Francia kormányfő: minden erőnkkel küzdenünk kell az antiszemitizmus ellen

0
829
French Prime Minister

A zsidó szervezetek éves vacsoráján Élisabeth Borne miniszterelnök asszony felidézte saját családjának tragédiáját.

”Vannak dátumok, melyek meghatározóak egy ember, egy család életében. Nálunk ez a dátum 1943 december 25. Akkor tartóztatta le apámat, nagyapámat és a nagybátyáimat a Gestapo. Leplombált vagonba kerültek. Irány Auchswitz.

1250-en voltak abban a transzportban. Hatan jöttek vissza Auschwitzból.

Apám túlélte, de lelkileg nem volt képes feldolgozni a tragédiát. 1972-ben öngyilkos lett. Én akkor 11 éves voltam.”

A miniszterelnök asszony édesapja – sok más sorstársától eltérően – beszélni akart arról, amit átélt Auchswitzban.

“Miután hazajött, dőlt belőle a szó. Részletesen beszámolt hónapokon át arról, hogy mit élt át a haláltáborban. Mások nem voltak rá kíváncsiak. Hallgass már el – mondta sok sorstársa is, akik el akarták felejteni a múltat. Apám végül két levélben írta meg a lányának, hogy mit élt át a haláltáborban.”

A miniszterelnök asszony hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha minden francia iskolás gyerek legalább egyszer felkeresne egy holokauszt emlékhelyet Franciaországban. Elmondta, hogy az antiszemita cselekmények száma egynegyeddel csökkent az előző évhez képest 2022- ben Franciaországban.

Itt él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége

A zsidók számát 0,6-0,8 millióra becsülik Franciaországban míg a muzulmánok  csaknem tízszer annyian vannak 5-6 millióan. Pontos számok épp a holokauszt miatt nincsenek. A második világháború előtt a francia rendőrség és csendőrség számon tartotta a zsidó polgárokat, és ez megkönnyítette a Gestapo dolgát amikor a francia rendőrség és csendőrség segítségével összegyűjtötte a zsidókat a náci megszállás idején. Franciaország akkori rendőrfőnökét több mint harminc évvel a második világháború után egy zsidó aktivista megölte Párizsban.

A zsidó szervezetek vezetője hangsúlyozta, hogy jelenleg az iszlamizmus, az antiszemitizmus új formája, és ez jelenti a legnagyobb veszélyt. Franciaországban az elmúlt évtizedben egy sor iszlamista merényletet követtek el. A zsinagógágat, a zsidó iskolákat és egyházi épületeket a francia rendőrség fokozott gondossággal védelmezi, mert szeretné megtartani Európa legnagyobb zsidó közösségét, melyet Netanjahu izraeli miniszterelnök kivándorlásra bíztat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .