Hitler pápája volt-e XII. Pius?

0
1868
wikipedia

„Nem kell félni a múlttól!”- jelentette ki Ferenc pápa. Ennek szellemében a Vatikán hétfőn megnyitja annak a pápának a levéltárát a kutatók előtt, akit egy brit történész Hitler pápájának nevezett el.

XII. Pius 1939-ben került Szent Péter trónjára. Korábban Németországban volt pápai nuncius, ahol tanúja lehetett Hitler felemelkedésének a harmincas években. XII. Pius elszánt antikommunista volt, és ezért a náci Németországban a Szovjetunió ellensúlyát látta Európában.

Soha nem emelte fel a szavát a zsidók üldözése illetve kiirtása miatt. Ennek megfelelően a magyar katolikus egyház feje, Serédy Jusztinián bíboros érsek sem tiltakozott a több mint félmillió magyar zsidó elhurcolása ellen. Azokat a katolikus püspököket mint például Márton Áron, akik tiltakoztak a zsidók elhurcolása ellen a magyar hatóságok – épp a hivatalos katolikus hallgatásra hivatkozva – vegzálták.

A helytartó

Krisztus földi helytartójának magatartását sokan bírálták már életében is. XII. Pius védelmezői arra hivatkoztak, hogy a pápa csendben buzdította a papokat a kikeresztelkedett zsidók védelmére, de azért nem emelt szót nyilvánosan, mert ismerte a nácikat még Németországból, ahol Hitler hívei ellenfelüknek tekintették a katolikus egyházat. XII Pius levéltára eddig zárva volt a kutatók előtt. Most is csak kevesen kezdhetik meg a több millió dokumentum tanulmányozását. Valószínűleg csak évek múlva derül ki: milyen is volt XII. Pius pápa kapcsolata a náci Németországgal ?!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .