Gázai övezet: több milliárd dollár kellene a gazdaság fellendítéséhez

0
577
x.com

Jelentést tett közzé  az UNCTAD. Az ENSZ kereskedelmi szervezete rámutat arra, hogy már a háború előtt is rossz állapotban volt a gazdaság és az infrastruktúra a gázai övezetben. A háború befejezését követően több milliárd dollárra lesz szükség a gazdaság fellendítéséhez.

45%-os a munkanélküliség a gázai övezetben – állapítja meg a UNCTAD jelentése, mely szerint a gázai övezet népessége jelenleg 2,3 millió.

“Nagyon nehéz megállapítani, hogy a gázai övezetnek mekkora gazdasági támogatásra lesz szüksége a háború után, de

az biztos, hogy több milliárd dollárról van szó”

– hangsúlyozta a jelentés egyik készítője Genfben. Richard Kozul-Wright elmondta: a gázai övezet GDP-je a háború előtt sem érte el a pandémia előtti szintet: 11,7%-kal volt kisebb mint 2019-ben. A létfontosságú támogatás összege is csökkent: 2008-ban még 2 milliárd dollár volt, tavaly már csak 500 millió. Ez utóbbi a GDP 3%-át sem éri el.

Ezek után nem csoda, hogy az UNCTAD jelentése azt állapítja meg, hogy a lakosság fele szegénységben él a gázai övezetben.

Izrael beengedte a gázai munkavállalókat

Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, amely jóval magasabb béreket biztosítottak a gázai munkavállalóknak, de Izrael korlátozta az engedélyek számát nemzetbiztonsági okból. A vizsgálat utóbb kiderítette, hogy nem volt alaptalan a gyanakvás, mert a gázai övezetből érkezett munkások közül jónéhányan a Hamász kémei voltak, akik tájékoztatták a terrorista szervezetet a kibucok működéséről. Ezeket az információkat a Hamász felhasználta október hetediki terrortámadása során – írja a Haaretz.

Az UNCTAD jelentés hangsúlyozza, hogy Izrael korlátozta a gázai övezet fejlődését, a munkaerő mindössze egy százaléka kapott munkavállalási engedélyt Izraelen belül.

Az ENSZ főtitkára erre a jelentésre hivatkozva mondta azt kedden, hogy “nem vákuumban történt a Hamász támadása”. Guterres főtitkár szerint a palesztinok évtizedes sérelmei nagy szerepet játszottak a Hamász terrorakciójában bár

“semmiképp sem indokolhatják a szörnyű cselekedeteket.”

Izrael ENSZ nagykövete tiltakozott mire szerdán Guterres főtitkár sietett közölni: “félreértették” szavait. Izrael külügyminisztere közölte: ezekután nem kíván találkozni az ENSZ főtitkárával.

Guterres ENSZ főtitkár további segélyeket sürgetett a gázai övezetnek és általában a palesztinoknak

“nehogy a konfliktus kiterjedjen más területekre is.”

Biden amerikai elnök legutóbbi sajtóértekezletén a Fehér Házban azt mondta, hogy “minden érdekelt félnek – izraelieknek, palesztinoknak, a térség államainak, a globális vezetőknek – koncentrált erőfeszítéseket kell tenniük, hogy megtaláljuk a békéhez vezető utat.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .