Hová tegyük a kimentetteket

2
1243
Facebook

Vissza kell térnem a DK-s képviselők strasbourgi szavazásáról az oldalon kialakult vitára. Azt kérem, hogy azok a hozzászólók, akik egyetértenek a nemmel szavazással, gondolják végig a következőket.

Én sem tudom elképzelni, hogy Dobrev Klára, aki 2015-ben lakásában adott átmeneti szállást Budapesten tartózkodó menekülteknek, ne akarná, hogy a Földközi-tengerből kimentsék a gumicsónakokon menekülőket, akiknek veszélyben az élete. Ismétlem: nem tudom ezt elképzelni, és nem értek egyet azokkal, akik szerint képviselőink azt akarnák, hogy a menekülők fulladjanak a tengerbe. Éppen ezért még mindig nem értem, hogy hogyan szavazhatott nemmel a négy DK-s képviselő a LIBE állásfoglalás-tervezetére.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy nem állok ezzel egyedül.

Hogy feloldjuk ezt a nyilvánvaló ellentmondást, lépésről lépésre haladva feltennék néhány tisztázó kérdést.
  • Ki kell-e menteni a Földközi-tengerből azokat, akik ott menekülnek a fekete-afrikai nyomor elől, a líbiai szörnyű állapotok közül? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini szerint nem.)
  • Ha igen, engedni kell-e a hajók által kimentett menekülőket partra szállni egy európai kikötőben? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini és Orbán Viktor szerint nem.)
  • Ha igen, annak az államnak kell-e egyedül gondoskodnia róluk, amelynek kikötőjében partra lépnek, vagy helyesebb, ha ezt a terhet megosztják egymás közt az európai országok? (Emlékeztetőül: Orbán az előbbit, Salvini az utóbbit mondja.)
  • Ha helyesebb megosztani a terhet, akkor egyetértünk-e azzal, ha egy-egy ország nem hajlandó részt vállalni ebben? (Emlékeztetőül: Orbán ötödik éve ezt hirdeti, és ezt is teszi.)
  • Ha viszont nem értünk egyet vele, akkor mi kifogásunk van az ellen a szövegezés ellen, hogy „minden uniós tagállamot” hívjanak fel a részvételre, és hogy a Bizottságot arra hívják fel, hogy „a tengeren érkezőkre vonatkozó állandó és kötelező áthelyezési mechanizmust” alakítson ki az Európai Unióban?
  • Ha viszont valaki ezt kifogásolja, vagyis amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást hagyjuk a part menti államra, és ne vegyen részt abban az Unió minden tagállama, akkor beszélhet-e hitelesen „Európai Egyesült Államokról”? (Emlékeztetőül: Németországban a menekülteket arányosan elosztották és elosztják a Szövetségi Köztársaság tartományai és települései között, és nem hagyták a feladatot 2015-16-ban Bajorországra, ahova a menekültek többsége érkezett.)
Továbbá:

ha valaki amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást ne hagyjuk egyedül a part menti államra, akkor mi történjék a tengerből kimentett menekülőkkel?

A négy EP-képviselő nemleges szavazatának indoklásában újra meg újra előkerül az az állítás, hogy a menedékkérők kötelező elosztását – Molnár Csaba fogalmazása szerint – „a Demokratikus Koalíció soha nem támogatta, mert semmi esély nincs az elfogadására”.
Ez engem meglep. Én úgy emlékszem, hogy Gyurcsány Ferenc számtalan alkalommal bírálta az Orbán-kormány álláspontját, hogy Magyarország ne fogadjon be senkit, és arra hivatkozott, hogy az ötszáz milliós Európa képes befogadni néhány millió háború elől menekülőt, és Magyarország is képes fogadni néhány száz vagy néhány ezer ide áthelyezett menekültet. Amikor Orbán népszavazást indított annak az álláspontjának a magyar választók általi megerősítésére, hogy senki ne kényszeríthesse Magyarországot menekültek befogadására – „csak a magyarok dönthessék el, hogy kivel élnek együtt” –, mi a népszavazás bojkottjára hívtunk fel, hogy az ne legyen érvényes, és ezt el is értük, Orbán nem kapta meg az érvényes választói megerősítést a kötelező kvóta elutasításához.
Mikor változott az ellenkezőjére a DK vezetésének álláspontja?

Ha pedig így változott meg a DK vezetésének álláspontja, akkor meg kell ismételni a kérdést: hova tegyük a kimentetteket?

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azért óriási különbség van aközött, hogy jogszabályilag KÖTELEZŐ legyen minden országnak befogadnia menekülőket, vagy minden ország MORÁLIS KÖTELESSÉGE a befogadás!

    Amúgy úgy veszem észre, hogy az EP felének hasonló volt a baja az állásfoglalással, mégsem lehet azt mondani, hogy az EU fele érzéketlen a menekülők sorsára vonatkozóan.

  2. Azt azonban támogatom a kötelező kvóta helyett, hogy a támogatási alapok egy részét az országok a befogadás arányában kapják meg támogatásként. Így a kötelezőség helyett az érdek is rávehet kormányokat, hogy befogadjanak menekülteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .