Geopolitikai verseny Afganisztánért – II. rész: A Jó, a Rossz és a Csúf

0
1637

Nem a világ nagyhatalmai az egyetlenek, amelyek a saját geopolitikai és gazdasági játékaikat játsszák Afganisztánban, mivel a regionális középhatalmak szintén állandóan versenyeznek egymással a közép-ázsiai feletti befolyásért. A Trump-beszédet követően pedig még intenzívebbé válhat a rivalizálás az olyan “természetes ellenfelek” között, mint India és Pakisztán, vagy Irán és Szaúd-Arábia, amely nem éppen előnyös következményekkel járna Kabulra nézve.

 

Trump augusztus 21-én elmondott Afganisztán-stratégia egy újabb érdekes és kevésbé vizsgált részlete az volt, amikor az amerikai elnök többször tett említést Indiáról és Pakisztánról. Miközben az amerikai elnök Új-Delhi szerepéről pozitívan nyilatkozott, addig Iszlámábádot nagyon kemény szavakkal illette.

A Jó…

Az amerikai elnök augusztus 21-én lényegében „meghívta” Új-Delhit Afganisztánba, hogy vállaljon nagyobb szerepet az ország stabilizálódásában és gazdasági fellendítésében. Habár szó szerint nem tett róla említést, a sorok között kiolvasható, hogy Washington úgy tekint Indiára, mint akivel tökéletesen ellensúlyozhatja a kínai-orosz-pakisztáni együttműködést. Ugyanakkor India egyáltalán nem számít új jelenségnek Afganisztánban: igazából a háttérben eddig is komolyan hozzájárult az ország biztonságpolitikai és gazdasági megerősödésében.

Az indiaiak építették meg az afganisztáni parlament épületét, amely mintegy 90 millió dollárba került. Ma már az afgán exportoldalon India a második legfontosabb ország, és a két állam kereskedelmi volumene elérte a 700 millió dollárt. Kabul és Új-Delhi között pedig már biztonságpolitikai téren is jó együttműködés alakult ki: indiai kiképzők oktatnak  afganisztáni katonákat és rendőröket, és orosz gyártmányú Mi-25 helikopterekkel látják el a helyi haderőt.

A két ország közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja, amikor 2016 -ban Narendra Modi indiai elnök és afgán kollégája, Asraf Gáni együtt “megnyomták a piros gombot”, vagyis üzembe helyezték az Afganisztán-India Barátság Gátat. A kép forrása: wikimedia.

India számára ugyanis korántsem számít lényegtelennek, ami Afganisztánban történik: már négy konzulátusuk működik az országban, egyre több indiai üzletember és állampolgár van jelen, akik könnyen áldozatul eshetnek egy terrorista merényletnek. A másik ok, hogy Afganisztánon keresztül vezetne a TAPI (Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India) gázvezeték, amely az indiai gazdaság energiahordozók iránti éhségét csökkentené, mert amennyiben elkészülne, akkor 33 millió köbméternyi földgázzal látná el a dél-ázsiai országot.

Tehát  India számára egy amerikai meghívás és hátszél nagy előnyökkel járhat. Ezzel nemcsak borsot törhetne az örök riválisnak számító Pakisztán orra alá, mivel így annak “hátába kerülne”, hanem ellensúlyozhatja az egyre nagyobbá váló kínai jelenlétet is. Idén már egyszer Új-Delhinek sikerült Pekinggel összerúgnia a port: nyáron ismét fellángolt az ellentét a két ország között a Doklam fennsík  hovatartozása miatt, ami eredetileg Kína és Bhután között zajlott, de India, mint a himalájai ország egyetlen komolyabb szövetségese, szintén belefolyt a vitába. Bár úgy tűnik, hogy augusztus végére már véget ért a viszály, de a feszültség izzó parazsa korántsem hunyt még ki, ami bármikor kiújulhat a jövőben India és Kína között. Végül pedig India számára az amerikai elnök kijelentései lehetőséget kínálnak az Egyesült Államokkal való viszony javítására is, hiszen már júniusban tartott Modi-Trump találkozón megállapodtak arról, hogy közösen szállnának szembe a dél-ázsiai és közép-ázsiai térségben észlelt erőteljes kínai expanzióval szemben. Ha ezt az indiai Modi-kormány elfogadja, akkor Új-Delhi szakít a korábbi külpolitikai gyakorlatokkal:

már elsősorban nem Moszkva fele orientálódni az ország, hanem a világ legnagyobb demokráciája aktívabban fog együttműködni a világ legerősebb demokráciájával.

…a Rossz…

Miközben egy júniusi kongresszusi jelentés úgy emlegette Indiát, mint „Afganisztán legmegbízhatóbb és legkifizetődőbb partnerét”, addig Pakisztánt egy olyan államnak nevezte, amely megfolytja és kihasználja szomszédját, jelentősen hozzájárulva az országban évtizedek óta tomboló kaotikus állapotokhoz. Pakisztán már a (fiatalabb) Bush-adminisztráció óta az amerikai bírálatok kereszttüzében van, mivel Washington szerint a pakisztáni kormány folyamatosan beleszól a szomszédos ország politikájába, a titkosszolgálatán (ISI) keresztül aktív kapcsolatokat tart fenn az afgán militánsokkal és folyamatosan fegyverrel látja el őket. Ugyanúgy ezek a vádak gyakran kitérnek arra a kellemetlen tényre is, hogy

az ország gyakran szolgált menedékhelyül nemzetközileg körözött terroristák számára, mint az ahogyan az egykor Oszama Bin Láden esetében történt. 

Ezért az Obama-adminisztráció alatt is a Pentagon számtalan dróntámadást (pilóta nélküli gépek) hajtott végre a közép-ázsiai ország területén, amelynek pakisztáni civilek is áldozatul estek. Ez pedig csak tovább szította a feszültséget az országon belül, számtalan Amerika-ellenes tüntetést robbantva ki az országban, amely miatt Iszlámábád is Washington között is hűvösebbé vált a viszony. Ezután pedig csak hab volt a tortán, hogy a pakisztáni kormány – mintegy válaszlépésként – mindig szorosabbra fűzte a kapcsolatait  Kínával: nemcsak szignifikánsan megnövekedett a Pekingből érkező segélyek és üzletemberek száma, hanem egyre intenzívebb volt a katonai és titkosszolgálati együttműködés a két ország között.

A Gvadar-kikötő Pakisztánban: Kína 2013-ban átvette a kikötő üzelmetetését, amely azóta az Új Selyemút elképzelés legfontosabb egyik legfontosabb csomópontjává vált. A kép forrása: wikimedia.

Miközben az előző amerikai elnökök még azért viszonylag óvatosak voltak a Pakisztánnal kapcsolatos kritikák terén, és vigyáztak arra nehogy túlságosan megromoljon a viszonyuk egy nukleáris hatalommal, addig úgy tűnik, hogy Trump esetében ez már a múlté. Az amerikai elnök nem rejtette el véka alá a véleményét, amikor kijelentette: „az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára”. Kifogásolta, hogy Pakisztán túlságosan beleszól a szomszédos országb működésébe és sok olyan tálibot és militáns csoportot támogat, amellyel az amerikai és más nemzetközi erők harcolnak. Ugyanúgy felvetette, hogy nemcsak Afganisztán, hanem Pakisztán esetében is alaposan megvágja majd a pénzügyi forrásokat.

Pár nappal később Rex Tillerson amerikai külügyminiszter  megismételte Trump állításait. Sőt, azt is elismerte, hogy

“az új amerikai külpolitika Pakisztán destabilizációjával járhat, de ezt az árat Washington hajlandó megfizetni az afganisztáni ügy rendezéséért”

Természetesen emellett a pakisztáni vezetés nem ment el szó nélkül, és tiltakoztak a Fehér Házból érkező bírálatok ellen. Kiemelték, hogy ők is harcolnak a terrorizmus ellen, amelytől az országuk szintén szenved. Azonban a pakisztáni kormányt még nagyobb nyugtalansággal tölti el Trump indiai kormánynak intézett szavai. India már az 1947-es függetlensége óta  „természetes ellenfele” Pakisztánnak, amellyel három háborút vívott egymással a Kasmír nevű tartományért. Iszlámábád és Peking aktívan együttműködött azért, hogy “bezárják” Dél-Ázsiába az országot és csökkentsék Új-Delhi világban betöltött szerepét. Ám egy intenzívebb Afganisztán-politikával India kitörhet ebből az izolációs törekvésekből, ráadásul megnyílhat az út Közép-Ázsia és a Közel-Keleti országok felé, ami még nagyobb aggodalommal töltheti a kínai és pakisztáni döntéshozókat.

…és a Csúf(ak)

Ha még ez nem lenne elég, még két olyan rivális állam is versenyzik Afganisztánért, amelyeket ugyan Trump nem említett, de befolyásuk a közép-ázsiai országra megkérdőjelezhetetlen és nem éppen pozitív értelemben. Ez a két ország pedig Irán és Szaúd-Arábia. Tudvalevő, hogy a két közel-keleti ország már évek óta vívja a maga kis hidegháborúját a térségben, amelynek geopolitikai, gazdasági és vallási (szunnita-síta ellentét) okai vannak. Akárcsak egykoron az Egyesült Államok és a Szovjetunió, Rijád és Teherán nem közvetlenül háborúzik egymással, hanem úgynevezett proxykon (helyetteseken) keresztül harcolnak Irakban, Jemenben és Szíriában. Afganisztán sem volt kivétel, igaz, itt kevésbé volt “látványos” az iráni-szaúdi párharc, mint az előbb említett országok esetében.

Az ma már közismert tény, hogy Szaúd-Arábia pénzelte azokat a mudzsahedín (szent harcosokat), akik a Szovjetunió ellen harcoltak még a hidegháború utolsó évtizedében. A szoros anyagi és személyes kapcsolatok azóta is fennálltak egyes szaúdi üzletemberek és a tálibok között, elég csak Oszama Bin Láden szaúdi származására gondolni. Rijád ma is dollármilliárdokkal szponzorálja az afganisztáni (szunnita) mecsetek, kulturális központok és szervezeteket, de néha a szélsőséges nézeteikről ismert prédikátorokat és tálibokat is. A szaúdi vezetés a diplomáciai téren mindig maga mellé akarja állítani a kabuli kormányt, mint ahogyan a 2015-ös Jemen elleni intervenció során tette. Ugyanúgy mivel Pakisztán szoros szövetségese Szaúd-Arábiának, ezért a két ország Afganisztán esetében is együttműködik egymással. Csakhogy mindketten olyan tálibokat és militáns csoportokat  (is) szponzorálnak, amely ellen az amerikaiak ellen harcolnak. Az “afgán szálak” pedig eddig is nehéz árnyékot vetettek az amerikai-szaúdi kapcsolatokra. Valószínűleg Trump – vagy inkább annak külpolitikai tanácsadói – is úgy ítélték meg, hogy India preferálása sokkal kevésbé lenne kockázatos vagy “ütne vissza”, mintha engednék azt, hogy Szaúd-Arábia nagyobb szeletet hasítson ki magának Afganisztánból.

Ezzel párhuzamosan Irán is jelen van a közép-ázsiai országban, igaz, az eddigiektől eltérően sokkal kisebb mértékben. Habár a becslések szerint Afganisztánban mindössze 15 százalék körüli a síiták aránya, mégis Teherán kiemelten figyelemmel követi a sorsukat. Mivel a közép-ázsiai országban nemcsak a kormányerők és a külföldi állampolgárok ellen követnek el merényleteket, hanem más vallási kisebbségek ellen is, ezért Irán igyekszik a védőszárnyai alá helyezni őket. Amióta pedig az ISIS is felbukkant, az emberrablások, a síita mecsetek elleni támadások és gyilkosság száma jelentősen megugrott.

A zaranji afgán-iráni határátkelő.  A két ország közötti határ csak egyes szakaszokon ellenőrzött,  így rendszeresen szivárognak át afgán militánsok Iránba vagy törnek súlyos ki harcok a hátőrök és a fegyveres csoportok között.A kép forrása: wikimedia.

Az iráni vezetésnek azonban nemcsak emiatt lényeges Afganisztán, hanem azért is, mert 900 kilométer hosszú közös határon osztozkodnak. Ennél sokkal égetőbb az afgán menekültek száma:Iránban még a legszerényebb becslések szerint is 2,5 millió afgán menekült lakik, ebből 1 millió menekült-táborokban, és vannak  olyanok, akik az 1979-es szovjet invázió óta a perzsa országban élnek. Habár az iráni kormány többször próbálta megoldani a helyzetüket, továbbra is attól tartanak, hogy az afgán állam totális összeomlása vagy a polgárháborúk eszkalálódása esetén a harcok átterjednek egész Nyugat-Iránra. Éppen ezért Teherán szintén igyekszik beleszólni a kabuli kül- és belpolitikába, de ezt sokkal kevesebb eredménnyel és sikerrel járt, mint Szaúd-Arábia esetében, nem is beszélve arról, hogy a helyi afgán síiták sem feltétlenül örültek mindig az iráni védernyőnek.

Tehát a közép-ázsiai államért egy olyan intenzív verseny folyik, amely a háttérben évek óta zajlott, de Trump-beszéd után ez sokkal intenzívebbé és látványosabbá válhat. Az országgal kapcsolatban gyakran megjegyzik, hogy “Afganisztán a birodalmak temetője”, de a kétrészes elemzés szerző véleménye szerint ezzel együtt a “nagyhatalmak geopolitikai játszmáinak a bölcsője is”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .