Gyurcsány szerint nem lesz Jobbik-kormány

0
936
MTI Fotó: Mónus Márton

12 nappal vagyunk a kormányváltás előtt – ezzel a felütéssel kezdte Dr. Oláh Lajos, a DK és a baloldal képviselőjelöltje az erzsébetvárosi lakossági fórumot, majd azzal folytatta, hogy az éjszaka 360 plakátjukat rongálták meg a kerületben és az elmúlt napokban több száz ismeretlen jelentkezett át a szavazókörbe.

Akárcsak a két utána következő szónok – Kuncze Gábor és Gyurcsány Ferenc – Oláh Lajos is papír nélkül beszélt. Csak egyszer vett elő – poénból – egy papírlapot, mert mint mondta, nem akar semmit kifelejteni abból a felsorolásból, hogy ellenfele, a fideszes alpolgármester, Bajkai István mi mindent osztott már a kerületben. Krumplit, tojást, kutyapiszok zacskót, legutóbb pedig húsvéti sonkát. És még Farkas Flórián alapítványának is vettek egy lakást a kerületben – tette hozzá.

Kuncze Gábort nagy tapssal fogadták. Igyekezett is meghálálni a bizalmat, s a rá jellemző humorral sorolta fel a hatalom mai urainak legújabb csínyjeit. Semjén Zsoltét például, akit állítása szerint kitiltottak az állatkertből, és arról is beszélt, hogy Csepelen a halottak feltámadtak, amit onnan tudni, hogy több százan közülük felkerültek a Fidesz ajánlóíveire.

A mi időnkben több volt a park, mint a pasa, összegezte a két kormányzat filozófiája közötti különbséget Kuncze.

Majd rátért a komolyabb témákra, a kultúra, az egészségügy, az oktatás problémáira, valamint arra, hogy minden kommunikációs szemfényvesztés ellenére a gazdaság elmaradt a saját lehetőségeihez képest.

Gyurcsány Ferenc azzal kezdte beszédét, hogy ez lesz az elmúlt 28 év legfontosabb választása. Nem ígérte, hogy az új kormány megalakulása után azonnal minden jó lesz, de azt igen, hogy vissza lehet majd szerezni a normális párbeszéd lehetőségét, amire nagy szüksége van ennek az országnak.

Ezután arról beszélt, hogy koalíciós kormányzásra készülnek. Nemcsak ezért, mert ez a realitás, hanem azért is, mert

a koalíció jó, visszahozza ugyanis a párbeszéd kultúráját.

Beszélt a Jobbikról is. Mint mondta, nem vitatja, hogy a Jobbiknak van egy olyan része, akik komolyan gondolják, hogy változnak. Ő személy szerint drukkol annak, hogy a Jobbiknak sikerüljön megváltoznia, azt azonban nem lehet elfelejteni, hogy milyen volt Vona Gábor pártja. Idő kell hozzá, mondta Gyurcsány, hogy eldőljön, komolyan gondolja-e a Jobbik a néppártosodást.

Saját pártjáról annyit mondott: a DK 2011-es megalakulása óta nem voltak politikai cikk-cakkjaik, politikájuk mindig kiszámítható volt.

Nyugodt, ha úgy tetszik, konzervatív kormányzást szeretnének, mert az országnak békére van szüksége. A forradalmat meghagyják Orbán Viktornak.

Gyurcsány beszéde után kérdéseket tehetett fel a hallgatóság. Valaki megkérdezte: ha netán a Jobbik nyerne, akkor a DK részt venne-e egy Vona vezette koalícióban. Gyurcsány kizárta annak a lehetőségét, hogy a Jobbik nyerje a választást. „Megnyugtatott” mindenkit, hogy nem lesz Jobbikos kormánya Magyarországnak, szerinte a demokratikus ellenzéknek több szavazata lesz, mint a Jobbiknak.

Nem gondolja, hogy lesznek-e olyan pártok, amelyek a választás után lepaktálnak a Fidesszel. Szerinte mindegyik ellenzéki párt tudja, hogy aki a Fidesszel összeáll, az kiírja magát a politikából.

Arra a kérdésre, hogy Budapesten hány helyen nyernek a baloldali ellenzék jelöltjei, azt válaszolta, hogy meggyőződése szerint a 18 körzetből 12-ben biztosan, de nem tartja kizártnak azt sem, hogy 16 helyen nyernek.

Kuncze Gábor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy tervezi-e visszatérését a politikába. Mint mondta, azért van itt, mert úgy látja, hogy a DK egy hasznos programot állított össze, olyat, amely meg is valósítható. Valaki megkérdezte tőle, hogy érdemes-e a kispártokra szavazni, mire Kuncze annyit mondott: szimpatizálni lehet velük, de aki kormányváltást akar, annak az erre esélyes pártok valamelyikére kell szavazni. Ő maga a DK-ra fog szavazni, tette hozzá.

A fórum meglehetősen hirtelen ért véget. Mint a Független Hírügynökség a helyszínen megtudta, olyan információt kaptak, hogy provokátorok akarják megzavarni a fórumot, ezt nem akarták megvárni, ezért Gyurcsányék gyorsan elköszöntek a közönségtől.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .