurakodik a piaci logikába (a személyes és közösségi nyereségmaximalizációba), hanem ennek két komponensét egymás ellen igyekszik fordítani, hogy aláássa a piaci alapú személyes önvédelmet (a létfenntartást, ezt pedig elsősorban a tulajdonbiztonság fenyegetésével és a jövedelmek átpolitizálásával), az nem csak azzal fenyeget, hogy az állam (illetve a nevében eljáró emberek) hatalommaximalizációja totális folyamattá válik (koncentrálódik és egyesül a politikai és a gazdasági, majd a kulturális hatalom), hanem azzal is, hogy – mivel sérül a piaci logika, amely a legalkalmasabban tudja növelni egy közösség jólétét – törvényszerűen elkezdődik a szegényedés.

Kezdetben még úgy tűnhet, hogy a piac rombolása árán visszaszorítható az elidegenedés, mert az állam azzal kecsegtet, hogy “megvédi” a szubjektumokat az évszázadok elidegenítő hatásától (a nyugatias szemlélet/éthosz hagyomány- és közösségellenességétől, ideértve nem véletlenül a “családellenességét”, “megvédi” továbbá a versenytől, a konfliktusoktól, az értékvesztéstől, mindösszesen tehát a szubjektív vágyak és a munka szubjektív értékének jellemző piaci kudarcaitól, majd kényszerű felszámolásától vagy hobbivá redukálásától), de ez a látszat hamar elpárolog. A politikai logika (az egyoldalú hatalmi koncentráció) betörési kísérlete a piaci logikába (a személyes hasznosság és összhasznosság viszonylagos egyensúlyába) a források allokációjának megbénulásához és társadalmi válsághoz vezet.

Az elidegenedés nem tartóztatható fel

A piaci logika – ami a közösségi élethez és a közösségek viszonylagos békéjéhez szükséges legalapvetőbb intézményes logika – szükségképpen győz a szubjektív értékrendekkel (kvázi az autentikus életekkel), de a politikai gyarmatosítással szemben is. Legalapvetőbben: a csere kényszere nem áll meg az áruk piacán, hanem kiterjed az áruk előállításához szükséges – ezért az általa meghatározott és értékelt – munka piacára is, de ugyanígy kiterjed végső soron az emberi kultúrákra is. A béke legnagyobb esélyét az emberek és közösségeik között a legalapvetőbb – egzisztenciális – szükségleteik megbízható, kiszámítható, rendszerszerű kielégítése hozza el, aminek a legfontosabb mozzanata a magán- és közösségi haszonmaximalizáció egyensúlya. (Ergo, probléma lehet a közösségeken belüli túlzott vagyoni/jövedelmi differenciálódás, főleg ha ez széles néptömegek életszínvonalának abszolút megrekedésével társul.)

A keleti autokratáknak csak időleges sikereik lehetnek

Amíg a Nyugat képes tiszteletben tartani az alapvető, nem véletlenül évszázadok trial and error módszere alapján kialakult intézményes egyensúlyt piac és politikai hatalom között, tehát amíg győz az elidegenedés (és óvatos kezelése) a rombolás fölött, addig a keleti autokratáknak csak időleges sikereik lehetnek. Országlásukat a népeik bánják meg, amelyek hiú reménnyel keresték a kiutat a fundamentális piaci logikából – és az elidegenedésből.

*Marx a Gazdasági-filozófiai kéziratokban a munka elidegenedését első lépésben a tárgyiasulásában ragadja meg, én viszont azt gondolom, hogy a munka – a munkás értékteremtő képességének folyamatos reprodukciója mellett – elvileg (ti. akár) megkaphatja a teljes ellenértékét is. Ez a piaci gondolkodás egyik alaptétele. A két szemlélet – a piaci és a munkaérték-elmélet – nyilvánvalóan eltérően értelmezi az értékképzés mechanizmusát. Én azonban ebben a posztban az elidegenedést az értékteremtés autentikusságával helyezem szembe, azt állítva, hogy ez utóbbi korlátozottan válik lehetővé reális piaci körülmények között, mert nem minden tevékenység (és eredménye) piacosítható, ezért a munkavégzők jellemzően ilyen-olyan mértékig megélhetési kényszer diktálta munkát bocsátanak áruba. Az inautentikus értékteremtés visszaszorítását a piaci katalaxishoz való közelítéssel, a szabad versennyel és a közösségileg (államilag) támogatott esélyegyenlőséggel tartom legjobban megvalósíthatónak.

Így nyúlják le a piacot és a közpénzt

Egy befolyásos vállalkozóval tárgyaltam a napokban – pontosabban egy üzletemberrel, aki befolyásos volt, de a cégét a NER szándékosan csődközelbe kényszerítette. Egy ma már tipikusnak nevezhető történet arról, hogy a fideszes haveri kör minden üzletágat meg akar szerezni, persze nem szabad, piaci versenyben, hanem hatalmával visszaélve.

Az üzletembert és cégét, sőt az érintett gazdasági ágazatot sem nevezem meg, van neki enélkül is elég baja. Ami pedig vele történt egyáltalán nem ritkaság a mai Magyarországon.

Szóval az üzletember már a rendszerváltás után elkezdte felépíteni vállalkozását, amely rövidesen toronymagasan piacvezető lett az ágazatában. Új technológiát honosítottak meg, nem kevés fejlesztés kötődik a cégéhez. Mindez persze komoly bevételt és nyereséget hozott, amire aztán szemet vetettek a NERtársak. Az államhoz és a Párthoz, a NER kompatibilis oligarchákhoz köthető cégek kivonultak a velük való együttműködésből, zuhant a megrendelések száma, és elterjedt a piacon a hír, hogy fel akarnak építeni egy nagy konkurens fideszes céget. Le akarják nyúlni ezt az üzletágat is.

Eddig ebben nincs semmi meglepő, számos hasonló történetet hallottam már én is. Ami számomra újdonság volt, az annak gátlástalan és lényegében kendőzetlen módszere, ahogy ezt össze akarják kapcsolni a közpénzek lenyúlásával.

Az ismerősöm, mivel a cége már csőd közelben van, felajánlotta, hogy nagyon nyomott áron, néhányszor tízmillió forintért eladja a cége berendezéseit és a használatukhoz fejlesztett szoftvert a nyomuló fideszes konkurenseknek. A teljes felszámolásnál még ez is jobb egy kicsit.

Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor azok lecsapnak a számukra nagyon kedvező ajánlatra és ezzel azonnal monopolhelyzetbe kerülnek a piacon. De nem! Meglepő módon elutasították az ajánlatot. Azért nem, mert a tízmilliós nagyságrendű vásárlás helyett inkább ennek a százszorosáért (!) vesznek új berendezéseket és fejlesztenek új szoftvert. Naná, hogy állami támogatással, a rengeteg közpénz pedig elveszíti közpénz jellegét.

A vállalkozó azt nem említette, hogy a Keresztapa küldött-e neki lófejet az ágyába.

Bérből és fizetésből, avagy a minimálbér mítosza

0

Tegnap a Független Hírügynökség is benézett a számok mögé, és azt jártuk körül, vajon a dinamikusnak tetsző bérnövekedés mire lesz elég. (Olvassák el szerdai írásunkat, abból minden kiderül.) A Központi Statisztikai Hivatal ma kiadott jelentése szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset 215 500 forint volt, egyaránt 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

De mi a helyzet a minimálbérrel? Ami a minimálbéreket illeti, a jövőre nézve még nem dőlt el semmi: folynak a bértárgyalások, és az álláspontok egyelőre eléggé messze vannak egymástól. A munkaadók továbbra is 5 százalékkal emelnék a legkisebb béreket, a munkavállalói oldalt képviselő szakszervezetek viszont a minimálbért 13, a garantált bérminimumot pedig 15 százalékkal növelnék.

Nyilván sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem mindegy, hogy mennyi a minimálbér, bár valójában ez főként a utóbbiak számára jelent gazdasági megfontolásokat. A magas minimálbér – elsőre talán furcsának tűnhet – ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.

A munkavállalónak persze jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, de még ennél is jobb, ha a munkája keresményéből képes eltartani a családját.

Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag nagybácsi Amerikában.

Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már egy fokkal jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.

A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piaca, azaz, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, de belátható időn belül komoly esély látszik erre.

Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, ám ha már mégis muszáj, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene dicsekedni, vagy még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.

És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.

Koreanapló 11. – Piacozás monszun idején

Piacon jártunk ma. Ritka alkalom, általában a szemben lévő kisboltban vásároljuk meg a napi élelmiszert, de ma volt időnk, és kedvünk is egy délutáni sétára a város nagyobbik piacán. Több parkolója is van, nem probléma megállni, nagyon sok féle hagyományos gyógynövényt is árulnak, és egészen érdekes dolgokat, mint például halbőrt, ami elkészítve nem csupán roppant finom, de a benne lévő kollagéntől állítólag szebb lesz az ember bőre is.

Monszun idején hagyományosan sok gyógynövényt fogyasztanak a koreaiak, hiszen az időjárás ilyenkor a legedzettebb szervezetet is megviseli. Az egyik legnépszerűbb étel a csirkeleves, édes rizzsel, jojobával, ginzenggel és még néhány más gyógynövénnyel töltve a csirke benne, amelyeknek sajnos nem tudom a magyar nevét, már ha egyáltalán rendelkeznek ilyennel. A csirke főzőlevébe fadarabokat teszünk, tüskés fából valók, úgy hívják, hogy amnámu, azt sem tudom magyarul, de Hollandiában anyám is azzal főz, ugyanis minden húsnak elveszi a kellemetlen szagát, nálunk, Maastrichtban a ragulevesben is van amnámu.

Kávéért is kellett volna menni valamelyik szupermarketbe, de arra már nem maradt erőnk, 34 fok van és olyan pára, hogy álló helyzetben folyik az emberről a víz. Viszont egy sima lepkeorchidea azért nem hagyta magát, és csak velem akart jönni. Megalkudtam a bácsival, így 14 ezer won helyett elhoztam tizenkettőért, ha engedett volna még kétezret, akkor veszek kettőt, de abba már nem ment bele.

A gyerek itthon maradt, mondta, hogy ő ilyen melegben legfeljebb, ha muszáj, akkor megy ki, viszont hozzunk neki hottakot. A hottak egy végtelenül egyszerű piaci édesség, kelt tésztából készül, vaslapon sütik, kerek, és belül barnacukor van. Nagyon finom, filléres dolog, csak az a probléma vele, hogy téli, mint a tölcsérre hajtogatott újságpapírban árult sült gesztenye, vagy az ugyanígy kapható selyemhernyó lárva, amivel engem ki lehet kergetni a világból. Kicsit beteg is, mert magára engedte a légkondit, fáj a torka, így aztán dupla erőfeszítéssel kerestünk egy őrült hottak árust, aki a monszun kellős közepén süti nyílt lángnál a tésztát.

Nagyon elegánsan indultunk, meg lassan, hogy a lábam ne terheljük, ágynyugalom, és miegymás, egymásba karolva sétáltunk, vállunkon egy-egy nagy zsákszatyor, kímélendő a környezetet, de mikorra megtaláltuk a hottakost, azt az egyet az egész marha nagy, és roppant szövevényes ázsiai piacon, addigra kissé gyűrötté vált az eleganciánk, de azért én lelkesen kapaszkodtam az uramba, ő meg annál is lelkesebben húzott maga után, egész érdekesen nézhettünk ki, pláne, hogy mikor lemaradtam például kölest venni, akkor magyarul kiabáltunk egymásnak, nehogy elvesszen a másik, és ezt a csupa flitter, műgyöngy, nagyon piros rúzsos eladó nénik meglehetősen nehezen tudták feldolgozni.

Viszont vettünk lilahagymát meg zöldborsót, ringlót, kölest, gyógynövényeket, és egy nagy halom szárított azáleát teának, eddig az enyémet főztem meg, de nem virágzik olyan gyorsan, amennyi folyadékra mostanság szükségünk van.

Míg a hottak készült, mert hogy az mindig frissen készül, a férjem elment nézelődni, én meg beszédbe elegyedtem a nénivel, aki készíti, láttam, hogy le van barnulva, két kötény is van rajta, inas keze egy életen át végzett kemény munkáról árulkodott, érdeklődő volt, kedves, de kicsit sem tolakodó. Azért persze megkérdezte, hogy hol lakunk, mondtam, hogy Csangdzsuban, de nemrég költöztünk ide, ez az első nagyobb piacos túránk, megértően nyugtázta, de hogy akkor honnan tudok ennyire koreaiul? – kérdezte. Mondtam, hogy régóta vagyunk házasok, erre összehúzta a szemöldökét, és az ült ki az arcára, hogy az nem lehet. Aztán becsomagoltattam a sütit, említettem, hogy a gyereknek lesz, aki otthon van, kicsit beteg. Megdöbbenve érdeklődött, hogy otthon mertük hagyni a beteg gyereket egyedül? Akkor már elnevettem magam, és a tudomására hoztam, hogy az inkriminált gyermek 23 éves, vélhetőleg kibírja nélkülünk pár órán át, de erre nem volt felkészülve, és belekeveredett a sütőszerkezetbe, az egyik üres maradt, a másikba meg kettőt tett, és nem értette, aztán megsajnáltam, és mondtam, hogy tudom, hogy ez neki furcsa, de ötvenéves vagyok, pont, mint a férjem.

Erre kiválogatta a mondandómból a számára kezelhető információt, és bólogatott, hogy igen, a férjem ötven körül lehet, szerencsére szegény ember addigra még nem ért vissza. Közben jött a néni barátnője, és érdeklődött, hogy kell lefagyasztani a zöldborsót. Itt van ugyan, de nem régóta, így az idősebbek nemigen ismerik, ő viszont kapott ajándékba. A hottakos nem tudta, ezért mondtam, hogy frissen fagyassza le, nehogy megpárolja előtte koreai szokás szerint, a zöldborsót nem kell. Nagyon köszönte, közben megérkezett gyermekem apja, átvettük a friss, és forró süteményeket, majd elindultunk az autó felé. Megbeszéltük, hogy befőttes üveget és műanyag edényt a mjalcsi fejeknek – mert hogy lefejezte és kibelezte a szárított apróhalat ma -, majd holnap veszünk, mára elég volt a jóból.

Itthon egy langyos zuhany után elszopogattam a kollagén zselémet, hogy továbbra is nézzenek az idősebbek a férjem lányának, majd átadtuk a hottakot a jogos tulajdonosnak, aki ettől mindjárt kevésbé volt beteg és lelkesen megette mind. Már ezért megérte a piactúra, de egyébként is klassz volt, kedves, emberi, és egy maradék kis Ázsia, amire már ebben az országban is egyre nehezebb rálelni.

Minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve – Vidéki lapokban olvastuk, április 23.

0

Táltos túrázókra váró sámándobosok, drágább, de finomabb eper, gondosan megmunkált ágyásokból felpezsdülő piac és hasító autópiac – megnéztük, miről írnak a vidéki lapok.

„Sámándobosok várták a táltos túrázókat Velemben”

„Megtáltosodott emberek kaptattak fel tempósan a hegygerincre annak ígéretében, hogy sámándobosok várják őket, és tényleg: Bogáti András túravezető – aki mindig szervez a kirándulóknak valami érdekességet – most sem viccelt: szóltak a dobok odafent.

A Föld napja alkalmából szervezett túra extrája a Szent Vidi Táltos Dobcsapat volt, a zenészek a Földanya hallom a hangod… kezdetű dallal várták a túrázókat. Komoly kis koncert lett a nyárias napsütésben, nem győzték itatni a csoportot kísérő kutyákat, amelyek – az egyik gazdi szójátékával élve – a „téli kanapékondiból” futották ki magukat. Messze hangzott a dobosok dalolása a hegytetőn: „Felhők felett jártam, világ tetejét láttam…”” (vaol.hu)

„Drágább ugyan a magyar eper, de zamatosabb”

„Paprika és paradicsom palántahadak sorakoztak fel a baranyai piacokon a gyönyörű tavaszban.

A görög eper mellett immár a megyében is megjelent a hazai eper, igaz az ára még csaknem kétszer annyiba kerül. Ha egymás mellé tesszük a két gyümölcsöt, egyértelműen szebb, nagyobb a Görögországból származó sötétpiros eper, ugyanakkor a hazai frissebb és zamatosabb. A kereskedők szerint hiába drágább, mégis többen vásárolják és kóstolgatják kisebb tételben a hazai termést. Mint mondták, csaknem egy hónapja még 8000 forint körül volt kilója a budapesti piacokon a magyar epernek, most érte el azt a szintet, amelyet már Pécsett is hajlandók megfizetni a vásárlók.

Jó hír a spárgarajongóknak, hogy már nem csak a félkilós, előre csomagolt fehér és zöld spárgát kínálják a piacon, hanem rekeszből összeválogathatjuk a legszebb szárakat, nem elhanyagolhatóan: sokkal kedvezőbb áron.” (bama.hu)

„Megpezsdítette az egerszegi piacot a jó idő”

„A múlt hét vége kedvezett a házkerti munkának, és az azt megelőző beszerzéseknek is. Pénteken ragyogó napsütésben válogattak a vásárlók a piacon a zöldséges standoknál, ahol a palántafélék sokasága hirdette a tavaszt.

Volt, aki nagyméretű műanyag ládában, más szatyrokban, papírba bugyolálva vitte a paprika- és a paradicsompalántákat. A hét végén teltek a gondosan megmunkált ágyások.” (zaol.hu)

„Hasít az autópiac, több kocsit adnak el Békés megyében”

„Jelentősen, csaknem 30 százalékkal bővült a ­magyar autópiac az év első három hónapjában 2017 első negyedévéhez képest – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének értékeléséből. A Békés megyei kereskedők is kiemelkedő forgalomnövekedésről számoltak be. (…)

Mivel az értékesítési lista első helyén februárban is a ­Suzuki állt (ebből 1481-et adtak el), másodikon a Škoda, harmadikon pedig a Ford szerepelt, ezért felkerestünk néhány, a megyénkben működő márkakereskedést.” (beol.hu)

„Most minden út sétálóutca Vásárhelyen”

„A tramtrain munkálatai – közműkiváltás, vágányépítés – miatti útlezárások, elterelések miatt nagyon kell figyelnie annak, aki Vásárhelyen közlekedni szeretne. Nagy szerencse, hogy kész az elkerülő út.” (delmagyar.hu)

Zsúfolt jemeni piacot bombázott az arab koalíció

0

A támadás Jemen délnyugati részén történt. A légicsapásban többen életüket vesztették és sokan megsebesültek.

A halálos áldozatok számáról ellentmondóak a hírek: legalább 15-ről szólnak, de van olyan forrás, amely több mint 40-et említ. Úgy tudni, hogy az at-Taizíja körzetre mért légicsapásban 59-en sebesültek meg.

Az áldozatok civilek és húszi lázadók voltak.

A húszi felkelők korábban azt állították, hogy a bombázásban kizárólag civilek, köztük gyerekek és nők vesztették életüket. A húszik szócsövének számító Maszirah tévécsatorna több mint 50 polgári halálos áldozatról számolt be.

A jemeni fővárostól, Szanaától 275 kilométerre délre található Taizban évek óta véres összecsapások zajlanak az Irán pártfogását élvező síita húszi lázadók és a Szaúd-Arábia támogatta kormányerők között.

Az elmúlt napokban az arab koalíció légiereje több jemeni tartományt hevesen bombázott. Az al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna úgy tudja, hogy országszerte legalább 71-en vesztették életüket az elmúlt 48 órában ezekben a légicsapásokban. Vasárnap 51 támadásban 48-an haltak meg, köztük 11 gyerek vesztette életét.

A több mint két és fél éve tartó jemeni polgárháború eddig legalább tízezer halálos áldozatot követelt. Az összecsapások miatt hárommillióan kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek otthonukból.

Tíz éve történt – Betiltaná a kínai piacokat az MSZP

0

Szeptember 27-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy mivel a folyamatos ellenőrzések hatására sem csökken a szabálytalanságok száma a józsefvárosi és hasonló piacokon, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista elnöke szerint el kell gondolkodni ezek esetleges bezárásán. A Fidesz szerint ez szociális érzéketlenség.

Alexa György (MSZP) szerint a józsefvárosihoz hasonló úgynevezett kínai piacokon a fogyasztóvédelmi hatóságoknak rendőri eszközöket kell bevetniük, ezen kívül olyan bírságokra és egyéb szankciókra van szükség, amelyek arányosak a fogyasztók veszélyeztetésével.

Koszorús László (Fidesz) szerint a kormány ismét a szociális érzéketlenségéről tesz tanúbizonyságot, amikor bezárná azokat a piacokat, ahol köztudottan hátrányos helyzetű emberek vásárolnak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK