Ha nem pályázunk, komoly uniós pénzekről marad le a magyar egészségügy

0
906
eu4healt.eu

Csak idén mintegy 311 millió euró válik elérhetővé az Európai Unió egészségügyi programjából, a jövő évi célokról és prioritásokról pedig már zajlik a konzultáció; félő, hogy ezekből Magyarország kimarad – figyelmeztetett Ujhelyi István szocialista EP-képviselő csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának MSZP-s tagja szerint Magyarországon az egészségügyi ellátás színvonala jelentős mértékben elmarad a nyugat-európai rendszerek minőségétől, az Orbán-kormány pedig fejlesztések helyett inkább forrásokat vont el az ágazattól. A képviselő emlékeztetett, ezért lett az egyik kezdeményezője és kidolgozója az Európai Egészségügyi Unió programjának, amely koncepció egyik pillére éppen arról szól, hogy a tagállamok közegészségügyi ellátórendszerei közötti különbségeket egy európai standardizálással minél jobban minimalizálni lehessen.

Az MSZP politikusa a sajtótájékoztatón elmondta: jelentős lobbimunka eredménye, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben a korábbi forráskeret sokszorosa áll rendelkezésre egészségügyi programokra,

az „EU4Health”-program büdzséje összesen mintegy 5,4 milliárd euró. Ennek időarányos részeként még ebben az évben 311 millió euró válik elérhetővé, benne többek között mintegy 750 ezer eurónyi forrás kifejezetten mentálhigiénés programokra.

Ujhelyi ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy „Lélekvakcina” néven korábban saját javaslatokat tett a döntéshozók asztalára, ennek egy – szakszervezeti és gyermekvédelmi vezetők által kiegészített – részét még a Fidesz-kormány is elfogadhatónak nevezte a napokban.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az egészségügy finanszírozása és működtetése kizárólagos tagállami hatáskör, ezért különösen fontos, hogy ezek az uniós plusz források milyen mértékben jutnak el az érintettekhez. Ujhelyi bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság a következő napokban még nyitva tartja azt az átfogó konzultációs lehetőséget, amely az „EU4Health” pénzügyi keretének jövő évi, vagyis 2022-es prioritásairól és felhasználási céljairól szól.

Az MSZP európai politikusa szerint kiemelten fontos lenne, hogy ne csak a többi tagállam érintett civilszervezetei, hatóságai és állami intézményei fogalmazzák meg speciális elvárásaikat és felhasználási javaslataikat, hanem Magyarország is. Ujhelyi hozzátette: az ügyben levélben fordult Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez, hogy tájékoztatást kérjen arról, milyen prioritásokat jelölt meg a magyar kormány az „EU4Health”-keretből lehívható uniós forrásokkal kapcsolatban, illetve miként tudja és akarja bevonni ebbe a konzultációba a civil- és szakmai szervezeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .