A cím majdhogynem igaz, mert ugyan kapnak az oroszok indiai rúpiát, csak hát azzal nem tudnak mit kezdeni. A háborúzó Oroszországnak dollárra és euróra lenne szüksége. Mihez kezd ezzel Putyin?
Idén eddig több mint félmilliárd hordó kőolajat vásárolt Oroszországtól India, ez a 2021-es import mennyiségnek tízszerese. Akkor persze még nem volt háború, de Putyin agressziója miatt a Nyugat szankciókkal sújtja az orosz kőolajat is, melyet Moszkva kénytelen eladni Indiának, Kínának és más olyan országoknak, melyek nem alkalmaznak szankciót vele szemben.
Csakhogy növekvő mértékben ezek az államok nem dollárban vagy euróban fizetnek. Így hiába a magas ár, a bevétel csekély.
Oroszország 300 ezer hordóval csökkentette napi olaj kitermelését, és miután Szaúd Arábia még inkább visszafogja magát, ezért az olajár közelíti a 100 dollárt. Csakhogy Moszkva legfőbb vevői: India és Kína rúpiában illetve jüanban fizetnek.
Amikor a G 20 Indiában tartotta meg csúcsértekezletét, akkor Putyin elnök nem mert elmenni a nemzetközi elfogató parancs miatt, helyette Lavrov külügyminiszter adta elő az orosz problémát:
”Sok milliárd rúpia áll hegyekben Indiában, melyet az olajért kaptunk. A baj az, hogy ezzel a rakás rúpiával egyelőre nem tudunk mit kezdeni.“
A Kpler elemző cég szerint az oroszok havi 1 milliárd dollár értékben exportálnak olajat Indiába vagyis valóban rúpia hegyekről lehet beszélni. A rúpia nem igazán konvertibilis pénz, a nagyobb összegek átváltását az indiai kormánynak kell engedélyeznie, és Narendra Modi alaposan kihasználja Putyin szorult helyzetét, ezért az olajból származó pénzt egyelőre nem lehet átváltani. Az indiai kormányfőt erre ösztönzi új szövetségese, Biden elnök is, akivel stratégiai egyezményt kötött nemrégiben Washingtonban.
Hosszú évekig Narendra Modi miniszterelnököt nem is fogadták Washingtonban mondván: véres a keze! Korábban ugyanis amikor Gujarat állam fő minisztere volt, akkor pártja szabályos pogromokat rendezett a muzulmán kisebbség ellen. Több mint ezer ember meghalt, és sok muzulmán házát felégették. Változnak az idők: Washingtonban elsőszámú stratégiai ellenfélnek nevezték Kínát 2021-ben, és ezért felértékelődött India, mely időközben a világ legnépesebb állama lett. India GDP-je immár megelőzi Nagy Britanniát, és öt éven belül a harmadik legnagyobb lesz a világon az USA és Kína után. India éves GDP-je 3700 milliárd dollár míg Oroszországé mindössze 2200 milliárd. India GDP-je idén várhatóan 7%-kal növekszik míg Oroszországé – elsősorban a háború miatt – várhatóan csökken.
India szépen pénzel az orosz olajból
A nyugati világ ársapkát húzott az orosz olajra: 60 dollár per hordó. India ezt kihasználja, és olcsóbban veszi meg az orosz olajat a világpiaci árnál. Majd finomítják Indiában, és eladják a globális piacon mint indiai terméket, melyet természetesen semmiféle szankciók sem sújtanak.
“Ha harminc százalék a diszkont, akkor ez majdnem azt jelenti, hogy ingyen kapjuk az orosz olajat”
– büszkélkedett India olaj és földgáz ipari minisztere.
3,6 milliárd dollárt vágott zsebre idén India azzal, hogy orosz olajat vásárolt – mondta egy parlamenti képviselő.
Ukrajna persze sürgeti, hogy a Nyugat zárja el ezt a lehetőséget az orosz olaj elől, de sem az Egyesült Államokban sem pedig Európában nem sietnek ezzel. Az Indiában finomított orosz olaj ugyanis segít stabilizálni az árakat a világpiacon, amelyek még jobban megszaladnának, és ezzel tovább növekedne az infláció.
Németország, amely az ukrajnai háború előtt az orosz energiára alapozta gazdaságát, az élen jár abban, hogy Indiából importálja a feldolgozott orosz olajat.
Egy év alatt 1100%-kal nőtt az indiai olaj termékek importja Németországban az év első hét hónapjában.
Ez 451 millió eurót jelent a tavalyi 37 millióval szemben. Németország elsősorban dízel és fűtőolajat vásárol Indiából – közölte a Destatis. Josep Borrel, az Európai Unió külügyi főképviselője még májusban bírálta ezt a gyakorlatot, “amely morális problémákat vet fel.”
Orosz beruházások Indiában – ezt javasolja Narendra Modi kormánya Putyinnak.
“Az indiaiak állítólag előnyös beruházásokat kínálnak majd a rúpia hegyek elköltésére” – mondta erről Lavrov külügyminiszter Delhiben – némi kétségekkel a hangjában. Az orosz diplomácia vezetője pontosan tudja, hogy India nem engedi be azokba a kulcsfontosságú szektorokba az oroszokat, ahova azok szeretnének bejutni. Narendra Modi miniszterelnök megígérte Biden elnöknek, hogy a viszonylag fejlett informatikai szektort például zárva tartják Oroszország előtt, és semmilyen lehetőséget nem kínálnak, amely az orosz háborús erőfeszítéseket támogathatná.
A jelenlegi háborús helyzetben az oroszok nem annyira befektetni szeretnének, hanem minden pénzt a háborúban megroggyant hazai gazdaság erősítésére kívánnak fordítani.
“Oroszországnak készpénz kell, természetesen konvertibilis valutában”
– hangsúlyozta Alexandra Prokopenko, a Carnegie Endowment for International Peace Oroszország szakértője, aki a brüsszeli Politiconak nyilatkozott.
India korlátozza a rizsexportot – globális hiány és áremelkedés várható, mert a világ legnagyobb rizsexportőre csaknem felére csökkenti kivitelét azzal, hogy felfüggeszti a nem baszmati fehér rizs kiszállítását az 1,4 milliárd lakosú országból.
A világ legnépesebb országában a rossz időjárás miatt rizshiány és áremelkedés alakult ki, melyet Narendra Modi kormánya export korlátozással kíván enyhíteni.
Több mint 40%-át adja a világ rizsexportjának India, ahol a monszun heves esőzései tönkretették a termés egy részét. Emiatt egy hónap alatt 3%-kal emelkedett a rizs ára Indiában, ahol ez alap élelmiszernek számít. A szegényebb néprétegek számára ilyen áremelkedés katasztrófát jelent. Egy év alatt 11,5%-kal lett drágább a rizs Indiában – közölte az élelmezési minisztérium megindokolva a nem baszmati fehér rizs átmeneti exporttilalmát. Tavaly India 22 millió tonna rizst exportált, és ebből 10 millió tonna volt a nem baszmati fehér rizs.
Jövőre választásokat tartanak Indiában, ezért Narendra Modi kormány ügyel arra, hogy ne szaladjanak el az árak. Emiatt korlátozta a búza exportját is. Aztán amikor kiderült, hogy a cukornádat is kedvezőtlenül érintette az időjárás, akkor a cukor kivitelt is korlátozták.
Ez nagyobb csapás lehet a globális piacra mint az ukrajnai háború
Putyin elnök nem hosszabbította meg az ukrán-orosz gabona egyezményt, és ez feldúlhatja a világ búza és kukorica piacát. India kormányának döntése a rizsről még súlyosabb csapás lehet a globális piacra.
“Az indiai rizs export korlátozása sokkal gyorsabban befolyásolhatja a világpiacot mint Putyin háborúja Ukrajnában tette ezt a búzával”
– nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek az indiai rizs exportőrök szövetségének elnöke. Krisna Rao szerint “a részleges export tilalom nagyon fájdalmas lesz azoknak az országoknak, melyek máshonnan nem tudják pótolni a kieső rizs mennyiséget.”
11 éves csúcson a rizs ára
Több mint három milliárd ember számára alapvető élelmiszer a rizs, melynek 90%-át Ázsiában termesztik. India után Vietnam és Thaiföld számít a legnagyobb rizs exportőrnek, de ennek a két országnak nincs olyan nagy készlete, amely pótolni tudná a kieső indiai exportot. Különösen az afrikai országok szenvedik meg az indiai rizs exportkorlátozását: Benin, Szenegál, Elefántcsontpart, Togo, Guinea stb. Két Indiával szomszédos ázsiai ország is bajba kerülhet: Banglades és Nepál.
Az indiai kormány tisztában van azzal, hogy mennyire fontos a rizstermés növelése: felemelték a rizs felvásárlási árát 6%-kal. Csakhogy az időjárás nem kegyes a rizstermesztő gazdaságokkal: egyes indiai államokban túlságosan sok esőt hozott a monszun, és emiatt tartósan víz alá kerültek a földek. Más államokban viszont kevés esős nap volt, ezért aszály pusztít. A parasztgazdaságok idén 6%-kal kisebb földön termesztenek rizst mint tavaly.
Az El Nino hatás az egész világon rossz termést ígér, és emiatt hiány és áremelkedés várható. Vietnam 2011 óta a legmagasabb áron exportál rizst. Kína és a Fülöp szigetek, melyek általában Vietnamból és Thaiföldről vásárolnak rizst, ezentúl magasabb árat kell, hogy fizessenek – írja a Reuters, amely arra is utal: Peking és Manila meg tudja fizetni a drágább rizst, de az afrikai vevők jórésze nem, ezért az indiai exportkorlátozás rájuk méri a legnagyobb csapást.
Nagyszabású korszerűsítési programot jelentett be a világ nyolcadik legnagyobb munkáltatója, az indiai vasúttársaság. Az Indian Railways 105 milliárd euró értékben tervez beruházásokat. Az ország első gyorsvasúti pályáját is megépítenék, összekötve Mumbait az ötödik legnagyobb várossal, Ahmedabaddal. A fejlesztések miatt állásokat is meghirdettek.
Az interneten kiírt pályáztatás szombaton zárul le: a 90 ezer helyre több mint 28 millió jelentkezés érkezett.
Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy a választások előtt indít ilyen kampányokat, és az állásokat azok kapják, akiket a kormányzó párt erre alkalmasnak tart. Ugyanakkor a párt, a BJP arra hivatkozik, hogy felvételi vizsga alapján történik a kiválasztás.
Narendra Modi miniszterelnök legutóbbi megválasztásakor 100 millió új munkahelyet ígért az 1,3 milliárd lakosú Indiában. Ehhez képest a vasút 90 ezer állása nem tűnik túlságosan soknak.
India az elmúlt években igen dinamikusan nőtt, de a munkanélküliség nem csökken a kívánt mértékben. A túlnépesedett falvakból ugyanis millió számra tódulnak az emberek a nagyvárosokba, ahol nincs elég munka a kevéssé képzett vidékiek számára. India azt szeretné, ha 2050-re a világ legnépesebb államává válna, amelynek gazdasági teljesítményét csak Kína és az Egyesült Államok múlja majd felül.
Nem a világ nagyhatalmai az egyetlenek, amelyek a saját geopolitikai és gazdasági játékaikat játsszák Afganisztánban, mivel a regionális középhatalmak szintén állandóan versenyeznek egymással a közép-ázsiai feletti befolyásért. A Trump-beszédet követően pedig még intenzívebbé válhat a rivalizálás az olyan „természetes ellenfelek” között, mint India és Pakisztán, vagy Irán és Szaúd-Arábia, amely nem éppen előnyös következményekkel járna Kabulra nézve.
Trump augusztus 21-én elmondott Afganisztán-stratégia egy újabb érdekes és kevésbé vizsgált részlete az volt, amikor az amerikai elnök többször tett említést Indiáról és Pakisztánról. Miközben az amerikai elnök Új-Delhi szerepéről pozitívan nyilatkozott, addig Iszlámábádot nagyon kemény szavakkal illette.
A Jó…
Az amerikai elnök augusztus 21-én lényegében „meghívta” Új-Delhit Afganisztánba, hogy vállaljon nagyobb szerepet az ország stabilizálódásában és gazdasági fellendítésében. Habár szó szerint nem tett róla említést, a sorok között kiolvasható, hogy Washington úgy tekint Indiára, mint akivel tökéletesen ellensúlyozhatja a kínai-orosz-pakisztáni együttműködést. Ugyanakkor India egyáltalán nem számít új jelenségnek Afganisztánban: igazából a háttérben eddig is komolyan hozzájárult az ország biztonságpolitikai és gazdasági megerősödésében.
Az indiaiak építették meg az afganisztáni parlament épületét, amely mintegy 90 millió dollárba került. Ma már az afgán exportoldalon India a második legfontosabb ország, és a két állam kereskedelmi volumene elérte a 700 millió dollárt. Kabul és Új-Delhi között pedig már biztonságpolitikai téren is jó együttműködés alakult ki: indiai kiképzők oktatnak afganisztáni katonákat és rendőröket, és orosz gyártmányú Mi-25 helikopterekkel látják el a helyi haderőt.
A két ország közötti jó kapcsolatokat szimbolizálja, amikor 2016 -ban Narendra Modi indiai elnök és afgán kollégája, Asraf Gáni együtt „megnyomták a piros gombot”, vagyis üzembe helyezték az Afganisztán-India Barátság Gátat. A kép forrása: wikimedia.
India számára ugyanis korántsem számít lényegtelennek, ami Afganisztánban történik: már négy konzulátusuk működik az országban, egyre több indiai üzletember és állampolgár van jelen, akik könnyen áldozatul eshetnek egy terrorista merényletnek. A másik ok, hogy Afganisztánon keresztül vezetne a TAPI (Türkmenisztán-Afganisztán-Pakisztán-India) gázvezeték, amely az indiai gazdaság energiahordozók iránti éhségét csökkentené, mert amennyiben elkészülne, akkor 33 millió köbméternyi földgázzal látná el a dél-ázsiai országot.
Tehát India számára egy amerikai meghívás és hátszél nagy előnyökkel járhat. Ezzel nemcsak borsot törhetne az örök riválisnak számító Pakisztán orra alá, mivel így annak „hátába kerülne”, hanem ellensúlyozhatja az egyre nagyobbá váló kínai jelenlétet is. Idén már egyszer Új-Delhinek sikerült Pekinggel összerúgnia a port: nyáron ismét fellángolt az ellentét a két ország között a Doklam fennsík hovatartozása miatt, ami eredetileg Kína és Bhután között zajlott, de India, mint a himalájai ország egyetlen komolyabb szövetségese, szintén belefolyt a vitába. Bár úgy tűnik, hogy augusztus végére már véget ért a viszály, de a feszültség izzó parazsa korántsem hunyt még ki, ami bármikor kiújulhat a jövőben India és Kína között. Végül pedig India számára az amerikai elnök kijelentései lehetőséget kínálnak az Egyesült Államokkal való viszony javítására is, hiszen már júniusban tartott Modi-Trump találkozón megállapodtak arról, hogy közösen szállnának szembe a dél-ázsiai és közép-ázsiai térségben észlelt erőteljes kínai expanzióval szemben. Ha ezt az indiai Modi-kormány elfogadja, akkor Új-Delhi szakít a korábbi külpolitikai gyakorlatokkal:
már elsősorban nem Moszkva fele orientálódni az ország, hanem a világ legnagyobb demokráciája aktívabban fog együttműködni a világ legerősebb demokráciájával.
…a Rossz…
Miközben egy júniusi kongresszusi jelentés úgy emlegette Indiát, mint „Afganisztán legmegbízhatóbb és legkifizetődőbb partnerét”, addig Pakisztánt egy olyan államnak nevezte, amely megfolytja és kihasználja szomszédját, jelentősen hozzájárulva az országban évtizedek óta tomboló kaotikus állapotokhoz. Pakisztán már a (fiatalabb) Bush-adminisztráció óta az amerikai bírálatok kereszttüzében van, mivel Washington szerint a pakisztáni kormány folyamatosan beleszól a szomszédos ország politikájába, a titkosszolgálatán (ISI) keresztül aktív kapcsolatokat tart fenn az afgán militánsokkal és folyamatosan fegyverrel látja el őket. Ugyanúgy ezek a vádak gyakran kitérnek arra a kellemetlen tényre is, hogy
az ország gyakran szolgált menedékhelyül nemzetközileg körözött terroristák számára, mint az ahogyan az egykor Oszama Bin Láden esetében történt.
Ezért az Obama-adminisztráció alatt is a Pentagon számtalan dróntámadást (pilóta nélküli gépek) hajtott végre a közép-ázsiai ország területén, amelynek pakisztáni civilek is áldozatul estek. Ez pedig csak tovább szította a feszültséget az országon belül, számtalan Amerika-ellenes tüntetést robbantva ki az országban, amely miatt Iszlámábád is Washington között is hűvösebbé vált a viszony. Ezután pedig csak hab volt a tortán, hogy a pakisztáni kormány – mintegy válaszlépésként – mindig szorosabbra fűzte a kapcsolatait Kínával: nemcsak szignifikánsan megnövekedett a Pekingből érkező segélyek és üzletemberek száma, hanem egyre intenzívebb volt a katonai és titkosszolgálati együttműködés a két ország között.
A Gvadar-kikötő Pakisztánban: Kína 2013-ban átvette a kikötő üzelmetetését, amely azóta az Új Selyemút elképzelés legfontosabb egyik legfontosabb csomópontjává vált. A kép forrása: wikimedia.
Miközben az előző amerikai elnökök még azért viszonylag óvatosak voltak a Pakisztánnal kapcsolatos kritikák terén, és vigyáztak arra nehogy túlságosan megromoljon a viszonyuk egy nukleáris hatalommal, addig úgy tűnik, hogy Trump esetében ez már a múlté. Az amerikai elnök nem rejtette el véka alá a véleményét, amikor kijelentette: „az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára”. Kifogásolta, hogy Pakisztán túlságosan beleszól a szomszédos országb működésébe és sok olyan tálibot és militáns csoportot támogat, amellyel az amerikai és más nemzetközi erők harcolnak. Ugyanúgy felvetette, hogy nemcsak Afganisztán, hanem Pakisztán esetében is alaposan megvágja majd a pénzügyi forrásokat.
Pár nappal később Rex Tillerson amerikai külügyminiszter megismételte Trump állításait. Sőt, azt is elismerte, hogy
„az új amerikai külpolitika Pakisztán destabilizációjával járhat, de ezt az árat Washington hajlandó megfizetni az afganisztáni ügy rendezéséért”
Természetesen emellett a pakisztáni vezetés nem ment el szó nélkül, és tiltakoztak a Fehér Házból érkező bírálatok ellen. Kiemelték, hogy ők is harcolnak a terrorizmus ellen, amelytől az országuk szintén szenved. Azonban a pakisztáni kormányt még nagyobb nyugtalansággal tölti el Trump indiai kormánynak intézett szavai. India már az 1947-es függetlensége óta „természetes ellenfele” Pakisztánnak, amellyel három háborút vívott egymással a Kasmír nevű tartományért. Iszlámábád és Peking aktívan együttműködött azért, hogy „bezárják” Dél-Ázsiába az országot és csökkentsék Új-Delhi világban betöltött szerepét. Ám egy intenzívebb Afganisztán-politikával India kitörhet ebből az izolációs törekvésekből, ráadásul megnyílhat az út Közép-Ázsia és a Közel-Keleti országok felé, ami még nagyobb aggodalommal töltheti a kínai és pakisztáni döntéshozókat.
…és a Csúf(ak)
Ha még ez nem lenne elég, még két olyan rivális állam is versenyzik Afganisztánért, amelyeket ugyan Trump nem említett, de befolyásuk a közép-ázsiai országra megkérdőjelezhetetlen és nem éppen pozitív értelemben. Ez a két ország pedig Irán és Szaúd-Arábia. Tudvalevő, hogy a két közel-keleti ország már évek óta vívja a maga kis hidegháborúját a térségben, amelynek geopolitikai, gazdasági és vallási (szunnita-síta ellentét) okai vannak. Akárcsak egykoron az Egyesült Államok és a Szovjetunió, Rijád és Teherán nem közvetlenül háborúzik egymással, hanem úgynevezett proxykon (helyetteseken) keresztül harcolnak Irakban, Jemenben és Szíriában. Afganisztán sem volt kivétel, igaz, itt kevésbé volt „látványos” az iráni-szaúdi párharc, mint az előbb említett országok esetében.
Az ma már közismert tény, hogy Szaúd-Arábia pénzelte azokat a mudzsahedín (szent harcosokat), akik a Szovjetunió ellen harcoltak még a hidegháború utolsó évtizedében. A szoros anyagi és személyes kapcsolatok azóta is fennálltak egyes szaúdi üzletemberek és a tálibok között, elég csak Oszama Bin Láden szaúdi származására gondolni. Rijád ma is dollármilliárdokkal szponzorálja az afganisztáni (szunnita) mecsetek, kulturális központok és szervezeteket, de néha a szélsőséges nézeteikről ismert prédikátorokat és tálibokat is. A szaúdi vezetés a diplomáciai téren mindig maga mellé akarja állítani a kabuli kormányt, mint ahogyan a 2015-ös Jemen elleni intervenció során tette. Ugyanúgy mivel Pakisztán szoros szövetségese Szaúd-Arábiának, ezért a két ország Afganisztán esetében is együttműködik egymással. Csakhogy mindketten olyan tálibokat és militáns csoportokat (is) szponzorálnak, amely ellen az amerikaiak ellen harcolnak. Az „afgán szálak” pedig eddig is nehéz árnyékot vetettek az amerikai-szaúdi kapcsolatokra. Valószínűleg Trump – vagy inkább annak külpolitikai tanácsadói – is úgy ítélték meg, hogy India preferálása sokkal kevésbé lenne kockázatos vagy „ütne vissza”, mintha engednék azt, hogy Szaúd-Arábia nagyobb szeletet hasítson ki magának Afganisztánból.
Ezzel párhuzamosan Irán is jelen van a közép-ázsiai országban, igaz, az eddigiektől eltérően sokkal kisebb mértékben. Habár a becslések szerint Afganisztánban mindössze 15 százalék körüli a síiták aránya, mégis Teherán kiemelten figyelemmel követi a sorsukat. Mivel a közép-ázsiai országban nemcsak a kormányerők és a külföldi állampolgárok ellen követnek el merényleteket, hanem más vallási kisebbségek ellen is, ezért Irán igyekszik a védőszárnyai alá helyezni őket. Amióta pedig az ISIS is felbukkant, az emberrablások, a síita mecsetek elleni támadások és gyilkosság száma jelentősen megugrott.
A zaranji afgán-iráni határátkelő. A két ország közötti határ csak egyes szakaszokon ellenőrzött, így rendszeresen szivárognak át afgán militánsok Iránba vagy törnek súlyos ki harcok a hátőrök és a fegyveres csoportok között.A kép forrása: wikimedia.
Az iráni vezetésnek azonban nemcsak emiatt lényeges Afganisztán, hanem azért is, mert 900 kilométer hosszú közös határon osztozkodnak. Ennél sokkal égetőbb az afgán menekültek száma:Iránban még a legszerényebb becslések szerint is 2,5 millió afgán menekült lakik, ebből 1 millió menekült-táborokban, és vannak olyanok, akik az 1979-es szovjet invázió óta a perzsa országban élnek. Habár az iráni kormány többször próbálta megoldani a helyzetüket, továbbra is attól tartanak, hogy az afgán állam totális összeomlása vagy a polgárháborúk eszkalálódása esetén a harcok átterjednek egész Nyugat-Iránra. Éppen ezért Teherán szintén igyekszik beleszólni a kabuli kül- és belpolitikába, de ezt sokkal kevesebb eredménnyel és sikerrel járt, mint Szaúd-Arábia esetében, nem is beszélve arról, hogy a helyi afgán síiták sem feltétlenül örültek mindig az iráni védernyőnek.
Tehát a közép-ázsiai államért egy olyan intenzív verseny folyik, amely a háttérben évek óta zajlott, de Trump-beszéd után ez sokkal intenzívebbé és látványosabbá válhat. Az országgal kapcsolatban gyakran megjegyzik, hogy „Afganisztán a birodalmak temetője”, de a kétrészes elemzés szerző véleménye szerint ezzel együtt a „nagyhatalmak geopolitikai játszmáinak a bölcsője is”.
A napokban Bayer Zsolt blogján jelent meg egy írás, amit aztán tömegek osztottak meg egy bizonyos kultúrkörben.
Az alaphangvétel nyilvánvaló, és mondjuk egy átlagos Bayer-írással, amiben csak a fröcsögő gyűlölet van, nem is kellene foglalkozni. Az Utánuk a vízözön című írásban azonban tények is vannak (szokatlan), amiken tényleg érdekes elgondolkodni.
Az, hogy BZS-nak nincs igaza persze evidencia, de ha pusztán lenyomjuk, hogy hülye vagy Zsolti, akkor magunk sem vagyunk jobbak nála. Úgyhogy fogunk. A blogbejegyzés, amely egy – elképzelt, de akár valós is lehet – kis beszélgetésen alapul, amelyet Donald Trump folytatott (volna) Európa vezetőivel.
Donald bácsi büszkélkedne az unokáival, de kiderül, hogy Európa összes nagyja gyermektelen, sőt, egy nem átall buzi lenni.
Vagyis – egyértelmű a következtetés, amit persze vérbeli orbanista már helyből fúj – Európa mai vezetői csak a kontinens kultúrájának elveszejtésére jók, nem érdekli őket a jövő, és migráncsokkal akarnak mindent betelepíteni, mert gyíkemberek.
Ezzel persze Bayer nem alkotott sok újat – a „bezzeg Európa összes vezető politikusa mind gyermektelen ” táblázatos formában már hónapok óta terjed jobbos felületeken. Született már bayerénél színvonalasabb jobbos publicisztika is ez ügyben, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy persze attól, hogy nincs valakinek gyereke még lehet rendes ember, és tényleg vannak olyanok is, akinél tudjuk, hogy mi az oka ennek. (Nicola Sturgeon skót főminiszter pl. éppen a hasonló vádaskodások miatt tárta a nyilvánosság elé, hogy számos esetben próbálkozott meddőségi kezeléssel, sikertelenül.), de a rend rossz, hiszen ezek a politikusok rossz mintát közvetítenek.
Ez így már nem nettó marhaság – de nézzük meg a dolog másik oldalát. Bár tudjuk, hogy sokak szerint a sikeres politizáláshoz nem kell más csak karizma meg lánglélek, de a politikai döntéshozatal ma leginkább is iszonyatos mennyiségű munkát jelent. Ahogy egyre bonyolultabbá válik a világ, egyre jobbá a kommunikációs hálózat, és egyre inkább átszövi a politika az egész életet, úgy válik a politikus élete tárgyalások, megjelenések, utazások, ülések végtelen sorává. Úgy szaporodnak az elolvasandó memók, ellenőrizendő anyagok, döntésre váró ügyek. Ez pedig – mint más hasonló nagy időbeli, fizikai, idegi leterhelést jelentő munkák, egyszerűen felfalja (felfalhatja) a magánéletet.
Sokan a politikai sikerért tényleg feláldozzák a magánéletüket. Nem kell őket sajnálni érte, megkapják a maguk jutalmát érte.
De fogadjuk el, hogy van ilyen is – aki őszintén szolgálatnak tekinti munkáját, és lemond arról, hogy magánélete teljes legyen. Ilyenek persze markánsan az ellenzékben jelennek meg, különösen az olyan helyzetekben, amikor a jól fizető kormánypárti pozíciót kell ellenzékire váltani pusztán a meggyőződés, a hit és szolgálat miatt (vegyük példának Lukácsi Katalint), de vezethet ez is sikerhez. Európán kívüli példa: Narendra Modi indiai miniszterelnököt. Amikor csatlakozott az Indiai Néppárthoz nem csak a gyermekvállalásról mondott le, de faképnél hagyta feleségét is. (Így lett ő, a vidéki tanítónői nyugdíjával a ‘világ legszegényebb first ladyje”.) Ezt a hozzáállást az indiai sajtó ellenzéki része – van olyan bőven – is inkább a szolgálat, elkötelezettség, semmint valamiféle nemtörődömség, léhaság kifejeződésének tartja. Nem is támadta ezért senki Modit. (Támadják őt másért.)
Hogy miért van ez így, annak megéréséhez térjünk csak vissza Bayer tanmeséjéhez. Ugyan mit mutogatott Trump az európaiaknak? Csak nem azokat a jelentéseket, amik arról szólnak, hogy fia milyen sötét üzleteket bonyolított az oroszokkal? Vagy azokat, amelyek a vejének a szintén nem valami etikus kínai bizniszeiről szóltak? Esetleg azokat a cikkeket, amik azt taglalják, hogy az, hogy a fiának adta át a cég vezetését, vajon etikus-e egy elnöktől? (Nem az, a törvény is tiltja Amerikában, legalább is a nem elkötelezett Trump-hívők szerint.) Esetleg azt a videót, amin kedves lánya ül be a papa székébe a G20 csúcson?
Merthogy a család, egy politikus esetében egészen mást jelent, mint a közembernél.
A közember esetében természetes, ha minél több vagyont, működő vállalkozást, kapcsolati tőkét szeretnénk gyermekeinkre hagyni. Ami viszont a közembernél természetes, azt a politikus esetében nepotizmusnak mondjuk, és – legalább is elméletben – szigorúan elítéljük. Mert úgy gondoljuk – mi demokraták – hogy egy közbeszerzést ne azért nyerjen el valaki, mert a miniszterelnök veje, hogy azért nevezzék ki valahová valaminek, mert a miniszter lánya, fia, hogy ne a miniszterelnök retyerutyája folytasson titkos diplomáciai tárgyalásokat. Hanem mindezt azok tegyék és kapják, akiket – átlátható módon – a legalkalmasabbnak találnak.
A gyermektelenség így bizonyos szinten garancia is. Garancia arra, hogy nem akar dinasztiát építeni gay politikus, hogy a pozícióját nem a rokonok pénzzel való telitömésére szánja, hogy nem akar az országból családi nagybirtokot csinálni. Hogy erősebb kötelék fűzi ahhoz a közösséghez, amelyik vezetésére vállalkozott. Nem újdonság ez. Ezért tettek az ókortól egészen a huszadik század elejéig bizonyos országokban a magasabb igazgatási posztokra eunuchokat. Sokan közülük jó vezetők, kiváló hivatalnokok, vagy mint mondjuk Cseng Ho, kiemelkedő hadvezérek lettek. Az ország vezetésére ugyanis – Bayer úrnak is ajánljuk figyelmébe – nem a szaporítószerveiket használják a politikusok.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
